Utcát Schmidhuber tábornoknak! / 3 / Két pofonnal hazazavarták a nyilasokat

Zsidó orvosnő kezelte a farkasvakságát annak a német tábornoknak, aki megmentette a budapesti gettót a pogromtól. Schmidhuber a Várból megkísérelt kitörés során halt meg.

Drezdában született 1894. április 9-én Gerhard Schmidhuber. Miután a magyar kommunista történetírás évtizedeken át elzárkózott attól, hogy a megszálló német hadsereg bármiféle cselekményét vagy bármelyik tisztjét kiegyensúlyozottan próbálja megítélni, sokáig nem nyílt alkalom arra, hogy a tábornok szerepét a valóságnak megfelelően értékeljék. Jelentőségét azonban Nyugaton sem tisztázták; találkoztam olyan honlappal, amely hivatkozásában még keveri is egy tőről metszett háborús bűnössel. (A névrokont August Schmidthubernek hívták, t betűvel a családi neve közepén. Ez a fenevad többek közt az albán Skanderbeg SS-hadosztályt irányította brigadeführeri rangban, és Koszovóban elkövetett rémtetteiért 1947-ben akasztották fel Belgrádban.)

Gerhard Schmidhuber soha nem volt az SS vagy a nemzetiszocialista párt tagja. Franciaországban szolgált, majd harcolt az orosz fronton. Számos kitüntetésben részesült. Magyarország német megszállása után, 1944 szeptember 9-én nevezték ki a 13. páncélos hadosztály parancsnokának, október 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő. Több történet szól arról, hogy büntetést mért ki fosztogató német katonákra, illetve a Szálasi-puccs napjaiban, Nyírbátor mellett megakadályozta húsz-harminc magyar katonaszökevény kivégzését, sőt, szabadlábra is helyeztette őket. Farkasvakságban szenvedett; egy fiatal zsidó orvosnő kezelte. Egymásba szerettek, de a történelem vihara rövidesen elszakította őket egymástól: a vezérőrnagyot alakulatával együtt Budapest védelmére rendelték. Az ostrom alatt ő helyezte biztonságba a gödöllői királyi kastély kincseit.

Német harckocsi-elhárító üteg Budapesten, 1945 első napjaiban

A tábornoknak ezek után nyilván híre volt; nem véletlen, hogy a sorozatunk előző részében ismertetett Szalai Pál hozzá fordult, amikor megtudta, hogy a nyilas bandák, amelyek eddig is több tömeggyilkosságot hajtottak végre zsidók ellen, most arra készülnek, hogy szervezetten lerohanják a gettót, és ott apokaliptikus méretű vérengzést hajtanak végre, nehogy a zsidók megérjék, hogy az oroszok felszabadítják őket. Alighanem ez lett volna minden idők legnagyobb pogromja – akár ötven-hatvanezer áldozattal, messze meghaladva még a Babij Jarban meggyilkoltak számát is. A tervben szerepelt, hogy az öldöklés után az egész városrészt felgyújtják, hogy benn égjen, ha valaki netán túlélte a pogromot. Az értelmi szerzők egyike, Lucska Vilmos, akit a népbíróság halálra ítélt és kivégeztetett, azon nyilaskeresztes dúvadak közé tartozik, akik máig ismeretlen okból a Nemzeti Panteon díszsírhelyeinek egyikén van eltemetve, egyébként több tucat hasonszőrű alak társaságában.

A 13. páncéloshadosztály, valamint egész Pest parancsnoka a hír hallatán késedelem nélkül intézkedett. Elsősorban magához rendelte az önjelölt pogromlovagokat, és súlyos következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha megpróbálnák véghezvinni a tervet, valamint letartóztatta a nyilasokkal együttműködő SS-őrmestert. Azután – hogy klasszikust idézzek – katonái kimentek a gettóhoz, az ott őrködő nyilasoknak adtak két pofont és hazazavarták őket; az őrséget Schmidhuber katonái vették át. Nem sok ideig kellett strázsálniuk: két nap múlva már ott voltak az oroszok.

Az Alagút, ahol Pest eleste után a német főparancsnokság székelt.

Az előtérben német katonai motorbiciklis futár

Miután Pest elesett, a megmaradt német és magyar erőket, így Schmidhuber hadosztályának maradványait is, a budai Várba koncentrálták. Hitler parancsa értelmében Budapest Festungot „a végsőkig” tartani kellett, mint általában mindent. A „végsők” azonban ebben az esetben már csak három hetet jelentettek. Karl-Pfeffer Wildenbruch SS-tábornok (jobbra) kiszámolhatta, mikorra fogy el minden tartalék, és miután úgy ítélte meg, a „végsőkig való kitartás” értelmetlen, távírón közölte Berlinnel: nem hajlandó magát se megadni, se lemészároltatni, ezért megkísérli a kitörést. Wildenbruch azon nyomban megsemmisítette a rádiót, nehogy ellenkező értelmű parancsot kapjon, és február 11-re, az esti órákra tűzte ki a művelet végrehajtását.

A védők a Bécsi kapun át törtek ki a mai Moszkva tér irányába, és a Szilágyi Erzsébet fasoron próbáltak kimenekülni az ostromgyűrűből, ami a lehetetlennel határos vállalkozás volt. Az ostromlók halomra lőtték őket; a véres húsdarálóból nem menekülhetett Schmidhuber vezérőrnagy sem, aki farkasvaksága miatt eleve reménytelenül indult neki az éjszakának. Fogalma sem lehetett, merre jár; ráadásul nem volt hajlandó arra, amire sokan mások, hogy megtévesztésül szovjet egyenruhába bújva próbáljon elillanni. A Retek utcában lőtték agyon, holttestét egy tankcsapdába dobták.

Schmidhuber mentőakciója nem volt ismeretlen közvetlenül a háború után, később azonban sok évtizeden át nem volt szabad, még később pedig nem illett róla beszélni. A hallgatást Ungváry Krisztián történész próbálta megtörni egy 1998-as könyvében, később pedig több cikkben és megszólalásában. Lapok kezdtek foglalkozni a Wehrmacht-tábornok tettével, 2006-ban pedig vita is kibontakozott Ungváry és Sipos Péter között, aki több ponton vitatta kollégája megállapításait, és annak a véleményének adott hangot, hogy egyrészt Schmidhuber valójában Pfeffer-Wildenbruch utasítására óvta meg a gettót, másrészt Pfeffer-Wildenbruch „Himmler utasítását követte. Himmler 1944. augusztus 24-én megtiltotta a még megmaradt magyarországi zsidóság deportálását. Ezt a tömböt ugyanis afféle ’kézizálognak’ tekintette, amelynek birtokában tárgyalhat az amerikaiakkal arról, hogy hadifontosságú árukat kapjon cserébe.”

Reklám

1944: Velünk történt

Mi a magunk részéről inkább azokkal értünk egyet, akik szerint Schmidhuber elévülhetetlen érdemeket szerzett az embermentésben, és emlékét valamilyen formában meg kéne örökíteni. Elhangzottak javaslatok, hogy állítsanak szobrot Schmidhubernek a Moszkva téren, és egy túlélő 2007-ben emléktábla állítására tett javaslatot a Népszabadságban. Szerintünk ha szobrot nem is, egy emléktáblát a mai ínséges időkben is érdemes kiszorítani a vezérőrnagy számára; ámbár e történelmi alak tettének akkor adóznánk igazán tisztelettel, ha utcát neveznénk el róla, például a Retek utcát, ahol elesett. Mert, mint dr. Szende István túlélő fogalmazott: „A hősi cselekedetek erkölcsi értékét a jövő mutatja meg, és üzenetértékük van a jelen számára. Gerhard Schmidhuber tettének üzenetértéke is úgy erősödik, ahogy az erőszak, a rasszizmus és a faji kirekesztés a mai világban. Mindaz, ami félelmet kelt a szörnyű világégés után hatvan évvel még mindig sokakban. Ez az üzenet erősíti a bátrak, a tenni akarók táborát.”