Köves Slomó rabbi: Slomó sátra - Gondolatok a heti szakaszhoz / Korách: mindannyian szentek?

Pártot ütött Kórách, Jíchor fiai, Kehosz fia, Lévi fia, meg Dátán és Ábirám, Eliov fia, meg Ón, Pelesz fia, Rúbénnek fiai, és odaálltak Mózes elé, meg férfiak Izrael fiai közül kétszázötvenen, a község fejedelmei, a gyülekezet hivatottjai, neves emberek. Összegyülekeztek Mózes és Áron ellen és mondták nekik: Sok ez tőletek! Hiszen az egész község mindnyájan szentek és közöttük van az Örökkévaló; miért emelkedtek hát az Örökkévaló gyülekezete felé? (4Mózes 16:1-3.)

Korách lázadást indít Mózes ellen, és azt panaszolja, hogy ha mindenki szent, akkor miben különb Mózes és Áron a többi zsidónál. Úgy tűnik, a Mózessel szembeni féltékenység és irigység nem először merült fel a zsidók között. A korábbi szakaszokban nem egyszer találunk rá példát, hogy egyesek valamilyen kritikával éltek Mózessel, és a neki tulajdonított próféciai képességekkel szemben. De miben is rejlik Mózes próféciájának különlegessége, és miről szólt Korách, illetve a korábbi esetek vádja?

Maimonidész, a középkori zsidó filozófus a következőképp foglalja össze Mózes próféciájának nagyszerűségét a Misnához írt kommentárjában, ahol a híres tizenhárom alaphittételt taglalja:

„Mózes, a mi tanítónk a próféták atyja, azoké is, akik előtte voltak, és azoké is, akik utána lettek… Az első különbség az, hogy minden próféta, legyen bárki, csak közvetítő útján szólhatott az Istennel; de Mózesnek nem kellett közvetítő, ahogyan írva van: 'Vele szájról-szájra beszélek'. A második különbség, hogy minden más próféta csak álomban kap látást… A harmadik különbség, hogy amikor a próféta kap látást, még ha jelenés vagy angyal útján is, teste elgyengül, elerőtlenedik, erőt vesz rajta egy mindent lebíró félelem… A negyedik különbség az, hogy a látás a prófétákhoz nem a saját kívánságuk szerint közelít, hanem csak az Isten akaratára... Mózes viszont, a mi tanítónk, képes volt szólni [isteni szót], amikor csak kívánta…”.

Ezeken felül van azonban még egy lényeges különbség, amire áldott emlékű üknagyapám, néhai sarkadi rabbi, Silberstein Slomó hívja fel a figyelmet. A Biblia szerint (2Mózes 33:11.) ugyanis „az Örökkévaló pedig beszélt Mózessel színről-színre, amint beszél ember az ő társával; és ő visszatér; a táborba, de szolgája Józsua, Nún fia, az ifjú, nem mozdult a sátorból”. Más szóval: Mózes különlegessége nem csak abban rejlett, hogy színről színre beszélt az Örökkévalóval, és ezzel illetve a fent felsorolt erényekkel minden más próféta felé tudott emelkedni, hanem az tette igazán különlegessé, hogy egyszerre tudott Istennel kommunikálni, és majd rögtön „visszatérni a táborba”, s aktívan vezetni a zsidó népet. Ezért mondja a Talmud (Bává bátrá 75a), hogy „Mózes arca olyan, mint a Nap, Jozsuáé pedig, mint a Hold”. Mózes arca olyan mint a nap, ugyanis képes egyszerre két irányba világítani, egyszerre elérni a legmagasabb spirituális és szinteket, és részt venni a közösség legprofánabb ügyeiben. Ezzel szemben „Józsua, Nún fia, az ifjú, nem mozdult a sátorból”, hiszen ő csak a Holdhoz hasonlíttatott, aminek csak egyik arca fénylik. Nem volt meg benne a képesség, hogy ezt a két végletet egy időben összekösse.

Mivel Mózes próféciájának szintje minden más hús vér ember felé emelkedett, ezért volt szükséges, hogy a nép hetven bölcsének kinevezésekor Isten azt mondja (4Mózes 11.17.) „Én pedig leszállok és beszélek veled ott, elveszek a szellemből, mely rajtad van, és rájuk teszem…”, tehát a nép többi prófétája is Mózes szelleméből táplálkozott. Ez volt az a pont, amit Korách vitatott. Szerinte „az egész község mindnyájan szentek”. Az egész nép hallotta az isteni kinyilatkoztatásokat, tehát mindenkiben meg van a prófécia képessége a saját jogán „Mózes szelleme” nélkül is.

Korách érvelése mondván, hogy „az egész közösség mindnyájan szentek” rímel arra, amit a Tóra korábban ír (3Mózes 18:1-2.): „És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Szólj Izrael fiai egész községéhez és, mondd nekik: Szentek legyetek”. Igen ám, de a szentség eléréséhez az egész közösségre együtt van szükség. Korách megfogalmazásában pedig „mindnyájan szentek”. Erre jött az Örökkévaló válasza (4Mózes 16:7) „és lesz, a férfiú, akit kiválaszt az Örökkévaló, az a szent”. A szentségnek ezt a szintjét nem érheti el önerőből az ember, erre mindenképp kiválasztottnak kell lenni, és ezért volt szükséges hogy Mózes átadjon szelleméből és kiválasztottságából a többi prófétának is.