Oldalak

2013. január 23., szerda

Százhúsz helyre tizenkét párt


Lezajlottak az izraeli Kneszet-választások, a miniszterelnök papírforma szerint Netanjáhu lett, a legtöbb mandátumot pedig a Likud és a Jiszráél Béitéinu választási szövetsége szerezte. Egyáltalán nem papírforma szerint a második helyen végzett a magyarajkú izraeli zsidóság néhai újvidéki állócsillaga, Lapid Tomi fia, Jáir Lapid és baloldali-liberális formációja.


Binjamin Netanjáhu. Ellenfél nélkül

A 2013. évi izraeli választások végeredményeként 12 párt jutott be a 120 tagú képviselőházba egyszerű listás választás alapján. A nagy nyertes a Likud és a Jiszráél Béitéinu választási szövetség, amely harmincegy mandátumával messze lehagyta valamennyi vetélytársát, jelezve: van ország, ahol működik a libertáriánius eszme és gondolkodásmód. Netanjáhuék győzelme egyértelműen azt mutatja: az izraeliek meghatározó hányada szerint jó irányba tart az Ország, s a jelek szerint a Gázának való megkegyelmezés sem okozott komoly presztízsveszteséget a koalíció vezető erejének.

Senki, talán még maga a pártelnök, Jáir Lapid sem számított arra, hogy második helyen végez a Jes Átid (Van Jövő), amely a múltkori választások idején még nem is létezett, ma pedig egyik napról a másikra a baloldal vezető erejének mondhatja magát tizenkilenc képviselővel. Helyzete nem könnyű, a Jes Átid egy nálánál csaknem kétszer nagyobb kormányzó erővel szemben állva vállalja a neoliberális gazdaságpolitika – szép számmal jelenlévő – veszteseinek és áldozatainak felzárkóztatását, miközben a baloldalon is van versenytársa bőven.


Jár Lapid mesterien használta szakmáját, a médiát

Tizenöt mandátummal harmadik az Országot 1948 és 1977 között nem kis sztálinista felhanggal, szinte pártállamként kormányzó Munkáspárt, ahová, illetve amelynek elődjéhez az alapító atyák és anyák java része tartozott Cháim Weizmanntól Jichák Rabinig. A pártvezetés csúcsán állt már nő a hetvenes években Golda Méir személyében, s ma is hölgy az elnök – Seli Jehimovics –, de a hasonlóságnak ezzel vége. Az egykoron az állam és az ország gerincét képező, mindenható formáció ma árnyéka önmagának; különleges csoda, hogy Jehimovics a semmiből vissza tudta hozni, ráadásul a harmadik helyre.

Negyedik-ötödik helyen, egyforma eredménnyel áll a Hábájit Jehudit és a a Sász. Az alapvetően etnikai alapon szerveződő, népességrobbanása miatt sokáig megállíthatatlannak tűnő Sász, amely elsősorban a szegénységben élő szefárd vallásos zsidókat tömörítette egységfrontba, tizenegy mandátumot szerzett, azaz növekedése megtorpant, amibe nyilvánvalóan belejátszik, hogy igen idős szellemi vezetője, Ovádja Joszéf egykori főrabbihoz méltatlan, tolerálhatatlan rasszista baromságokat hangoztatott, kijelentve egyebek mellett, hogy „a gójokat csak azért teremtette az Isten, s azért élhetnek viszonylag hosszú életet, hogy szolgálják a zsidókat”.

A Likudot jobbról előző Hábájit Jehudit (Zsidó Otthon), a vallásos cionizmus pártja a 2009-es három mandátummal szemben szerzett ma tizenegyet, és ezt a sikert úgy érte el, hogy két nagyágyúja új pártot alapított, búcsút intve a Hábájit Jehuditnak (a sokak által ultrajobboldalinak bélyegzett Ocma Jiszráél pengeélen táncolt, eleinte úgy tűnt, két frontembere, Árje Eldád és Micháél ben Ári bejutnak, a végeredményben azonban a párt már nem szerepel). A párt térnyerése jelzi, hogy a telepesség gondolata, amely akár harminc évvel ezelőtt még az átlag izraeli szemében is politikai perverziónak tetszett, mára polgárjogot nyert, a telepespártok pedig nem holmi szétforgácsolt, a Kneszetbe épp csak becsúszott, zsaroló törpepártocskák, hanem tömegigényt becsatornázó szervezetek mindazok szemében, akik belátták: az arabokkal nem lehet békét kötni, épp ezért a Nyugati Partot – hasonlóan a Golan-fennsíkhoz és Jeruzsálem keleti részéhez – annektálni kell, azaz Izrael szerves részévé kell tenni, akár elismeri a külvilág, akár nem; az ez ellen tiltakozó arabságot pedig fegyverrel le kell verni.


Teltháza Kneszetben

Hatodik helyen végzett az Egyesült Tóra Júdaizmus, ami nem más, mint az askenázi Sász. Elképzelhetőnek tartom, hogy vallásos emberek, akik vállalhatatlannak tartották Ovádja Joszéf ordenáré baromságait, világi pártra azonban nem akartak voksolni, átszavaztak az Egyesült Tórára, erre a rideg, anticionista formációra, amely eddig általában csak a kötelező minimumot bírta hozni, most azonban hét kemény mandátummal megszaladt nekik. Ideológiát nem ismerő, tipikus zsaroló párt: koalícióra lépnek bármikor bárkivel és megszavaznak bármit, ha kellően zsíros stallunghoz jutnak.

Hetedikként a Hatnua (A mozgalom) végzett; ezt a pártot a Kadimából kilépő Cipi Livni alakította, aki nem bírta elviselni, hogy 2012 májusában, a tisztújításon nem választották meg újra pártelnöknek. Noha egy Saul Mofázzal szemben veszíteni nem szégyen, Livni kilépett, és neki lett igaza, mert pártja hat képviselőt küldhet a Kneszetbe, háromszor annyit, mint a Kadima. Livni még hisz abban, hogy a palesztinokkal békét lehet kötni.

Nyolcadik ugyancsak hat szavazattal a Merec, a liberális baloldal pártja. Ez emlékeztet leginkább az egykori magyarországi SZDSZ-re. A Jáir Lapid-féle Jes Átid természetes szövetségese. A kettőt főleg az különbözteti meg, hogy a Merec mögött elsősorban megfontoltabb baloldali intellektüelek  állnak, míg Lapid mögött főleg a fiatalok. Ezzel együtt mindkét párt hisz a békében, s annak fejében hajlandó további területeket – akár Jeruzsálem egy részét is – kiszolgáltatni az iszlamista terrornak.

Öt mandátum jutott az arab Ráám-Táál formációnak, melyben az Egyesült Arab Lista lép szövetségre Ahmed Tibi pártjával. A Ráám elsősorban a beduinok körében befolyásos, a lakosság ezen rétegének mintegy nyolcvan százaléka adja rá hagyományosan a voksát.

A tizedik helyen találjuk Izrael egyik szégyenfoltját, az arab-kommunista Hadast, amely négy képviselővel dicsekedhet. Elvileg vegyes pártról van szó, de lényegében csak a pártvezetésben található néhány elborult agyú önantiszemita. Régi motorosok, 1977-ben mérettettek meg először, akkor öt mandátumot kaptak; több pártból jöttek létre, ezek egyike volt a klasszikus Izraeli Kommunista Párt. Listavezetőjük, a jelenleg is képviselő Mohamed Barake ellen többrendbeli büntetőeljárások indultak szolgálatban lévő rendőrrel szembeni erőszak miatt, egy fotós megveréséért, közszolgálatot betöltő személy inzultálásért és hasonlókért.

Tizenegyedik lett az arab Bálád, három honatyával. Az 1995 óta létező ultranacionalista párt vezetője – izraeli állampolgár és izraeli képviselő! – 2001-ben hódoló látogatást tett a jelenleg felkelőkkel szemben élethalál-harcát vívó Básár Asszad szíriai diktátornál, és szolidaritását fejezte ki az Izraelt Libanonból rakétákkal támadó Hezbollah síita terrorszervezettel szemben. Mindezekért betiltották a Hadast, mégpedig Ahmed Tibi pártjával, a Táállal együtt (mert Jasszer Arafat főtanácsadójának bizony volt képe felvenni egy második fizetést is, a képviselői fizetést Izrael Államtól), az izraeli Legfelsőbb Bíróság azonban megsemmisítette ezeket a döntéseket, mondván, „az izraeli demokrácia elég erős ahhoz, hogy tolerálja a szokatlan eseteket”. A nagylelkűséget az érintettek gyengeségként fogták fel, így Bisara ellen később már hazaárulás és pénzmosás miatt is eljárás indult, ami elől a képviselő külföldre szökött.


Cipi Livni számára a győzelem a fontos, nem a részvétel

Épp csak bejutott két képviselővel a Kadima. A magát centrista-liberálisként meghatározó párt a Likud baloldalából jött létre 2005-ben, és azóta is keresgéli magát, talán mert itt van a legtöbb dudás egy csárdában. Van, aki a Munkapártból igazolt át, mint Ehud Bárák volt miniszterelnök, védelmi miniszter és Saul Mofáz korábbi vezérkari főnök; a zöme azonban, mint Ehud Olmert volt jeruzsálemi polgármester; Cipi Livni, Méir Sitrit, Gideon Ezra és még sokan mások, a Likudból érkeztek. 2006 és 2009 között a többrendbeli korrupcióval gyanúsított Olmert vezényletével minden idők legrosszabb izraeli kormányaként szerepeltek; ehhez az időszakhoz tartozik nem csak az Öntött Ólom hadművelet, de a vezetés részéről katasztrofálisan eltolt libanoni hadjárat is.

Nemsokára bemutatjuk azt az ötvenhárom képviselőt, akik a most véget ér ciklusban nem voltak ott a Kneszetben.