Mázlid van, csuhás

Az izraeli haditengerészet ma elcsípett egy libanoni teherszállítót (a képen), amely hatvan tonna segélyt vitt Gázának. Meg voltak győződve, hogy a szállítmányban, amelyet a libanoni Tripoliban hajóztak be, fegyver is van, ezért a járművet bekísérték az asdodi kikötőbe. Fegyvert nem találtak rajta – de egy régi ismerőst igen. Emlékeztek a Hilarion Capucci névre?

Kedden indult útjára „blokádtörés” szándékával az a teherszállító, amely alapos gyanúba keveredett a dél-izraeli partoknál. Természetesen semmiféle „blokádot” nem kellett megtörni (hogy a gázai palesztinok 1967 óta nem haltak éhen, azt kizárólag Izraelnek köszönhetik), a hecckampányra kitűnő alkalmat adott a hajóút: az al-Dzsadíd és az al-Dzsazíra arab propagandaadók stábjai természetesen ott voltak a togói zászló alatt hajózó Táli fedélzetén.

Ahol összesen tizennyolc embert találtak. A blokádtörők doyenje a nyolcvanhat éves görög katolikus pap, Hilarion Capucci érsek volt.

Vannak szavak, nevek, amelyek képesek egy szempillantás alatt évtizedekkel ezelőtti időpontba visszarepíteni az embert. Számomra ilyen volt e rég nem hallott név. 1974-et írtunk, tíz és fél éves voltam, és egyáltalán nem foglalkoztam a közel-keleti helyzettel, nem is értettem az egészet; a magyar médiumokban – zömében zsidó újságírók által – kizárólag negatív összefüggésben emlegetett Izraelt nem azonosítottam a Képes Bibliában szereplő országgal, amit Jugoszláviából, a Vajdaságból kellett hozatni, mert Magyarországon a rezsim nem engedélyezte a kiadását. Fogalmam se volt róla tehát, miért emlegeti menetrendszerűen ezt az embert Chrudinák Alajos, akinek Panorámája a legnézettebb műsorok között volt akkoriban. Abban az évben jártam először külföldön, nyugat-európai körúton. Bécs, Velence, Firenze, Róma, Nápoly, Dubrovnik foglalkoztatott, meg a Giuseppe Tintoretto nevű hajó, amelyen egy meleg és szeles júliusi éjszakán átkeltem az Adrián. Talán annyi jött le a hírverésből, hogy Capucci érseket holmi szentként emlegeti az egyébként szigorúan ateista és antiklerikális, macilaci-főiskolát végzett bagázs.

A szíriai Capucci akkor, idestova harmincöt éve, még ereje teljében lévő férfiú volt, a palesztin ügy harcos képviselője – következésképp a Szovjet és annak bolsevista csatlósállamai nagy kedvence a csuhája ellenére is. Jeruzsálem érsekeként szolgált, miután a város izraeli felszabadítása lehetővé tette a szabad vallásgyakorlást a Szent Városban valamennyi felekezet számára. (Korábban a zsidók ki voltak onnét tiltva, a keresztények pedig csak megszorításokkal gyakorolhatták vallásukat.) Az érsek diplomáciai útlevéllel rendelkezett, és ezt a mentességet arra használta ki, hogy fegyvert csempésszen palesztin terrorszervezetek számára.

Az érsek alighanem arra számított, hogy csuhája megvédi a retorziótól, ha diplomáciai státusza netán csődöt mondana, és nem tévedett sokat. Lebukása után az izraeliek a nemzetközi kommunista-terrorista üvöltőkórussal mit sem törődve, annak rendje és módja szerint a vádlottak padjára ültették. Minden háborúban álló országban sommás tárgyalás után, negyvennyolc órán belül felakasztották vagy tarkón lőtték volna: a zsidó államban megúszta tizenkét évvel, abból is csak hármat ült le, és azt a hármat is házi őrizetben. A Vatikán közbenjárt érte, így aztán úgy döntöttek, nem etetik tovább az izraeli adófizetők pénzén.

Ha a börtönnek az elkövető megjavítása a célja (én ezt mindig is szkeptikusan fogadtam), akkor Capucci érsek nem ült eleget. Miután elengedték és kitoloncolták az országból, természetesen a palesztin „ellenállás” héroszává emelkedett, több iszlamista rezsimben bélyeget adtak ki arcképével (szíriait és irakit találtam, de Szudánban is így tisztelegtek a fegyvercsempész csuhás előtt).

Az üggyel persze pompásan lehetett hergelni a világ közvéleményének hülyébbik részét: a zsidók letartóztattak egy papot! Börtönbe vetették Isten szolgáját! Erről mindenki szabadon asszociálhatott a Krisztus-gyilkosságra. Az, hogy Capucci valamit csinált, épp úgy elsikkadt, ahogyan a napokban az a hír, hogy kiderült: Izrael nem is lőtte szét Gázában az ENSZ-iskolát, mese volt az egész.

A bélyegeken láthatjátok a térképet és azt, miként képzelik el az iszlám világban a zsidó állam jövőjét. Ez a hozzáállás máig nem változott.

Capucci csuhás (a képen középütt, máltai lovagok társaságában) ki tudja, mi mindent felejtett, tanulni viszont bizonyosan nem tanult semmit: ugyanott tart, mint ahol tartott 1974-ben, csak az akkori pártfogoltjai cserélődtek ki a sokkal embertelenebb és gyilkosabb síita Hamaszra. Hatalmas mázlija van, hogy nyolcvanhat éves, az ügye feltehetően elévült, mert máskülönben esetleg le kéne ülni, amit annak idején a büntetéséből elengedtek.