Lelkem kagylóhéj-magányban, a tovatűnt hosszú hónapok fáradsága, a keserves csalódások özöne miatt egyre zártabbra húz. A betegség nyálkás lépteivel folyvást a nyomomban jár és újra, meg újra leterít. Testem merev börtönébe zártan, így a hirtelen beköszöntött sötét téli világban mégsem vagyok egyedül.
A bántóan fényes neonszobában munkát mímelve fel-fel ocsúdom: hiszen mindjárt itt a gyújtás, s újfent ünnepelünk. Vár a tegnap sebtiben odakészített étel, a férji segédlettel nélkülem is fényesre sikált nappali, s legfőképpen a náthás türelmetlenségtől selypítő gyermeki akarás.
Az áldásokat bágyadtan, elhamisulva, bár egyre halkabban, de idén is elrebegem. Aztán békítő fény lesz. S körülöttem nagy-hirtelen családiassá szelídül a hétköznapi kavarodás. Megint együtt, egységben az idő körkörös hullámvasútján. Igazi csoda-pillanat.
Majd az első lángocska elhamvadását éppen, hogy észlelve erőszakos telefonzörej rángat vissza rideg valóságomba. S ekkor jön fentről az egyszerű, ám világos tanítás: Az ünnepi áldástól áthevült lélek vajon meddig képes kitartani, saját belső templomát sikerül-e legalább az első megmérettetésig felszentelnie?
Videó!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
.gif)
4 megjegyzés:
Gratulálok!
És egy kérdés: szerinted helyes köztéri hanuka-gyertyát állítani a Nyugati téren?
Én kapásból nem tudom rá a választ. sőt ha átgondolom, akkor sem :)
Köszönöm!
Féltem, hogy ilyen profánul leírva nem mindenkinek jön át a hangulat(om)...
Ha engem kérdezel: nagyszerű és bátor dolog az Ö-való csodatételei mellett tett nyilvános tanúságtétel.
Jelentem: velem már történnek is az újkeletű mini csodák!
Levana
Egyetértek, Én sem tudtam, hogy újraindult a blog.
A Hamasz holnap azt fogja majd mondani, hogy a Világegyetem is az övék, a marson pihent meg mohamed lova...
Ezt nem is ehhez szántad szvsz...
NbA
Megjegyzés küldése