Oldalak

2015. október 15., csütörtök

Nem hódolunk be


Hónapok óta a migránshisztéria tartja fogságban az európai közbeszédet, éspedig azért, mert az anarchista oldal (nem tudok rájuk más szót, nálam a liberális Thatcher és Reagan, normális baloldalban pedig nem hiszek) képtelen azt belátni, ami a történelem folyamán sok tucatszor bebizonyosodott: ha két civilizáció találkozik, akkor az egyik megsemmisíti a másikat. És ez még hagyján, de azt sem hajlandó meglátni, ami az orra előtt történik. Makacsul hajtogatja az elveket, amelyek a valóság próbáján egyszerűen ostobaságnak bizonyultak. Néha már tudatosan ferdít, elhallgat, hazudik. Minél inkább bebizonyosodik elméleteinek tarthatatlansága, annál makacsabbul ragaszkodik hozzájuk. Aki erre rámutat, az hülye vagy náci. Mindenképp szélsőséges. „Előítéletei vannak”, hogy soroljuk tovább a bukott kifejezéseket, amiket normális ember nem ejt ki a száján. „Rasszista.” No és az ultima ratio: „Politikailag nem korrekt” (wuhaha).

Aki megsemmisíti a másikat, az általában az erősebb. Jobban megszervezett a társadalma, nagyobb a hatékonysága, célkitűzése van, amit teljesíteni is akar. Mint mondani szokás, az izmosabb eb randevúzik. Mármost ha lát valaki olyan pitbullt, aki farkát behúzva kotródik odébb, amikor három csivava akar randevúzni az ő szukájával, akkor nyilván nem gondolhat másra, mint arra, hogy a pitbull beteg. Súlyos beteg. Ha pedig még barátságosan invitálja is a csivavákat, és eltűri, hogy a szukán kívül elvegyék az eledelét és az ivóvizét is, akkor az azt jelenti, hogy a szerencsétlen kiérdemelte a Darwin-díjat.

Az iszlám nem most akarja először meghódítani Európát. Gyakorlatilag létezése óta hódít, ősi kultúrákat - közte az egyiptomit - söpörve el, és ebben olyan eszközöket alkalmazott annak idején, már Mohamed életében is, amilyeneket most az Iszlám Állam alkalmaz. A cél is ugyanaz volt akkor is, most is. Brutalitással akarták elérni akkor is, most is. Az iszlám utolsó állásai a Reconquista előtt a mai Spanyolország területén voltak. Buda felszabadítása előtt Magyarországon, de ostromolták – szerencsére sikertelenül – Bécset és Máltát is.

Ma az iszlám nem alkalmaz a hódításhoz közvetlen erőszakot, utolsó állásai pedig Stockholmban és Londonban vannak. A régi szabály azonban mindenképp érvényes: két civilizáció találkozásakor az egyik bedarálja a másikat.

Az iszlám részéről teljesen érthető a hódító törekvés. Ez az ideológia – vallásnak inkább ne nevezzük – képtelen megreformálódni, a világiasodásról nem is beszélve. Elég nehéz elképzelni, amint a leszbikus imám asszony leszedi otthon a mecsetről a félholdat, hogy ne sértse vele a keresztény betelepülőket. Nos, fordítva ez megtörtént, Svédországban egy leszbikus lutheránus püspök asszony leszedette a keresztény jelképeket, nehogy a bevándorlók megsértődjenek. És az ország hallgat. A svéd nép, ami tudomásunk szerint a vikingektől származik, birka módjára tűri – nem csak azt a pusztítást, amit az iszlám visz véghez a hazájában, a kultúrájában, a vagyonában, s nem csak azt, hogy az ország a világélvonalban van a nemi erőszak terén, olyan „fejlődőkkel” egy szinten, mint Lesotho, Swaziland és Botswana –, de azt, amit a tébolyult hangadók művelnek. Akik szőkék, kék szeműek és svédek. Adott esetben, saját bevallásuk szerint legalábbis, vezető tisztséget viselnek egy keresztény egyházban.

Ez őrület.

Nem hivatkozhatunk arra, hogy utólag könnyű okosnak lenni. Az iszlám fennállása óta semmilyen más vallással sem tudott békességben meglenni; hódítási kísérletei során Európát két ízben sem tudta bevenni, eljutott viszont Ázsián át Indonéziáig, és útját tízmilliós hullahegyek szegélyezték. A szovjet-kommunista és a náci népirtás együtt nem produkált annyi halottat, amennyit az iszlám a korabeli Indiában. Minderről semmi nem áll a történelemkönyvekben, hiszen akkor nem lennének politikailag korrektek ezek a könyvek. A politikai korrektség legnagyobb tévedése, hogy minden éremnek két oldala van, kivéve, ha európai fehér emberről van szó, és különösen kivéve, ha angolszászokról vagy izraeliekről van szó. Ennek a kettőnek akkor se lehet igaza, ha igaza van. Mára oda jutottunk, hogy a Japán elleni amerikai atomcsapás áldozatai többet nyomnak a latban, mint a japánok több évtizedes, folyamatos agressziói és irtóhadjáratai, amelyeket négy évvel az első (!) világháború előtt kezdtek, amikor lerohanták Koreát.

Nem hivatkozhatunk arra, hogy nem tudtuk előre, hiszen volt, aki figyelmeztessen. Enoch Powell konzervatív brit politikus 1968. április 20-i beszédében – akkor már dübörgött a Brit Nemzetközösség felől az Egyesült Királyságba irányuló bevándorlás, aminek a jogi lehetőségét a britek csak jóval később, Hongkong kiszolgáltatása előtt szüntették meg, nehogy az egész koronagyarmat felkerekedjen – Vergiliust idézve így figyelmeztette honfitársait:

A jövőbe tekintve balsejtelem tölt el. A rómaiakhoz hasonlóan látni vélem „a Teverét, mely habzik a sok vértől”. Az a tragikus és visszafordíthatatlan jelenség, amelyre iszonyattal tekintünk az Atlanti-óceán túlpartjára, ám amely összefonódik magának az Államoknak a történelmével és a létezésével, itt nálunk is fel fog bukkanni, mégpedig a saját akaratunkból és saját nemtörődömségünkből fakadóan. Valójában igen közel járunk hozzá. Számokban kifejezve jóval a huszadik század vége előtt amerikai arányok lesznek. Ennek már most is csak határozott és azonnali cselekvéssel vehetjük elejét.

Powell itt az afroamerikaiak egyenjogúsítása, a déli államokban dívott faji elkülönítési politika felszámolásának nemkívánatos kísérőjelenségeire célzott: a bűnözés elszabadulására, a koedukált iskolák színvonalának vészes csökkenésére, a korábban fehér negyedek gettósodására és lepusztulására.

Valamint:

Nemzetként őrültnek, a szó szoros értelmében őrültnek kell lennünk ahhoz, hogy engedélyezzük évente mintegy ötvenezer eltartott beáramlását, akik legnagyobb részt a bevándorolt alsó népesség jövendőbeli növekedésének alapanyagát képezik. Mintha olyan nemzetet látnánk, amely szorgalmasan halmozza fel a tüzelőt önnön halotti máglyájához. Ennyire esztelenek vagyunk, hogy engedélyezzük egyedülálló személyek bevándorlását, akiknek az a céljuk, hogy olyan vőlegénnyel, illetve menyasszonnyal házasodjanak össze, akit sosem láttak.

Powell miniszter volt az ellenzéki árnyékkormányban; ettől a tisztségétől megfosztották, és még a konzervatív Times is kénytelen volt beállni a mocskolódótáborba. Akkoriban ülte fénykorát a balosság: zajlottak a párizsi diákfelkelések, lehetett tiltakozni a vietnami háború miatt – de mindig csak a dél-vietnami rezsim és szövetségeseik, az amerikaiak ellen, az északiak ellen soha –, népszerű volt az LSD, dúlt a szexuális forradalom, és általában tombolt minden, amitől az egykori Nagy Generáció tagjainak még ma is bepárásodik a szeme. Powell főnöke, Edward Heath harminc évvel később ismerte csak el, hogy „volt némi igazság” az elhangzottakban.

A multikulti akkori hangosan magabiztos híveinek észjárását persze össze sem lehet hasonlítani mai utódaikéval. 1968-ban, de akár még 1978-ban is legitimen lehetett hinni abban, hogy a ha maguk a bevándorlók nem is, de utódaik – észak-afrikai arabok Franciaországban, törökök Németországban, a Nemzetközösség mindenhonnan származó polgárai az Egyesült Királyságban – asszimilálódnak, és végeredményben a fogadó ország hasznos állampolgáraivá lesznek.  A legjobb indulattal is csak azt állíthatjuk, hogy ez legfeljebb kis részükre igaz, főleg Nagy-Britanniára és főleg a nem mohamedán vallásúakra.

Azt persze már akkor is pontosan lehetett látni, kinek mennyi gyereke születik, és a kommunizmus összeomlására világossá vált, hogy a történelem nem hazudott és a különféle civilizációk nem fognak még csak egymás mellett, hidegbékében sem élni. Ezt Samuel Huntington fejtette ki tudományosan, aki a mai szélütött anarchisták leggyűlöltebb célpontja halála után is. Minek jósolgatott, mondják, az ilyen jóslatok önbeteljesítők, de különben se veszi őket senki komolyan.

Értjük, ugye? Önbeteljesítők, de nem lehet őket komolyan venni.

Az ember olyan teremtmény, aki mindig többre vágyik, mint amije van. Ha valakinek van valamije, akkor fel kell készülnie arra, hogy lesz más, aki el akarja venni tőle – vagy azért, mert neki nincs, és szeretne olyat, vagy van ugyan neki is, de még többet akar. Ezért találták ki a zárakat, a kerítéseket és az őrséget még valamikor a történelem hajnalán.

A „politikailag korrekt” anarchisták ezt egész egyszerűen nem ismerik el, viszont rendkívül komoly érvekkel álltak ki a nyáron a menekültek mellett. A legszebbel – azért kell a menekültek mellett lenni, mert Orbán Viktor/Jobbik stb. ellenük van – itt és most hadd ne foglalkozzunk érdemben. Az egyik leggyakrabban hangoztatott panel az volt, hogy „úgyse akarnak Magyarországon maradni”. Észre se vették, hogy ezzel maguk minősítik a menekülteket, és azt ismerik el, hogy nem menekültek, hanem kizárólag a segélyre és az eltartásra utazó határsértők. Az észérvek közé sorolhatjuk még azt, ami az európai munkaerőhiányra hivatkozott, és úgy vélte, majd a szíriai, szomáliai, eritreai tömegek lesznek azok, akik kitermelik a heverésző európai nyugdíjas megélhetését. Ez az érvelés nem veszi figyelembe, hogy ma már más világot élünk. Egyfelől az automatizálás számos korábbi bevándorlószakmát tesz feleslegessé, másrészt a mai, zömükben iszlamista bevándorlók alapjában alkalmatlanok arra, hogy beillesszék őket az európai kultúrába. A beillesztés igen nehéz dió még akkor is, ha mindkét fél akarja – lásd Kelet-Németország esetét, aminek azonos a nyelve és a vallása, és negyed évszázadon át sem sikerült felzárkóznia az anyaországhoz, holott százmilliárdokat pumpáltak belé.

Az anarchisták harmadik, legkonokabb babonája a francia forradalom hármas jelszavának a komolyan vétele. Szabadság, egyenlőség, testvériség. Arra ma már senki sem gondol, hogy ezt a három elvet maguk a francia forradalmárok sem értették más népekre – már az angolokra és a poroszokra se –, hanem csakis és kizárólag magukra. Leszámítva természetesen azokat a társadalmi osztályokat, akiket ki akartak irtani. Az anarchisták úgy gondolják, a szabadság, az egyenlőség és a testvériség mindenkit automatikusan megillet. Ebből már néhol olyan vélemények következtek, hogy mindenkinek joga van a jóléthez. No persze mégsem mindenkinek, hiszen fentebb meghivatkozott svéd barátaink, akik ezen elveket feltétlenül vallják, úgy vágták volna ki a súlyosan sérült Wilhelm Fruzsinát, mint a huszonegyet, ha az egyik áruházlánc el nem vállalja a sok ezer koronás egészségügyi költségek kifizetését. Wilhelm Fruzsina túl sokba került volna azoknak a svéd adófizetőknek, akik bárgyú mosollyal és rezzenéstelen tekintettel fizetik az iszlamista őrjöngés okozta százmilliós károkat, mint a katonatiszt, és meghurcolják, aki ez ellen pisszenni mer. A szabadság, egyenlőség, testvériség és vele a jólét nem jár Koszovónak, aminek egész lakosságát simán le tudná nyelni a Ruhr-vidék már egymagában is.

Rossz hírünk van: a szabadsághoz kellően érettnek kell lenni, az egyenlőség ostobaság, mivel az emberek különböző képességűek, ráadásul mindig lesz, aki eleve hendikeppel indul; a testvériség pedig végképp babona, hiszen érdemes az embernek nagyon jól megválogatni még azt a maximum két-három embert is, akit élethossziglan a barátjának nevez. A jólét nem jogkérdés, hanem részint munkán, részint szerencsén múlik.

Azokban az országokban, ahol az iszlám az úr, a szegénység nem valamiféle felszámolandó dolog, csökevény, hanem örökös életforma (kivéve az olajgazdag országokat, amelyek gyakorlatilag lottónyertesnek tekinthetők). Azokban az országokban a demokrácia nem lehetséges, mivel az iszlám és a demokrácia ugyanúgy kizárja egymást, mint a nácizmus és a demokrácia, vagy a kommunizmus és a demokrácia. Különösen súlyos az eset, ha az iszlám arab országban az úr. Itt mutatkozik meg teljes valójában, miképp a nácizmus németnek, a kommunizmus kínainak volt a legdurvább. Az anarchisták szerint csak a szélsőségesek ilyenek, és miattuk nem lehet az egész „vallást” megbélyegezni. Ám az anarchisták soha nem tudnak megnevezni mérsékelt iszlám áramlatot, nem képesek arra, hogy vitában hivatkozzanak ezek vezetőire, hangadóira, sajtójára, honlapjaira. Azért nem, mert ilyen nem létezik. Nem is létezhet, mert az iszlám megreformálhatatlan. Nem történhet meg az, ami a kereszténységben Luther idején, hogy megpróbálnak visszamenni a tiszta alapokig. Nem történhet meg, mert a legtisztább iszlám az, amit az Iszlám Állam csinál. Ők tartják magukat a leginkább Mohamed elveihez, ők pontosan azt teszik, amit Mohamed tett. A történelem folyamán kizárólag négy arab-iszlám országban került sor demokratikus választásokra: Algériában, Tunéziában, Egyiptomban és Gázában. Valamennyi esetben terrorszervezet, illetve fundamentalista iszlamista párt került hatalomra. Egyiptomban és Algériában erőszakkal kellett közbelépni, nehogy a demokrácia diadalmaskodhasson – utóbbi országban tízéves, több százezer halottal járó erőszakhullám következett; Egyiptomban a hadsereg szerencsére megsemmisítette a népakaratot és eltakarította Murszit. A tunéziai győztesek valamelyest visszavettek elveikből, mert sikeresen felfogták, hogy az országuk gazdaságilag a turizmustól, politikailag pedig a volt gyarmattartótól függ. Gáza az egyetlen demokratikus választás óta is a terror szinonimája.

Mindez nem érdekli igazán Merkelt, Hollande-ot, Stefan Löfvent vagy azokat az olasz honatyákat és -anyákat, akik nagy többséggel megszavazták a minap, hogy az Olaszországban élő bevándorlók gyerekei állampolgárságot kapjanak. Mint említettem, nem az a törekvés a természetellenes, ha valaki oda igyekszik, ahol jobb életet remél. A természetellenes a behódolás, nevezzük Stockholm-szindrómának, amit egy régi operett is megörökített már:

Ha megversz is imádlak én, 
te drága rossz apacslegény 
Csak üss meg, de tekints reám, 
tiéd a hű apacsleány .

Vajon mi lehet ennek az oka?

Valóban elmebetegek lennének a migránspártiak? Szisztematikus öngyűlöletben szenvednek? Nem képesek logikus gondolkodásra, tagadják azt, hogy egy meg egy, az kettő? Netán civilizációjuk fizetett árulói ők? Sokan vélik így, és nehéz erre nem gondolni, hiszen józan ésszel nem érthető annak logikája, aki a jelenleg Európában lévő több tízmilliós iszlám tömegre – ami gyorsan szaporodik, ezt nem győzzük eleget ismételni – további milliókat kíván zúdítani. Józan ésszel nem érthető, hogyan létezhet olyan ember, aki nem ismeri el a statisztikákat, azt, hogy a bevándorlással csökken a közbiztonság, nő a bűnözés, ezen belül is különösen a nemi erőszak, hogy no-go-zone-ok alakulnak ki, és ezek olyan területek, amelyeken az állam joghatósága megszűnik, és másfajta – barbár – joghatóság lép életbe. Ez olyan, mintha azt a területet elcsatolták volna az illető országtól. Nem pusztán arról van szó, hogy arrafelé nem ajánlatos kutyát sétáltatni, miniszoknyát viselni vagy dobozos sört inni. Ha csak erről lenne szó, azt sem kellene és szabadna tűrni. De itt arról van szó, hogy az iszlám fokozatosan lebontja az államot. Ezt a célját teljesen nyíltan hirdeti, szó sincs róla, hogy titkolózna.

Miért nem látják ezt az „illetékesek”? Hogyan szelfizhet ezek után migránsokkal a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja? Netán valami nem stimmel nála?

Évekkel korábban egy fórumon egy baloldali világnézetű úriemberrel vitatkoztam, aki egyébként a legkulturáltabb, legfelkészültebb fórumozók közé tartozott – tehát ne egy bunkó vörös barmot képzeljetek el. Akkoriban napokig lángokban álltak a párizsi külvárosok, mint most egy-két hete Stockholm, és a fórumozó baloldali úriember ezt úgy bírta interpretálni, hogy a francia munkások felkeltek a kizsákmányolás ellen.



Létezik a baloldalnak, az anarchizmusnak egy különösen tébolyult változata, az SJW – Social Justice Warriors, azaz a Társadalmi Igazságosság Bajnokai –, amit az ezzel foglalkozó blog  joggal nevez „korunk mentális betegségének”. Az SJW már kísérletet sem tesz arra, hogy megpróbálja a tényeket a maga világnézete felé hajlítani-ferdíteni – tehát nem nevezi a gettókban dühöngő, autókat gyújtogató, üzleteket fosztogató utolsó csőcseléket kizsákmányolt munkásoknak, hanem azt mondja ki, hogy ennek a csőcseléknek minden körülmények közt igaza van, pusztán azért, mert vesztes. Az SJW az, ami védelmébe veszi a fergusoni randalírozókat, mert feketék, a palesztinokat, mert arabok, és így tovább. Ha két védelmezett esik egymásnak, akkor is a „privilegizáltakat” hibáztatja. A jelenlegi világrend ugyanis értük van, ezért meg kell változtatni.

A „világrend megváltoztatása” különösen népszerű egy olyan világban, ahol legfeljebb harminc olyan államot sorolhatunk fel, amelyekben nem hibák nélkül ugyan, de mégiscsak viszonylagos jólét és viszonylagos demokrácia működik. Ezek elsősorban az angolszász országok, továbbá az EU egyes más tagállamai, valamint Norvégia, Svájc, Izrael, Chile, Japán, Korea, Tajvan – és sornak nagyjából a végére is értünk. Mintegy százhetven egyéb országban vagy nincs demokrácia, vagy csak névleges, vagy iszonytató a szegénység, vagy a bűnözés elviselhetetlen mértékű, vagy mind egyszerre. A világ népességének nagy része rendkívül rossz körülmények között él. Ma már közismert, hogy ha valakinek fedél van a feje felett, rendszeres jövedelemmel rendelkezik, részesül orvosi ellátásban, tiszta az ivóvize és naponta háromszor húst ehet, a gyereke pedig részesül normális közoktatásban, az a világ leggazdagabb 15 százalékában már benne van. Nyolcvanöt százalék nélkülözik. Nyilván nem véletlen, hogy azokban az országokban a legkisebb a nélkülözők aránya, amelyekben a kapitalizmus működik; nyilván az sem véletlen, hogy a leszakadt 85 % gyűlöli a jól élő 15 %-ot, és mindenre képes, hogy ő is minél inkább részesüljön a javakból. Még egyszer: az ember olyan teremtmény, aki mindig többre vágyik, mint amije van. Ha valakinek van valamije, akkor fel kell készülnie arra, hogy lesz más, aki el akarja venni tőle – vagy azért, mert neki nincs, és szeretne olyat, vagy van ugyan neki is, de még többet akar. Ezért találták ki a zárakat, a kerítéseket és az őrséget még valamikor a történelem hajnalán.

Ehhez nem kell ideológia; de Merkel és társai szolgáltatnak nekik azt is, jóllehet köszönik szépen, nem tartanak rá igényt, nekik megvan a maguk ideológiája, különösen ha muzulmánok; ez pedig kizár minden egyéb ideológiát, az SJW-től a szociáldemokrácián át a kereszténységig bezárólag. Így aztán az ideológia inkább nekünk szól – azoknak az embereknek, akik nem hiszünk abban, hogy a világrendet a mi rovásunkra kéne átalakítani, ráadásul a barbarizmus javára. Az az elkeseredett makacsság, ami a migránspártiak részéről hónapokon át megnyilvánult – az ostoba panelek hajtogatásától a tények megátalkodott tagadásán át a goebbelsi propagandáig, a „humanista” rinyálásig és a legocsmányabb nyílt hazudozásig –, erre utal legalábbis. Ez azonban még nem ad választ arra, miért kellenek ezeknek az embereknek a betolakodók, és miért készek arra, hogy a saját kultúrájukat az iszlámmal szétveressék.

Erre nincs egyértelmű válasz.

Az viszont egyértelmű, hogy mi ezt nem fogjuk hagyni.

Üzenetünk így hangzik:

Mi továbbra is azok közé fogunk tartozni, akinek fedél van a feje felett, rendszeres jövedelemmel rendelkezik, részesül orvosi ellátásban, tiszta az ivóvize és naponta háromszor húst ehet, a gyereke pedig részesül normális közoktatásban – és ez a minimum. Az euroatlanti civilizáció semelyik tagjának nem kell szégyellnie magát amiatt, hogy jól él, ez ugyanis nem lottónyeremény eredménye, mint az olajmonarchiákban, és nem is a kolonializációé – tessék csak sorolni a skandináv, a finn, az ausztrál, a kanadai, az új-zélandi, a svájci, a luxemburgi, a koreai, a tajvani gyarmatokat! –, hanem a munkáé, valamint azé a képességé, hogy mi tudtuk legszervezettebben alkalmazni a célzott erőszakot. Arról, amit kivívtunk, akár életszínvonalban, akár kultúrában, akár szabadságjogokban, soha nem fogunk lemondani, sem a globális felmelegedés, sem a jegesmedvék, és főleg nem az iszlám hatására és kedvéért.

Isten velünk van. A barbarizmus nem győzhet.