Oldalak

2009. február 10., kedd

A Szentföld választott / Livni az élen, de hogyan alakít így kormányt?

Este hatig már többen mentek el szavazni, mint ahányan nem. Az arab média semmi jót nem vár az eredménytől, bármi lesz is az.

A politikai élet valamennyi főbb szereplője egyértelmű sikernek, sőt, győzelemnek könyveli el, hogy este hatra a választásra jogosult izraeli zsidók, mohamedánok, keresztények, ateisták és a többi vallás hívei 50,3 százalékban adták le szavazatukat. Ez az arány 2006-ban 47,2 percent volt – holott három éve nem ilyen borzalmas, viharos időjárásban kellett szavazni menniük az izraelieknek, mint ma.

Az izraeli választásokat figyelemmel kísérő arab lapok soha nem voltak különösebben lelkesek, fanyalgásuk azonban most, a gázai rendcsinálás után és Binjamin Netanjáhuék várható győzelme előtt még nyilvánvalóbb. Szerintük a kérdés csupán az, melyik szélsőség jut hatalomra Izraelben. „Választások Izraelben: a jobboldal és a szélsőjobboldal közt”, fogalmaz az as-Sark al-Ausat keddi száma, amely ismerteti a választók nemzetiségi megoszlását is: tizenöt százalékra teszi a moszlimok, nyolcvanegyre a zsidók arányát, míg négy százalék „nem-zsidó oroszról” tud. A szintén pánarab al-Kudsz al-Arabi szerint szintén azon „szélsőségesek” fognak győzni, akik elutasítják az 1967-es határokra való visszatérést. Az egyiptomi al-Ahram arra tér ki, hogy Netanjáhu tart Liebermantól. A szír terrordiktatúra napilapja, a Tisrín szerint mindegy, ki győz, hiszen valamennyi versenyző „kezéhez palesztin gyermekek kiontott vére tapad”. Az al-Hajat karikatúrája pedig egy izraeli F-16-ost ábrázol, amely épp szavazóurnát dob le Gázavárosra.
***
Este nyolc órára a választók hatvan százaléka adta le voksát az ítéletidő ellenére. Ez három százalékkal jobb, mint legutóbb, 2006-ban volt, viszont kettővel rosszabb, mint a 2003-as részvételi arány. (És halkan azért tegyük hozzá, hogy 2006 záráskor minden idők legrosszabb részvételét produkálta. Reméljük, ezt sikerül meghaladni.) Izraeli idő szerint este tízkor - a magyar szerint este kilenckor, azaz húsz perc múlva -, záráskor várhatók az első exitpoll-eredmények. Amelyek a legtöbbször a végeredményt is tükrözik. De legyünk óvatosak. Volt már olyan választás, amelynek alkalmával éjfél után azzal feküdtem le, hogy Peresz a miniszterelnök, aztán reggel arra ébredtem, hogy Netanjáhu az.
***
Este tíz órakor bezárták a szavazóurnákat. Rövidre rá az izraeli média közölte az első exitpoll-eredményeket, amire nem sokan számítottunk:
Kadima 29
Likud 27
Munkapárt 13
Jiszráél Béitéinu 15
***
Az eredmény szoros és persze az est folyamán még többször is változhat, mindenképp arra figyelmeztet azonban, hogy mennyi minden történhet az izraeli belpolitikában, az izraeli szavazók lelkében akár egy-két nap leforgása alatt is. Láttuk, hogy folyamatosan zárult az olló, de azt hiszem, azt senki nem hitte, hogy Cipi Livniék hozni tudják a 28-30 mandátumot. Írjon, akinek van véleménye.
***
Részletesebb eredmények:

Nacionalisták és vallásosok:

Likud 27
Jiszráél Béitéinu 15
Ichud Leumi 3
Bájit Jehudi 4
Sász 10
Egyesült Tóra Júdaizmus 5

Baloldaliak:

Kadima 29
Munkapárt 13
Merec 4
Raam-Taal 4
Balad 4
Hadas 0

Mindez nem jelenti, hogy a jobboldal a „több”, mivel egyes pártok – Sász, Egyesült Tóra, JB – bárkivel hajlandók koalíciót kötni.
***
Számolgatok, ami persze egyelőre még nagyon korai - de az jön ki, a Kadima győzelem esetén nincs könnyű helyzetben. Azzal nem számolok, hogy az arab pártokat bevenné a kormányba - tehát a Munkapárt és a Merec mellett szükség lenne mind a kettő vallásos pártra: a Sászra és az Egyesült Tórára is, hogy a hatvanegy képviselő meglegyen. Sász, Egyesült Tóra és Merec így együtt - elég meredeken hangzik, no de cseresznyéztek már ők egy tálból.
***
A Jerusalem Post, a Háárec és az Áruc Seva - tehát a jobbközép, a baloldal és a telepesek - egyhangúan azon a véleményen vannak, hogy Cipi Livninek nagyon nehéz, ha ugyan nem lehetetlen dolga lesz a kormányalakítással. Izraelben 22 óra 42 perc van, 18 perc múlva várhatók az első hivatalos részeredmények, akkorra talán okosabbak leszünk.
***
Az üzengetés már megkezdődött. Livni köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig a nép a Kadimát akarja, a Kadima kormányozni is fog, Bibi épp oly magabiztosan jelenti ki, hogy ő alakít kormányt. Lieberman Livninek üzen: a Kadimának jobbra kell tolódnia, ha őket akarja koalíciós partnernek.
***
A végső hivatalos eredmények - amikorra meglesznek a hadseregben leadott szavazatok is, és össze is számlálják őket - csütörtök reggelre várhatók, de egy kilencvenöt százalékos eredmény már holnapra ismert lesz.
És holnap: meccs. Reméljük, még több izgalommal. :-)

13 megjegyzés:

Ani írta...

Úgy tudom, Peresznek nem kell a legtöbb mandátumot elért pártnak adnia a kormányalapítási megbízást.
Ha a jobboldalnak adja, erősebb és működőképesebb kormány áll elő a Likuddal és Jiszrael Béjténuval, nem?

Rákócza Richárd írta...

Nem kell, de ha összekaparja valahogy a hatvanegy mandátumot, akkor kénytelen vele. Legfeljebb figyelmeztetheti: biztos, hogy működőképes lesz a kormányod? Ő meg majd aszongya, bétách, ádon nászi, naná, elnök úr. Aztán max megbukik és májusban mehetnek újra választani.

Ani írta...

Szerintem ez csak egy korai eredmény, még megfordul.

Névtelen írta...

ugy legyen amen

Névtelen írta...

ugy legyen amen

Ani írta...

Most mi legyen úgy? Forduljon meg az exit poll jelezte helyzet, vagy bukjon meg Cipora, s májusban legyenek újra szavazások?

Névtelen írta...

'a jobboldalnak adja, erősebb és működőképesebb kormány áll elő a Likuddal és Jiszrael Béjténuval'

erre gondoltam

Ani írta...

:) Te figyelj, Névtelen, ez egy zsidó blog, itt nem kötelező egyetérteni :P

Névtelen írta...

Majd mit fogtok szólni ha a Munkapárt és a Kadima mégis összeáll a hét-nyolc arab haver Knesszettel?

Alex

Rákócza Richárd írta...

Szóhoz sem jutunk.

Én legalábbis ezt nem tartom járható útnak.

Azok után, amit a két arab párt nem olyan rég művelt, semmiképpen.

GÁBOR írta...

Hajrá Livni!!!!!!!!
Meretz-nél többre számítottam.

Timsó írta...

Amúgy melyik lenne a jó? Mármint párt cionista szempontból...nem tudom melyik hogy gondolkodik, bár már olvastam egy csomót róla, mégsem tudtam kisilabizálni kinek szurkoljak...eddig a Netanjauékra gondoltam, de talán csak azért, mert róluk hallottam a legtöbbet,meg úgy láttam talán nem az a fajta vezetés lenne, akik minden területet visszaadnak...

EMA írta...

OK, ha már tippelünk, akkor beállok:
én bizom Simonban: ha összehozza a Kadimát, Likudot és az Ávodát, akkor összejön a 70 mandátum, és kivül maradnak mindazok a szélsőségesek, akik megosztják az országot. Livni miniszterelnök, Bibi külügy, Barak hadügy - mindenki azt csinálná, amihez a legjobban ért. Liberman lehet egy erős oppozició, és a Baladot is elnézném, mint a Libermann vezette ellenzék része!