Ketyeg a demográfiai bomba – Szervezet az abortusz ellen

Izraelben egy átlagos héten kilencen halnak meg a közutakon, egy emberélet arab terrorcselekmény miatt vész oda. Kilencszáz pedig a kórházakban vérzik el. Abortusz közben.

Számosan teszik fel a kérdést: meddig zsidó még a zsidó állam. A jelenlegi trend nem nagyon biztató. Komolyabb tömegalija a közeljövőben sehonnan nem várható, a zsidó lakosság gyermekvállalási kedve sem növekszik, s míg a zsidó születési ráta 2,3, az arab ennek a duplája: 4,6. Amennyiben hihetünk az előrejelzéseknek, 2020-ra az arabok többségben lesznek Izraelben.

Eközben enyhén szólva luxusnak tűnik, hogy a zsidó állam megalakulása, 1948 óta több mint félmillió emberéletet vérzett el műtőasztalokon. A hentesmunka korábban nemigen volt divat, s főleg az utolsó években gyorsult fel: újabban évi ötvenezer magzatot kapartatnak el, túlnyomó többségüket a gazdasági, megélhetési nehézségekre hivatkozva.

A babavállalás havonta pár száz, egy-két ezer dolláron múlik – érvel egy szervezet, amely célul tűzte ki, hogy a folyamatot, amennyire lehet, mérsékeli. Az Efrát nevű szervezet – honlapja megtekinthető itt: http://www.friendsofefrat.org/ – számításai szerint ha az eddigi magzatelhajtások nagy részét sikerült volna anyagi eszközökkel meggátolni, ma kerek egymillióval több zsidó élne Izraelben, hiszen a meg nem születettek egy része időközben már szülővé, nagyszülővé vált volna. Az államnak – állítja az Efrát – még beilleszkedési segélyeket sem kéne nyújtania, nem kellene repülőjegyre, lakástámogatásra költenie: csak lehetővé tennie, hogy a gyerekek megszülethessenek.

Az 1977-ben alakult szervezet anyagi és – önkéntesei útján – érzelmi támogatást nyújt azoknak, akik úgy érzik, szívesen vállalnának több gyereket, vagy megtartanák a „nem tervezett” babát. Számításaik szerint eddig húszezer emberéletet sikerült ilyen módon megmenteniük – csak tavaly 1806-ot.

Amikor egy nő pénzügyi okokkal indokolja a „terhességmegszakítást”, a kezébe adják az Efrát telefonszámát és arra kérik, hívja fel. Ha ez megtörténik, a szervezet vállalja, hogy havonta nagyjából hétszáz dollár értékben házhoz szállít babaételt, pelenkát és egyéb szükséges holmit, ingyen beszerzi a babakocsit, a mózeskosarat, a fürdőkádat, a babaágyat és egy kiegészítőket (ágynemű, cumisüveg stb.) tartalmazó, háromszáz dolláros csomagot. Ezen kívül minden jelentkező mellé adnak egy önkéntest, aki végigasszisztálja a terhesség nehéz időszakát.

***

Igaz sztori.

Hebronban történt: arab terrorista lövése sebesítette meg súlyosan Jonit. Az incidensre kora hajnalban került sor, és Joni életét egyedül az mentette meg, hogy egy, a közelben tartózkodó bajtársa hallotta a lövést és a helyszínre sietett. Elkötötte a sebet és segítséget hívott. A sérültet egy Beér Seva-i kórházba szállították és megműtötték; közben a hadsereg értesítette a szülőket a történtekről.

Az orvos a kórházba érkező szülőknek elmondta: Joni felépül, de ha nem a bajtársa lélekjelenléte, valószínűleg elvérzett volna. Érthető módon szerettek volna a bajtárssal találkozni, neki azonban már híre-hamva sem volt. Később, mikor Joni már otthon lábadozott, felhívták a sereget és megpróbálták kinyomozni az életmentőt. De senki sem tudta, ki lehetett.

A házaspár vegyesboltot működtetett Kirját Máláchiban. Úgy okoskodtak – nem alaptalanul –, hogy Izrael kis ország, ahol mindenki mindent tud; előbb-utóbb csak akad valaki, aki a jótét fantom nyomára vezeti őket. Kitettek tehát egy hirdetményt a boltban. Hónapok teltek el, és nem jelentkezett senki. Végül egy nő figyelt fel a bolt ajtajára rajzszögezett hirdetményre, és beszámolt a szülőknek arról, milyen boldogan jött haza egy pénteken a fia, Jáir, és milyen lelkesen újságolta, hogy sikerült egy katonatársa életét megmentenie Hebronban.

A két anya elhatározta, hogy megszervezi a fiaik találkozóját a vegyesboltban. A szerencse kedvezett, aznap délután véletlenül nem csak ők voltak szabadok, de a két apa is. Az érzelemgazdag találkozón a srácok beszámoltak katonaélményeikről, majd végül Joni anyja is köszönetet mondhatott Jáirnak – mint kifejezte magát – „világa” megmentéséért. Mindenki boldog volt – és senki sem tudta, hogy a történet ezzel még egyáltalán nem ért véget.

Jáir anyja kis idő múlva félrevonta Joni mamáját, s amikor négyszemközt maradtak, megkérdezte tőle:

– Nézz rám, hát nem ismersz meg?
– Nem… Sajnálom, találkoztunk már valahol?
– Találkoztunk. Tudod, megvolt annak az oka, hogy bejöttem ma hozzátok… Itt éltem régebben, és most nem csak azért akartam beugrani, hogy vegyek ezt meg azt.
– Miről beszélsz? – kérdezte Joni anyja.
– Húsz évvel ezelőtt itt éltem a környéken, itt vásároltam minden nap a tejet és a kenyeret. Egy nap láttad rajtam, hogy nagyon magam alatt vagyok. Voltál oly jó, és megkérdezted, mi a baj, én pedig megbíztam benned és elmondtam, nagyon nehéz időszakon megyek keresztül, meg még terhes is vagyok a tetejébe, és úgy néz ki, hogy elvetetem a gyereket. Amint ezt meghallottad, azonnal kihívtad a férjedet, és meghallgattatok. Azt mondtátok, biztosan nehéz időszak ez, de az életben a jó dolgok gyakran a nehézségek árán történnek, és minél jobb az a dolog, annál nehezebb. Beszéltetek arról, micsoda öröm anyának lenni, és hogy a leggyönyörűbb héber szó az imá, anya, ha gyermek szájából hangzik el… és csak mondtátok és mondtátok, amíg meg nem győztetek, hogy tartsam meg a gyereket. Hát most megfizette nektek az Örökkévaló.