Oldalak

2008. szeptember 14., vasárnap

Beértek az izraeli borok

Szüret ideje van – ennek alkalmából számot vet az eddigi, jó évszázados fejlődéssel az izraeli bortermelő ágazat is, amely sokak szerint ma már a világ legjobb borait állítja elő.

Immár Magyarországon sem ismeretlenek a szentföldi kóser borok. Egyes üzletláncoknál kapható néhány fajta belőlük. Sajnos adókkal-vámokkal terheltek, ezért viszonylag drágák, így a vallásos közönség is sokszor előnyben részesíti az ezer forint körüli egri vagy tokaji kóser bort az ezerhatszáz-háromezer forint közötti, de néha még ennél is drágább izraeli nedűknél. Az viszont vitán felüli, hogy az izraeli bor világviszonylatban beérkezett, s a legújabban hírneves francia márkákkal versenyez.

Az izraeli borok a bibliai idők óta híresek, noha nem feltétlenül övezte őket elismerés.

Ami a Bibliát illeti, a bor történetében legalábbis Ádámig és Éváig kell visszamennünk. Noha a Tórában nem szerepel a tiltott gyümölcs fajtája, ha kérdeznének, mi volt az, százból kilencvenkilencen valószínűleg azt vágnánk rá, hogy az alma. Pedig semmi nem utal almára; a zsidó Bölcsek szerint sokkal valószínűbb, hogy az ominózus gyümölcs – a szőlő volt, aminek sokkal komolyabb szerep jut, ha az első emberpár el nem szúrja a dolgot. Köztudott, hogy az ember teremtése pénteki napon történt. A szóbeli hagyomány szerint a szőlőhöz azért nem lett volna szabad időnek előtte hozzányúlni, mert Ádámnak bort kellett volna készítenie belőle, hogy azzal a borral tartsa meg a péntek esti kiddust – és köszöntse az első sábeszt.

A Tórában Noénak első dolga a Vízözön után a szőlőültetés; egy máshol olvasható sztori szerint Számáél, a bukott angyal közreműködésével, aki a tőkéket megmártja egy-egy oroszlán, majom, bárány és disznó vérében; ezért is lesznek a borivók a mai napig, vérmérséklettől függően, oroszlánná, majommá, báránnyá avagy disznóvá tőle.

A Tóra szinte azonnal a mérsékletes fogyasztásra int, amennyiben Noé bortermelési sztorijának elég csúnya a folytatása, aki nem hiszi, járjon utána a Teremtés Könyvében.

Az ókori idők beszámolói szerint az izraeli bort importálták ugyan sokfelé, de az akkor még sokkal szóródóbb helyi igényeknek egyáltalán nem felelt meg. Exportálta Egyiptom, de az ottani kereskedők mézzel, borssal meg borókával dobták fel, másképp nem lehetett eladni. Vitték később az egész Római Birodalomba, és eljutott egészen a távoli Britannia tartományig, ott viszont túlságosan édesnek bizonyult, szomjoltásra alkalmatlanok volt. A 636-ban kezdődött muzulmán agresszió azután hosszú időre – ezerkétszáz évre – véget is vetett az izraeli borok fejlődésének.

A bortermelés Erec Jiszráélben csak 1870-ben indulhatott újra, Edmond de Rotschild báró segítségével, Zichron Jákov és Rison LeCion környékén. A báró, maga is jeles bortermelő a maga korában, tulajdonolta Franciaországban a Chateux Lafite-et, ami minden vitán felül a legjobb borház volt (később a kétszeres filoxériajárványnak és a náci dúlásnak köszönhetően nehéz időket éltek át, a borok már nem ugyanazok, mint egykor voltak, de a gazdaság ma is a család – 1974 óta konkrétan Eric de Rotschild – kezén van). Az Erec Jiszráél-i Rotschild-gazdaságok napjainkban Kármel néven tömörülnek a legnagyobb izraeli konglomerátumba. A gazdák sokáig ott folytatták, ahol a hetedik században abbahagyták. Nagyon piros, nagyon édes, jellegtelen nedűt termeltek. Mesélik, hogy 1875-ben Benjamin Disraeli brit miniszterelnök kapott egy üveg szentföldi kóser bort, és azt megkóstolva megállapította, „nem annyira bor” az, „sokkal inkább olyasmi, amit az orvosomtól szoktam kapni remedium gyanánt kiadós téli megfázás idején”. A Kármel évtizedekre szinonimája lett a sábeszi és ünnepi kiddusokon használatos likőrszerű, filléres ragacsnak, amit „folyékony vallásnak” is neveztek. A Kármel csak az elmúlt nyolc évben kezdte meg a felzárkózást, de mára ők is eljutottak a csúcsminőségű borokig. Ebben nem kis része volt a jelenlegi igazgatónak, Adam Montefiorénak, aki nem csak névrokona annak a bizonyos Sir Mosesnek, aki Rotschild mellett talán a legtöbbet tette Erec Jiszráélért, hanem az ükunokája.


Izraelben nyolc nagyobb, tíz közepes és közel száznyolcvan kicsi gazdaság – köztük az ország legdélibb pontján, a Negevben bio bort termelő Neot Szemádár – verseng a nem túl tágas hazai és a nagyon szigorú külföldi piac kedvéért. Nincsenek könnyű helyzetben. Maguk az echte izraeliek hagyományosan narancslével és Coca-Colával szeretnek lerészegedni. Ha mégis szeszhez nyúlnak, megveszik az éghajlathoz sokkal jobban illő, kitűnő és könnyű szőke sört, a Makkábit, vagy, ha erősebbre vágynak, a félbarna Gold Start. Ezen kívül kapni az összes sört, Japántól Hollandián át az Egyesült Államokig, jó néhányat licenc alapján ott is gyártanak. Az orosz alija meghozta a keményebb italok iránti keresletet – ez be is indította az izraeli vodkagyártást, amiről e helyt inkább könyörületesen hallgatunk. Külföldön pedig sok évszázados tapasztalattal és presztízzsel bíró ellenfelek állták útjukat.

De ma már ezek a versenytársak is tisztában vannak azzal: ha szentföldi kóser bor van előttük, nem kell a korábbi szirupos, torokégést okozó, olcsó desszertborra számítaniuk, amit a legjobb esetben is csak fagylalt vagy sütemény után volt érdemes fogyasztani, esetleg likőr helyett. Miként Oz Clarke, a világ egyik jeles borszakértője írta: „Izrael most már rajta van a világ bortérképén”. Az Ország számos bora a kaliforniai, dél-afrikai, ausztráliai produktumokkal versenyez, és van néhány, amely egy ligában játszik a dél-franciaországi nedűkkel. Van közte gyümölcsös, van reszelősen száraz, szinte mind testes, fajsúlyos, bukéjuk semmi kívánnivalót nem hagy maga után.

Az izraeli bortermelés a nyolcvanas évek elejétől kapott komoly lendületet. Ekkorra teljesedett ki az Országban a kapitalizmus, ekkortól kezdtek az emberek rendszeresen külföldre utazni, és döbbentek rá, hogy a bornak a vallásin kívül más szerepe is lehet. Az évet is meghatározhatjuk, amikor uralkodóvá vált az igény. Ez az év az 1983-as volt – ekkor mutatták be a több kibuc és mosáv (szövetkezeti falu) által közösen birtokolt Goláni Borgazdaság termékeit. Az izraeli borászat helyszíne sok-sok nemzedék, a bibliai idők óta a Jeruzsálem környéki Júdeai-hegység volt. Ez a gazdaság egyáltalán nem kötődött a júdeai hagyományokhoz. Kaliforniából importálták a tőkét, vezetőik pedig a Kaliforniai Egyetem mezőgazdasági karán tanulták a szakmát. Izrael, miként a gyorsétkezdéktől a fegyveriparig oly sok területen, a bortermelésben is utánozta a nagy szövetségest, a sokszor egyedüli barátot, és – mint annyi területen – végül ebben is felülmúlta a tanítómestert.

A golaniak arra is rájöttek, hogy a Grenache, Semillon, Petit Sirah és Carigan fajták termelésétől nem kerülnek a világ élvonalába, így elkezdtek a legkomolyabb márkákkal – Cabernet Sauvignon, Merlot, Sauvignon Blanc, Chardonnay, Pinot Noir, a fehér Riesling és a Gewürtztraminer – foglalkozni. A golani bortemelés nem csak sikertörténet volt az első pillanattól kezdve, de az is maradt, pedig a múlt század utolsó két évtizedében a világpiacon már gyilkos verseny dúlt. Nem mindennapi teljesítmény volt, hogy a második boruk, az 1984-es fejtésből valósi Cabernet Sauvignon aranyérmes lett az International Wine and Spirit versenyen. Ez a bor a világon az egyedüli, amely a Vinexpón háromszor kapta meg az elnökségi kiváló bor minősítést. Nyílt alkalmam kóstolni az 1984-es évjáratot, tegyétek meg ezt ti is, zseniális.


A fejlődés fontos állomásának tekintik, hogy az idén a Jeruzsálemhez közeli Ramat Ráziél mosávban lévő Domaine du Castel borház érdemelte ki a világ vezető borkalauza, a Hugh Johnson-féle Pocket Wine Book 2008-as kiadásának négycsillagos minősítését. Éli Ben Zákán, a Domain Du Castel alapítója szerint minőségi forradalom zajlik az izraeli bortermelésben. Mint a Johnson írja: „Nemzetközi szakértelem, modern technológia és dinamikus borgazdaságok biztosították a minőség folyamatos emelkedését”. A folyamat tavalytól „hivatalos”, ugyanis Robert Parker, a vezető amerikai borkritikus ekkor kóstolta végig az izraeli kínálat krémjét, mintegy negyven márkát. El volt ragadtatva; a negyvenből tizennégyet pontozott 90-re vagy annál többre a százas skálán. A legmagasabb, 93-as pontszámot két vörös költemény kapta: a 2003-as évjáratú Játir Erdő a Játir Borgazdaságból, valamint a Golan Magaslatok Borház 2005-ös Gewürtztraminerje.

Az alábbiakban röviden ismertetjük a Johnson által nagyra értékelt nedűk némelyikét – és az árukat amerikai dollárban.

89 pont: Kármel, Cabernet Sauvignon, 2004. Intenzív buké, erősen csersavas, kissé keserű, némi gyógynövényes beütéssel, közepesen testes. 30 dollár

90 pont: Kármel 2004, limitált kiadás. Talán a Kármel legjobb bora, egyben a legkomplexebb íz is: van benne cabernet sauvignon, petit verdot és merlot. 55 dollár

90 pont: Játir, Cabernet-Merlot-Siráz, 2003. Ebben a költeményben a cabernet sauvignon a domináns. Elegánsan közepesen testes, a vége felé némi csersavas. Telt, gyümölcsos íz. 28 dollár

91 pont: Domain du Castel, Chardonnay Blanc du Castel, 2005. Izrael egyik legjobb fehér bora. A tölgyfahordó íze még jócskán érződik rajta. 40 dollár

92 pont: Domain du Castel, Grand Vin, 2004. Cabernet, merlot, petit verdot – mindenből a legjobb. Huszonnégy hónapon át új francia tölgyfahordóban érlelték, az íze valósággal robban. Az ára 65 dollár.

7 megjegyzés:

Karcsi írta...

Nem vagyok egy borszakértő, de a jó bort szeretem. Izraelben ittam életem egyik legjobb (legjobban izlett) borát, egy Carmeli Rosét, aminek a nevét bolond fejjel nem jegyeztem fel.Egy félédes, muskotályos bor volt, remélem nem egy a Ricsi által említett "folyékony vallásból" ! :)
Nem is tudok mást mondani, mint, hogy L'Chajím !

Karcsi

Ricsi írta...

Őszintén szólva odakinn nem nagyon voltam rákattanva a roséra, csak később kedveltem meg. Egész véletlenül nem úgy nézett ki, mint itt a jobboldali üveg?

http://www.israeli-wine.org/2007/11/13/carmel-young-selected/

Karcsi írta...

Nem, ez nem egy hengeres, hanem egy hasas palack volt, a formáját talán felismerném.
Karcsioqwsdzd

Névtelen írta...

Ricsi, úgy tűnik, tényleg pótolhatatlan vagy!Milyen meglepő, hogy a megújult Mazsihisz honlap -www.mazsihisz.org/com - két nappal (szept. 17-én) az izraeli borászatról megjelent szinesed után azonos témában közöl egy a szófordulataidat is tartalmazó hírt Gádor Miklós fordításában. Lehet, hogy a külcsin változott náluk, de a régi beidegződések maradandóak! Ha már hírügyileg ennyire fantáziátlanok, zsozsó ide vagy oda, legalább ne ilyen nyilvánvalóan plagizálnák a szófordulataidat! G

Ricsi írta...

Kösz a tudósitást. Korábban volt lap, ami gátlástalanul, kimondott tilalmam ellenére ellopta a felhőkarcolós cikket, és még ők voltak megsértve. Azóta több eset történt, bár akik intelligensebbek, azok azért vigyáznak arra, hogy ne egy az egyben lopjanak, hanem úgy, hogy azt ne lehessen bizonyitani. Való igaz, ebben a helyzetben nagyon úgy fest, hogy valaki a kis fejéhez kapott: basszus, csakugyan, szüret van, beütögette a gugliba a kulcsszavakat, rábukkant a JTA-cikkre, és az én cikkemet - ami sokkal több forráson alapuló, egybeszerkesztett cikk - mankóként használva leforditotta a JTA-cikket. Ebben csak az a szomorú, hogy ándungjuk sincs, mihez fogjanak. Még ötleteik sincsenek. De nézzük a jó oldalát. A mazsihiszta, ami évtizedek óta nem csinált semmit,most legalább próbálkozik valamivel. Oké, elkéstek, ma már semmi nem segit rajtuk, mindenképp mennek a levesbe - de legalább csinálnak valamit. Nem gondolod?

Névtelen írta...

Kíváncsiságból rágugliztam ma a nevemre és így találtam rá erre a bejegyzésre. Amit 2008 szeptemberében fordítottam cikket nem innen másoltam, a szófordulatok hasonlósága maximum a hasonló műveltetésben keresendő. Soha nem szorultam és nem is szorulok "mankókra" se angol, se héber nyelvű cikkek magyar nyelvre történő fordításához. Továbbá hozzáteszem, hogy egy szófordulat nem plagizálható, maximum szövegrészlet. Az itt lévő cikket nem ismertem, a mai napon olvastam először. Gádor Miklós

Névtelen írta...

Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! :)

NbA