Oldalak

2011. május 17., kedd

Dr. Szende István: Ígéret Földjéből Valóság Földje

A márciusi napfényében fürdő Ben Gurion reptérre leszáll az El Al budapesti menetrend szerinti járata. Ismét Izraelben vagyok, tizennégy év után.

Miközben a reptér folyosóján húzom, a bőröndömet, jobbra, balra bámulok, nézem a korszerű új épületet. A reptér, ahonnan évekkel korábban utaztam haza, ma már a múlté, mint olyan sok más, amivel az országban a kétheti tartózkodás alatt szembesülhettem. (Igaz, a repteret alaposabban csak a visszainduláskor tudtam szemügyre venni, amikor a beszállás előtt a három óra várakozás alatt kényelmesen végig járhattam, megnézhettem a korszerű épületet és elegáns üzleteit, miközben megállapítottam, hogy a vámmentes bolt árai itt is magasabbak, mind olyan sok helyen másutt a világban.)



Az országba való belépést megelőzte a szigorú útlevélvizsgálat, majd unokanővérem betuszkol a hatalmas Volvo kocsijukba és az óriási autóforgalomban ügyesen manőverezve haladunk Ramat Gan-i lakásuk felé.

A városba vezető tizenöt kilométeres úton szemembe ötlenek a távolban Tel-Aviv magas toronyépületei, amik nem csak ott, de Ramat Ganban, Rison LeCionban is kinőttek a néhány évtizeddel ezelőtt még homok borította talajból.



A megannyi épület számomra új volt. Amikor közelről szemügyre vehettem, akkor csodáltam meg az építészi fantázia merész alkotásait és megértettem, hogy az UNESCO miért nyilvánította Tel-Avivot a világörökség részévé. Megannyi épület külön, külön is egy építészeti műalkotás. Különösen megragadott Tel-Avivban a tengerpartnál látott egyik ház, aminek az utolsó szintjeiből mintha nagy késsel kanyarították volna ki egy szeletet: csodálkozik az ember, hogy mégis szilárdan, kecses merész íveléssel nyúlik az ég felé.


 A közős az épületekben – legyen az üvegborítású irodaház, vagy lakóépület – a „nagyszerűség”, miközben, mindegyik más és más. Szinte hihetetlen, hogy ennyi variációt a tervezőjűk, hogyan alkothatott. Ezek a posztmodern alkotások századunk építészetének nyitányát jelentik, miközben áthangolják a múlt századi várost a huszonegyedik századba! Talán ezt szimbolizálja Jafó domboldaláról, Tel Aviv látványa hol a jövőkép még jobban megjelenik, mikor a világ egyik legfiatalabb városát nézem az ősi kikötővárosból, amelynek története a bibliai időknél jóval korábbra nyúlik vissza.


Az utazásom során Eilátról ellátogattam a Jordániai Petrába. Eilátra repülő- vagy hatórás buszúttal mehettem. Az utóbbi mellett döntöttem. A Negev sivatagot átszelő utunk Beér Seván – Ábrahám ősatyánk történetéből, valamint a hét forrásáról ismert városon – keresztül vezetett. A várost átszelő út hatalmas forgalmában araszoló buszból valami képet kaphattam a Ben Gurion egyeteméről is ismert városról, annak gyönyörű, virágos utjairól és a modern, barátságos házairól. A Negev fővárosát elhagyva a busz a sivatag dombos, vöröses homokkal borítottm gyér növényzetű táján haladt. Az egyhangú képet olykor egy-egy település  szakította meg.

Azt hittem, Eilátot régi ismerősként üdvözlőm. Hisz másodszor vagyok a vörös-tengeri fürdőhelyen. Tévedtem, amikor megláttam az új hotelek köztűk a Hiltont és az én szállodámat, a Rimonim lánchoz tartozó a Neptun hotelt, valamint a többi új hotelt és a bevásárló központot. A nagystílűen kiépült város ma a világ bármelyik elegáns fürdőhelyével felveszi a versenyt partjával, akváriumával, a búvárkodási lehetőségeivel és megannyi attrakciójával.


 A harminchét fokos márciusi melegben az időm nagy részét az őt csillagos hotel úszómedencéjében töltöttem, ahol a szálloda nagyszerű konyhájának hatását úszással ellensúlyoztam. A petrai kirándulás napján, kora reggel a busz a szállodához jött. Összeszedték a részvevőket, elindultunk a jordániai határhoz. Szigorú volt az ellenőrzés, sok időt vett igénybe. Végre átjutottunk a hasemita királyság: Jordánia földjére.

Az ókori Petra új városrészén áthaladva talán a legszembetűnőbb volt a sok kis emeletes ház között a Mővenpick szálloda kiemelkedő, hatalmas fehér épülete. Elindultunk a több mint egy kilométeres útra a célunkhoz, az ókori a nabateusok egykori fővárosa felé. A szűk vádiban, ahol egy órát gyalogoltunk a kétezer éves, hepehupás kövezeten, a vastag porban, megértettem, miért mondták, hogy teveháton kell az utat megtenni!


 Végre, hirtelen feltűnt az Al-Khazneh épülete. Valóban lenyűgöző látvány a szűk szurdokból kilépve megpillantani előbukkanó vöröskőbe vájt homlokzatot, majd a többi ókori alkotást. Petra a világ nyolcadik csodája. Az időszámítás kezdetén fűszernövények termesztésével foglalkozó gazdag és békés nép városa volt, vagy 30ezren lakták. Az i. sz. 747-ben lezajlott földrengés súlyosan megrongálta és a világtól elvágta. Újra csak 1812 benn fedezte fel egy svájci kutató. A megmaradt üregekben néhány évvel ezelőtt még nomád pásztorok laktak.

A világon egyedül található sziklába faragott épületek lenyűgöző látványa indokolja, hogy az ókori alkotások és a városok, megismerése során, igy Athén, Róma, Jeruzsálem, látogatása mellett, Petrát sem hagyhatjuk ki!

Izraeli tartózkodásom utolsó napjaira maradt a háromnapos jeruzsálemi látogatás. Az óváros, örmény, keresztény és az arab részei mellett főleg a zsidó városrész érdekelt. Először is a Nyugati Falhoz mentem.


Bár harmadszor álltam a Siratófal előtt, mégis a legnagyobb hatással most volt rám, a zsidó vallási életet és szokások megelevenedése. Nem tagadom a meghatottságomat, látva a tömeget, közöttük a soktucatnyi karizmatikus külsejű és megjelenésű embert, amint az ősi vallási szokásunk szerint tálsziban-tfililnben imádkoztak. Nem zökkentette ki őket semmi, az énekelve, táncolva halladó férfiak sem, kik vállukon vitték a fehér taleszbe burkolódzó férjjelöltet, aki tfilinnel a homlokán boldogan hadonászott a vállukon.

A faltól kicsit távolabb, ahol már nők is jelen lehettek, egy nagyobb helységben, nyilván a szertartás lezajlása után, ünnepeltek a bár micván átesett fiút, aki most már férfivé vált. Az asztalon, többféle édes tészta. Amint fogy a sütemény és az egyéb finomság, asztal végénél az egyik asszony a mellette levő öblös szatyorból biztosítja az utánpótlást.

Majd ismét kint a szabadban, fehér kerti székeken kis csoport, asszonyok leányok, közöttük fehérben a menyasszony. Talán a vőlegény ringatózott egy kis idővel korábban férfi menetben a barátok, rokonok vállán? Visszamegyek a feltárt templomban, ahol egy csoport férfi a kinyitott Tóra-szekrény előtt imádkozik. A látottak, a szent falunknál, felidézi bennem az én múltba veszett vallási emlékeimet. Látom anyámat, amint a péntek esti gyertyát gyújtja és miközben, imádkozik, meghatottan állok gyermekként mellette. Eszembe jutnak nagy ünnepeink, amire szüleim annyira készültek. Együtt volt a család újévkor, vagy a bűnbánat napja, Jom Kipur előestéjén és a böjt utáni vacsorán. Vallásos nevelésben részesült apám imádkozik, megszegi a kalácsot, brochét mond, amit mindnyájunknak el kell mondani, mielőtt beleharapunk. Vagy a húsvét, amikor mint a legfiatalabb elmondtam a Má Nistánát. Aztán tragikus idők jöttek, családunk megfogyatkozott; a megmaradottak közül sokan a világ különböző részébe kerültek. Szüleim halála, hivatásom gyakorlása mind olyan körülmény volt, ami a vallási életemet, a szokások gyakorlását megváltoztatta. És most a szent Falunk előtt felidéződőt a múlt, vallási múltam. Az a gyermekkori vallási érzés kerített ismét hatalmába, amiről azt hittem, örökre eltűnt. A látottak, a visszaemlékezés, újra visszahozták a lelkemből kitörölhetetlen zsidóságom érzését.


 Jeruzsálemben természetesen a Jád Vásém intézetet is meglátogattam. Az ott látottak most is nagy hatással voltak rám, különösen a mártír gyermekek emlékhelye. Állok a sötét kerek teremben, a gyenge fényt, az  éjszakai égbolt fényeit megannyi csillag, a haláltáborokban elpusztított gyermekek csillaga adja, miközbe egy „égi hang” sorolja a meggyilkolt gyermekek nevét, életkorát és egykori hazájukat, azt a hazát, ami megtagadta őket.


A három vallás múltját őrző város jelenével is találkoztam. Az estéim során a Ben Jehuda fényes kirakatai között leültem valamely étterem teraszára, és néztem a város esti, színes emberforgatagát. Visszautazáskor pedig a modern buszpályaudvaron találkozhattam ismét a huszonegyedik századdal.


Reklám

A késő esti órában a magasba emelkedő repülőgép ablakából még egy-egy pillanatra felvillannak Tel-Aviv fényei.  Búcsúzom a gyönyörű országtól, amit egykor a Biblia szerint Isten a zsidóknak ígért. Ma az Ígéret Földjén, a dolgos szorgalmas kezek munkája a homokban, a sivatagban gazdag termőföldeket, virágzó, gyönyörű városokat teremtett. A föld, amiért az elmúlt évtizedekben és ma is, annyi könny, vér, veríték hullott, 1948 óta Izrael állama! Büszkeséggel jelenthető ki: Herzl Tivadar álma megvalósult, az ország hétköznapjai ma Erec történelmi valósága. Az Ígéret Földje a Valóság Földje lett. 

2011. május 2., hétfő