Aki arra számít, látványos légicsaták zajlanak, harckocsik robognak, lövegek dörögnek, lehajtott fejű hadifoglyokat hajtanak hosszú sorokban, és végül a megszállt városokban a győztes katonai parádét tart, annak csalatkoznia kell. A modern háború kilencven százaléka felderítés, a maradék tíz százalék elektronika.
Még a nyáron egy amerikai hírszerzési forrás a Daily Beast internetes portálnak azt súgta: amennyiben a zsidó állam csakugyan a mostanra már igencsak erődített iráni nukleáris létesítmények megsemmisítését célozza, ez a menet nem játszható le pusztán F-15-ösökkel és F-16-osokkal; nagyon valószínű, hogy a perzsa rezsim elleni elektronikai hadviselés célpontja az internet, a mobiltelefónia, valamint a tűzoltók és a rendőrség rádiófrekvenciái lesznek.
Izraeli laboratóriumok terméke például az a kütyü, amit jelen esetben némi joggal nevezhetünk csodafegyvernek. A szerkezet képes arra, hogy a mobiltelefonok karbantartási szignáljűt sugározva „elaltasson” egy komplett maroktávbeszélő-hálózatot: Ha bevetik, az iráni hatóságok mobilon egészen biztosan nem fognak tudni érintkezni egymással. De a zsidók rendelkezésére állnak olyan zavarók is, amelyekkel megbénítható a tűzoltóság, rendőrség rádióforgalma.
2007-ben a szíriai hadsereg már kapott némi ízelítőt a jövő hadviseléséből. Azon az őszön az izraeli légierő megsemmisítette Szíria épülő reaktorát al-Kibárban, mégpedig úgy, hogy az izraeli gépek kiiktatták Szíria légvédelmi radarjait. A radarok eleinte teljesen üresnek mutatták az eget, azután pedig egyetlen pillanat alatt több száz ellenséges gép közeledését jelezték.
Az Egyesült Államok vezérkarának közvetlen felügyelete alatt működő, Joint Warfare Analysis Center (JWAC) nevet viselő, rendkívül titkos kutatóintézet fedezte fel 2009-ben ezt a hiányosságot, állítja egy ma már nyugdíjban lévő hírszerző tiszt, aki úgy véli, az izraeliek ma már arra is képesek, hogy az internetre hagyatkozó iráni parancskiadási és ellenőrzési rendszert blokkolják. Tony Decarbo, a JWAC igazgatója nem volt hajlandó ezen értesüléseket kommentálni.
Az izraeliek elektronikus csapásukat minden bizonnyal egy Jumbo Jet nagyságú, pilóta nélküli légi jármű bevetésével kezdik meg. Ennek a gépnek a korai változatát Heronnak nevezték el, a mostani Eitán névre hallgat. Az izraeli sajtó értesülései szerint az Eitán képes arra, hogy megszakítás nélkül húsz órán át repüljön, fedélzetén egy tonnányi súllyal. Állítólag azonban létezik a drónnak egy olyan verziója is, amely már 45 órán át a levegőben tud maradni.
A pilóta nélküli gépek kulcsfontosságú szerepet játszottak az iraki, afganisztáni háborúkban és ma is heti rendszerességgel vetik be őket terrorcsoportok ellen Pakisztánban és Jemenben. Az amerikai drónok elsősorban rakétacsapásaikról híresek, az izraeliek viszont az elektronikus hadviselés terén mondják ki az utolsó szót.
Valószínű, hogy az Eitánok és a Heronok egy különleges, Égi Hollók nevet viselő légiegység keretén belül állnak hadrendbe. A Jerusalem Post még tavaly idézte az elektronikus hadviselő egység parancsnokát, aki szerint a cél az ellenséges rendszerek megbénítása és semlegesítése.
Fred Fleitz, az amerikai Kongresszus hírszerzési ügyekben illetékes állandó bizottsága korábbi republikánus vezetője, aki több alkalommal találkozott az izraeli védelmi és hírszerző közösség embereivel, azt állítja, szentföldi tárgyalópartnerei semmilyen eshetőséget sem zártak ki. „Úgy vélem, az izraeli légierőnek légi utántöltéssel módjában áll ezeket a helyszíneket elérni. Ki kell iktatniuk a radarokat és a légelhárítást. Támadhatnak rakétákkal, de a drónflottájukkal is.”
Bárhogyan is dönt végül a zsidó állam Irán kapcsán, egyféle küldetéshez nem férhet kétség. Egy magas rangú izraeli illetékes a Daily Beastnek elmondta: Izrael egyik legfontosabb politikai stratégiai célja az iráni döntéshozók meggyőzése, miszerint a nukleáris infrastruktúrájukat nagyon komoly és valós veszély fenyegeti. „A nukleáris program leállításának egyetlen ismert módja, ha hiteles katonai fenyegetés mér megsemmisítő szankciókat. Líbia erre a legjobb példa.”
Amennyiben a múlt iránymutatásként szolgál ebben az ügyben: nem valószínű, hogy Izrael akkor mér csapást, amikor hivatalos tényezői ennek kilátásait latolgatják a sajtóban. Más szavakkal: ha Izrael nyíltan emlegeti a katonai csapás lehetőségét, nem valószínű, hogy az küszöbön állna. Ha azonban a zsidó államban beáll a rádiócsend – ahogyan 1981-ben, az iraki atomlétesítmény, Oszirak elleni támadáskor történt –, az annak jele lehet, hogy az iráni atomprogramnak már nincs sok ideje hátra.
Mikor Jimmy Carter 1980-81-ben átadta az elnökséget Ronald Reagannek, Sam Lewis amerikai nagykövet arra figyelmeztette az új adminisztrációt: sanszos, hogy Menáchem Begin miniszterelnök elrendeli Oszirak bombázását. Lewis egy interjúban azt állította, a lehető legvilágosabban felhívta ennek veszélyeire az új amerikai kormány figyelmét. „Megbeszéléseket folytattunk az izraeliekkel, miként akarják leállítani a projektet, volt rengeteg hír, aztán egyik sem jött be.”
Lewis és stábja tette tovább a dolgát. Majd 1981. június 7-én – mellőzve minden figyelmeztetést – az izraeli harci gépek az Opera Hadművelet keretében, koromsötét éjszaka, a jordán légtér igénybe vételével meglátogatták a Bagdadtól délkeletre elterülő Oszirakot. „A későbbiekben az volt az érzésem, tudnunk kellett volna, hogy ez a bombázás meg fog történni”, nyilatkozta Sam Lewis. „Amikor vége lett, nem voltam meglepve; zavart éreztem csupán, hogy a hallgatás ilyen szinten félre tudott vezetni.”
Mindebből tanulhat az Obama adminisztráció is, ha ki akarja számítani, Izrael mikor és mit tesz Iránnal. Barack Obama elnök hivatalba lépése óta a felszínen ugyan rendkívül elmérgesedett a két ország viszonya, a felek azonban biztosították, hogy ez ne menjen a katonapolitikai együttműködés rovására, így Obama és Binjamin Netanjáhu miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadójukat azzal bízták meg, hozzanak létre a két ország közt egy rendszeres video-telekonferenciákkal felturbózott konzultációs rendszert. Létrejött egy Irán-bizottság is, amelynek célja a szankciók eredményességének ellenőrzése, az információk megosztása és általában az, hogy egyik oldal se a lapokból értesüljön arról, ha a másik valami nagyszabású dolgot művel. Netanjáhu, aki érthető okoknál fogva nem bízik az egy időben az 1967-es határok visszaállítását emlegető amerikai elnökben (mint nemrég egy bájos párizsi epizód során kiderült: Obama ki nem állhatja őt), nem volt hajlandó semmiféle egyértelmű biztosítékot adni arra nézve, hogy a Fehér Házat értesíti Irán megtámadásáról, vagy pláne ahhoz engedélyt kérjen – noha egy ilyen támadás valószínűleg kiváltana egy Amerika elleni terrortámadást.
Mindez további feszültséget kelt a két ország viszonyában: Leon Panetta ennek jegyében fejezte ki a minap határozott kívánságát a színfalak mögött, miszerint meg akar beszélni Jeruzsálemmel minden katonai akciót, mégpedig előre. Nem kizárt azonban, hogy a zsidó állam honvédelme okult a 2007-ben történtekből. Ehud Olmert akkori miniszterelnök – mint az Condoleezza Rice most megjelent memoárjaiból kiderül – szinte könyörgött George W. Bushnak, bombáztassa le a szíriai atomlétesítményt al-Kibárban, az elnök azonban nemet mondott, és azt tanácsolta Olmertnek, diplomáciai úton (!) próbáljon valahogy kiegyezni Szíriával, amely Izrael létét sem ismeri el, és pontosan azért barkácsol termonukleáris fegyvert, hogy letörölje a térképről. Ehud Olmert megköszönte a tanácsot, azután az izraeli légierő törölte le al-Kibárt a térképről.
MÉG SOK ILYEN ÉRDEKES CIKKRE LENNÉL KÍVÁNCSI? ITT TÖBB SZÁZAT TALÁLSZ, ELŐÁLLÍTÁSUK PÉNZBE, IDŐBE KERÜLT. IDE KATTINTVA LEHETŐSÉGEIDHEZ MÉRTEN SEGÍTHETED A MIÉRT CIONT. KÖVESD MÁSOK JÓ PÉLDÁJÁT!
MÉG SOK ILYEN ÉRDEKES CIKKRE LENNÉL KÍVÁNCSI? ITT TÖBB SZÁZAT TALÁLSZ, ELŐÁLLÍTÁSUK PÉNZBE, IDŐBE KERÜLT. IDE KATTINTVA LEHETŐSÉGEIDHEZ MÉRTEN SEGÍTHETED A MIÉRT CIONT. KÖVESD MÁSOK JÓ PÉLDÁJÁT!
.gif)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése