Oldalak

2008. február 4., hétfő

Negyven hónap a közúti közlekedés politikai célú akadályozásáért

Egy testvérpár a Gázai-övezet zsidó településeinek 2005. évi felszámolása ellen kívánt azzal tiltakozni, hogy megbénítja Izrael legfőbb közlekedési ütőerét, az Ajalon szupersztrádát (balra). Példásan szigorú ítélet született, amely immár jogerős is.

Közúti közlekedés előre megfontolt veszélyeztetése, bűncselekmény elkövetésére való összeesküvés, az igazságszolgáltatás akadályozása, valamint a bizonyítékok manipulálása – ezek voltak a főbb vádpontok Mordechai és Elicúr Levinstein, a ma már nem létező gázai település, Jichár, illetve a nyugati parti Homes lakosai ellen. Valamennyiben bűnösnek találták őket, Mordechait pedig ezen kívül abban is, hogy jogellenesen kicserélte egy jármű rendszámát.

A fivérek egy bűntársuk, Avraham Levkovics segítségével két teherautót raktak meg gyúlékony anyaggal, és az Ajalon és a Kibuc Gálujot kereszteződéséhez közeli mellékutcában hagyták őket. A terv az volt, hogy a lángra lobbantott járművekkel megbénítják a tízsávos Ajalon sztráda forgalmát, így tiltakozva az ellen, hogy az akkor még Áriél Sáron vezette kormány feladta a Gázai-övezetet, és annak zsidó lakosait erőszakkal kihurcolta onnét.

A tel-avivi bíróság most negyven havi letöltendő börtönbüntetésre ítélte Mordechait, fivérét harminc havira, és elrendelte a büntetésletöltés azon nyomban történő megkezdését. Fontos tudni, hogy a bűncselekmény nem valósult meg, csak annak előkészülete. További, nem kevésbé fontos adalék, hogy a testvérek és társuk (akinek pere elkülönítetten folyik) nem amiatt tiltakoztak, hogy egy demokratikus választás eredményeként nekik nem tetsző párt jutott hatalomra, hanem egy politika ellen, aminek következtében egyikük családostul elveszítette a lakóhelyét (nem beszélve arról, hogy az idő igazolta: Gáza kiürítése katasztrofálisan elhibázott lépés volt. Ezt persze az elkövetők akkor nem tudhatták.)

Az autópálya-blokád ötlete természetesen másokban is felmerült, voltak, akik meg is kívánták valósítani. Az izraeli rendőrség minden ilyen kezdeményezést késedelem nélkül, azon nyomban megakadályozott (képünkön), és – hogy, hogy nem – a zsidó államban Miki egérre emlékeztető, fontoskodni szerető, hebegő államelnök sem akadt, aki a rendbontók pártjára álljon.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát nem szomorú, hogy azt a két srácot börtönbe zárták pedig csak az otthonukat akárták megtartani, mint az a több százezer palesztin akiket elűzek azok a zsidók akik 30 éve nem éltek még ott
Most mi lenne a gázai zsidókkal nekik vinne élelmet, vizet a hadsereg és kapnának generátorokat hogy legyen áramuk mert ezekből most nagy hiány van Gázában
Nem is tudom Gáza engem kezd emlékeztettni valamire mondjuk egy nagy gettóra, amibe a nácik(zsidók) kényszerítették a nem kívánt elemeket(palesztinok)
Úgyis tudom hogy hiába irom ezt mert egy gój, hogy jön ahhoz meg kérdőjelezze egy az egyetlen igaz isten által felsőbbrendű nyilvánított faj(csak vallás)
tagjait, akiket a történelem során mindig utaltak, lenéztek, írtottak


Egy nem neonáci, nem antiszemita, de ateista gój

Névtelen írta...

Az előző beírónak:

Teljesen nyilvánvaló, hogy önnek halvány gőze sincs erről az egész izraeli VS arab konfliktusról. Tudását nyilvánvalóan a hetente egy-két alkalommal elhangzó, többnyire félrefordított, fél-egy perces , egy-két-néhány soros hírekből szedi.

Másképp nem írna ilyen szokványos, és tipikus marhaságokat, hogy hát a „szegény palesztinokat gettóba záró zsidók”, meg a „zsidó=náci”, és persze az elmaradhatatlan „palesztinokat elűző zsidók, akik 30 éve még ott sem voltak”.

Jó. Lehetetlen volna több év ismertét megosztani itt önnel, de öt dolgot figyelmébe ajánlok:
1. A palesztinokat, bármi meglepő is, NEM az izraeliek zárták gettókba, hanem a környező arab országok. Nem mostanában, hanem jó 60 éve. Ezen az állapoton egyetlen arab ország sem akar változtatni azóta sem, hogy miért, az kiderül a kapcsolódó szakirodalomból.

2. A korabeli zsidó kolonizáció az 1800-as évek végén kezdődött Palesztinában. Komolyabb eredménye a ’20-as évekre lett, ekkorra kezdtek ugyanis a szikla-és homoksivatagok helyén megjelenni a virág-és gyümölcskertek, a jól gondozott földek. Ami addig nem nagyon volt. A zsidók előtt azon a területen elszórtan élő kevert lakosság gyér földművelési módszerei és eredményei ugyanis megrekedtek a 2000 évvel azelőtti szinten. Ami korszerű technika volt, azt kivétel nélkül a zsidó bevándorlók hozták vagy építették ki. Ami az ellenségeskedést illeti, meg hogy ki üldözött el kit, és honnan, hát ez ügyben ismét a szakirodalmakat ajánlom.

3. Izrael mai lakosságának jó 60 %-a nem vallásos. És mi ez a „zsidó felsőbbrendűségi tudat”-marhaság? Meg a „zsidó =náci” féle szokásos szennylap-beszólás? Meg ez a „gojozás”?

4. Olyan, hogy Palesztin állam, SOHA nem létezett. Palesztina nem egy ország, hanem egy földrajzi táj elnevezése, mint mondjuk, az Alföld, vagy a Ruhr-vidék. Ha az úr másképp gondolja, tessék, soroljon nekem palesztin történelmi személyiségeket, egykori uralkodókat, hadvezéreket, irodalmi műveket, régi helységneveket.

5. Olvasson el az úr legalább 2-3 komolyabb szakirodalmat, témához kapcsolódót. Rostoványi Zsolt professzor, vagy az itteni bloggazda, Mordechai Schoenfeld könyvei kezdetnek megteszik.

Ami viszont „egyértelmű”:
Áh, ön nem Izrael-gyűlölő. És nem is olvassa a hazai náci szennylapokat sem. Rövid megjegyzése NEM hemzseg az erre utaló elszólásoktól, és helyesírási hibáktól (nem pedig elütésektől).
Biztosan.

Szedje már össze magát…

Egy szintén nem zsidó történész.