Netanjáhu feltételekkel igent mond az 1967-es határokra

Jeruzsálem – Binjamin Netanjáhu miniszterelnök kijelentette: Izrael hajlandó a béketárgyalások folytatására az 1967-es határokra történő visszatérés alapján, amennyiben a Palesztin Hatóság felhagy azzal a törekvésével, hogy Palesztinát államként ismertesse el.

                                                                                                                

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke közölte: szervezete hajlandó felhagyni az államiság elismertetésével, amennyiben Izrael visszatér az 1967. évi határokra, és elismeri valamennyi palesztin azon jogát, hogy bevándorolhasson az új palesztin államba. Netanjáhu kijelentette, ezeket a feltételeket elfogadhatónak tartja, de – mint a Kneszet külügyi és védelmi bizottságában elmondta – a palesztin vezetőknek el kell ismerniük Izraelt mint zsidó államot.

A palesztin államfő kormánya az elmúlt hónapokban nagyszabású diplomáciai hadjáratot folytatott annak érdekében, hogy minél több országot vegyen rá arra: támogassa az ENSZ-ben a palesztin állam elismerését. Abbász szerint eddig 122 állam jelezte hajlandóságát. A PH nem reagált viszont Netanjáhu feltételeire, a sajtó érdeklődésére azt állították, azokat nem kapták meg írásban.

Netanjáhu jelenlegi álláspontjában Barack Obama amerikai elnök kívánsága tükröződik vissza, aki május végén két beszédében is foglalkozott az izraeli-palesztin békefolyamattal. Obama kijelentette, hogy Izraelnek fel kell adnia a Hatnapos Háborúban ellenőrzése alá került területeket, és ez a lépés lenne a tárgyalások folytatásának alapja. Obama nem szólt arról, mi lenne a szintén 1967-ben Izrael fennhatósága alá került, azóta annektált Golan-fennsíkkal, és nem foglalkozott Jeruzsálemmel sem, amelynek keleti részére a Palesztin Hatóság igényt tart, mivel azt a leendő állama fővárosának szánja.

Netanjáhu a május végi amerikai látogatása idején határozottan visszautasította Obama elképzeléseit, mondván, az 1967-es határok védhetetlenek lennének. Az amerikai elnök azonban a második beszédében erre reagálva korrigálta magát, mondván, az 1967-es tűzszüneti vonal nincs kőbe vésve, a problémán területcserével lehet segíteni, így meg lehetne tartani a júdeai és somroni zsidó települések egy részét is.

„A végső cél két állam a két nép számára”, fogalmazott Obama. „Izrael zsidó államként a zsidó nép otthona, a palesztin állam pedig a palesztin nép otthona legyen, mindkét állam önállóságot élvezzen, kölcsönösen ismerjék el egymást és éljenek békében.”

Cipi Livni, a Kadima elnökasszonya sürgette Netanjáhut, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a béketárgyalások ne omoljanak végleg össze. „Meg kell hoznia a megfelelő határozatokat a béketárgyalások folytatása érdekében, és a Kadima támogatni fog minden olyan határozatot, ami ennek a célnak az eléréséhez vezet”, közölte a kormányfővel telefonon az ellenzéki vezető, aki azt állította, az utóbbi időben azért nem bírálta nyilvánosan a kormányt, hogy minél zökkenőmentesebbek legyenek a béketárgyalások; pártja a jövőben is ezt a taktikát kívánja folytatni.

A békefolyamat tekintetében belpolitikai értelemben a Munkapártnak van a legtöbb vesztenivalója, amely annak idején, Jichák Rabin z.l. miniszterelnök vezetésével 1993-ban aláírta az Oslói Megállapodást, és amely Ehud Bárákkal az élén 2000-ben, Camp Davidben megpróbált modus vivendire jutni Jasszer Arafat néhai PFSZ-vezetővel. Ma a Munkapárt sorsa ismét a béketárgyalások kimenetelétől függ. Ha megtörténik az áttörés, az bizonyos mértékben legitimálja a jobboldali és vallásos pártok által dominált koalícióhoz történő csatlakozást, és megállíthatja a valaha egyeduralkodó, ma tizenhárom mandátummal a túlélésért küző párt lassú, de biztos erodálódását.

A munkapárti vezetők azt állítják, nélkülük a tárgyalások nem kezdődtek volna újra, ám jelenleg különösebb politikai befolyás nélkül csupán a partvonalon kívülről kiabálhatnak be, az események menetére nincsenek különösebb hatással. A párt támogatja Netanjáhu politikáját. Jichák Hercog jóléti miniszter úgy véli, Netanjáhu hajlandó arra, hogy bátor lépéseket tegyen a béke érdekében. „Úgy érzem – tudom –, hogy ott akar lenni a teremben, ahol végső formába öntik az igazi és teljes egyezményt, annak valamennyi fájdalmas következményével és ígéretes víziójával együtt”, mondta Herzog.

Az év elején, a korábban munkapárti Ehud Bárák vezetésével létrejött Függetlenség Párt (Háácmáut) alapvetően támogatja a békefolyamat újraindítását. Bárák jelenlegi védelmi miniszter márciusban arra figyelmeztetett, hogy Izraelt az elszigetelődés veszélye fenyegeti, a májusi Obama-Netanjáhu pengeváltás kapcsán pedig kijelentette: az amerikai elképzelés nem olyan megvalósíthatatlan, mint első látásra gondolnánk.

A palesztin államnak az ENSZ-ben történő elismerése az amerikai vétó miatt valószínűleg soha nem kapna határozati formát a Biztonsági Tanácsban, nem lehetne viszont megakadályozni azt, hogy a világszervezet Közgyűlése elismerje a palesztin államiságot.

Nem tartja járható útnak az 1967-es határokra való visszatérést Ávigdor Lieberman külügyminiszter, aki kijelentette: ha a Palesztin Hatóság továbbra is nemzetközi fórumokon keresi elismertetését, Izraelnek minden kapcsolatot meg kell szakítania vele. Lieberman a Kneszetben tartott sajtótájékoztatóján azzal vádolta a palesztinokat, hogy miután az ENSZ megszavazza az államukat „soha nem látott vérontásra készülnek”.

A külügyminiszter szólt arról is, hogy a PH a hágai nemzetközi bíróság elé akar citálni mahas rangú izraeli katonatiszteket „háborús bűnök” vádjával, amire nem lehet más válasz, mint a kapcsolatok teljes megszakítása.

Ghasszán Khátíb palesztin szóvivő tagadta, hogy a PH erőszakra készülne. „Az erőszakkal kapcsolatos izraeli előítéletek igaztalanok”, nyilatkozta az Associated Pressnek. „Izrael hamis képet próbál táplálni arról, mi fog történni szeptemberben.”

Netanjáhu eközben utasította Izrael fejlődő országokba akkreditált nagyköveteit, amelyek állomáshelye rendszerint a zsidó állam ellen szavaz, hogy lobbizzanak a palesztin állam megszavazása ellen. „Hat miniszterelnök támogatta eddig a palesztin állam megalakítását, köztük jómagam is, és kettő ajánlott messzemenő engedményeket, mindez azonban nem segített”, állapította meg a kormányfő, utalva Bárák 2000. és Ehud Olmert 2008. évi ajánlataira.

Az eligazításon a következő államokban dolgozó nagykövetek voltak jelen: Albánia, Barbados, Belize, Benin, Bosznia-Hercegovina, Burkina Faso, Dominika, Dominikai Köztársaság, Grenada, Haiti, Libéria, Macedónia, Mongólia, Montenegró, St. Lucia, Szlovákia, Timor-Leste, Trinidad és Tobago, Uganda.

A palesztinok körében júliusban tartott utolsó közvélemény-kutatás arról tanúskodik, hogy a kétállami megoldás nem nagyon népszerű a Nyugati Part és Gáza arabsága körében. Az amerikai Stanley Greenberg és a Bét Súr Palesztin Közvélemény-kutatási Központ közös felmérése során 1010 felnőttet kérdeztek meg személyesen, arab nyelven az Israel Project nemzetközi nonprofit médiaszolgáltató csoport megbízásából.

A felmérés szerint a megkérdezettek valamivel több mint egyharmada fogadja el a kétállami megoldást mint az arab-izraeli konfliktus megoldását. Zömük úgy véli, átmenetileg ezzel is be kell érni, ám a végcél az, hogy egész Izrael helyén palesztin állam legyen – véli 66 %. Ennél is markánsabb a véleményük Jeruzsálemet illetően: a válaszadók 92 %-a szerint al-Kudsz Palesztina fővárosa kell legyen, 3 % nyugodna bele abba, hogy közös fővárosként funkcionáljon, 4 % szerint pedig az a megoldás, amit az ENSZ 1947-es felosztási határozata ír elő: a Szent Várost nemzetközi felügyelet alá kell helyezni. Olyan válaszadó nem akadt, aki elismerte volna Jeruzsálemet mint Izrael oszthatatlan fővárosát.

Az arab válaszadók 72 %-a vitatja, hogy Jeruzsálem a zsidó történelem része lenne; 62 % helyesli a zsidó katonák elrablását, túszként való fogvatartását, 53 % pedig semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy a palesztin óvodákban, iskolákban antiszemita gyűlölet-dalokat tanítanak a gyerekeknek. A palesztinoknak csak 22 %-a helyesli azt, hogy rakétákat lőjenek ki izraeli polgári célpontokra: kétharmaduk szerint diplomáciai törekvésekkel nagyobb eredmények érhetők el, mint erőszakkal.

A túlnyomó többség, 83 % mindazonáltal nem is hiszi, hogy Mahmúd Abbásznak az izraeliekkel folytatandó tárgyalás lenne a legfontosabb feladata. A békefolyamatnál lényegesen égetőbb problémának tartják a munkanélküliséget, amely egyes adatok szerint a Nyugati Parton az 50, Gázában pedig, ahol lényegében senki nem dolgozik az állami hivatalok alkalmazottain kívül, a 90 %-ot is eléri.