Az Új Kelet holnapi számából: Kairó népének nem kell a béke

Az amerikai követség teheráni ostromára emlékeztető jelenetek játszódtak le az egyiptomi fővárosban: az utca embere pénteken betört Izrael Állam nagykövetségének épületébe. A nagykövetség személyzete elhagyta Egyiptomot; az épületet elfoglalók feldúlták az épületet és a talált dokumentumokat kiszórták az ablakon. A jeruzsálemi kormány próbálja nem súlyosbítani a helyzetet, a kairói junta nem igazán tudja, mit csináljon, de Gázára mutogat.

  

A kezdettől fogva súlyos ellenségeskedéssel terhelt izraeli-egyiptomi viszony négy háborút követően terelődött viszonylag civilizált mederbe: 1979-ben, egy évvel a Camp David-i megállapodások után, a két ország megkötötte a harmincegy évi hadiállapotot lezáró békeszerződést, amelyhez az optimisták nagy reményeket fűztek.

Régen volt, igaz se volt

31 évi hadiállapot, 32 évi hidegbéke

A teljeskörű diplomáciai kapcsolatok felvételére 1980. február 26-án került sor, és noha a kétoldalú kapcsolatok ezt követően fokozatosan javultak, soha meg sem közelítették a kívánatos szintet. Konzulátusok nyíltak Eiláton és Alexandriában, megnyílt a határ Tabánál és Nicánánál, megindult – nagyon egyoldalúan – az idegenforgalom, még némi izraeli tőke is bepróbálkozott a volt ellenségnél, de a hivatalos Kairó soha nem tekinthetett el attól a ténytől, hogy a békekötést csak a szadatista-mubarakista rezsim akarta, maga az egyiptomi arabság – sohasem.

A béke megmaradt hidegbékének, és a két ország között több incidens zajlott. Izraelnek rendszeresen tiltakoznia kellett az egyiptomi sajtó ordenáré, helyenként vérvádas antiszemitizmusa miatt. A WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratokból kiderült, hogy az egyiptomi hadsereg több befolyásos tisztje továbbra is a „cionista entitásban” látja a főellenséget. 2003-ban az egyiptomi légierő felderítő gépei sértették meg a zsidó állam légterét, és Izrael azzal fenyegetőzött, hogy lelövi őket. A Tel-Avivba akkreditált egyiptomi nagykövetet négyszer hívták vissza: 1982-ben és 1988-ban, majd a második intifáda idején 2001-ben és 2005-ben.

Önmagát hergelő tömeg a nagykövetség közelében

A 2006-os libanoni hadjárat idején végzett felmérések szerint az egyiptomiak 92 százaléka látott ellenséget Izraelben, ahol viszont 85 % pártolja a Camp David-i békét.

Lassan kiderül: semmit nem oldott meg több tízmillió ember mindennapos kenyérgondjaiból Hoszni Mubarak elnök megbuktatása és a nagybeteg államfő bíróságra hurcolása. Egyiptom népe továbbra is válságban van, és a jelek szerint sokan azzal áltatják magukat, hogy bajaikat az északi szomszéd számlájára orvosolhatják. Nagyobb gond, hogy a valósággal nem csak az utca népe, de a vezetés sem néz szembe: külföldi összeesküvést, a mubarakista erők aknamunkáját emlegeti.

Megfékezett rendbontó

 1979 óta legfagyosabb pontjára érkezett az Egyiptommal fennálló hidegbéke. A feszültség Hoszni Mubarak elnök bukása óta kézzelfogható volt, tetőpontjára azonban azután hágott, hogy az augusztusi eiláti terrortámadásokat követően Izrael egyiptomi területen is hajtott végre hadműveleteket az egyiptomi egyenruhába öltözött palesztin terroristák kézre kerítése érdekében, és több egyiptomi határőrt megölt. A Mubarak megbuktatása óta az országot uraló katonai junta fontolóra vette tel-avivi nagykövete hazarendelését, míg az egyiptomi utcákon elemi erővel csapott fel az Izrael-ellenesség. Augusztus huszadikán az izraeli nagykövetség előtt demonstrálók már megsértették a Sáriá ibn el-Málek 6. szám alatt található misszó területenkívüliségét: a hazai biztonsági erők asszisztálása mellett eltávolították az épületről az izraeli zászlót – számolt be a történtekről a Háárec.

Hagyták, hogy kitombolják magukat odabenn

Noha Izrael bocsánatot kért Egyiptom területi szuverenitásának megsértése és a katonák halála miatt, az indulatokat diplomáciai eszközökkel már nem lehetett csillapítani. Az elmúlt pénteken a nagykövetség védelmére kivezényelt biztonságiak ismét nem tettek meg mindent az épület védelmére, és a tüntetők sikeresen behatoltak a nagykövetség területére. Jichák Levánon nagykövetet és családját időben evakuálták az egyiptomi kommandósok. A nagykövet, nyolcvanöt további diplomata és családtagjaik azóta már Izraelben vannak: katonai gép szállította őket haza az egyiptomi fővárosból, mivel veszélyben volt az életük. Csak a nagykövet-helyettes maradt az állomáshelyén.

A pusztítás örömétől megrészegülten

A péntek óta eltelt időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy az egyiptomi rendőrség szinte semmit nem tett a nagykövetséget övező biztonsági falat kalapácsokkal és puszta kézzel leromboló csőcselék megfékezésére, így történhetett meg, hogy mintegy harminc tüntető behatolt a Nílus partján lévő misszió területére, amely egy toronyház legfelső 16-19. emeletén található. Voltak, akik lépcsőn, mások liften jutottak fel, egyesek viszont a szomszéd épületek erkélyeiről ugrottak át. A rendbontók egy csoportja közvetlenül éjfél előtt jutott be a tizenhatodik emelet egyik követségi irodájába, ahol tört-zúzott, és az ablakon át elkezdte kiszórni az ott talált iratokat. Az izraeli zászlót, mint augusztusban, most is leszakították, és az egyiptomit tűzték ki a helyébe.

Az egyiptomi rendfenntartók csak órák elteltével vetettek be könnygázt a rendbontók ellen és kezdték meg az épület kiürítését, illetve a környéken összegyűlt tüntetők oszlatását; ekkorra azonban már több ezresre duzzadt a tömeg, amely odakinn is erőszakossá vált, Molotov-koktéllal hajigálta meg a rendőrséget és felgyújtott jó néhány rendőrautót.

A nagykövetséget védő biztonsági fal lebontását a rendőrség tétlenül nézte végig

Levegőbe lőtt az izraeli őrség

Vasárnap közzétett információk szerint az ablakon át a levegőbe tüzelt a nagykövetséget védő hattagú izraeli biztonsági őrség, amely egy fémajtó mögött barikádozta el magát. A lövöldözésre akkor került sor, amikor a biztonságiak hallották, hogy a csőcselék a szobájuk felé közelít, s kívülről döngeti az ajtót. Ezeket az őröket is az egyiptomi kommandósok evakuálták, s a diplomatákkal együtt tértek haza – jelentette a Jerusalem Post.

Ávigdor Lieberman külügyminiszter, Ehud Bárák védelmi miniszter, Jorám Kohén Sábák-főnök, Támir Párdo Moszad-főnök és Beni Gantz vezérkari főnök az események idején mindvégig telefonkapcsolatban álltak egymással, a kairói eseményeket pedig élőben követték nyomon, részben a nagy számban jelen lévő arab tévétársaságok közvetítéséből, részint a követség épületében lévő biztonsági kameráknak köszönhetően.

Amerika akadályozta meg a lincselést

A hadsereg ekkor húsz páncélost és csapatszállító teherautókat vezényelt a nagykövetség közelébe, és megkezdte a tömegoszlatást, illetve megszállta a kiürített épületet, hogy a tüntetők azt ne foglalhassák el másodjára. Hárman meghaltak, mintegy ezren sérültek meg a biztonságiak fellépése közben; a sérültek közül a kairói egészségügyi minisztérium közlése szerint több százat kellett kórházban ellátni. Viszont összesen tizenkilenc embert tartóztattak csak le a szombatra virradó éjjel; később újabb húsz fő került rendőrkézre, akiket a zavargásokban való részvétellel gyanúsítanak. A nagykövetség környékén reggel hat órára sikerült helyreállítani a rendet.

Némi gyújtogatásra is sort kerítettek a vandálok az épületben

Nem várt fejlemény, hogy az Egyesült Államok elnök nem ítélte el kimondottan az izraeli nagykövetség nemzetközi joggal ellentétes megtámadását, és a rend minden erővel való helyreállítására sem szólította fel a kairói katonai diktatúrát – hívta fel a figyelmet a Jediot Achronot. Barack Obama elnök csupán „mélységes aggodalmának” adott hangot, és arról biztosította a feleket, hogy a Fehér Ház „minden szinten” közreműködik a helyzet megoldásában.

Mint később kiderült, valószínű, hogy a Fehér Ház emberéleteket mentett meg; Egyiptom ugyanis csak azt követően gondoskodott a követségen lévő emberek evakuálásáról, hogy Washington erre határozottan felszólította a junta vezetését. Dáni Ájálon külügyminiszter-helyettes ezért köszönetet is mondott Amerikának.

Az incidens után több tömegtüntetés zajlott Egyiptomban. Demonstrációt tartottak a kairói Tahrír téren, de Alexandriában, Szuezben és más városokban is. Tüntetők gyűltek össze a kairói tévészékháznál, a központi bírósági épületnél, valamint a belügyminisztériumnál, amely Mubarak idején a rendőrségi és titkosszolgálati brutalitás egyik szimbólumává és a gyűlölet fő célpontjává vált. A tüntetők graffitikkel borították el a minisztérium egyik kapuját, és az épületről részben leszaggatták az intézmény szimbólumát.

Nem éreznek változást

Úgy tűnik, az egyiptomi éhséglázadás hónapokkal Hoszni Mubarak megbuktatása után sem érte el legfőbb céljait. Nem lett több sem a munka, sem a kenyér, és nem csökkent az államigazgatást teljesen átszövő korrupció mértéke sem. A magát átmenetinek nevező katonai tanácsot és annak vezetőjét, Mubarak volt védelmi miniszterét, Husszein Tantávi marsallt azzal vádolják, hogy noha a diktátort eltávolította, a diktátor rendszerét lényegében érintetlenül hagyta: a rendszer ugyanúgy elnyomja a tömegeket, és a letartóztatottakat ugyanúgy megkínozzák a börtönökben, mint a lázadás előtt, és Tantávi ugyanúgy nem fordult szembe Izraellel, ahogyan Mubarak sem. Dr. Ghada Nimr, a lázadás egyik központi alakja szerint: „Eleinte a hadsereggel voltunk, mert azt állították, a forradalmat védelmezik, de egyik hónap a másik után telik, és semmi nem változik.”

Vandál rohamrendőrök kíséretében

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök a nagykövetség elfoglalására reagálva arra figyelmeztetett: az erőszakcselekmény súlyosan árthat a két ország közti békének. A kormányfő „komoly incidensről” és „a nemzetközi normák durva megsértéséről” beszélt, ugyanakkor köszönetet mondott az egyiptomiaknak a nagykövetség személyzetének eredményes kimenekítéséért, és megjegyezte, hogy sokkal rosszabbul is alakulhattak volna a dolgok, ha a csőcseléknek sikerül a kezébe kaparintania valamelyik izraelit.

Burkoltan a Hamaszt vádolják

Esszám Sáráf miniszterelnök a történtek nyomán felajánlotta lemondását, amit a katonai vezetés nem fogadott el – jelentette az állami televízió. A hivatalos Egyiptom eközben külső erőket kezdett hibáztatni a történtek miatt. Abdulaziz al-Dzsundi igazságügyi miniszter úgy fogalmazott, „a nagykövetség előtt történtek megdöbbentettek minden hazaszerető egyiptomit”, ugyanakkor egy tévéinterjúban azt állította, „ami történt, az része az Egyiptom tönkretételét célzó tervnek”. A miniszter „szomszédos országok” rendszereire célozgatott, amelyek „tartanak attól, hogy ami itt megtörtént, náluk is megtörténhet”.

Az igazságügyi miniszter nem nevezte meg, mely „szomszédokra” gondol. Egyiptomnak Izraelen kívül csak három szárazföldi szomszédja van: nyugaton Líbia, ahol gyakorlatilag már győzött a Kadhafi-ellenes forradalom; délen Szudán, északon pedig a Hamasz uralta Gáza. Valószínű, hogy a vád az utóbbi ellen irányul. Noha nyilvánvaló, hogy a kairói utca emberének semmiféle külföldi „felbujtásra” nem volt szüksége az izraeli követség megrohamozásához, az al-Ahram napilap másnap ugyancsak a külföldi összeesküvés elméletével ködösített, mondván: „az eseményekkel azt akarták elérni, hogy az állam intézményeinek kárt okozzon, s azok célja hármas volt: az egyiptomi fegyveres erők belerángatása egy konfliktusba, a parlamenti választások elhalasztása vagy azok megakadályozása árán a stabilitás elkerülése, valamint Egyiptom lejáratása a nemzetközi közösség előtt külföldi szándékok érvényesítésével.”

Más egyiptomi lapok arra helyezték a hangsúlyt, hogy az ország különféle politikai mozgalmai elvetik az erőszakot, és igyekeztek olyan aktivistákat megszólaltatni, akik az erőszakmentes tiltakozásokért szálltak síkra. Az al-Mászri al-Júm megfogalmazása szerint „a forradalom erői” kerekedtek felül a történteken, amelyekért egyaránt felelősek „a régi rendszer maradványai”, de az új rendszer, az Egyesült Államok, az arab országok, sőt, maga Izrael is.

A katonaság csak amerikai felszólításra kezdett tömegoszlatásba

Oszama Hejchál tájékoztatási miniszter szerint hazája „teljes mértékben elkötelezett a nemzetközi konvenciók betartása mellett, ideértve az összes diplomáciai képviselet védelmét”, s azt ígérte, a hatóságok a rendkívüli állapotról szóló, az 1967-es Hatnapos Háború hatályban lévő törvényt alkalmazzák, hogy rendet és a biztonságot teremtsenek, és megvédjék az államot és intézményrendszerét. Hejchál szerint a barbarizmus rontotta Egyiptom jóhírét, és a jövőben minden eszközzel meg fogják akadályozni „a bűnözőket” abban, hogy ilyet tegyenek.