Oldalak

2011. november 1., kedd

Az igazi Sziriána: az ENSZ rég tudott a damaszkuszi atomtörekvésekről

Noha tisztában voltak azzal, hogy a damaszkuszi rezsim pakisztáni segédlettel, egyszerre kétféleképpen is atomfegyvert akar kifejleszteni, nem lármázták fel a világot, sőt: semmit sem tettek azon kívül, hogy elsüllyesztették a vonatkozó jelentéseket, amelyek csak most kerültek napvilágra. Ha az ENSZ-en vagy az IAEA-n múlott volna: most sem kerülnek napvilágra.

Az ENSZ ellenőrei azonosítottak egy korábban ismeretlen komplexumot Szíria területén, amely arra enged következtetni, hogy a szíriai kormány a pakisztáni atombomba atyjával, Abdul Kháder Khannal együttműködve igyekszik szert tenni olyan technológiára, amelynek segítségével atomfegyvert fejleszthet ki.


Egy barátságos közel-keleti kisváros: al-Haszaka

Az ország északnyugati részén fellelt épület nagyban emlékeztet arra az urániumdúsítóra, amelyet ugyancsak Khan útmutatása alapján építettek Moamer Kadhafi idején Líbiában, amikor a nemrég megölt diktátor ugyancsak atomfegyverekhez szeretett volna jutni.

Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Hivatala (IAEA) megszerezte a levelezést, amelyet Khan és a szíriai kormány egy illetékese, Muhidín Issza folytatott. Issza tudományos együttműködést javasolt, és meg akarta látogatni Khan laboratóriumait azt követően, hogy Pakisztán 1998-ban sikeres kísérleti atomrobbantást hajtott végre.


A pakisztáni atombomba atyja. Líbiával is boltolt

Az al-Haszaka városban lévő komplexumot gyapotfeldolgozó üzemnek álcázták, s az ellenőrök nem találták nyomát annak, hogy bármilyen nukleáris tevékenység folyt volna itt. Mivel azonban az izraeli légierő 2007-ben megsemmisítette Szíria egy gyanított plutóniumgyártó reaktorát, az épület arra utal, hogy a damaszkuszi rezsim kétféle úton is megkísérelt atomfegyverhez jutni: urániummal is és plutóniummal is.

A Szíria és a pakisztáni Khan közötti kapcsolat részleteit egy olyan diplomata mondta el az Associated Pressnek, aki jól ismeri az IAEA ellenőreinek munkáját, de nyilatkozott a hírügynökségnek az ENSZ egy volt ellenőre is. Egyikük sem kívánt névvel nyilatkozni.


Gyapotfeldolgozó a korábbi atomlétesítményben

A szíriai kormány nem volt hajlandó a hírt kommentálni. Damaszkusz hivatalosan mindig is tagadta, hogy atomfegyver előállítására törekszik, arra azonban nem volt hajlandó, hogy engedélyezze az izraeli légierő által megsemmisített létesítmény maradványait. Az IAEA engedélyt kért az al-haszakai komplexum meglátogatására, ám ezt sem kapta meg. Az elmúlt hét hónapban, mióta felkelés folyik Básár Asszad rendőrállama ellen, még a korábbiaknál is nehézkesebb a nemzetközi szervezetek és a hivatalos Szíria kapcsolattartása.

Nemzetközi szakértők vagy Izrael sohasem állították, hogy Szíria különösebben közel járt volna az atomfegyver kifejlesztéséhez. Jelenleg arra sem utal semmi, hogy a rezsim továbbra is titkos nukleáris programon dolgozna: a 2007-es izraeli légitámadás alighanem jó időre pontot tett az ilyen törekvésekre. Ha al-Haszakában valóban uránium előállítása folyt, úgy tűnik, ezt a programot félbehagyták.

Mark Hibbs, a Carnegie Endowment for International Peace kutatóintézet atomprogramokat elemző munkatársa (jobbra) azonban úgy véli, nem ártana minél több részletet megtudni a szóban forgó épületekről, mielőtt végleg elkönyveljük, hogy a szíriai atomfegyverkezést, átmenetileg legalábbis, leállították.

Szíriának minden oka megvan arra, hogy atomfegyver birtoklására törekedjen. Első és legfontosabb ok az, hogy az ország, amely ellen 1948-ban, 1967-ben és 1973-ban katonai erővel agressziót követett el, és amellyel szemben évtizedek óta támogat különféle terrortevékenységeket, gyaníthatóan rendelkezik atomfegyverrel, noha azt soha nem ismerte be és nem is cáfolta.

Anthony Cordesman, a Center for Strategic and International Studies nemzetbiztonsági szakértője (balra) szerint: „Egy nukleáris fegyver legalább bizonyos fajta egyenértékűséget adna Szíriának Izraellel, egyfajta státuszt a térségben” – utal a szakértő arra, hogy a teljesen legatyásodott, tönkrement ország ma semmilyen szinten nem tényező, rendszere a puszta túlélésért küzd, egy atomfegyver viszont olyasfajta zsarolási pozíciót kölcsönözhetne Szíriának, amilyet Észak-Korea is rendszeresen kihasznál a civilizált országokkal szemben.

Éveken át láttak napvilágot különféle mendemondák, spekulációk arról, hogy a szíriai kormány a pakisztáni atombomba atyjával kokettál. Khan, akit hazájában, Pakisztánban nemzeti hősnek tartanak a nukleáris fegyver kifejlesztéséért, jelenleg alighanem a világ legkelendőbb, első számú atomszakértője. Irán is neki köszönheti, hogy megalapozta urániumdúsító programját, s így nem jár messze attól, hogy atomfegyvereket birtokoljon, jóllehet az iszlamista rezsim tagadja, hogy ez lenne a szándéka. Líbia szintén vett felszerelést és atomrobbanófej-tervet Khantól titkos atomprogramjához, amelyet végül 2003-ban állított le.


Atom-robbanófejjel ellátható pakisztáni rakéta

Khan 2004-ben egy tévéinterjúban ismerte el, hogy Irán, Észak-Korea és Líbia számára atomtechnológiát adott el. Szíriát nem említette. Később azt állította, a pakisztáni hatóságok nyomására beszélt így.

Az AP-nek nyilatkozó volt ellenőr szerint Szíria az IAEA-nak elismerte, hogy Khan legalább egy alkalommal megfordult Szíriában, ahol tudományos előadásokat tartott. Ezt a Los Angeles Times 2004-ben jelentette – nagy kérdés azonban, vajon miért hallgatott erről az IAEA és maga az ENSZ?

Az Associated Pressnek nyilatkozó volt diplomata azt állítja, látta azokat a leveleket, amelyeket Issza – abban az időben Szíria oktatási miniszterhelyettese – hivatalos fejléccel ellátott levélpapíron írt Khannak 1998-ban, gratulálva Pakisztán első sikeres atomrobbantásához. A levelezés későbbi szakaszában Issza együttműködést javasolt a pakisztáni atomtudósnak, és kérte, hogy szíriai delegáció látogathasson Khan laboratóriumába.


Urs Tinner svájci atomcsempész, aki fivérével és apjával együtt Khannak dolgozott

Issza, aki később az Arab Nemzetközi Egyetem természettudományi karának dékánjaként szolgált, nem volt hajlandó kommentálni a hírügynökség értesüléseit.

Básár Asszad szír diktátor 2007-ben egy osztrák lapnak nyilatkozva ismerte el, hogy ő maga kapott levelet Khantól, de azt állította, hogy nem válaszolt rá sem ő, sem a kormánya, és nem is találkoztak az atomtudóssal.

Az IAEA ellenőrei azt követően figyeltek fel az al-haszakai létesítményre, hogy intenzív elemzésnek vetették alá a legfrissebb közel-keleti műholdképeket. Erre az ösztönözte őket, hogy információkhoz jutottak: Khan alighanem ismét üzletet akar csinálni valamely hatalommal, egy olyan kormánnyal, amelyről eddig még nem tudtak. A helyet, egy jókora ipari komplexumot, azt követően azonosították, hogy egy kuvaiti lap 2006-ban azt állította, Szíria titkos atomprogramot folytat al-Haszakában.

Az al-haszakai komplexumról készült műholdas felvételek nyomán döbbenetes hasonlóságokat fedeztek fel az épület és egy urániumdúsító tervei között. Ezeket a terveket egy Khannal kapcsolatos svájci vizsgálat során szerezték meg. A svájciak a Tinner család tagjai – Urs Tinner, fivére, Marco és apjuk, Friedrich – után nyomoztak, akikről azt gyanították, hogy ők csempésznek Khan számára. Más terveket Líbia adott át az IAEA-nak azután, hogy felhagyott nukleáris programjával. Líbia közölte az IAEA-val, hogy tízezer gázcentrifugát rendelt Khantól, és ezek legtöbbjét a tervek alapján felépítendő atomlétesítménybe szánták. A centrifugákat urániumdúsításra használják.

Az ellenőr szerint az al-Haszaka városában lévő létesítmény gyakorlatilag azoknak a terveknek az alapján épült, amit Líbiában is használni akartak. A nagy központi épület körül három kisebb épület helyezkedik el ugyanabban az elrendezésben. Ugyanoda került minden apró részlet, még a parkolók és azok napellenzői is. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy a szíriai atomlétesítményben valaha is lettek volna centrifugák.

Az IAEA több mint két éve, 2009-ben kérte, hogy a helyszínre látogathasson, de később nem erőltették a dolgot, mert jobban szerettek volna engedélyt kapni az izraeliek által lebombázott létesítmény megtekintésére. Ehhez képest elképesztő, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség soha, egyetlen nyilvánosságnak szánt jelentésében nem fordul elő az al-Haszaka városnév. Három másik szíriai földrajzi elnevezés fordul elő, ezek azonban az izraeliek által megsemmisített helyszínre vonatkoznak.


Az IAEA bécsi központja. Még mi mindent süllyeszthettek el?

Az IAEA ellenőrei egy alkalommal kaptak engedélyt a lebombázott reaktor helyének meglátogatására, majd három éves szünet következett. Májusban közleményt tettek közzé, amelyben azt állították, a helyszínen valóban épülő nukleáris reaktort semmisített meg az izraeli légierő, és az ügyet azon nyomban az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalták. Szíria ezután már nem volt hajlandó tovább együttműködni a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel.

Nincsenek megjegyzések: