Oldalak

2008. január 29., kedd

Börtönbe kerül a miniszterelnök fia

Van, ahol ez elképzelhető, ha valakit fehérgalléros bűnözésen csípnek. Van, ahol az sem segít, ha az illető történetesen a kómában fekvő kormányfő fia. Omri Sáronról van szó, Áriél Sáron fiáról. Az izraeli demokrácia öntisztító képessége példaértékű lehet a demokráciával leginkább még csak próbálkozó kelet-európai rendszerek szemében is.

A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében le kell töltenie a korábban kirótt kilenchavi tényleges büntetését Omri Sáron képviselőnek, a kómában fekvő miniszterelnök, Áriél Sáron fiának, akit emellett további kilenc havi felfüggesztett szabadságvesztés-büntetésre, valamint 300 ezer sekel (kb. 14 millió forint) pénzbírságra ítéltek. A bíróság bizonyítottnak találta a vádat, miszerint Omri megsértette a politikai célú adománygyűjtésre vonatkozó jogszabályokat, amellett hamis tanúvallomást tett. Mindezt egyébként maga az érintett sem vitatta, csak azzal érvelt az utolsó szó jogán, hogy védence számára igen nehéz volt az az év – 1999 –, amikor mindez történt: akkor derült ki, hogy az édesanyja rákos, ő pedig minden előképzettség nélkül benn találta magát a politika világában – ma már azonban sajnálja, hogy hibázott; mindazonáltal vállalja a teljes felelősséget a tetteiért.

Ilyesmi Magyarországon, a trágár beszédeket elmondók és a soha nem hazudók országában elképzelhetetlen. Hétről hétre láthatjuk, hogy az izraeli politikusok egy része sem különb a Deákné vásznánál. Ők sem mennek a szomszédba, ha némi lopásról van szó, akár saját zsebre, akár pártkasszára megy a játék. De ők sorra le is buknak. Nincs hét, hogy az izraeli média be ne számolna arról, most épp melyik minisztert, miniszterhelyettest, államtitkárt hallgatták ki, vizsgálják, melyik ellen emelnek vádat.

Néha még le is csukják őket.

Nincsenek megjegyzések: