Eiláton épül az első izraeli kaszinó

Mármint a legálisak közül. A Szentföld egyébként már korábban is látott kaszinót: a palesztin autonómia létrejötte után Jerikóban üzemelt egy ideig játékbarlang, arabok és zsidók nagy örömére.

A kaszinó már évtizedek óta ideológiai vita tárgya Izraelben: minimum a hetvenes-nyolcvanas évek fordulója óta. Ekkortól, a baloldal első választási vereségét követően nyert fokozatosan polgárjogot Izraelben az „igazi” kapitalizmus és szorult vissza, szintén fokozatosan, megannyi baloldali vívmány, köztük az erőltetett egyenlősdi.

A kaszinótéma különösen dühös vitákat gerjesztett, és nem pusztán azért, mert egyes vallásos körök vadul ellenezték a létrejöttét. Hatalmas vita folyt arról is, hogy a játékbarlangok a szervezett bűnözés céljait segítik-e vagy sem, és segítségükkel könnyebb-e a pénzmosás. Noha a vita résztvevőinek legtöbbnyire fogalma sem volt arról, mi a pénzmosás és mi köze annak a kaszinókhoz, az épp hatalmon lévő kormányok rendesen ezzel a homályos indokkal utasították el a kaszinók engedélyezését. Bal- és jobboldali kormányok egyaránt. Talán belül sokan érezték, ám senki sem mondta ki: nem igazán a szervezett bűnözéssel van itt a probléma, és nem is azzal, hogy a Talmud szerint a szerencsejátékos mint megbízhatatlan egyed nem tanúskodhat. Hanem azzal, hogy a játék ideológiailag nem fér össze azzal, amit úgy hívunk: cionizmus.

A szerencsejáték és a legkülönfélébb eszmék általában nem férnek meg egymással, talán mert míg az egyik legtöbbnyire azt szeretné, ha az emberek a távoli vagy kevésbé távoli, e- vagy másvilági, de többé-kevésbé csillogónak elképzelt jövőre vetnék tekintetüket, addig a másik rendesen talmi, de azonnal élvezhető csillogást ajánl, no meg a könnyű meggazdagodás ígéretét. A szerencsejátékot üldözte, tiltotta és helytelenítette, valamint korlátok közé terelte majdnem minden vallás és ideológia a nácizmustól a kereszténységen át a kommunizmusig. Ez alól nem volt kivétel a nagyon sokszor kemény morális értékítéletektől sem visszariadó, a világi hívságokat elutasító, nem egyszer spártainak mutatkozó cionizmus is, amelynek alapító atyáitól mi sem állt távolabb, mint az elefántcsontgolyó pörgetése, a színes lapok hullása, a vodka-martini, a lengén öltözött hölgyek és az egyéb léhaságok, amelyek ezt a szubkultúrát körüllengik. Miután azonban a szenvedélyeknek nemigen lehet gátat szabni, a játékörömöktől eltiltott gamblerek mindig megtalálták a módját annak, hogy kibújjanak az állami szigor alól.

Izraelben erre számtalan lehetőség kínálkozott, és a cionista állam sokmilliárdos bevételről mondott le azzal, hogy polgárait arra kényszerítette, válasszanak közülük. Röviddel a kelet-európai rendszerváltások után teljes gőzzel beindult és napjainkig üzemelt is a kaszinóturizmus. Chartergépek tízezerszám hozták a szenvedélyükkel nem bíró, gyakorta rulett- és blackjack-függő izraelieket Karlovy Varyba és Budapestre, ahol tárt karokkal várták őket – főleg a pénzük (és nem a többnyire alacsony intellektusú rétegek közül kikerülő szerencsejátékosok jobbára hátborzongató modora) miatt. Számosan utaztak játszani Isztambulba is. A palesztinok pontosan tudtak ősellenségeik szenvedélyéről, és azon voltak, hogy ezt ki is használják: a Casinos Austria nem sokkal a palesztin autonómia létrejötte után engedélyt kapott arra, hogy kaszinót nyisson Jerikóban. Amíg a műintézmény üzemelt, arról tanúskodott, hogy a szerencsejáték a békét mindenképp elősegíti. A zöld posztó mellett senki nem politizált; békésen verte egymással a blatott zsidó és arab, soha még egy rossz szó sem hangzott el, amíg a kaszinó fennállt. Az intézményt a második intifáda erőszakcselekményei miatt kellett bezárni, mert a puskaporos légkörben az izraeliek nagy része elmaradozott onnét.

A jerikói kaszinónál sokkal zavaróbbak voltak az illegális kaszinók, amelyek tucatszámra virágoztak a zsidó államban. A rendőrség időnként lecsapott egyikre-másikra, de legföljebb a nem elég gyorsan menekülő alkalmazottakat tudta megcsípni, az üzemeltetőket csak nagy ritkán – és az illegális kaszinókat viszont már csakugyan a szervezett bűnözés üzemeltette. Azért csak folyt tovább a huzavona és a társadalmi vita: kell-e játékkaszinó, vagy nem kell.

A vita most eldőlt. Az idegenforgalmi minisztérium döntése értelmében Eiláton létrejön az első izraeli kaszinó. A majdan tizenkét hektáron elterülő létesítményben szállodák, kereskedelmi egységek és konferenciatermek is helyet kapnak. A helyszínt nem véletlenül választották ki. A szerencsejáték negatívumaira kevésbé finnyás egyiptomiak és jordánok már hosszú esztendők óta teljes fordulatszámon üzemeltetik a maguk játékkaszinóit Tabán, Sarm el-Sejken és Akabán; nem véletlen, hogy a legdélibb határátkelőhelyeken állandóan hatalmas a jövés-menés, az izraeli államkincstár pedig bődületes összegektől esett el. Ez volt az ár, amelyet a szerencsejátékot ellenző elvekért fizetni kellett. Becslések szerint csak az illegális kaszinók éves forgalma 3,6 milliárd dollárra rúgott; ehhez még hozzá kell adni azt az összeget, amit az izraeliek legálisan hagytak külföldön, Akabától Prágáig.

A veszteségnek vége. De vége valami másnak is? Újabb szép elvet áldoztak fel a pillanatnyi - vagy nem is csak pillanatnyi - haszon oltárán? Azt mondhatnánk, a közeli jövő erre hamarosan megadja a választ - ha nem tudnánk, hogy a múlt már megadta. A külföldön és az illegálisan odahaza működő játékbarlangok a cionista eszmét sohasem veszélyeztették. A fizetési mérleget annál inkább.