Húszéves egy terrorszervezet: „Ássuk a sírjaitokat, zsidók!”

Szombaton mintegy háromszázezres tömeg ünnepelte a Gázai övezetet hatalmában tartó Hamasz terrorszervezet létrejöttének huszadik évfordulóját. Az ünneplésre igazán nem volt ok: az izraeli hadsereg a Sderotot ért rakétatámadások miatt ismét megtorló csapásokat hajtott végre az Övezetben, a palesztin gazdaság pedig haldoklik.

Zöldbe öltözött szombaton Gázaváros főtere: Iszmaíl Haníje, az Övezetben a hatalmat bitorló terrorszervezet első embere kijelentette, a Hamasz továbbra sem hajlandó eleget tenni a nemzetközi követeléseknek, és nem hajlik meg a szankciók nyomására. Az Amerikát és a „cionista entitást” gyalázó szlogenekben bővelkedő beszéd elítélte Mahmúd Abbasz palesztin elnököt is, amiért tárgyalásokba bocsátkozott az ellenséggel. A téren további ékesszólók is feltűntek, így például Musir al-Mászri palesztin honatya azt ígérte, az Övezet az izraeli egységek „temetőjévé” válik majd. „Ássuk a sírjaitokat, zsidók!”, fogalmazott al-Mászri.

Ahhoz, hogy a nemzetközi közösség – Izrael, az Egyesült Államok, az Európai Unió, Japán stb. – elismerje a Hamasz kormányát törvényes palesztin kormánynak, a következő feltételeknek kell eleget tennie: fel kell hagyni a terrorcselekményekkel, el kell ismernie magára nézve az eddig kötött szerződéseket és el kell ismernie Izrael Állam létét. A terrorszervezet egyikre sem hajlandó, és különös vehemenciával zárja ki a legutolsót. Haníje szombaton egyenest azt jelentette ki, hogy annak, aki nem ismeri el Izraelt, ragaszkodik Allahhoz és nem adja meg magát az izraeli és amerikai blokád nyomására, az a jutalma, hogy még népszerűbb lesz. A Hamasz ezekben a napokban arra mutat rá, hogy míg az ő nagygyűlésükön háromszázezren voltak, addig a néhai Arafat vonalát támogató demonstrációra csak ötvenezren mentek el.

Hivatalos felmérési eredményekkel nem rendelkezünk ugyan arról, mi történne Gázában egy „most pénteki” választáson, de bizonyos jelek arra utalnak: az átlag palesztin-arab bánja már, hogy annak idején – demokratikusan – a Hamaszra szavazott: bánja már, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett. Valószínűleg a világ egyetlen gazdasága sincs annyira kétségbeejtő helyzetben, mint éppen a palesztin. Az a gazdaság, amely nem is olyan régen még integráns része volt egy hatalmas és modern, amellett rohamléptekkel fejlődő gazdaságnak – az izraelinek –, most a legnyomorultabb fekete-afrikai országok közé zuhant vissza, a palesztinok pedig, akik az arab világban (az olajállamokat leszámítva) messze a legmagasabb életszínvonalnak és a legtöbb demokráciának örvendhettek, most egy sötét, középkori önkényuralom nyomorában fuldokolnak, ahol a hatalom ellen pisszenni sem szabad.

És ez a nyomor egyáltalán nem korlátozódik Gázára: a helyzet ugyanolyan katasztrofális a Nyugati Parton is, ahol a határvonalon lépten-nyomon kétségbeesett palesztin munkakeresőket látni. Arra várnak, hogy az izraeli munkaadók majd valahogy átcsempészik őket a határ másik oldalára. A Világbank adatai szerint a palesztin területek gazdasági veszteségei 2001 óta akkorák, amekkorát utoljára a nagy gazdasági világválság idején láttak: a palesztin GDP negyven százalékkal lett kisebb.

Arafat – máig ismeretlen okból – 2000 őszén robbantotta ki a második intifádát, minek eredményeként a javarészt Izraeltől függő entitás gazdasága 2001-ben 17 százalékot zsugorodott, 2002-ben pedig további huszonhetet. 2003 és 2005 között volt a „jó” időszak, a zsugorodás ekkor hat százalékra mérséklődött…

A különbségek mérhetetlenre nőttek a két nép között, holott békében akár mérséklődhettek volna. 1967-ben, amikor Izrael ellenőrzése alá került Júda, Somron, a Nyugati Part és a Golan fennsík, az átlag izraeli (ebben benne van az izraeli arabság is) még csak tízszer volt gazdagabb az átlag palesztinnál. Ma a zsidó államban az egy főre jutó GDP 27 ezer dollár, míg a palesztin autonómiában nem egészen ezerkétszáz dollár. A differencia több mint hússzoros.

A palesztinokat ma már lényegében csak az egyes külföldi kormányok és segélyszervezetek által folyósított évi egymilliárd dollár tartja életben. A Nyugati Parttól – és gyakorlatilag az egész világtól – elvágott Gázában az uralmon lévő Hamasz azzal is elbüszkélkedhetett volna az évfordulós ünnepségen, hogy míg 1998-ban a gázaiak 21,6 százaléka élt a hivatalosan megállapított létminimum (két felnőttet, két gyermeket számláló háztartás esetén 460 dollár) alatt, addig ez az arány az iszlamista terrorrendszernek köszönhetően már 35 százalékra emelkedett – és ha nem a külföldi élelmiszersegélyek és egyéb juttatások, akkor kétharmados lenne az arány. A helyzet, ha lehet, még katasztrofálisabb szeptember óta, Izrael türelme ugyanis ekkor – csak ekkor – fogyott el a sok évi rakétatámadások után, és nyilvánította Gázát ellenséges területnek. Jeruzsálem azzal is fenyegetőzött, hogy teljesen elvágja Gáza élelmiszer- és energiaellátását, ám a blokádot nem léptették életbe. A zsidó állam valószínűleg az első a történelemben, amely tudatosan életben tart egy, bevallottan a létére törő entitást.

A téboly egyelőre folytatódik. Ma sokan arra gondolnak, hogy az egykor szélsőségesnek és terroristának minősített arafati PFSZ ma valóságos civilizált félnek tűnik a Hamasszal szemben. De ne feledjük: az Övezetben már képviselteti magát az al-Kaida. S ennek a szervezetnek vannak olyan elemei, amelyek már a Hamaszt tartják puhának és árulónak.