Oldalak

2011. november 2., szerda

Az Új Kelet e heti számából: Tunéziából akár még demokrácia is válhat

Noha iszlamista párt lett a választások győztese, egymagában kormányt aligha képes alakítani, és jelenleg valószínűtlennek tűnik, hogy partnereket tudna ehhez találni. A világi, demokratikus pártok összefogása azonban nem lehetetlen.

Tavaly december 17-én az Isten háta mögötti Szidi Bouzid városkában egy rendőrnő leköpte és felképelte a nyolctagú családját egyedül eltartani próbáló Mohamed Bouazizit, aki engedély nélkül árult zöldséget egy kordéról, és hiába védekezett azzal, hogy befizetné a tízdináros – körülbelül 35 sekeles, avagy 1500 forintos – büntetést, ami arrafelé nem kis összegnek számít. Miután az elkeseredett fiatalember hiába kereste igazát a hatóságoknál, a városi tanács előtt felgyújtotta magát.


Választási nagygyűlés Tuniszban

Az inzultusnak és a nyomában kirobbant forradalomnak köszönhetően Tunézia hónapok leforgása alatt gyökeresen átalakult: a volt diktátor, Zine el Abidine Ben Ali Szaúd-Arábiában éli nyugdíjas éveit, volt kis birodalmában pedig megtartották – Algéria és a Gázai-övezet után – az iszlám-arab világ történelmének harmadik szabad választását. Mint az várható volt, a legjobb eredményt ezúttal is egy fundamentalista párt hozta – ettől azonban még nem biztos a fundamentalista iszlám győzelme a 2010-ig a világiság és a stabilitás fellegvárának számító francia hátsó udvaron.

A győzedelmes forradalom épp oly felemás helyzetet teremtett Tunéziában, mint Egyiptomban: a diktátor ment, a rendszere azonban, jobb híján, egyelőre maradt, a munka nélkül lévő, nyomorgó emberek pedig lassan arra kénytelenek rádöbbenni, hogy a demokrácia nem holmi haszonállat, amely könnyíti a megélhetést. Ben Ali állampártját, az Alkotmányos Demokratikus Gyűlést, 1920-ban még a francia uralom ellen szerveződött, 1956-ban ki is harcolta a korlátozott függetlenséget, 1963 és 1981 között pedig az egyedüli párt volt az országban, feloszlatták, főbb vezetőit pedig eltiltották attól, hogy induljanak az október 23-án lezajlott megmérettetésen, ugyanakkor szabaddá vált az út a sajtóban mérsékelt iszlamistának nevezett Nahda (Reneszánsz) előtt.


Zine el Abidine Ben Alinak mennie kellett

A „mérsékelt iszlamista” fogalom persze fából vaskarika; egy iszlamista párt épp úgy nem lehet „mérsékelt”, miként egy nő sem lehet félig terhes – vagy az, vagy nem az. Más lapra tartozik, hogy a Franciaországhoz ezernyi gazdasági és politiai szállal kötődő országban az iszlamizmus politikai hadszíntéren több okból sem engedheti meg magának, hogy valós természetét ne palástolja, így kénytelen jobbközép néppártnak eladni magát, programját pedig liberális gazdasági elemekkel színesíteni.

A pártot 1981-ben hozta létre vezetője, Rásíd Gánnousi, aki maga nem indult most választott hivatali tisztségért, így a párt miniszterelnök-jelöltje a főtitkár, a civilben energetikus és vállalkozó Hamadi Dzsebáli lett, akit az előző rendszer a kilencvenes években mintegy százötven más párttaggal és szimpatizánssal együtt börtönbe vetett és megkínzott egy állítólagos puccskísérlet miatt. Dzsebáli egy konstruált perben tizenhat évet kapott „illegális szervezetben vállalt tagság” és „az állam természetének megváltoztatására tett kísérlet” (!) miatt, amit csaknem teljes egészében le is töltött, mégpedig pokoli körülmények között, tíz évet magánzárkában. Csak 2006-ban szabadult, és nem nehéz elképzelni, milyen jóindulatra számíthat tőle a korábbi uralkodó osztály, ha valóban miniszerelnök lesz.


Hamadi Dzsebáli. Másfél évtizedet töltött Ben Ali börtöneiben

Noha a Nahda kapta a legtöbb – másfélmillió – szavazatot október 23-án, ami majdnem 37 %-ot jelent, Dzsebáli miniszterelnöksége még egyáltalán nem vehető biztosra. Ez az arány ugyan kilencven madátumot biztosít az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben, háromszor annyit, mint amennyit a világi államberendezkedés bajnoka, a második helyezett Kongresszus a Köztársaságért szerzett meg – de messze nem jelent többséget, és ha a Nahdával nem fog össze valamelyik kisebb párt, az iszlamisták nem tudnak kormányt alakítani. Márpedig összefogás inkább a világi oldalon valószínű: a második helyezett Kongresszus a különféle világi és modernista formációkkal (87 mandátum), az Alkotmányos Demokrata Gyűlés utódpártjaival (9 mandátum), valamint a több kommunista párttal együttműködve nem csak megakadályozhatják az iszlamista hatalomátvételt, de akár jól működő koalíciót is létrehozhatnak.

Nincsenek megjegyzések: