Szöknek az ávósok Szíriában: a vég kezdete?

A szíriai szabadságharcosok szerint legalább egy tucat asszadista titkosrendőr szökött meg a belső elhárítás, a Mukhábárát egyik erődítményéből. A szír ÁVO morzsolódása a vég kezdetét jelentheti az alavita rezsim számára. Nem kizárt, hogy ezt a véget érzi a Hamasz terrorszervezet is, amely szép csöndben a minimumra csökkentette szíriai jelenlétét. Sokakat aggaszt a „közel-keleti egyensúly” felborulása, holott mindez jó hír. Pusztuljon az a rendszer, amely három irtóhadjáratot kezdeményezett a zsidó állam ellen, és terrorszervezetek útján évtizedek óta a békétlenséget szítja a térségben.

Básár Asszad elnök és rendszerének sorsa áll vagy bukik azon, hogy mennyi ideig tartanak ki mellette a Mukhábárát különlegesen kiképzett martalócai, akiknek rémuralmán a rendőrállam évtizedek óta nyugodott. A titkosrendőrök a jelentés szerint szombatról vasárnapra virradó éjjel szöktek el a légierő Idlib városában lévő elhárító egységének központjából. Idlib Damaszkusztól 280 kilométerre északnyugatra található. A szökés közben lövöldözés tört ki, amelyben mindkét oldalon voltak halottak és sebesültek, összesen körülbelül húszan.

Eközben lejárt a határidő, amelyet a Szíria tagságát a vérengzések miatt korábban felfüggesztő Arab Liga szabott a damaszkuszi rendszernek arra, hogy szüntesse be a kilenc hónapja folyó népirtást, és kezdjen béketárgyalásokat a forradalmárokkal. Básár Asszad mindezt megígérte, de ígéreteiből semmi nem teljesült, a hozzá hű erők jelenleg is páncélosokkal, orvlövészekkel, terrorkommandókkal támadnak a fegyvertelen lakosságra.

A határidő lejárta azt jelenti, hogy a nyugati világ példáját követve az arab országok is pénzügyi-gazdasági szankciókat vezethetnek be Szíria ellen, s ezzel a jelenlegi helyzetben akár össze is roppanthatják annak amúgy is súlyos problémákkal küszködő, több évtizedes lemaradásban lévő gazdaságát. A rendszer nem reagált érdemben a határidő lejártára, Dzsihád al-Mákdészi külügyminiszter csak annyit közölt, hogy a Ligával folytatott levélváltást „tanulmányozzák Damaszkuszban”.

Asszad még most sem akarja elhinni igazán

Az országban a polgárháború egyben vallásháború is a pozíciók javát magának fenntartó, mintegy 3,5 milliós Irán-barát alavita kisebbség és körülbelül 18 millió szunnita, drúz, kurd és más nemzetiségű elnyomott között. Jeffrey Feltman amerikai külügyminiszter-helyettes arra figyelmeztette Asszadot, ne vezesse bele az alavita szektát egy véres konfliktusba a többségi szunnitákkal szemben.

A nyugtalanság tavaszi kirobbanása óta a biztonsági erők körülbelül négyezer polgári személyt öltek meg utcai tiltakozások, temetések alkalmával; 14 ezerre becsülik azok számát, akik a rendszer börtöneibe és akasztófáira kerültek az utóbbi hónapokban.

Eközben a Szíria és Irán által támogatott Hamasz terrorszervezet több tucat embere csendben elhagyta Damaszkuszt, és Egyiptom érintésével Gázában bukkant fel. Diplomaták közlése szerint a csoport egyértelműen bizonytalannak érzi Básár Asszad rendszerének jövőjét. Tartottak attól, hogy egy forradalom győzelme után őket mint a rezsim egyik legfőbb haszonélvezőit is felelősségre vonják; de megromlott a viszonyuk magával Asszaddal és a Mukhábáráttal is, a rendszer ugyanis fel akarta őket használni a tüntetések leverésére, a Hamasz azonban megőrizte semlegességét, és egyik oldalon sem szállt be a polgárháborúba. Asszadot különösen az bőszítette fel, hogy a Hamasz az ő személyes kérésére sem volt hajlandó Asszad-párti tömegmegmozdulásokat rendezni a palesztin menekülttáborokban.

Hamasz-demonstráció náci karlendítéssel Damaszkuszban

A Hamasz hivatalosan tagadja, hogy menekülnének a süllyedő hajóról, nem adnak viszont magyarázatot arra, hogy akkor a nem olyan rég még több száz főt számláló damaszkuszi Hamasz-delegáció jelenleg miért csak egy-két tucat főt számlál. A távozások főleg a múlt hónapban gyorsultak fel, amikor az Arab Liga felfüggesztette Szíria tagságát. Olyan Hamasz-tagok is távoztak, akik az 1990-es évek eleje óta családjukkal együtt a szíriai fővárosban éltek. Egy diplomata szerint a terrorszervezet csak minimális személyzettel kívánja képviseltetni magát az Asszad utáni korszakban, miközben azon van, hogy a jelenleginél jobban kiépítse egyiptomi, katari, törökországi és szudáni hídfőállásait.

Sokan tartanak a kiszámíthatatlan jövőtől és a régió bevett rendjének felborulásától, holott ami történik, jó hír, másrészt amúgy is elkerülhetetlen. Vitathatatlan, hogy Básár Asszad, előtte pedig az apa, Hafez Asszad rezsimje kiszámítható volt – ezen kívül azonban semmilyen pozitívumot nem lehet róla elmondani. A hatvanas évek közepe óta Moszkva előretolt helyőrsége volt ez a rendszer, orosz fegyverekkel, orosz pénzzel, orosz kiképzéssel, bolseviki tervgazdasággal. 1948-ban, 1967-ben, 1973-ban deklarált irtóhadjáratot indított Izrael ellen. 1975-től évekre megszállva tartotta Észak-Libanont, amelyet gyarmatának tekintett és kihasznált. A kilencvenes években nem volt olyan békeajánlat, amire Damaszkusz ne azt mondta volna, hogy: „nyet”.

Minden rendű és rangú terrorszervezetet támogatott, az utóbbi két évtizedben a teheráni ihletésű Hamaszt, amely a legtöbb kárt okozta a zsidó államnak, de bőségesen jutott a „guruló riálból” a Hezbollahnak is, és Asszadék ügyeltek arra, hogy a libanoni-izraeli határon nyugalom lehetőleg ne legyen. Semmi nem indokolja, hogy a szíriai rendszer fennmaradjon, és semmilyen egyensúlynak nem záloga maga a Nyugat által az Oszmán Birodalom feldarabolása után létrehozott ország sem, amely az elmúlt harminc évben a terrorizmus legfőbb szponzoraként írta be magát a történelemkönyvekbe. Nem kár sem egyikért, sem másikért; Asszad alavita rezsimje minél előbb kerül a történelem szemétdombjára, annál jobb.