Oldalak

2008. október 29., szerda

Tel-Aviv: a kezdetek

Eleven, lüktető, Nagy Narancs, soha nem áll le, kozmopolita – leginkább ezek a jelzők ugranak be, ha Tavasz Dombjára gondolunk. No meg: a hamisítatlan, igazi strandnyár, ami itt fél évig is eltart sokszor, de van, hogy tovább (idén nem; nagyon gyorsan bejött az ősz és – hála Istennek – az eső, amire oly nagy szükség van az Országban); a Bauhaus; a kávéházak; a macskák.

És még sokkal több is. Jellegzetesen tel-avivi: az átmulatott éjszakák után reggel töküresen gördülő buszok; a koldus, aki csak három-ötvenet fogad el az adományozótól, és minden címletből vissza tud adni; a zsidó metropoliszra és a feketére sült izraeli srácokra rácsodálkozó szeplős, szőke német lányok; a suarma és a frissen préselt narancslé illata; az a rengeteg kávé, ami ott elfogy; az öt kilométeres arany homok; a merészen nyújtózó felhőkarcolók; az iránytaxi diszpécsere, akinek a kiülős kávéház az irodája, az iroda berendezése pedig a mobiltelefon; a vörös naplementék és a lágy hajnalok.

Tel-Aviv jövőre ünnepli fennállása századik évfordulóját. Ez igaz is, meg nem is – mint annyi minden Izraelben, ahol minden nagyon relatív. A hivatalos születési év csakugyan 1909, de persze Tel-Avivnak van előzménye, az ókorban is, az újkorban is.

Jafó – szokás Tel-Aviv Óvárosának is nevezni – a világ legrégibb, máig működő kikötője. Ha lemegyünk a lépcsőkön, és elénk tárul a látvány, hanyag természetességgel vesszük tudomásul, hogy: igen, ide érkeztek az Első Templom rézkapui, és innen indult útjára a renitens próféta, Jónás, aki meg akart pattanni az isteni parancsolat teljesítése elől, azután egy cethal gyomrában volt kénytelen észhez térni. Már 3500 évvel ezelőtt meghódított városként emlegetik az egyiptomiak. 1099-ben itt szállnak partra a Godfrey Bouillon vezette első keresztesek, és itt is maradnak, míg 1192-ben Szaladdin ki nem űzi őket. Azután a város többször gazdát cserél, mígnem a tizenhatodik században hosszú török uralom alá kerül. Városiasodásának kezdete az 1700-as évek elejére tehető, az igazi kibontakozás pedig a tizenkilencedik századra, amelyben a 2500 fős település 17 ezres várossá lesz. A dinamikus fejlődés az innen importált híres narancsnak köszönhető (nem véletlen, hogy gyerekkorunkban jaffának hívtuk a narancs[ízű] szörpöt), valamint az alija fellendülésének: az 1860-as években a helyi közösséghez marokkói és európai zsidók csatlakoznak, s a tizenkilencedik század végére már a lakosság tíz százaléka közülük kerül ki.

Nagy az átmenő forgalom is. Az Első Alija érkezői, akiket az ideális, tiszta cionizmus vezérelt erre a földre, az 1880-as években itt szállnak partra, és innen rajzanak szét, hogy újra felépítsék az első század óta romokban heverő Országot. Földet vesznek, bérelnek és termelő munkába kezdenek, aminek emberemlékezet óta nem volt senki tanúja ezen a vidéken. Ahogy egyre több a zsidó Jafón, úgy nő velük szemben az ellenségeskedés, és néhány pionír a fejébe veszi, hogy ki kell költözni a városból és nem messze új lakónegyedet kell építeni. Dehogy jut az eszükbe a majdani több százezres, tornyos metropolisz a maga nyüzsgésével. Pedig 1887-től itt kezdődik meg Tel-Aviv története, a Jafótól északra lévő homokdünéken: Nevé Cedekben.

„Az igazság oázisa” – nagyjából így fordíthatjuk ezt a nevet. Nevé Cedeket Aharon Slus alapította, huszonkét évvel Tel-Aviv előtt. Slus tizenegy évesen alijázott Algériából. Sikeres ingatlankereskedő volt, aki megcsömörlött az akkori Jafótól, annak urbanizáltságától, zsúfoltságától, zajosságától, ki akart onnan menekülni, és elképzelt egy rendezett, csinos, tiszta kertvárost – ezért vette meg a szóban forgó telket és épített oda házat. Hogy minél több telepest vonzzon magával, udvarában zsinagógát épített, ami egyébként ma is aktív mint a Mikdás Melech jesiva része. Slus 1920-ban hunyt el, abban a tudatban, hogy a nagyvárosból való menekülés sikeres volt. Ebben az évben kétezren laktak a vitathatatlanul kertvárosi jellegű Tel-Avivban; az alapító ősatya aligha gondolt arra, hogy öt évvel később – harmincötezren lesznek.

Megérte viszont 1909. április 11-ét. Ez Tel-Aviv születésnapja – noha akkor még nem dőlt el, mi lesz a város neve. A kezdeményt Áchuzát Bájitnak hívták. Az alapkőletétel nem mindennapi körülmények között történt. A Náchlát Binjámin lakásépítő szövetkezet sorshúzás alapján döntötte el, kinek melyik telekrész jut majd a tagok közül. A neveket kagylóhéjakra írták fel. Miután a sorsolást megejtették, szédítő tempójú munka kezdődött; Nevé Cedek mellé egy éven belül felépült a mai Herzl, Ahad Haam, Jehuda Halévi, Lilienblum utca és a Rotschild sugárút egy része, továbbá a vízvezetékrendszer. Hatvanhat ház lett kulcsra kész. A Herzl utca végén kijelölték a telket, ahová át akarták költöztetni Jafóról az ott 1906 óta működő Herzlia Gimnáziumot.

Ugyancsak egy év kellett ahhoz, hogy eldöntsék, mi legyen az új város neve. Voltak, akik kézenfekvőnek tartották, hogy azt a politikai cionizmus pápájáról, Herzl Tivadarról kell elnevezni Herzliának. Egyéb javaslatok is születtek, végül a nevet Herzl könyvének, az Altneulandnak (Ősújország) a héber címéből kölcsönözték. A művet a cionizmus egy nagy öregje, Náchum Szokolov fordította héberre. Nem találta kielégítőnek az Ősújország tükörfordítását, mire felütötte a Bibliát, s a következő mondatra bukkant Ezékiél könyvében: „Eljöttem a számkivetettséghez Tel-Avivba, azokhoz, akik a Kebár folyónál laknak, és ültem, ahol ők ültek, és álmélkodva ültem ott közöttük hét napig.” A nevet 1910. május 21-én fogadták el. A város az első világháború kirobbanásáig jócskán kiterjeszkedett és több új negyed épült. Sőt, a világháború alatt is – egészen 1916-ig. A törökök akkor deportálták a tel-avivi lakosság elég nagy hányadát, és a fejlődés megtorpant – de csak egy időre.

A hősidők építészeti nyomait jobbára hiába keresnénk. Nincs már meg a második Herzlia Gimnázium – ha valaki kíváncsi rá, hol volt, a felhőkarcolókat lesse: a csúf dél-tel-avivi Sálom torony áll a helyén. De itt-ott azért visszaköszön a Herzl utca 2. alatti halvendéglőben, a Jehuda Halévi 7-ben, vagy a Lilienblum 15-ben, ahol a tízes-húszas években felhúzott épületeket láthatunk, persze többszörösen renovált, átalakított formában.

Naná, hogy folytatom.

2 megjegyzés:

Madárijesztő Áruló írta...

Nekem is vannak cicáim, ráadásul utcáról befogott, mentett cicák, és az olyan, mint egy pici Tel-Aviv! Kár, hogy nem mehetek oda.

Rákócza Richárd írta...

Ma már azért nem annyira elérhetetlen álom.