Oldalak

2008. július 29., kedd

Rattus arabicus

Palesztin forrásokból már számtalan rémhír röppent fel, a zsidó államot vagy annak valamilyen intézményét lejáratandó. A legújabb kacsa szerint Izrael szándékosan hatalmas patkánycsordákat engedett szabadjára, hogy ezzel is megkeserítse a jeruzsálemi arabok életét, és távozásra késztesse őket.

Külön intézmény létezik Izraelben, ami arra szakosodott, hogy a Palesztin Hatóság médiáját figyelje s onnét kiszűrje a zsidó állammal kapcsolatos rágalmakat. Ezúttal egy különösen elrugaszkodott dologra bukkantak. Két palesztin lap is tudatta olvasóival, hogy Kelet-Jeruzsálemre patkányokat szabadított a gonosz jáhud. Nem is akármilyen patkányokat, hanem olyanokat, amelyek szinte természetfeletti képességekkel bírnak.

Az újságok – az egyik egyébként közvetlenül Mahmúd Abbasz, a mérsékelt palesztin elnök hivatalának irányítása alatt áll – az izraeli csodapatkányokat a következőről ismerhetni meg: immunisak a patkányméregre, különösen agresszívek, a megszokottnál nagyobbak, nem hogy nem tartanak a macskától, de még el is ijesztik azt, irgalmatlanul szaporák – a nőstény évi száznegyven csemetét ellik, ami a rendesnek a négyszerese –, továbbá arra is képesek, hogy felismerjék a zsidókat, mert őket csodálatosmód nem zaklatják, csak a szegény megszállt és elnyomott jeruzsálemi arabokat.

Az Abbász-hivatal lapjából, az al-Hajat al-Dzsadídából idézünk:

„A[z izraeli] telepesek patkányokkal teli ládákat hoznak, s szabadon engedik őket az óvárosi [arab] negyedekben; elszaporodnak és hatalmas csapássá válnak… a lakosság [ti. az arabok] valamennyi, az áradattal szembeni erőfeszítése sikertelen, különösen amióta a macskák menekülnek a patkányok elől, merthogy azok olyan nagyok és vadak…Nem vált be a kiirtásukra tett semmilyen konvencionális erőfeszítés, mivel úgy tűnik, immunisak a méregre, és a csatornákban szaporodnak. Tudott dolog, hogy a nőstény patkány évente hétszer ellik, és mindannyiszor húszat kölykedzik, ami arra kényszeríti a jeruzsálemieket [mármint az arabokat], hogy a patkányok megtelepedése és elterjedése jelentette veszedelemmel szembenézzenek…”

Ezt bírta jelenteni Abbászék orgánuma. Lássuk a másikat, az al-Ajjámot, ami egy nappal előbb írta:

„[Izraeli] telepesek hatalmas számban hoznak óriási, patkányokkal teli ketreceket, s az állatokat szabadon engedik az Óváros utcáin, sikátoraiban… hogy élő pokollá változtassák a[z arab] lakosság életét, és távozásra kényszerítsék őket…”

A vérvád felelevenítése hellyel-közzel napjainkban is előfordul (ma sok szennyhonlap-rajongó tudni véli, hogy a Táncos Gábor-féle gyermekgyilkosság nem is Tánczos Gábor műve volt, hanem Salamon Berkowitzéké, mert a kislány vére kellett a meggyes Traubiba), a palesztinok azonban most nem ehhez az eszközhöz folyamodtak, hanem a középkori pestisjárványok idején forgalomban volt kútmérgezés-vádakat elevenítették fel, kissé módosított formában. Akkoriban a pestis kevéssé sújtotta a rendszeresen tisztálkodó zsidó lakosságot, mint a nem-zsidókat, akik általában azt vallották, a friss levegő öl, fürdőből pedig egész életre elegendő kettő: egy a keresztelőn, s egy, amikor az embert kiterítik. Miután a zsidók közül arányosan sokkal többen élték túl a fekete halált, kézenfekvő volt a formállogikai következtetés: nyilván ők okozták azt.

Az álhíreket azért tartom figyelemre méltónak, mert ezeket a palesztin lakosság számára, azaz belső fogyasztásra szánták. Akik kiötlötték, akik megírták, a cenzor, aki engedélyezte, nyilvánvalóan ismeri az olvasókat. És ha ismeri az olvasókat, akkor biztos abban, hogy azok elhiszik ezeket a képtelen baromságokat. S ez az ijesztő.

Mert borzalmas rágalmakban nem volt hiány eddig sem. Nyilván egy egész gárda ülhet valahol, és azon agyal: no, vajon ezen a héten mivel mocskoljuk be a jahudot?

Kitalálták például, hogy az izraeli orvosok szadista kísérleteket végeznek élő arab bebörtönzötteken, mindenféle érzéstelenítés nélkül, mint a nácik annak idején a lágerekben.



Aki látta nem is olyan régen Számir Kuntárt, a gyermekgyilkost közel három évtized után szabadulni, vagy valaha látott arab rabot izraeli fegyintézetből kijönni, bízvást összetéveszthette volna a wellness-hotelből távozó szállóvendégekkel. Kihízott pofa, villogó fogsor, kidolgozott izmok és kurva nagy önbizalom – ezek birtokában szoktak távozni, amihez járul a héber nyelv megtanulása, plusz általában még egy idegen nyelvé. Valahogy nem úgy festenek, mint a megfélemlített, meggyötört emberek.



De hát ez kit érdekel. Rémtörténet szól például egy „soha nem látott küllemű” injekciós tűről, amivel nőket oltottak be; ettől azon nyomban kihullott a hajuk, sőt, a nemi szervük is megkopaszodott. De aki így járt, az még jól járt, mert voltak, akik megőrültek, vagy akik gyors ütemben elbutultak. Némelyek pedig terméketlenek lettek.

Erre még azt lehetne mondani: olyan rágalom, amit „érdemes” hangoztatni. Talán még valami alapja is lehet, például önként jelentkező rabokat kértek fel gyógyszerkísérletekre, és esetleg valami balul ütött ki. (Ha ilyesmi történik, az izraeli baloldali média persze azonnal világgá sikoltja.) Vagy meg lehet vádolni izraeli orvosokat azzal, hogy szándékosan félrekezelik a palesztin bebörtönzötteket. Persze ilyenkor is produkálni kéne valami konkrétumot – mikor, hol, kivel történt ilyesmi –, de ha valaki megveszekedett zsidógyűlölő, ezt a rágalmat akár még el is hiheti.

Na de a patkányosat?

Azt is elhiszik. Igaz, egyelőre csak a palesztinok – nem véletlen, hogy ezeket az ostobaságokat kifelé nem próbálják feltálalni –, de ez is katasztrófa. Arra utal ugyanis, hogy egy nép teljes mértékben elveszítette a józan ítélőképességét.

Őszintén szólva nem tudom, van-e szuperpatkány Jeruzsálem arablakta negyedeiben, az Óvárosban vagy azon kívül, és nem is érdekel. Jó néhánynak kell lennie, ha nem is a „telepeseknek” köszönhetően, hiszen a leírás egy része – pofátlan agresszivitás, szaporaság, valamint a zsidók felismerésére szakosodott intelligencia – nagyon is illik egy külön állatfajra, amit terroristának nevezünk.

És bizony az Óvárosra ráférne már egy alapos nagytakarítás.

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Konrad írja:

Hát, ha ez a sztori nem a büdös nagy "palesztin" valóságot írná le, hanem mondjuk egy közelgő horrorfilm vázlata volna...

Na, mindegy.

Az viszont bizonyos, hogy hitler, göbbels, streicher, emg a többi szubhumán, ha nem döglöttek volna meg, mehetnének a mai "palesztinokhoz" ipari tanulónak, ami a gyűlölet-propagandát illeti.

Csak azért nem mondom, hogy "hihetetlen", mert tudom, hogy az arabnácik ennél szemetebb dolgokat is összehordtak már, tették et teljesen nyilvánosan.

Tényleg, a "human rights watch", vagy az "amnesty international", vagy bármelyik ensz-sóhivatal ilyenkor miért nem ugat?

Miért nem kerekítenek ebből, meg a többi, ezernyi hasonló ügyből több napos műbalhét?

Miért nem hőzöngenek hangosan a "palesztin" diplomáciai képviseletek előtt, mindenféle idiótára sikeredett felfújható bábuval, transzparenssel, lufival, meg jelmezekkel?

Ricsi írta...

Sztem azért nem, mert akkor a világ egyik felének végérvényesen szakitania kéne a világ másik felével.

Rebeka írta...

Ricsi, Konrad, nekem megint Goebbels jut eszembe, minél nagyobbat hazudsz, minél hangosabban és minél tovább és minél nagyobb nyilvánosság előtt teszed,... Nem folytatom tudjátok! Komolyan nem tudom, sírjak, vagy nevessek? Reménykedve kérdezem, mint Lusta Dick, mikor közli vele a vámpírfőnök, hogy ő lesz a vacsora, hogy "...és tessék mondani, ez már biztos?"
Nem térek magamhoz!!!

Ricsi írta...

Reménykedve kérdezem, mint Lusta Dick, mikor közli vele a vámpírfőnök, hogy ő lesz a vacsora, hogy "...és tessék mondani, ez már biztos?"

Biztos. Mint a halál.

Névtelen írta...

Konrad írja:

Rebeka:

Üdv.

Mondd csak, te tényleg nem hallottál még ilyesmiről?

Akkor, ide vonatkozó ismereteid és tűrőképességed bővítése érdekében íme három, ilyenekkel és hasonló szemétségekkel foglalkozó oldal:

- Jihadatch.org
- The Second Draft.org
- Elder Of Zyon

Egyebek:

-http://gatesofvienna.blogspot.com/
-http://www.brusselsjournal.com/
-http://littlegreenfootballs.com/weblog/

(ezek hárman anti-iszlamista oldalak - két európai és egy amerikai)

És a hazai:

-http://dzsihad.blog.hu/

Hajrá.

Ricsi írta...

Elrontod ezt a lyányt, Konrad. Pedig még hisz a mesékben.

Névtelen írta...

Konrad írja:

"Elrontod ezt a lyányt...hisz a mesékben"

- Nem baj.

Legyen inkább "elrontott" élő, akit semmi nem lep már meg.

Jobb az ilyesmiről tudni, és nem csak neki, hanem minenkinek, aki érintett.

A "mindenki érintett" alatt az egész nyugati-zsidó-keresztény világot értem.

Rebeka írta...

Pontos a válasz Ricsi!
Konrad, nem győzöm az ajánlataidat olvasni, már Ayaan Hirsi Ali műveit is keresem,az ajánlott oldalakból a Napi dzsihádra a múltkor valahogy ráakadtam, azóta nézegetem.
Ricsi igazad van, barátaim szerint olyan naív vagyok, hogy tanítani kellene optimizmus helyett!

Legyen inkább "elrontott" élő, akit semmi nem lep már meg.

És rám is fér egy kis lelki edzés, hogy ne lepődjek meg semmin.
Viszont ha Izraelről van szó hasonló kontextusban,mint a fentiek, elveszítem a fejem, és dühös leszek.
De most én ajánlok nektek valamit, amivel nyugtatom magam, ez az egyik kedvencem, ezt énekelgetjük otthon:
http://www.youtube.com/watch?v=jb6-aGm7jKk

és ezt is nagyon szeretem, Ricsi, neked valószínűleg bejön:
http://www.youtube.com/watch?v=PEf4hX6R6Lk

Névtelen írta...

Konrad írja:

Rebeka:

Én meg EZT ajánlom figyelmedbe:

http://www.youtube.com/watch?v=9sema1GNsn0

(semmi para, ez is zene...)

Rebeka írta...

Konrad, köszönöm, már a kedvenceim között volt ez is, imádom, a gyerekeim csak néztek, mikor megmutattam nekik!Kicsit megleoődtek, hogy miket hallgat az anyjuk. I support IDF! Üdv!

Névtelen írta...

Konrad írja:

Rebeka (Lehava??? mi ez, kettős én-tudat???)

:))

Javaslom, szerezd be a Sabaton többi munkáját is, ez összesen négy lemez. Könnyen hozzáférhető, megvehető.

A zene jellege ugyanaz, mint a "Counterstrike", de mégis változatos.

Témáik pedig kizárólag háborús történetek.

Jól megfér egymás mellett a sztálingrádi ostrom, az iraki háború, Falkland-szigetek, Izrael, oroszok, németek, akárki.