A terrorizmus manapság már nem olyan, mint ami egy évszázaddal ezelőtt, vagy bármikor volt. Megváltoztak a módszerei. Már nem adott személyek elleni merényletekből szól, hanem – ahogyan azt elkövetői hívják – civilek elleni „ok nélküli terrorrá” vált. Manapság, és ezt a a túlnyomó többség nem veszi észre, az úgynevezett „félelmi övezetek” létrehozására összpontosítanak. Mindezt a gyermekek szándékos célbavételével érik el.
Képek a mááloti tragédiáról 1974-ből
1974. május 15-én a PFSZ-szel kapcsolatban álló Demokratikus Front Palesztina Felszabadítására (DFPF) fegyveresei Libanon felől betörtek Izraelbe, és az észak-izraeli Máálot városában túszul ejtettek százkét iskolás gyermeket tanáraikkal együtt. A gyerekek Cfátról érkeztek egy iskolai kirándulás keretében. Néhányuk az ablakon kiugorva elmenekült, de amikor a Cahal kommandója megostromolta az épületet, a terroristák kézigránátokat robbantottak fel és gépfegyvertüzet nyitottak a gyerekekre. Huszonegyen életüket vesztették, hatvanhatan megsebesültek.
Az AP felvétele és rövidhíre a támadás éjszakájáról
2001. június 1-én arab öngyilkos merénylő a tel-avivi Delfinárium diszkó előtt robbantotta fel magát, huszonegy izraeli tizenévest vitt magával.
2002-ben csecsen terroristák a moszkvai Dubrovka Színházat választották célpontul. A színházban fiatalok körében népszerű Veniamin Kaverin A Két Kapitány című kalandregényén alapuló Nord-Ost musicalt játszották.
Dubrovka: az előadás vége
2004. szeptember 1-én az észak-oszétiai Beszlán város első számú iskolájában, a Tudás Napja fesztivál ideje alatt mintegy harminckét állig felfegyverzett, álarcos terrorista túszúl ejtett ezerkétszáz gyermeket, a rokonaikat, és a tanárjaikat. E terrorista támadás következményeként 334 ember halt meg, közülük 186 gyermek volt; a sebesültek száma meghaladta a hétszázat. A gyermekekkel szembeni erőszak a legmagasabb fokozatra kapcsolt.
Beszlánban az élet a rokonságon alapul. Mindenkit családi kapcsolatok fűznek mindenkihez; még a távoli rokonok is igen közeli nexusban állnak egymással, nem beszélve a testvérekről, valamint arról, hogy a kisgyermekeket gyakran felügyelik idősebb testvéreik. Ebben a tradicionális közösségben, ahol az emberek évtizedeken keresztül élnek ugyanabban az utcában vagy házban, a emberek több mint szomszédok: rengeteg időt töltenek egymás társaságában. Születésnapok. Együttes nyaralások. Közös bajok és emlékek. A gyermekek együtt nőnek fel, és „közös” anyáik vannak. Az iskolában a túszok a város harmincötezer lakosának körülbelül 3,3%-át tették ki. De a terroristák minden háztartást célba vettek, és a gyermekek százainak a meggyilkolásával, megnyomorításával az egész közösséget kollektíve csonkították meg.
A különleges orosz belügyi alakulat, a Szpecnaz tagja megmentett csecsemővel Beszlánban
A beszláni áldozatokat kezelő pszichológusok „speciális zónának”, „halálzónának” vagy egyszerűen „zónának” nevezték ki a várost, hasonlóképpen a „szomorúság-zónákhoz”, amelyek 9/11 után gombamód szaporodtak New York és környéke különböző részein. Beszlánban mindenki megízlelte a halált, gyászt, szenvedett a kollektív traumától Egyénenként pedig a poszttraumatikus stressztől és a pánikbetegségtől szenvednek. Az időt „a támadás előtti” és „a támadás utáni” szakaszra osztják; magára a támadásra „az esemény”-ként, vagy egyszerűen így hivatkoznak: „az” (például: „amikor az történt”). Mindenki azon a vélemenyen van, hogy „Beszlán nagyon beteg hely”.
A mááloti gyermekáldozatok sírja a cfáti temetőben
A Máálotban meggyilkolt gyermekek holttestét a szüleik a saját városukban, Cfáton temették el; a Delfináriumban és a Dubrovkában mészárlások elborzasztották, de nem bénították meg Tel-Aviv, illetve Moszkva életét. De Beszlán, mint egy helybéli magyarázza, zárt, „fertőzött szférává” vált; mintha az ember egy temetőben élne.
Izraelben a „traumatikus zóna” szerepét Sderot városa tölti be. Mivel kevés a halott, ezért a város nem igazán szenzációforrás; a Hamasz kiszámíthatatlan és pontatlan Kasszám rakétái szinte köznapi eseményekké váltak. Habár csak nagyon kevés embernek tűnt fel, a tűz alá vett város a modern terrorizmus új fázisának, vagyis a gyerekek célba vételének vált az egyik példájává.
Sderotra hullott Kasszámok maradványai
A gyerekek egész „Kasszám-nemzedéke” nőtt fel, melynek tagjai az elmúlt nyolc év alatt a rakéták árnyékában cseperedtek, és a terrorizmus fémjelzi mindennapi életüket. A sderoti gyermek ismeri az összes óvóhelyet a lakása és a vegyesbolt között. Vannak, akik tíz perc helyett inkább negyvenet gyalogolnak az iskolába, mert így biztonságosabb. Mások szerint az a legbiztonságosabb, ha végig rohannak. Amikor különösen sok a rakétatámadás, a szülők napokig, sőt hetekig otthon tartják gyermekeiket; ez még a tűzszünetek alatt is előfordul, és időnként a tanulók mindössze hatvan százaléka megy iskolába. A beszláni gyermekekhez hasonlóan a sderoti gyermekek is érzelmileg reagálnak a hangos zajokra, így a mennydörgésre, de akár az emberi hangra is.
Muris óvóhely Sderotban, a homokozó mellett
Miden játszóteret védelemmel láttak el. Helyenként a csúszdák és a mászókák fémből készült tetők alatt vannak. Az alagutak és a labirintusok betoncsövekből épültek, hogy a kisebb gyermekek viszonylagos biztonságban játszhassanak. Minden egyes gyermeknek megvan a saját kifinomult gyakorlata és biztonsági szertartása, hogy elvégezhesse a legalapvetőbb napi teendőket. Nincs olyan tagja ennek a nemzedéknek, akit ne traumatizált volna mélyen az erőszak mindennapos veszélye. A Kasszám szó állandóan az emberek agyában jár, a nyelvükön van. Amikor egy biológiatanár megkérdezte a nebulókat, miért pikkelyesek a gyíkok, azt válaszolták: „A Kasszámok ellen”.
A terroristák a gyerekek lemészárlásával hozták létre a „halálzónát”. Sderotban erre egy évtized kemény munkájára volt szükség. A Kasszám rakéták nagyon pontatlanok, és nem követelnek sok áldozatot. De nincs is szükség vérontásra, hogy a várost állandó félelemben tartsák, amíg a támadások hosszú időn keresztül, szisztematikusan folytatódnak. „Ajándék az évnyitóra” – olvashattuk az Iszlám Dzsihád honlapján a 2007. szeptemberében elkövetett támadás kapcsán, miután tizenkét gyermeket sokkos állapotban szállítottak kórházba.
Sderot mint közösség szenved. Jelenleg csak közvetetten lehet értelmezni a trauma kiterjedését; a tünetek között találhatjuk a pánikot, a feszültséget, az álmatlanságot, a rémálmokat, az időszakos agresszivitást, a depressziót, a nagy mennyiségű nyugtatót, amit a város lakói fogyasztanak, valamint a koncentrálóképesség és a mindennapi tevékenységek elvégzésének a hanyatlását. A pszichiáterek több tucatnyi, sőt, talán már több száz embert leszázalékoltak.
Miután sikeresen demonstrálták eltökéltségüket a sderoti „félelemzónában”, a terroristák megpróbáltak más, nagyobb közösségeket is átformálni, így Beér Sevát, Askelont és Jeruzsálemet. 2008. március 6-án iskolás gyermekeket mészároltak le a Merkáz HáRáv jesivában. Két héttel ezelőtt egy buszmegállóban a pokolgépet délután 3-ra állították be, amikor a gyermekek épp hazamennek az iskolából. A legtöbb sérült tizenéves volt. Tegnap a terroristák egy harckocsi-elhárító lövedéket lőttek ki egy iskolabuszra.*
Lemészárolt zsidó gyermek Itamárban. A nyugati parti településen egy palesztin terrorista az itt közölt cikk megírása után egy öttagú családot irtott ki, és a csecsemőnek sem kegyelmezett
A gyermekek egészsége és biztonsága szkeptikus posztmodern valóságunk kevés értékeinek egyike. A terrorizmus kimondottan azt vette célba ami etikailag és társadalmilag szentnek számít, és ezzel ki is nyilvánította, hogy miféle brutális egy ellenkultúra. A terroristáknak előbb vagy utóbb mindenképpen neki kellett menniük a gyerekeknek, mivel ők képviselik a vitalitás lényegét, az életet, és mindent, amit az élettel kapcsolatos. Pontosan ők az az élet, amit a terroristák, akik „imádják a halált”, feláldoznak.
Forrás: Soti / Másodközlés a magyar fordító szíves engedélyével.
*A dátumok évekkel ezelőtti eseményekre utalnak.
.gif)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése