Hét tény, avagy: köszönjük, Hollandia

Maxime Verhagen holland külügyminiszter kijelentette: egyoldalú, hogy csak Izraelt teszik felelőssé a Gázai-övezetben kialakulóban lévő humanitárius katasztrófáért. Köszönjük, Hollandia.

Egyes számú tény: a Gázai-övezet területéről évek hosszú sora óta Kasszám rakétákkal támadják a terroristák a környék zsidó településeit. Elsősorban az Övezethez közeli Sderot lakosai szenvednek, akik haragja mindinkább a tehetetlen jeruzsálemi kormányok ellen fordul.

Kettes számú tény: Izrael nem vetett be taktikai atomfegyvert Gázában, egyszer és mindenkorra elejét véve annak, hogy tömeggyilkosok békés állampolgárokat terrorizáljanak. Napalmmal sem perzselte fel ezt az elátkozott földdarabot, és nem is bombázta addig, amíg az egész le nem süllyed a tenger fenekére. Sőt, mialatt – jó fél évtizede is megvan már annak – az Övezetből Kasszám rakéták ezreit lőtték rá ki, a zsidó állam hozzájárult ennek a földdarabnak, annak lakosainak fennmaradásához, így többek közt biztosította az áramellátást.

Hármas számú tény: Izrael türelme a múlt héten elfogyott, és kikapcsolta az áramot, amiért egyébként a Palesztin Hatóság megalakulása – 1994 – óta soha nem fizetett. A Hamasz terrorszervezet – hogy a nagyvilágban önmaga és népe iránt még nagyobb szimpátiát keltsen – leállította az izraeli áramszolgáltatástól függetlenül működő gázai erőművet, hogy egyáltalán ne legyen árama a lakosságnak.

Négyes számú tény: a fél világ – köztük a gyorsan, de biztosan rothadó, fél szemmel muszlim polgáraikra tekintő nyugati demokráciák – elítélték ezért a lépéséért a zsidó államot. Elítélték, amiért több esztendei rakétatámadás után nem hajlandó tovább ingyen folyósítani az elektromosságot egy olyan entitásnak, amelynek vezetősége az elpusztítására esküdött fel, és amelynek népe ezt a vezetőséget szabad akaratából hatalomra emelte, s annak a palesztin törvényhozásban kétharmados többséget juttatott.

Ötös számú tény: Franz Kafkának fogalma sem volt arról, mit jelent az, hogy abszurd.

Hatos számú tény (hogy valami jó hírt is mondjunk): Maxime Verhagen holland külügyminiszter izraeli látogatása idején kijelentette: igazságtalan, hogy egyoldalúan a zsidó államot teszik felelőssé a gázai humanitárius katasztrófával. (Aminek egyébként az áramellátáshoz nem sok köze van. Áram 1967 óta volt rendszeresen Gázában, azóta, hogy az izraeliek elvették a területet Egyiptomtól. Az előtt nem volt. Tulajdonképp semmi nem történt, csak a status quo ante állt helyre.) A holland diplomácia irányítója ugyan abbéli véleményének is hangot adott, hogy a gázaiakat nem kéne „kollektíve büntetni”, de gyakorlatilag mégis az Európai Unió egyetlen felelős politikusa volt, aki kiállt Izrael mellett. A kereszténydemokrata politikus arra is felhívta a figyelmet: elfogadhatatlan, hogy Izrael folyamatosan téma az ENSZ-ben, miközben például a szudáni népirtásról egy szó sem esik.

Hollandiának annak idején már volt módja a saját bőrén megtapasztalni az iszlám világterror tombolását. Idén lesz harmincöt éve, hogy a Jom Kipur-i háborút követően az arab olajtermelők tehetetlen dühükben mértéktelenül emelték a kőolaj árát, majd olajembargót hirdettek a zsidó állam fő támogatói, az Egyesült Államok és a Holland Királyság ellen. A hágai kormány akkor is nyíltan kiállt Izrael mellett, amellett engedélyezte, hogy az Izraelbe tartó amerikai gépek igénybe vegyék a repülőtereit. A bolsevista és arab világban gúnyrajzok jelentek meg a biciklin járó holland királynőről.

Akkor is megköszöntük, most is köszönjük, Hollandia.

(Hetes számú tény: Izrael tartálykocsikon fűtőanyagot vitt Gázába, az ottani erőmű üzemeltetésére.)