Kiválasztva, elválasztva

„És különválasztom azon a napon Gósen földjét, amelyen népem él, hogy ne legyen rajta mindenféle rossz állat, és megtudod: én vagyok az Örökkévaló e föld közepén. És védelmet teszek népem és néped közé, és holnap teljesül e jel.” (2Móz. 7:18-19.)

Mondja mindezt az Örökkévaló – Mózes tolmácsolásával – a fáraónak a heti szakaszban, a Váérában, amely igen mozgalmas: ez a csapások szakasza, a Mózes és Áron, illetve az egyiptomi varázslók közt folytatott párharcot követően itt válik vérré a Nílus vize, itt árasztják el a városokat a békák, a férgek, a mindenféle állatok, itt csap le a dögvész és egy igen undorító járvány, végül a jégeső.

Tíz csapásból hét történik meg ebben a szakaszban. Az első magát a Nílust sújtja, ami nélkül nem lehet meg az ország. A Tóra nem utal arra, hogy a héberek jobban jártak volna, mint maguk az egyiptomiak, sőt: miután nem volt ivóvíz, „egész Egyiptom ásott a folyam környékén ivóvíz után” (2Móz. 7:24). Ugyanez áll a békák és a férgek esetében is. A „mindenféle rossz állatok” (kol minéj chájot ráot) előtt azonban (Rási szerint kígyókról és skorpiókról volt szó) Isten kijelenti, hogy Gósen – a régió, ahol a héber lakosság zöme él – megkímélődik ettől a csapástól. Mivel ilyen kijelentés addig nem hangzik el, jogosan következtethetünk arra, hogy a héberek az első három alkalommal osztoztak a gazdanép és a többi ott élő kisebbség sorsában.

A pszichológiai fonalat nem nehéz felismerni. A nemzedékek óta Egyiptomban élő, végletekig elkényelmesedett, a munkaszolgálatot még szigorított formában is csak átmeneti kellemetlenségnek tekintő, és – mindenekelőtt – szellemi értelemben asszimilálódott, eltompult héberséget nem lehet egyik napról a másikra kirobbantani a „biztosból”, elsősorban az agyi tespedésből. Ezek az emberek nem kíváncsiak holmi Ígéret Földjére, tömegével Egyiptomot tartják a hazájuknak, ott élniük, halniuk kell, és – mint azt a későbbiekben látni fogjuk – több alkalommal még a csoda sem segít rajtuk; a leglátványosabb isteni showműsorok sem fognak elméjükön. Ők jól elvoltak eddig, és még tovább is ellettek volna. Csakhogy Istennek más tervei vannak; ennek a népnek különböznie kell a többitől.

Előbb azonban a bőrén kell éreznie, mit jelentenek a csapások, hiszen ha Isten mindjárt kezdettől kivételt tesz velük, akkor ezt azonnal úgy magyarázták volna, hogy miután nekik hajuk szála sem görbül, logikus, hogy sehová sem kell menniük ebből az országból, hablatyoljon bármit az a dadogós vénember, aki csak az általa elkövetett bűncselekmény elévülése után mert visszajönni az országba. Így az első három csapás, ami a hébereket is sújtja, közvetlenül nem veszélyeztet életet. Rendkívül gusztustalanok, sok kellemetlenséggel és pluszmunkával járnak, életveszéllyel azonban nem. Más a helyzet a „mindenféle rossz állatok”, azaz a mérges kígyók és a skorpiók esetében. Isten ezért a rá jellemző egyértelmű és világos szavakkal tudatja szándékát, azt, hogy „különválasztja” népe földjét, valamint „védelmet tesz” a héberek és a többiek közé.

Az elválasztásnak többszörös célja van: a kiválasztott nép életének és testi épségének megóvása; kiválasztottságuk demonstrálása; az Örökkévalóba vetett hitük megerősítése; és nem utolsósorban annak tudatosítása, hogy bárki bármit mondjon, Egyiptomban nincs már jövő. A nép emlékezete azonban rövid. További csapások, csodák sem segítenek majd, s Istennek később, a pusztaságban a legvégső eszközhöz kell majd folyamodnia.

5768. tévét 26. (2008. január 4.)
Gyertyagyújtás: 15.48
Szombat kimenetele: 16.59