Holnap, csütörtökön lép fel Paul McCartney Tel-Avivban

Kedd este szállt le minden idők legnagyobb élő rockmuzsikusa, Sir Paul McCartney magángépe. Az egykori Beatles basszusgitárosa és kísérete a tel-avivi Dán Hotelben szállt meg, ahol idejében előkészületeket tettek a rajongók rohamának, valamint az esetleges terrortámadásnak az elhárítására. Az izraeli sajtó nagy hányada tekintélyes terjedelemben foglalkozik az eseménnyel. Összeállításom a Jerusalem Post és a Háárec írásai alapján készült.

Jákov Szudri, a Dán igazgatója beszámolt arról is, hogy különleges biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, hiszen McCartneynak nem annyira az őt lassan fél évszázada sikoltozva üldöző tinédzserlányoktól kell tartania, hanem az iszlamistáktól is, akik különféle fenyegetéseket intéztek a címére, ha le nem mondja az Izrael Állam fennállásának 60. évfordulója alkalmából a Járkon Parkba tervezett koncertjét (amit persze nem tett). Ennek érdekében McCartney saját biztonsági csapatát egy izraeli magán biztonsági cég tapasztalt emberei is segítik.

A sztár természetesen a Dán (fent) ötödik emeleti Királyi Lakosztályában szállt meg, ahol korábban megfordult Michael Jackson, Madonna, Roger Waters, Phil Collins, Sharon Stone, Richard Gere és Bill Clinton is. A lakosztályban hangversenyzongorát helyeztek el arra az esetre, ha játszani támadna kedve. A százfős kíséret huszonegy tagja lakosztályt foglalt el a Dánban, a többi hetvenet más tel-avivi luxushotelekben helyezték el. A huszonegy lakosztály éjszakánkénti ára a Dán árlistája szerint 380 ezer sekelbe kerül. Ebben nincs benne a Királyi Lakosztály, sem annak a felára, hogy McCartneynak a nap huszonnégy órájában külön inas áll a rendelkezésére. Séfje, akit szintén magával hozott, a szálloda főszakácsával, Ovád Alfiával közösen készíti el McCartney kedvenc ételkölteményeit. Szudri szerint Sir Paul igényei semmiben nem különböztek a vele egy súlycsoportban lévő rock- és filmsztárokétól.

A McCartney-koncertet szervező produkciós irodából származó információink szerint eddig negyvenezer jegy kelt el, de sokan rendszerint az utolsó pillanatban veszik azt meg. Az árak a VIP-szekcióban a legborsosabbak. Itt ezerkétszáz zsöllye van, a jegyek pedig kerek ötezer sekelbe fájnak, de állítólag egy-kettőt még lehet belőlük kapni. A középárú jegyekért ezerötszázat kell leszurkolni, és még a legolcsóbb tikettért is ötszáz izmos, jól fejlett sakált, azaz huszonötezer forintot kell beszolgáltatni. Ezeknek is elkelt a kilencven százaléka.

Egy izraeli elemzés nem kevesebbet állít, mint hogy Paul McCartney még Mahmúd Ahmedinedzsád világának megrengetésére is képes. Noha valószínűtlen, hogy ebben az életében koncertezzen Teheránban vagy Iszfahánban, Kumról nem is beszélve, ő és a Beatles egyértelműen maradandó élmény rengeteg ma élő iráni számára – már azokéra, akik elég idősek ahhoz, hogy emlékezzenek a forradalom előtti időkre, amikor a Fab Four és vele a rockzene en bloc még nem volt Iránban betiltva.

***

„Először 1964 magasságában hallottam a Beatlest, amikor hatodikos voltam Teheránban”, írta 1996-ban az amerikai száműzetésben élő iráni ellenzéki, Mehrdad Mehdizadeh. „Emlékszem arra a felhajtásra a Beatles, vagy ahogyan mi hívtuk, Beatelha körül. Aztán gimnáziumba mentem, és az egész Beatles-láz még hevesebb lett. Ezekben az években végig róluk beszéltünk, és egymás közt csereberéltük a kis- és a nagylemezeiket. Teheránban egy-kettőre megalakultak a Beatlest imitáló együttesek.”

„Valamikor abban a fantasztikus korszakban, talán 1966-ban, maga Paul McCartney is megjelent rövid időre, élőben az iráni tévében. A gépe alighanem megállt Teheránban, ő meg beleegyezett, hogy beugorjon a stúdióba egy villáminterjú erejéig.”

Ilyesmi ma elképzelhetetlen lenne Iránban, ahol 1979 óta nem léphetett fel nyugati popsztár. S mégis: kísértet járja be az ajatollahok és mullák által szellemileg romokba döntött, jobb sorsa érdemes országot – a rock kísértete. Júniusban a Time magazin Rock Me Ahmedinejad című írása foglalkozott a teheráni underground rockkultúrával, amely – dacára a durva cenzúrának – létezik. A Time szerint a rádióban játsszák az államilag elismert és engedélyezett popmuzsikát, ami viszont a független rockereket, sőt: rappereket illeti, eddig egyikük sem kapott engedélyt koncertre vagy lemezkiadásra.

Ahmedinedzsádnak és a maffiájának - ők azt szeretnék, ha a londoni Abbey Road is úgy festene, mint az itt látható teheráni Hadzs út - jó oka van arra, hogy vasmarokkal kézben tartsa a bitorolt országot. Rettegnek a rock and roll alapvetően rebellis szellemétől. Ez a zene mindig is a felszabadulás üzenetét hordozta, épp ezért fenyegetést jelentett és jelent valamennyi elnyomó rendszer számára, legyen az náci, bolseviki vagy épp iszlamista. Paul McCartney talán végig sem gondolta, de azzal, hogy beállított a sötéten fortyogó, bűzlő iszlám mocsár közepén elterülő kivilágított üde zsidó szigetecskére, az elnyomás sivatagjában a szabadság oázisába, ráadásul nagyjából akkor, amikor a földgolyó másik fertályán az iráni iszlamonáci diktátor épp fennen mocskolt az ENSZ színe előtt két demokráciát – Amerikát és Izraelt –, rendkívüli módon felhergelte az iszlamistákat, akik pusztán már a tel-avivi fellépés miatt halálos fenyegetésekben részesítették. McCartney hiába nyilatkozta le még a múlt héten a Jerusalem Postnak, hogy bizonyára mindenki megérti, mennyire apolitikus ő, az üzenete pedig globális és békés: nem mindenki értette meg. Van a világnak egy része, amely elkeseredetten gyűlöl mindent és mindenkit, aki sikeres. Ők nem érthetik meg. A Beatles a hidegháború egyik mélypontján hozta ki az All You Need Is Love című nótát, ami generációs himnusz lett; ezt az üzit talán még a Szovjet karácsonyfaként csilingelő, idióta tányérsapkát és kilométeres takonyárkot viselő hájfejű generálisai is vették. Talán részben, de vették. A saját életüket mégiscsak szerették. Az iszlám nem veheti. Az iszlám üzenete: Mi úgy szeretjük a halált, mint ti az életet.

Miután ez nyugati – jobban mondva: emberi – ésszel felfoghatatlan, nyilván sok időbe telik még, míg a Nyugat felhagy a széplélek-hozzáállással, és felfogja, mi fenyegeti valójában. Ugyanaz, ami az All You Need Is Love szerzője, Paul McCartney címére halálos fenyegetéseket hörgött. Az antihumán halálideológia, amely a béke vallásaként hirdeti magát, és rikácsolva szorítja a torkodhoz a kést, hogy érts ezzel egyet, vagy különben megdöglesz.

**­*

Az összeesküvés-elméletek az élénk fantáziájú izraeliek körében is nagy népszerűségnek örvendenek, így egyáltalán nem csoda, hogy a Paul McCartney-láz közepette a zsidó államban felmelegítették a hatvanas évek egyik legbizarrabb városi legendáját. Vagyis azt, hogy nem is Paul McCartney szállt meg a Dánban, hiszen Paul McCartney évtizedek óta halott, hanem egy hasonmása.

Történt pedig még az áldott emlékezetű hatvanas években, hogy a Beatles bejelentette: többé nem koncertez, mert idegileg kimerítette őket a rajongók elviselhetetlen nyomása. Az ekkor megjelent lemezüket analizálva „jött rá” egy hangmérnök arra, hogy a korongon hallható énekhangok közül egy-egy John Lennoné, George Harrisoné és Ringo Starré, a negyedik hang viszont nem Paulé, hanem három különböző énekhangból keverték össze, hogy rendkívül hasonlítson. Amire azért volt szükség, mert Paul meghalt, a Beatles maradék három tagja azonban ezt titokban tartja. Akik akkoriban kézbe vették az Abbey Road című nagylemez borítóját (fent), azon a nevezett utcát látták, rajta a gyalogátkelőhellyel, az átkelőn a Beatlesszel. Mindenki cipőben van, kivéve a mezítlábas McCartneyt. Ebből arra következtettek, hogy a basszusgitáros már nincs az élők sorában, autóbaleset áldozata lett ­– az együttes korábban sokat kacérkodott az indiai zenével és filozófiával, márpedig India egy részében hagyomány a mezítlábas gyász – meg abból, hogy a közismerten balkezes gitáros a képen a jobb kezében tartja a cigarettát. Ennél is erősebb bizonyíték volt az Abbey Road baloldalán parkoló fehér bogárhátú Volkswagen, amelynek rendszáma – LMW 28IF – arra látszott utalni, hogy felesége, Linda McCartney Widow, azaz elözvegyült, maga McCartney huszonnyolc éves lenne, ha – if – élne. Ráadásul: John tiszta fehérben volt – mint lelkipásztor –, Ringo frakkban – mint a temetkezési vállalkozó –, s ezek után a farmeres George meg ki más lehetett volna, mint a sírásó.

Ennyi nyom hatására mindenki vallatni kezdte az összes lemezborítót, és további bizonyságokat fedezett fel. A Bors őrmesteren például azt a fotót, ahol három Beatle előre, Paul viszont hátranéz, és a feje mellett a Without You (Nélküled) szavak láthatók, amelyek a Within You Without You (Benned, nélküled) dal címéből vétettek. Az együttes ezek után – a saját jól felfogott anyagi érdekében – maga is beszállhatott a legenda terjesztésébe a maga morbid humorával, hiszen az 1968-as The Magical Mistery Tour borítója a három Beatle-t piros rózsával, Pault ellenben feketével ábrázolja, és az introvertált Strawberry Fields Forever-ben Lennon mintha azt énekelné a vége felé, hogy ő temette el Pault.

A túlélő három tag – folytatódott a legenda – az egyik McCartney-hasonmásverseny nyertesét bérelte fel arra, hogy ritkán szükséges megjelenések alkalmával játssza el Pault, persze az illető arra már nem vállalkozhatott, hogy színpadon muzsikáljon, a koncerteket tehát abba kellett hagyni. (Abban a boldog időszakban talán még nem is ismerték a playback nevű moslékot. Egyesek számára talán hihetetlen, de az együttesek az összes hangot, ami elhangzott, helyben, a színpadon állították elő.) Voltak, akik még az ál-Paul nevét is tudni vélték: ő lett volna az a bizonyos Billy Shears, aki a fiktív Bors őrmester magányos szívek klubjának zenekarát vezényli az azonos című, zseniális nagylemezen (Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band), a rocktörténelem egyik legcsiszoltabb gyöngyszemén. Mások szerint a hasonmás neve William Shears Campbell, megint mások szerint William Sheppard volt.

Még ha csak egy-két ilyen „nyom” lett volna, de a szorgalmasak nem kevesebb, mint hetven, Paul halálával kapcsolatos utalást találtak (lásd, ha érdekel, a http://www.ispauldead.com/ oldalt). Erről beszélt a világnak legalább a kétharmada (a maradék egyharmad arról, hogy mekkora győzelmeket arattak a munka frontján, és milyen jól sikerült a termény betakarítása). Izraelnek 1966-68-ban volt jobb dolga is; nem annyira az elmélettel voltak elfoglalva, inkább azzal a gyakorlattal, hogy hat nap alatt tönkreverjenek három arab agresszort. Most, hogy McCartney Tel-Avivba érkezett, pótolják a mulasztást. És úgy tűnik, vannak, akik épp úgy komolyan veszik ezt, mint azok, akik nem négy évtizedes fáziskéséssel találkoztak Paullal. Érdekes a jelenség, annál is inkább, mert Izrael – ezt sokéves szakmai tapasztalat alapján állíthatom – soha nem volt hírszegény ország, sőt, az elterjedt mondás szerint itt egy nap alatt annyi minden történik, mint Svájcban száz év alatt. És vannak napok, amikor ezt az annyi mindent nagyon soknak érzi az ember, és azt kívánja, bár történne valamivel kevesebb. Most nem kevés történik. Miniszterelnöki lemondás és Olmert valószínű vád alá helyezése, Hamasz-őrjöngés Gázában, Hezbollah-fenyegetés Északon, ámokfutó autós arab Jeruzsálemben, mi szem-szájnak ingere, ráadásul jönnek az őszi nagyünnepek – egyszóval, zajlik az élet, és egy sereg izraelinek nincs jobb dolga, mint hogy azt találgassa, vajon ki helyettesíti majd a színpadon a negyven éve halott ex-Beatle-t. Mi ez, ha nem az életenergia megnyilvánulása?

***

A sajtó megszólaltatta Izrael vezető Beatles-történészét, Járdén Uriélt, aki több könyvet írt a tárgyban. A szakértő arra hívja fel a figyelmet: az összeesküvés-hívők elfeledkeznek arról, hogy a Beatles tagjai, hiába emelkedtek félistenekké, hús-vér emberek voltak, a hús-vér emberekre jellemző reakciókkal. „Tegyük fel egy pillanatra, hogy Paul csakugyan meghalt, és egy hasonmás került a helyére. A Beatles individuálisan rendkívül erős egyéniségekből állt: az volt John, George, de még Ringo is. El tudják képzelni, hogy besétál az új srác, és dominálja az együttest, ahogyan Pail tette a Bors őrmesteren, az Abbey Roadon vagy a Let It Be-n? Emberileg az lett volna magától értetődő, hogy a háttérbe vonul, s az együttes vezetését Lennon veszi át. (…) De az emberek hinni akarnak ebben, mert szeretik az összeesküvéseket.”

***

Hiába kötik tehát némelyek az ebet a karóhoz, hogy nem is Paul McCartney gépe szállt le a Ben Gurionon tegnap este, mert ő érkezett meg, nagyon is. Annyira, hogy az izraeli rendőrség egy sereg forgalmirend-változást jelentett be, buszok és vonatok közlekednek a megszokottól eltérően, s Beni Telesz, a tel-avivi rendőrség szóvivője a megrögzött autósok figyelmét külön felhívta, hogy ezekben a napokban szíveskedjenek ők is a tömegközlekedést igénybe venni, amikor a koncert helyszínére igyekeznek. „Vegyék igénybe a vonatokat és a buszokat, és arra is kérjük önöket, hogy ne az utolsó pillanatban, egyszerre bukkanjanak fel”, fogalmazott az izraeli mentalitást hivatalból is jól ismerő Telesz.

A buliból csütörtök este részleteket ad a 88FM és a Reset Bét, utóbbit itt tudjátok fogni a neten: http://www.iba.org.il/media/?recorded=radio14.