A századik poszt

2007. december 12-én indultunk a Köszöntővel. Ilyenkor szokás mindenfélét szerénykedni, és azt írni, hogy hát izé, nem is számítottunk arra, hogy ilyen hosszú utat teszünk meg, bla-bla-bla, satara. Nem írom ezt, egyrészt mert számítottam, másrészt még ennél is többre számítok, mint azt meg fogjátok látni.

A Magyarországi Cionisták Szövetsége támogatásával indult a blog, egy ideig elérhető volt a honlapjukról, meg az övék is innét, aki figyelt, láthatta, hogy pár hónapja ennek vége; nos, igen, elváltak útjaink, közelebbről hadd ne részletezzük, miért, legyen elég annyi, hogy a pitlákság és a szánalmas galutzsidó mentalitás nem a Miért Cion? asztala, és sohasem is lesz az. A közösködés a konyhára semmit nem hozott, hiszen a magát cionistának nevező honlap nevetséges, látogatottsága valószínűleg nulla, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen legfontosabb mondanivalóik közé tartozik, hogy „a cionizmus nem kirekeszt, hanem befogad”. Nagyon helyes, lehetőleg alijáztassátok Ahmedéket is, ha már nektek itt élnetek s halnotok kell, váljék egészségetekre.

A Miért Cion? abban a hízelgő helyzetben találta magát – gyakorlatilag hetekkel az indulás után –, hogy az egyetlen magyar nyelvű cionista honlap lett az egész világon, ha a hivatalosakat (a Szochnut és az Erec oldala) nem számoljuk, és naponta ezrek látogatták, ha új poszt került fel. Ezt nagyban köszönhetjük a http://www.zsidonegyed.com/ szájtnak, amely a napi hírlevelébe felvett minket, s ez által rengeteg ember elektronikus postaládájába jutunk el nap, mint nap. Rajongók vannak, akik e-mailben kérik számon, ha sokáig nincs bejegyzés. Igazuk van, mert ha szeretik a Miért Cion?-t, akkor a rendszeres posztok járnak is nekik.

Nem csak rajongók akadtak, de önzetlen segítőtársak is, akik felhívták a figyelmet a hibákra, témákat javasoltak, mások figyelmébe bennünket beajánlottak, sőt, néhányan maguk is munkához láttak. Munkához láttak és írtak annak dacára, hogy a Miért, Cion? teljesen független, reklámokat nem közöl, bevétele nulla, így kifizetni sem tud senkinek semmit. Nekik külön köszönet jár.

Külön derűs hozadéka a blogolásnak, hogy kapuink előtt rendszeresen ugat s acsarkodik egy kihaló faj, a magyar náci. Néha némelyik hozzászólásukat is beengedjük a többiek mulattatására. Ebből azonban fölöslegesen vonják le a következtetést, hogy érdemes tovább próbálkozniuk. Nekik általában kuss van. S ha ezt ők a sajtószabadság megsértésének érzik, na bumm. Utóvégre coki az olyan sajtószabadságnak, aminek köszönhetően hovatovább az ő pofájuk a legnagyobb ebben az országban.

Fél éve és négy napja indultunk, de már az indulás után sokan mondták: több ez, mint blog. Való igaz. Formátumra blog, igazándiból azonban – mint említettem volt – az egyetlen magyar nyelvű cionista oldal, amiből terveink szerint egy-másfél éven belül, ha az Örökkévaló megsegít, az egyetlen magyar nyelvű cionista internetes lap lesz. Amihez természetesen pénz kell; a tiszteletköröket elhagyva tehát itt kérjük fel azokat arra, akik úgy érzik, megengedhetik egy ilyen lap támogatását és fontos is nekik, jelezzék azt a motlschoenfeld@yahoo.com címen. (Nem pár ezer forintos adományokra gondolunk, hanem komoly internetes lap hosszú távú üzemeltetéséhez szükséges, tekintélyes összegekre.) Ha lesz a dologból valami, azok, akik az elején itt voltak és önként segítettek, nyilvánvalóan ott lesznek akkor is, amikor vállalkozásunk üzleti alapon működik majd tovább.

És itt szeretnék válaszolni többek felvetésére, akik hiányolták, miért nincsenek rendszeres hírek Izraelből, a világ zsidóságáról, a cionizmusról. A reklamáció jogos, de egyelőre nem vagyunk hírportál, csak blog. Ellenben azokat a híreket, amelyek magyarul nem olvashatók, rendszeresen fordítjuk, és egy egészen friss megállapodás nyomán most a lubavicsiak közlik azokat honlapjukon: http://www.zsido.com/cikkek/Hírek/10. Érdemes sűrűn benézni, azon vagyunk, hogy naponta frissítsünk, és lehetőleg minél érdekesebb anyagot hozzunk.

Ez volt a századik poszt. Akartátok, tehát nem álom. Olvassatok minket továbbra is, ajánljatok másoknak. És a szívetekre hallgassatok, ne az eszetekre. Én is azt csinálom.