Felesküdött a tizennyolcadik Kneszet

A zsidóság színes virágcsokor, és alighanem elmondhatjuk, hogy az újonnan megválasztott jeruzsálemi törvényhozásban az izraeli társadalom minden szektora képviselteti magát.

A tizennyolcadik Kneszet tagjai tették le egyenként az ünnepélyes esküt tegnap, sokszor megindultan – különösen az újoncok, akik először esküdtek fel törvényhozónak. Miután egy Kneszetet négy évre választanak, a tizennyolcadik Kneszet annyit kéne jelentsen, hogy tizenhétszer négy, azaz hatvannyolc éve ülésezik a harmadik zsidó állam parlamentje. Miután azonban az Ország hatvanadik születésnapját tavaly ünnepeltük, úgy tűnik, voltak átfedések, és nem mindegyik törvényhozás szolgálta ki a maga négy évét.

Az első választott testület az úgynevezett Alapító Nemzetgyűlés volt, ez alakult később át az első Kneszetté (balra az a tel-avivi épület látható, amely ideiglenesen otthont adott a testületnek). 1949. január 25-én választották, 506 ezer 567 polgár élhetett választójogával, ebből 434 ezer 684-en éltek is – ami mintegy nyolcvanöt százalékos részvételt jelent! –, és akkor is pontosan annyi párt és szervezet jutott mandátumhoz, mint tegnap: kerek egy tucat.

Egyedül kormányozni azonban akkoriban épp úgy nem tudott sem a győztes Mápáj, sem a második helyezett Mápám (történetüket lásd ebben az írásunkban: http://miertcion.blogspot.com/search/label/Mápáj), mint ma; akkor is volt etnikai párt (a jemeniek részéről), nacionalista párt, mi több, arab párt is (a Názáreti Demokratikus Lista, amely nem számított tökéletesen önállónak. Az arabok akkoriban még nem szervezték meg a saját politikai pártjukat, a Mápáj szervezte meg nekik ezt a listát, nehogy szó érje a ház elejét. Fölösleges volt, mert érte.) Annyiban változott a helyzet, hogy akkor még kommunista párt is futott Izraelben a muris Maki néven; ma már a kommunizmus, hála Istennek, történelem arrafelé. Érdekesség, hogy már ebben a testületben is tizenkét hölgy foglalt helyet – élükön Golda Méirrel –, tehát a gyengébb nem éppen tízszázalékos arányban képviseltette magát. Jó két évig funkcionált a félig-meddig még háborús körülmények közt választott első törvényhozás, s az izraeliek 1951. július 30-án választhatták meg a második Kneszetet.

Azóta sok víz lefolyt a Jordánon, és tegnaptól fogva a tizennyolcadik Kneszet Izrael igencsak tüsténkedő jogalkotó testülete – ma, az első nap első három órájában százhetven törvényjavaslatot nyújtottak be! –, amely épp oly tarka képet mutat, mint az első, jelentőségteljes változásokról is tanúskodik. Egyébként az előző Kneszethez képest is: a mostaniban több a jogász, a nő és az arab, kevesebb azonban a vallásos zsidó és a professzorok száma is csökkent.

De lássuk kissé részletesebben, az érdekességekre koncentrálva. Magyarországhoz hasonlóan Izraelben is magas a honatyává és -anyává avanzsáló jogászok száma; most huszonnégy jogvégzett politikus jutott be, szemben a korábbi tizennyolccal. Négy képviselőt illik professzornak szólítani, ők: Ávisáj Braverman, Juli Támir (Munkapárt), Dániél Herskovics (Zsidó Otthon) és Árje Eldád (Jiszráél Béitéinu). Mandátumhoz jutott egyszerre három volt vezérkari főnök is: Ehud Bárák (Munkapárt), Saul Mofáz (Kadima) és Mose Jáálon (Likud).

Akasztanak egyszerre öt volt hóhért is – azaz öt korábbi újságíróból lett képviselő. Seli Jehimovics és Dániél ben Simon a Munkapárt, Uri Orbach a Zsidó Otthon, Nicán Horovitz a Merec, Anasztaszja Micháéli pedig a Jiszráél Béitéinu színeiben tapasztalhatja meg, milyen érzés a mikrofon túlvégén lenni. Anasztaszja Micháéliről, az egykori Szovjetunió területéről emigrált, harminchárom éves képviselőnőről mindenképp érdemes megemlítenünk, hogy az egykori szentpétervári szépségkirálynő, aki egyébként nem született zsidónak, de szabályszerűen betért, hét gyermek édesanyja – jelenleg; de nem sokáig, mert már a következőt várja. A nyolcadik hónapban van, és ezzel minden valószínűség szerint ő lesz az első képviselő, aki hivatali ideje alatt kisbabát szül. A feministák nem nagyon szeretik, de nem a sok gyerek miatt, hanem mert Anasztaszja állítólag olyannyira komolyan veszi a tradicionális családmodellt, hogy azt ajánlotta gyakran külföldre utazó férjének: ha nem bírja ki, inkább szexeljen más nőkkel. Ő az:



Nem Anasztaszjának van a legtöbb gyermeke. Tízen szólítják édesapjuknak a sászos Jichák Kohént; ugyanennyien Menáchem Eliézer Mosest az Egyesült Tórától; a Bálád képviselőjét;a Bét Dzsán-i lakos Szaíd Naffát kilencen. Méir Porusnak, az Egyesült Tóra veterán politikusának pedig nem kevesebb, mint tizenkét gyermeke van.

Az öt ex-zsurnalisztához a Cahal két volt szóvivője, Miri Regev (Likud) és Náchmán Sáj (balra; Kadima) is csatlakozik. Náchmán Sáj egyébként az az ember Izraelben, akiről mindenkinek az első Öböl-háború jut eszébe – de pozitív értelemben. Ő volt a Cahal szóvivője, amikor Szaddám Huszein esztelen módon rakéták százait szórta – lényegében minden hatás nélkül – Izraelre 1991 elején, ő jelent meg a képernyőn, az ő hangját hallották az emberek a rádióban, és Náchmán Sáj a maga nyugalmával, hihetetlenül kiegyensúlyozott temperamentumával olyan atmoszférát árasztott, amitől mindenki megnyugodott.

Huszonegy hölgy foglalhat helyet az ülésteremben. Golda Méir-kaliberű embereket most hiába keresnénk köztük. Heten a Kadimában, öten-öten a Likudban és a Jiszráél Béitéinuban, hárman a Munkapártban politizálnak majd, az egyetlen arab hölgy, Hanin Zuabi (jobbra) pedig a Bálád listáján jutott be (nem ő az első, régebben Merec- és Likud-listán már választottak be arab nőt). A Kneszetben bomba is lesz, mégpedig szexbomba az 1973-as évjáratú Orli Lévi - Dávid Lévi egykori külügyminiszter leánya - személyében, aki Anasztaszjához hasonlóan a Jiszráél Béitéinut erősíti. Sok mindent mondhatunk Liebermanra, de azt aligha, hogy rossz az ízlése:

A Sász és az Egyesült Tóra nem érezte szükségét, hogy nőket is felvegyen a listára. A többiek vettek fel, de bejuttatni már nem tudták őket.

Ami a vallásosok arányát illeti, az érdekes módon csökkent, holott a vallásos képviselők száma korábban választásról választásra nőtt. A csökkenés jelentős: harmincnégyen voltak, huszonnyolcan maradtak. Az arab képviselők száma tizenkettőről tizenháromra nőtt. A liberálisoknak sikerült a maguk három embere közt képviselői rangra emelni Izrael első nyíltan homokos honatyáját a már említett Nicán Horovitz személyében, aki első ténykedéselént törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy Izraelben a zsidók számára is legyen polgári házasság és válás. (Jelenleg csak vallási van, a polgári házasság intézményét a nem-zsidó állampolgároknak tartják fenn.) Ezt egyébként a sok nem-zsidó szavazóval rendelkező Jiszráél Béitéinu és a Kadima is a zászlajára tűzte.

A legfiatalabb képviselő Alex Miller (balra) a Jiszráél Béitéinutól, Áriél városának lakosa – tehát telepes –, Moszkvában született 1977. április 4-én, 1992-ben, tizenöt évesen alijázott, törzsőrmesterként szerelt le, nős, egy gyermek apja, foglalkozására nézve tanárember. A Kneszet doyenje Fuád, azaz Binjamin ben Eliézer, aki 1936-ban született Irakban, szintén tinédzserként, 1950-ben alijázott, ma Rison LeCionban él, és sok Kneszetnek, sok kormánynak volt már tagja; katonai főiskolát végzett, a hadseregben pedig a dandártábornoki rangig vitte.