A palesztin pénz beszél

Hová viszik a pénzüket a gazdag palesztinok?

Izraelbe.

Kissé olyasfajta jelenség ez, mint amikor a Magyarországon kiépülőben lévő klerikálfasiszta rezsim futtatott bértollnoka adóelkerülés céljából Szlovákiában jegyezteti be a terepjáróját. (Amivel nincs is semmi probléma, csak nem kéne közben üvöltve magyarkodni.) A pénz oda megy, ahol jól érzi magát, és ez így természetes. A palesztinok kétszer annyit invesztálnak Izraelben, mint a Nyugati parton, írja a Háárec. Következzék Ámira Hász teljes cikke.

Az Izraelben eszközölt palesztin magánbefektetések 2010-ben óvatos becslés szerint 2,5 milliárd dollárra rúgtak, míg egy optimistább becslés szerint a befektetések összege akár az 5,8 milliárd dollárt is elérheti. Összehasonlításképp: a Nyugati Parton a palesztin magánbefektetések mértéke 2011-ig 1,5 milliárd dollárra rúgott.

Íme a meglepő konklúzió, amire Isza Szmeirát jutott, akinek közgazdasági disszertációja első ízben térképezi fel a maga nemében a jelenséget, annak kiterjedését és hatásait – csupa olyan dolgot, amellyel a szakirodalom eleddig nem foglalkozott.

Amennyiben a 2,5 milliárd dollárt a Palesztin Hatóság területén fektették volna be, Szmeirát becslése szerint ebből a pénzből 213 ezer állást teremtettek volna palesztinoknak. A nyilvántartások szerint a nyugati parti palesztin területeken mintegy 16 ezer palesztin üzletember, akik állandó belépési engedéllyel rendelkeznek Izraelbe, alakított céget és különféle üzemeket Izraelben, valamint a nyugati parti zsidó településekhez tartozó ipari övezetekben, így az adót az izraeli kincstárba fizeti.

Mövenpick luxusszálloda Ramallán, a Palesztin Hatóság nyugati parti fővárosában

Szmeirát megvizsgálta, mi motiválja az ilyen döntést, ami politikailag igencsak érzékeny, különösen az utolsó néhány évben, amikor egyre többen élnek bojkottfelhívással Izrael, illetve a települések termékeivel szemben. Szmeirát ezen érzékenység miatt nem említi a befektetőket név szerint, és olyan részleteket sem, amelyekből következtetni lehetne az illetők személyazonosságára.

A Hááreccel folytatott beszélgetése során elmondta: kutatásai kezdetén a Palesztin Hatóság nemzetgazdasági minisztériuma, amely a településeken termelt áruk bojkottját vezette, egyértelművé tette: a párizsi egyezmény (az Izrael és a Palesztin Hatóság közötti gazdasági egyezmény) nem tiltja a beruházásokat Izraelben és a településeken. Palesztin politikai és társadalmi aktivisták, akik megismerkedtek a tanulmány megállapításaival, közölték a Hááreccel: megdöbbentőnek tartják a jelenség mértékét.

Palesztin parfüm reklámja. A pénznek nincs szaga

A 43 éves Szmeirát betlehemi. Doktori disszertációját a nyár végén védte meg az Ábu Disz-i Al-Kudsz Egyetemen. Megszerezte nyugati parti kormányzóságok* területén élő, Izraelbe belépési engedéllyel rendelkező befektetők alapadatait, és 540 fővel közvetlenül is elbeszélgetett. Részletes kérdőívet adott át 420-nak, akik közüln 374 embertől vissza is kapta azt kitöltve, azon kívül 120 egyéni interjút készített. Ezzel a módszerrel a gazdasági becslések és kalkulációk mellé egy érdekes szociológiai profilt is sikerült felrajzolni.

Tudnak héberül, negyven felettiek

Szmeirát mintavétele egyebek mellett kimutatja azt is, hogy az üzletemberek java beszéli a hébert, és több mint felük elmúlt negyven éves. Ezek az adatok olyan generációra utalnak, amely még abban a korszakban nőtt fel, amikor Izrael csaknem szabad mozgást engedélyezett az Izraelbe tartó palesztinok számára (az 1990-es évek elejéig), és amely számára nem ismeretlen az izraeli társadalom (szemben a fiatalabb nemzedékekkel). Így például huszonhárom százalékuk dolgozott Izraelben, mielőtt vállalatot alapított volna ott, leginkább abban az ágazatban, ahol előtte foglalkoztatták. Csak fél százalékuk állította, hogy nem tud héberül. Közel a fele a héber mellett második nyelvként az angolt is beszéli, s ez az adat egybehangzik a ténnyel, miszerint a válaszadók ötöde azt állítja, a befektetései megoszlanak Izrael, a települések, a Nyugati Part és a külföld között. Csaknem kilencven százalék nyilatkozott úgy, hogy a befektetés terén az első tapasztalatokat Izraelben szerezte.

A felmérés kimutatja, hogy a képzettség és az Izraelben történő beruházás között fordított az összefüggés: a válaszadók fele végzett 12 vagy annál kevesebb osztályt, és 28,1 %-uknak van felsőfokú végzettsége.

Beruházások az iparban és az építőiparban

A beruházások majdnem egynegyede irányul az ipar felé, jelezvén, hogy míg az izraeli befektetők a high tech felé fordultak, megnyíltak a lehetőségek a hagyományos termelő iparágakban, és a palesztin befektetők ezekre rámozdultak. Az ipari befektetések egyharmada valójában magasan képzett munkaerő foglalkoztatásához járul hozzá különféle iparágakban. A palesztin befektetők szemében szintén jelentős terület az építőipar, ami az összes befektetéseik több mint egyötödét vonzza.

Klasszicizáló palesztin luxusvilla. A befektetők tíz százaléka évi egymillió dollárnál többet keres

Az építőipari befektetések 45 százaléka tart az infrastruktúrába és 38 százaléka a lakásépítésbe. A befektetők egyötödénél az évente befektetett összeg 100 ezer dollár vagy ennél kevesebb; 13,9 %-uk invesztált 6 millió dollárt vagy annál többet. A felmérés szerint a befektetők 37,2 százalékának éves bevétele 100 ezer dollár vagy ennél kevesebb; 36,9 százalék jövedelme éri el a félmilliót, 12,8 % az egymilliót, míg 10,4 % évi egymillió dollárnál is többet keres.

Strómanokkal a bürokrácia ellen

Az adatok szerint a 16 ezer befektetőből 3300-an Hebronból és környékéről, 3100-an Ramalláról, 3000-en Schemből (Nablusz), 2000-en pedig Betlehemből valósiak. Csak ezren vannak a jeruzsálemi kormányzóságból (amely Jeruzsálem közigazgatási határain kívül terül el). A palesztin befektetők száma azonban Szmeirát szerint Kelet-Jeruzsálemben is relatíve kicsiny, jóllehet az ottaniak nincsenek kitéve a szabad mozgással kapcsolatos megszorításoknak és a bürokratikus követeléseknek úgy, mint a nyugati parti lakosok.

Az alacsony szám jelzi az izraeli uralom alatt lévő Kelet-Jeruzsálem palesztin társadalma elszegényedésének folyamatát. Ha megnézzük a palesztin cégek bejegyzési metódusait, azt látjuk, hogy noha a cégek 23 százalékának a tulajdonosa között van jeruzsálemi palesztin lakos, a valóságban ez sok esetben fiktív partneri viszonyt takar, aminek egyedüli célja a bürokratikus folyamat felgyorsítása. Másik 16,6 százalékban egy vagy több üzlettárs izraeli állampolgár palesztin, 16,3 százalékban izraeli zsidó, míg 8,8 % állítja, hogy a zsidó üzlettárs csak „fedés”, aki egyszeri vagy rendszeres komissiót húz közreműködéséért. A cégek húsz százaléka izraeli cég alvállalkozója.

Izraeli határrendőr és palesztin tüntető vitája. Közelről ismerik egymást

Szemben az idegen országokban való tőkebefektetési motivációkkal, a palesztinokat nem az olcsó munkaerő indítja arra, hogy a megszálló állam területén fektessenek be. Az olcsó munkaerőt maguk a palesztin befektetők hozzák magukkal, mondja Szmeirát. Néha zsidókat alkalmaznak igazgatási feladatokra. Számos befektető elmondta neki, hogy magas bért fizet zsidóknak, akik korábban a hadseregnél, a polgári adminisztrációnál vagy a Sin Bét belbiztonsági szolgálatnál dolgoztak nyugati parti palesztin városokban. Fő szerepük az, hogy megkönnyítsék a hozzáadott bürokratikus procedúrát, amivel minden palesztin üzleti szereplő találkozik.

Mentesség a megszorítások alól

A feltevés mostanáig úgy szólt, hogy a palesztin üzletemberek leginkább kereskedelmi kapcsolatokat tartanak fenn Izraellel, de a pénzüket nem ott fektetik be. Szmeirát szerint a Palesztin Hatóságban voltak, akik a palesztin befektetések mértékét legföljebb egymilliárd dollárra tették. Bármekkora azonban is az adat, a hivatalos kiadványokban sehol sem szerepel palesztin befektetés, amikor az Izraelben jelen lévő külföldi invesztíciókkal vetnek számot.

A Palesztin Hatóság forrásai szerint a palesztinok megtakarításai hétmilliárd dollárra rúgnak. Szmeirát szerint ebből az összegből ötmilliárdot fektettek be külföldön (nem számolva az izraeli befektetéseket) részvények vagy közvetlen befektetések útján. Ez jelzi a megfelelő nyugati parti befektetési és fejlesztési gazdasági környezet hiányát.

Szmeirát megállapítja, hogy a múltban bevezetett és még mindig a palesztin gazdaságra kényszerített izraeli katonai megszorítások felelősek a leginkább azért, hogy a palesztinok Izraelben fektetnek be. Véleménye szerint azonban a Palesztin Hatóságnak van manőverezési lehetősége és képes javítani a feltételeket, miáltal legalább a beruházások – és a beruházók – egy részét visszacsalogathatná a Nyugati Partra.

Az, hogy Izrael a Nyugati Part hatvan százalékát ellenőrzi, az, hogy ellenőrzi a vízforrásokat, az ott élőkkel és az ott termelt javakkal szemben mozgáskorlátozásokat tart életben a Nyugati Parton és azon kívül, az izraeli piac palesztin áruk előtti elzártsága, a külföldi nyersanyagok behozatalának és az exportálásnak a hosszadalmas eljárása – mindezen megszorítások következtében a palesztin gyártó kénytelen az izraelinél sokkal többet ruházni egy termékbe. A föld bérlése vagy megvétele sokkal többe kerül, tekintve, hogy hiánycikk, a víz és a villany többe kerül, s egy palesztin gyártónak tovább kell várnia a nyersanyagokra, mint izraeli társának. Ennek következtében a Palesztin Hatósághoz tartozó nyugati parti területeken 30-40 %-kal drágábban lehet termelni, mint a szomszédos országokban.

Ezek a fő okok, amelyek arra indítják a gazdag palesztinokat, hogy Izraelben fektessenek be. A befektetőket ugyanakkor Izrael felé taszítja a palesztin jogi és bírósági rendszer gyengesége, az inkompetens vezetés, valamint az adórendszer, amiről azt mondják, nem bátorítja a beruházási kedvet. Vonzza őket Izrael földrajzi közelsége, az ottani barátságos és sokkal fejlettebb üzleti környezet, Izrael fejlett nemzetközi kereskedelmi kapcsolatai, a bankok könnyű elérhetősége és az, hogy nem ismeretlen számukra az izraeli társadalom és annak működése (szemben egyéb országokkal).

Szmeirát megállapításai megerősítik a palesztin nemzetgazdasági minisztérium nézeteit; egy tanulmány megállapításai szerint a megszállás költségeit csikarják így ki a palesztin gazdaságból. A tanulmány szerint (Háárec, november 11.) a biztonsági megszorításokként beállított izraeli megszorítások az izraeli megszállás gyarmatosító jellegével állnak összefüggésben, céljuk pedig az, hogy a palesztin gazdaságot a versenyben megakadályozzák.

Szmeirát feltette a kérdést tanulmánya alanyainak, akarnának-e visszamenni és a nyugati parti területeken invesztálni. Válaszadóinak 35,3 százaléka felelt negatívan, 28,9 százalék visszamenne, amennyiben a Palesztin Hatóság jobban látná el feladatait, 35,8 százalék pedig akkor menne vissza, ha a feltételek (infrastruktúra, kölcsönök) javulnának.

---

·       A baloldali Háárec palesztin közigazgatási fogalmakat használ, valamint az izraeli baloldal politikai szókészletét (Izrael mint „megszálló állam” stb), amivel a Miért Cion? természetesen nem ért egyet, az írás végére biggyesztett vörös farokról már nem is beszélve. A cikket azonban változtatás nélkül közöljük.