A héten ér véget a kínai világkiállítás. Látszólag nem több, mint újabb triviális téma – ugyan mi köze lehet az ilyesminek a júdaizmushoz? Csakhogy ez a téma nem olyan elhanyagolható, nem olyan triviális, és egészen biztosan sok köze van a júdaizmushoz.
Az Expo egyike a világ legnagyobb presztízsnek örvendő, legfontosabb kiállításainak. Néhány évente rendezik, mindig másutt, a választás ezúttal Kínára, Sanghajra esett. A világ országai komoly erőfeszítésekkel, sok évi munkával, sok millió dolláros és eurós beruházással vettek részt a nagy esemény előkészítésében.
A kiállítás igazából a résztvevő országok kirakataként szolgál, rávilágít az állam lehetőségeire, vágyaira, álmaira. Az esemény fél éven át tartott, és ez alatt rekordszámban, mintegy hetvenkétmillióan látogatták meg!
Nos, én is ott voltam a hetvenkétmillió között… néhány napja, egy delegáció tagjaként tértem haza Kínából; valamennyiünk számára fájdalmas élményt jelentett az Expo izraeli pavilonja. Mindannyian igencsak kiábrándultan jöttünk onnan ki. Micsoda középszerűség, felszínesség, üresség. Hetvenkétmillióan jöttek el a kiállításra, léptek be az izraeli pavilonba, hogy ott ne lássanak semmit. Se cionizmus, se júdaizmus, se Biblia, se történelem, se gyökerek, se elért eredmények. Csak egy nagy, dagadt semmi.
A bejárat utáni folyosón a Holt-tengerről készült képeket látni, meg még egy-két másikat. Ott van Albert Einstein fotója is. A nyolc percen át tartó fényjáték valamiféle ősrobbanásra hajazott, és egy cserélhető lemez emelkedett ki belőle valami mezőgazdasági vagy orvosi mifenével egyetemben, ezt nem tudtuk pontosan megállapítani. És ennyi.
Állítólag hatmillió dollárnál is többe került az izraeli pavilon. Nem tudom, igaz-e, de ha igen, az botrány. Az unokáim ennél különbet produkálnak az óvodában. S a kreativitás hiányától eltekintve: hol volt a hazafiság? A cionista, a zsidó gyökerekhez való kötődés? Az ember számítana egyfajta üzenetre – haladás, oktatás, társadalom, Biblia, Erec Jiszráél. Valamire. És ehhez képest ennyivel dicsekedhetünk a világ legnagyobb kiállításán? Einstein-képpel meg kulccsal?
Összezavarodott az identitásunk
Ez nem csak az én véleményem. A delegáció összes résztvevője, valamint számos izraeli, akivel találkoztunk, a zavarodottságnak ugyanazzal a fájó érzésével távozott. Az összehasonlítás okán más pavilonokat is meglátogattunk. Látni is rossz volt, hogy Srí Lanka és más távoli országok pavilonjai messze felülmúlják az izraelit.
Aki például megjárta a kínai pavilont, csillogó szemmel, levegő után kapkodva hagyta azt el, a látottaktól elképedve. Az amerikai pavilon felvonultatta Obamát, Clintont és a kosárlabdasztárokat. Az üzenet így hangzott: vízió, javítás, változás, hazafiság, környezetvédelem, a jövő nemzedéke, és még sorolhatnám. Akik viszont a mi pavilonunkból jöttek ki, lehajtották a fejüket és szégyenkeztek.
Ennek köze kell legyen zsidóságunkhoz, mert pavilonunk meglátogatása után már ikszedik alkalommal tapasztaltam, mennyire nem vagyunk sehol a tájékoztatásban, propagandában. A világ elvárja, hogy azok legyünk, akik vagyunk, és mutassuk is azt meg – ősi nép, Bibliával, hagyományokkal; jóindulattal és szociális igazságérzettel megáldott, okos, kreatív nép, amely felvirágoztatta a sivatagot. Ehelyett folyamatosan identitásunk összezavarásával próbálkozunk, olyasvalakik akarunk lenni, akik nem vagyunk, múltunkat dugdossuk, jövőnk elől kitérünk. Tényleg nincs más mutatnivalónk, mint egy cserélhető lemez, meg holmi homályos orvosi akármi?
PR-unk azért nem sikeres, mert hiába tudjuk, mit kell közszemlére tennünk, ha nem vagyunk arról meggyőződve, miként tegyük ezt. Ha egyszer sikerül saját, autentikus zsidó nyelvünket használnunk, rájövünk arra, hogy van mit mondanunk; és azt is fel fogjuk fedezni, hogy a világ is ezt várja, ezt akarja hallani tőlünk.
.gif)
