Napokon belül a boltokba kerül a WikiLeaks botrány című könyv, amely áttekinti a híressé – sokak szemében hírhedtté vált portál történetét, és magyar nyelven első ízben közli annak legjelentősebb kiszivárogtatásait. Alábbiakban kedvcsinálóként egy részletet közlünk a Közel-Kelettel és Izraellel foglalkozó amerikai diplomáciai táviratokról.
A Közel-Kelet a világ tömegtájékoztatása által árgus szemekkel figyelt térség; a WikiLeaks kiszivárogtatásai itt legfeljebb árnyalni tudták a képet. Kiderült, amit nagyjából mindenki sejthetett: Izrael készen állt arra, hogy leszámoljon Iránnal, és 2010-et döntő jelentőségű évnek tekintette ebből a szempontból – Amerika pedig feltöltötte a zsidó állam óvóhelyeinek készleteit arra az esetre, ha egy iráni válaszcsapás idején a lakosság bunkerekbe kényszerülne.
Méir Dágán (balra), a Moszad 2011 januárjában leköszönt főnöke 2007-ben azt javasolta az Egyesült Államoknak, hogy az iráni diákszövetségek és az ország kisebbségei fellázításával próbálja megdönteni a teheráni iszlamista rezsimet. A WikiLeaks dokumentumaiból az is kiderül, hogy Dágán letagadta Washington előtt a szíriai nukleáris létesítmények ellen készülő izraeli légicsapást – két hónappal annak végrehajtása előtt.
Simon Peresz államelnök, aki a néhai Jichák Rabin mártír miniszterelnök mellett az izraeli-palesztin megbékélés legfőbb támogatója volt (jobbra lejjebb), 2007-ben ismerte el Binjamin Netanjáhunak, hogy tévedett, amikor azt hitte, lehetséges modus vivendire jutni a palesztinokkal, akik államkezdeményükben, a Palesztin Hatóságban vízfejű bürokráciát hoztak létre, s annak haszonélvezői a nemzetközi közösségtől, főleg az EU-tól és az Egyesült Államoktól várják el havi járandóságuk fedezését.
Az izraeliek már ekkor sem hittek abban, hogy akár Mahmúd Abbásszal, a mérsékelt Palesztin Hatóság elnökével meg lehetne állapodni a végső rendezésről, és attól is tartottak, hogy reformok híján az Abbász vezette Fatach aligha lehet a választásokon a Hamasz ellenfele. Dágán Moszad-főnök azt jósolta, „semmiféle előrehaladás nem lesz” a béketárgyalásokban. Jeruzsálem Abbásznak sem jósolt sok jövőt, Dágán maga úgy tartotta, valószínű, hogy a palesztin elnök „Katarba fog költözni, az ott rejtélyes módon meggazdagodott fiához”.
A Moszad első embere egyébként igencsak kirúgott Katarra, erre az Öböl menti feudális miniállamra, azt állítva önkényuralkodójáról, Hamid bin Kalifa al-Tháni sejkről (balra lejjebb), hogy „mindenkinek útjában van”. Javasolta azt is, hogy az Egyesült Államok számolja fel katari támaszpontjait.
Több távirat említi a Hamasz terrorszervezet kezére került, a világ legneuralgikusabb pontjai között számon tartott Gázai-övezetet. Az 1967-ig Egyiptom részét képező, apró, de túlnépesedett, a zsidó államot az évek során rakétatámadások ezreivel és egyéb terrorakciókkal provokáló entitást Izrael önnön 2008-as bevallása szerint „az összeomlás szélén kívánta tartani”, de úgy, hogy a számára kényelmetlenné váló humanitárius katasztrófa azért ne következzen be. Ezt Ehud Olmert volt miniszterelnök 2008. januári, nyilvános beszéde is alátámasztotta, amelyben a kormányfő ígéretet tett arra, hogy a Gáza elleni embargó nem fogja érinteni a gyermekek élelmiszerrel és a lakosság gyógyszerrel történő ellátását. Érdekesség, hogy az Öntött Ólom hadművelet előtt Izrael felajánlotta az Abbász vezette Palesztin Hatóságnak, hogy ha megbuktatják Gázában a Hamaszt, hatalomba ültetik ott is – de Abbász épp oly kerek-perec utasította el ezt az ajánlatot, akár Egyiptom tette annak idején Camp Davidben, amikor Menáchem Begin vissza akarta adni Anvar Szadatnak az övezetet. Úgy tűnik, Gáza senkinek sem kell.
HAMAROSAN A K.U.K. KIADÓTÓL!
.gif)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése