Oldalak

2011. augusztus 31., szerda

Saját szakállára cselekedett a tel-avivi merénylő


Nem valamely terrorszervezet megbízásából, hanem saját elhatározásából hajtotta végre tettét a múlt héten az a schemi palesztin, aki nyolc embert sebesített meg egy dél-tel-avivi szórakozóhely előtt. Az éberség azonban nem árt, mert nagyobb terrorcselekményre lehet számítani.


Ellopott taxin rontott át a Háumán 17 diszkó környékét biztosító rendőrségi ellenőrzőponton, majd a gépkocsiból kiugorva rátámadt a szórakozóhely előtt lévőkre az a húsz esztendős terrorista, aki nem sokkal később maga is könnyebb sérülést szenvedett, miközben leteperték s erős rendőri őrizet mellett a Wolfson kórházba szállították, oda, ahol a hét könnyebb és egy súlyosabb sérültet is ellátták.

A rendőrség és a Sabak által foganatosított kihallgatások során azt kívánták megállapítani, szervezett terrorcselekmény történt-e, és voltak-e az elkövetőnek bűntársai. Ron Ben-Jisáj a Jediot Achronotban megjelent írásában megállapítja, hogy az eddigi eredmények alapján a palesztin nagy valószínűséggel a saját szakállára cselekedett, valószínűleg „hirtelen felindulásában”. Erre utal, hogy a késen kívül semmi mással nem volt felfegyverkezve.

„Feltehető, hogy a férfi, aki schemi lakos, egyike azoknak az ezreknek, akik illegálisan tartózkodnak Izraelben”, írja Ben-Jisáj. „A pontos indíték még nem derült ki, de a ramadáni böjtnek minden bizonnyal köze van a dologhoz. Dolgozó emberek, akiknek naphosszat nem szabad enniük-inniuk, ugyanakkor át vannak itatva vallási hévvel, hajlamosak a szélsőséges megnyilvánulásokra.”

„A terroristát vezethette annak vágya, hogy zsidók meggyilkolásával családja, vagy valamely aktív nyugati parti terrorszervezet előtt tisztára mossa a nevét. Lehetséges, hogy Izraellel való együttműködéssel vádolták meg, és ezen az úton kívánta cáfolni a vádat. Természetesen annak lehetőségét sem zárhatjuk ki, hogy viszonzatlan szerelem vagy gazdasági nehézségek játszottak közre az elhatározásban, gyakorlatilag öngyilkossági kísérletbe hajszolva a férfit, úgy tűnik azonban, azt akarta, hogy halálának értelme legyen, és mártírként távozhasson az élők sorából.”

„Okunk van azt hinni, hogy nacionalista indíttatásból elkövetett öngyilkossági kísérlet történt, miután a férfi kimondottan a rendőrökre, nem pedig a körülötte lévő polgári személyekre támadt”, szögezi le Ron-Jisáj.

„A legutóbbi tel-avivi incidens azon figyelmeztetések sorába illeszthető, amelyek egy, az Iszlám Dzsihád által előkészített, Izrael elleni terrorcselekmény bekövetkeztére figyelmeztetnek. Az Iszlám Dzsihád motivációja egyértelmű: meg akarják bosszulni főemberük, Iszmail al-Ászmár halálát, akivel a múlt héten végzett a Cahal. A terrorszervezetnek vannak csoportjai a Nyugati Parton, következésképp a támadás nemcsak a Szináj felől, Délen várható, de másutt is” – állapítja meg a Jediot Achronot publicistája.

Nincsenek megjegyzések: