Cukrosbácsi kakis-hamis buktája

Még pár hete dumálgattam az egyik libsi bloggerrel, Rózsa Misivel arról, hogy a Polgár Tamás nevű bombagyáros beperelte őtet, mert a blogjában hungaristának merte nevezni. Misivel sok mindenben nem értünk egyet, abban azonban mindenképp, hogy a szélsőjobboldalnak nevezett, identitászavaros majmok gyülekezetét, s legfőképp azok vezéregyéniségeit a legcélszerűbb nevetségessé tenni. De néha nem szükséges. Ezt a munkát elvégzik helyettünk – ők maguk.

„Polgár Tamás alias Tomi cica a megélhetési szélsőjobbos poló árus, hungarista elvbarátaival meg akartak fenyegetni egy jegyirodát. Elmondásuk szerint azért, mert valami hungarista libát, ott nem szolgáltak ki, ki lett tessékelve. Ahogy ezeket ismerni lehet, a derék honleány bunkó módon viselkedett. Hungaristáink elhatározták, megfenyegetik az általuk zsidónak titulált jegyirodát. Előbb molotov-koktélt dobtak az irodára, majd bátran elszaladtak. Érdekes. Tomi cica szeret bátorkodni, aztán meg szeret nagyon gyorsan elszaladni”… Ebben a stílusban kezdődik – és ebben is folytatódik Cukrosbácsi, vagyis az állítása szerint pókhasát cukorbetegségének köszönhető Polgár boy bosszantása. Misi ennek a nagymestere, elég sok embert sikerült már csúnyán kiborítania, különösebben nem is csodálkozom rajta, hogy a célpont felkapta a cukrot, és szaladt a bíróságra. Mert míg ez a fel nem nőtt, elmebajos antiszemita bagázs a pokolba kívánja a jelenlegi rendszert úgy, ahogy van (hogy pontosan mit akar a helyébe, azt megfogalmazni nem tudja, mivel a pattintott kőkorszakig és a molotovos tűzgyújtásig ugyan már eljutott, az elvont mondanivaló megfogalmazása túlmutat szerény képességein), de ha őtet bántják, akkor rohan a Törvényhez. Cukrosbácsi rendszeresen rohan, és perel.

Ezt tette a Rózsa Misivel is, aki a 168-on számolt be a történtekről: „Mire oda sikerült érnünk a tárgyalás előtt 12 másodperccel, a Tomi cicus már ott volt. Előtte blogjában és más helyeken is meghirdette, hogy jöjjenek náci elvbarátai ellenem szurkolni, meg aki akar utána, verjen pofán, de valahogy nem jöttek hívó szavára, mert egyedül ácsorgott termetes pocakját mutatva a folyosón komor méltatlanságban. Bizony innen üzenem sokaknak, velem nem éri meg cicózni, mert olyan kigyúrt és kemény alak vagyok, hogy még a legvadabb nácik is megriadnak tőlem! (…) Felvették az adataimat. Tomcat még magnóra is, gondoltam nem túl biztató reklám ez nekem. Na utána kérdezték a vad polgárt, lát-e esélyt békülésre. Elkezdte mondani, hogy ha nyilvánosan bocsánatot kérek tőle azért, amit leírtam róla, ha nem írok többet rosszat személyéről, visszavonom, hogy hungarista, antiszemita, rasszista állat – és megfizetek neki 300 ezer nem vagyoni kárt –, akkor ő megbocsát. De rögtön közölte, hogy nem is fejezi be, mert látja, hogy röhögök rajta. Hát igen. Az agya nem, de a szeme még rendben van. (...) Ezután én kaptam szót. Elmagyaráztam a bírónak, hogy sajnos egyszerűen képtelen vagyok bocsánatot kérni, vagy visszavonni, amit mondtam erről a rasszista, antiszemita, közveszélyes alakról, mivel ez szilárd véleményem és nem magamat érzem hibásnak azért, ha egy hungarista hungarista és nevén van nevezve. Fizetni meg szívesen fizetek neki 300 ezret, de akkor előbb ő fizessen nekem 400 ezret. Valamiért ez nem tetszett neki, így abban maradtunk akkor tárgyalás lesz, mert a felek nem békülnek. Kérdezték, akarunk e már most bizonyítékokat beterjeszteni. Hát beterjesztettünk pár írást, volt köztük olyan, amiben Draskovicsot gázkamraszökevénynek nevezi, más írásában a romák ellen uszít, harmadikban emberek megverésére biztatja derék elvbarátait. Ezen kissé felháborodott és elkezdte mondani a magáét. (...) A bíró is többször mosolygott az előadásán; a jegyzőkönyvvezetőn ennél is egyértelműbbnek látszott, hogy Tomikát elmebetegnek tartja. És szerintem nem jár messze az igazságtól. Tomika a beszéde közben nehezen viselte el, hogy mosolygok. Először édesanyámat említette meg, de az nem zavart, ha baja van vele, beszéljék meg, aztán meg azt súgta oda, hogy kint megver. (…) Én nem válaszoltam neki, mert az ember a lakásában, ha csótányt talál, nem térdel le mellé elmagyarázni neki, hogy milyen undorító egy lény is, és jobb lenne, ha távozna a lakásból, hanem újságpapírt ragad, lecsapja, majd szakszerű mozdulattal a kukába dobja. Igénytelenebbek egyszerűen eltapossák, de annak nincs rituáléja.”

Jómagam sokáig nem részesültem abban a szerencsében, hogy személyesen és közelről láthassam közéletünk (hogy az hová süllyedt, te jószagú!) eme extrém megnyilvánulását, az önmagában is ultratorz magyar politikai evolúció e szörnyszülöttjét: a pólóárust, aki marha okosnak hiszi magát magyarátlag létére, és gondosan igyekszik az udvartartását a még hülyébbekből összeválogatni, de közben nagyon fáj neki, ha kiröhögik, mert ő képviselő akar lenni a nagy eszével.

Közben meghirdették a Hanuka-rekordot a Hősök terére, és azon nyomban hatalmas ribillió tört ki az interneten: a bipsik be akarják mocskolni a magyarok szakrális terét. A Hősök tere mint szakrális tér? Hm, ez érdekes, de végül is miért ne lenne az, hiszen korábban meg olyasmit nyilatkoztak valahol, hogy Dobogókőn van a világ seggelyuka, vagy valami hasonlót. A szakralitásba miért is ne férne bele a Vér és Becsület nyilas masírozása, amit a Hősök terén tartottak meg, vagy a motorberregtetés, amivel tisztességben megőszült akadémikusokba fojtják bele a szót, vagy az utcakövek felszedése és pattintása, úgy is, mint az emberré válás egy fontos lépcsőfoka, ha jóindulatúak akarunk lenni; avagy épp a szarás-hugyozás, aminek egy másik, feltehetően nem kevésbé szakrális hely, a Kossuth tér volt a szenvedő alanya. (Az ottani épületes események láttán értettem meg a maga jelentőségében a Talmudnak azt a tanítását, hogy a bálványimádástól teljes mértékben tartózkodni kell – egész addig, hogy még leköpni vagy levizelni sem szabad a bálványt, mert nem elképzelhetetlen, hogy annak épp ilyen módon hódolnak a szakralitást sem megvető rajongói.) Sötét tudatlanság és brutális erőszak tört fel, de olyan elemi erővel, ami elképesztő volt – és ugyanakkor röhejes. Mert ha azt hallod, a Hanukát azért tartják a zsidók, mert ezzel ünneplik Magyarország rabszolgasorba hajtását és felvásárlását, akkor mi a fenét tudsz csinálni azon kívül, hogy a beledet is kiröhögöd?

Nagyon reménykedtem abban, hogy a szervezők dafke megtartják a Hanuka-rekordot a Hősök terén, ám szinte biztos voltam abban, hogy engedni fognak a virtuális erőszaknak. Végül felemás megoldás történt, odaterelték a múzeumlépcsőre a jónépet – én nem tettem volna, no de hát nem én voltam a szervező, és nem nekem kellett volna felelősséget vállalnom azért, ha valamelyik állat szart kavar. Különösebb esemény magán a tüntetésen nem történt, ha csak azt nem számítjuk, hogy néhány fazon mintha farsangolni akart volna az öltözékéből ítélve, de mint kiderült, ők voltak a gój motorosok, akik kvázi meg akarták dicsérni a zsidóságot azért, hogy nem a Hősök terén, hanem tíz méterrel odébb gyújt fáklyát. Nyilván a fáklyában lehetett a hiba, ha szarni-hugyozni, botra tűzött tehenet lengetni vagy díszburkolatot felszedni akartunk volna, alapvetően helyeslik a dolgot. És elvegyültek, és ezzel bemutatták, milyen klassz és helyes gyerekek ők, velük lehet tárgyalni; ha a zsidók tisztességesen viselkednek, úgy, ahogyan elvárják, még akár közéjük is vegyülnek. Egy levegőt szívnak velük. Most őszintén, srácok és lányok: lehetnek egy befogadó nemzet legjobbjai még ennél is toleránsabbak? Semmi mást nem kell tenni, csak úgy táncolni, ahogy ők fütyülnek. És akkor rendben van minden. Elvégre ők szigorúak, de igazságosak.

Ezen a kiegyezős, megdicsérős vonalon volt a Bambagyár is, Cukrosbácsi személyes kis udvartartása, amely a rettenetes hír hallatán – a zsidók megszentségtelenítik a Hősök terét! – karácsonyfaállító flashmobbal készültek (ha már másnak az állítása akadozik). És amikor meghallották, hogy a rekordkísérletet odébbviszik, részint csalódottak voltak, részint hatalmas piros pontot kapott a zsidóság. Ez igen, ezt így kell. Cukrosbácsiék azért kivonszolták a löttyedt seggüket, így láthattam élőben először a rendőrkordon túl végén ezt a nevetséges, szánalmas pojácát, aki ott kamerázgatott. Cukrosboyunk állandóan kamerázgat, ez afféle pótcselekvés nála, no meg miután mindenki magából indul ki, azt gondolja, egy törvényesen megtartott vallási ünnep résztvevőit fikarcnyit is érdekli az a bénázás, amivel Tompika nagyfiúnak és marha fontos embernek szeretné feltüntetni magát. Nyilván ott settenkedett valahol a sötétben hűséges kis cigány punkja, Blogin is, aki a legidiótább antiszemitizmust terjeszti a Bambagyáron, de őt nem láttuk, hála a jó égnek.

Cukrosbácsi nem volt valami jó kedvében, mert előtte összevesztek a náci rothasztás fellegvárával, a Jobbik intézményrendszerének zászlóshajójával, a kuruc.infóval. Isteni volt nézni, ahogyan ütik-vágják és leleplezgetik egymást. Jelenleg abszolút a kuruc.info vezet, sikerült ugyanis kideríteniük, hogy Cukrosbácsiék egyik szerkesztője olyan hölgy, aki civilben domina – más szóval: pervertált ízlésűek járnak hozzá, akik egyebek mellett azt élvezik, hogy Polgár Tamás blogtársa tűsarkú cipőben a seggükbe lép, és utána a tűsarokról lenyalatja a kakit. Igen: aki még nem hallott róla, jól olvasta, ez a megalkuvást nem tűrő magyarországi nemzeti bloggertársadalom – szó szerint – krémje, 2008 vége felé…

A kakiszex-botrány nyomán Tomászunk, némi habozás után bár, de kirúgta a dominát a blogjáról. Nagyon rosszul jött az ügy, mert képviselőnek jelöltette magát – épp a karácsonyfás ökörködés előtt hencegett, hogy őt most egy darabig nem tudja elvinni a rendőrség, mert a mentelmi jog a képviselőjelölteknek is jár. (Mondom: ha a saját jogaikról van szó, ez a kaxi-maxi társaság verhetetlen.) A képviselőjelöltség legalább annyira elgondolkodtatott, mint a Hanuka elleni hecckampány. Jó, persze, úgyse jut be. De azért csak ott motoszkál az emberben a kisördög. Mi van, ha mégis? Elvégre ez az az ország, ahol egyszer 900 ezer szavazatot kaptak a nyilasok – és úgy, hogy a hatalom folyamatosan üldözte őket. Ezzel az erővel akár Polgár Kaximaxi Kameraman Tomiboyból (PKKT) is simán lehet képviselő egy időközi választáson.

De nem lesz, egyelőre legalábbis. Ott még nem tartunk. A kuruc a rá jellemző infantilis kárörvendés közepette jelentette, hogy a pólóárusok gyöngye ugyan leadott 1165 ajánlószelvényt, de ebből csak 13 minősült – valódinak. A többi hamisítvány… Ennyit PKKT-ról meg az ő napi húszezres látogatottságú blogjáról. Tizenhárom kopogtató. Azazhogy tizenkettő, mert egy ugye mindenképp Blogin. A többi? Családtagoktól?

Ismét sikerült kiröhögtetni magát PKKT-nak, akinek az egyik legfőbb sérelme, hogy a zsidóság őt lenézi. Most mondjátok meg őszintén: van miért, vagy nincs miért? Cukrosbácsi bukott egy nagyot, kaxisat, maxisat. Folyt. köv., vagy elmegy végre, ahová való: favágó inasnak?