Oldalak

2009. január 24., szombat

Választások – tizenhét nap múlva

Meggyőződésem volt, hogy az Öntött Ólom hadjáratnak a háborús bűnös terrorgeng eltakarításán kívül lesz egy – szerintem negatív – mellékterméke: hatalomban tartja (ugyan Olmert nélkül) a jelenleg Izraelt vezető Bárák-Livni gárdát. Izraelben azonban, és ezt még nagyon sokszor fogjuk látni, a politikai jövő megjósolhatatlan. Tizenhét nappal a választások előtt a jobboldal mindenképp vezet, de ha most kéne kormánytöbbséget felmutatni, csak kínnal-keservvel lehetne összekaparni az ehhez szükséges hatvanegy képviselőt.

Nem hittem abban, hogy Obama győzelmére az izraeli hadsereg visszavonulót fúj, annak dacára, hogy karnyújtásnyira van a Hamasz terrorszervezet végleges eliminálásától. Az egész gesztus torz üzenettartalma Ehud Bárák esze járásáról árulkodik: etessük meg az új elnököt azzal, hogy ekkora a hatalma, jóformán még át sem vette, s a világ egy veszedelmes pontján máris elhallgatnak a fegyverek.

Arról az Ehud Bárákról (naná, hogy balra) van szó, aki egy ízben (Isten bocsássa meg: e sorok írójának szavazatával is) miniszterelnök lett, és 2000-ben grandiózus mozdulattal átnyújtotta Camp Davidben az ország tekintélyes részét, no meg Jeruzsálem felét Jasszer Arafat kalózvezérnek, aki szerencsére nem fogadta azt el, ki tudja ma már, miért. (Camp David egyetlen dologra jó: lehet rá hivatkozni, hogy Izrael mindent odaadott volna, és lám, az araboknak nem kellett.) Bárák, ha a kormányzást nem is, de az ellenzékiséget mindenképp visszahozta – hogy klasszikust idézzek – a szarból: a Munkapárt, ez a valaha-volt kvázi-állampárt, a negyvenes-ötvenes-hatvanas években gyakorlatilag élet-halál ura formáció, a hadművelet megindításakor hét-nyolc százalékon állt. Bárák most védelmi miniszterként szerepelt, összehasonlíthatatlanul jobban, mint Ámir Perec a libanoni hadjárat idején, és a párt támogatottsága a duplájára ugrott. Ami persze még mindig édeskevés az üdvösséghez, ahhoz viszont sok, hogy a Munkapárt álmokat szőjön a kormányzati tényezőkről. Vagy mégis?

Vagy mégis. Javult ugyanis az egykor középpártnak szánt, ma egyoldalúan a területet békéért elvet felvállaló, az arabokkal kompromisszumokra hajló Kadima ázsiója is, főleg Cipi Livni külügyminiszter remek otthoni és külföldi szereplésének köszönhetően. Izrael már évek óta kísérletezik azzal, hogy aktívan megpróbálja maga mellé állítani az egyre ellenségesebb világközvéleményt, de istenigazából Cipi szakított azzal az őrületesen hibás Ben Gurion-i felfogással, miszerint „nem számít, mit mondanak a gójok, a lényeg, mit cselekszik Izrael”. Livni külügyminisztersége arról szólt, igenis számít, mit mondanak a gójok. Már nem a helyi arabsággal rendszeresen együtt tüntető náci-bolsi-anarchista szentháromság – az utca népe, hogy úgy mondjam –, mert annak tagjait semmilyen érv meg nem győzheti. Hanem a politikusok: Berlusconi, Merkel, Sarkozy, vagyis azok, akik az uniós és a világpolitikában hagyományosan „véleményformálónak” számítanak. Amellett Izrael következetes világhálós politikával igyekezett gátat vetni a videomegosztókon az iszlamista netszennyezésnek azzal, hogy nyugodtan, tényszerűen, objektíven bemutatta, mi történik valójában Gázában, a csecsemőbelezésre gyúró hírtévéket pedig, bármennyire is duzzogtak, a hadműveleti területektől távol tartotta. A tehetetlen antiszemita rikácsolás ugyan még így is fülsiketítő volt, de a mostani és a Libanon utáni médiaháborús eredmények közötti különbséget mindenképpen zongorázni lehetett, mégpedig az Öntött Ólom javára.

Tizenhét nap múlva választások; a Miért Cion? hírei a témával kapcsolatban:

Bárák és Livni tévévitára hívja Bibit

Cipi Livni külügyminiszter asszony, a Kadima elnöke (jobbra) megismételte korábbi, Binjámin „Bibi” Netanjáhuhoz, a Likud első emberéhez címzett kihívását. A javaslat értelmében Netanjáhunak Livni és Ehud Bárák védelmi miniszter ellen egyszerre kéne kiállnia. Az ötletet Bárák is pártolja. Netanjáhu, akinek a jelenlegi felmérések (lásd alább) szerint minden esélye megvan arra, hogy február 10-ével másodjára is a zsidó állam kormányfője legyen, eddig nem lelkesedett különösebben az ötletért, ami nem csoda, mert egy ilyen vitán ellenfelei nem sokat veszíthetnek, ő viszont kivívott elsőségét tenné kockára. Kérdés, ki lehet-e bújni a vita alól annak kockázata nélkül, hogy Bibit a közvélemény gyávának tartsa.

Ahány kommentátor, annyiféleképp vélekedik e kérdésben. A News1-től Avraham Ben Ezra megdicsérte a Likud-vezetőt (balra), és arra emlékeztetett, nagy kockázatnak teszi ki magát az a nemzeti érzelmű ember, aki az alapvetően balos, amellett a negyedik hatalmi ágnak tartott izraeli médiában baloldali ellenfelekkel szemben áll ki, ráadásul kettő az egy ellen felállásban. A törvényhozásból sugárzó Kneszet Csatorna riportere, Lirán Danas viszont arra emlékezteti Bibit: nincs mitől tartania, hiszen bőségesen rendelkezésére állnak azok a kommunikációs képességek, amelyeket Livni felvonultathat, nem beszélve a védelmi miniszterről, aki ilyen képességekkel aligha dicsekedhet. Danas szerint ilyen körülmények közt elég furcsa Netanjáhu vonakodása.

Kinek mi jut?

Lássuk az állást. A Kneszetben százhúsz hely van, ezekért versengenek a pártok, egyszerű listás rendszerben, egyéni jelöltek, töredékszavazat, második forduló és hasonló ködös dolgok a Szentföldön ismeretlenek. A százhúsz mandátumból 90 és 100 közt visznek a nagyok. Minden közvélemény-kutatás értelmében első a Likud, amely az általunk alapul vett Bhirot felmérése szerint harmincegy honatyát küldet a Kneszetbe, míg az Öntött Ólom által magához tért Kadima huszonnégy, a feltámasztott Munkapárt pedig tizenöt honatyát küldhet a jeruzsálemi törvényhozásba. Szorosan a Munkapárthoz felzárkózva (sőt, egyes kommentárok szerint már azzal egy szinten) találjuk a területi kompromisszumokra bizonyos feltételek mellett ugyan még hajlandó, de az arabokkal szemben nagyon kemény hangot megütő Jiszráél Béitéinut, amely eredetileg jobboldali populista orosz pártnak indult Ávigdor Lieberman vezetésével, mára azonban sokkal inkább a nemzeti tábor tagjának mondható, és – ha nem az Öntött Ólom, egyértelműen – az izraeli politikai paletta harmadik erejének számít.

Negyedik az elsősorban a keleti vallásos szavazókat tömörítő, a volt szefárd főrabbi, Ovádja Joszéf (jobbra) kézi vezérlésével működő Sász, amely több kormánynak volt már tagja. Fő feladatának azt tartja, hogy gyakorlatilag bármi áron szociális kedvezményeket csikarjon ki az őt favorizáló rétegnek. Egy időben azzal fenyegetett, hogy harmadik erővé válik, de a párt sorozatos, büntetőeljárásokat sem nélkülöző pénzügyi és egyéb botrányai, valamint a beszédeiben a kairói halaspiac irodalmi emelkedettségét idéző Ovádja Joszéf extravagáns beszólásai és a faji kártya unos-untalan előrángatása évek alatt erodálta a támogatottságot – a kormányzásból azonban aligha lehet majd őket kihagyni (bárkivel hajlandóak koalícióra lépni, ha követeléseik teljesülnek). Tízen lehetnek majd a Kneszetben.

A maradék húsz-harminc mandátumon – hagyományosan – kispártok osztoznak. Közülük a legerősebbnek a jobb napokat is látott, az arabokkal való kiegyezést messze a józan ész határain túlterjeszkedve támogató – de még cionistának mondható – Merec. Amolyan balos-liberális formáció ez, mint Magyarországon az SZDSZ, leginkább a városi fehér értelmiség támogatja. Ők juttattak annak idején elsőként arab nőt a parlamentbe Izraelben – jobban mondva az egész Közel-Keleten. Most hat mandátumra teszik őket. Eggyel kevesebb képviselőt küldhet a Kneszetbe az elsődlegesen litván befolyás alatt álló askenáz ortodox vallásos párt, amely az Egyesült Tóra Júdaizmus nevet viseli. (A két párt igen közel áll egymáshoz, ami a támogatottságot illeti; van felmérés, ami hat mandátumot ad az ETJ-nek és ötöt a Merecnek.)

Korábban szóltunk arról, hogy két, az államot lényegében el nem ismerő, hazaáruló pártot eltiltottak az indulástól, és sejtetni engedtük, hogy a történetnek ezzel még nincs vége. Nem is volt, a Raam-Taal és a Balad arab formációk a Merec szellemiségét ápoló izraeli Legfelsőbb Bírósághoz fordultak, amely egyben alkotmánybíróságként is funkcionál. A taláros fórum visszahelyezte őket jogaikba, így mégis indulhatnak, tehát mérték is őket. Összesen öt mandátumra számíthatnak. Ugyanennyire taksálják azt a két zsidó pártot, amelyek jelenleg egyedüliként mondják ki, hogy Erec Jiszráélnek talpalatnyi földjét elidegeníteni nem lehet, Gázát fel kell szabadítani az arab megszállás alól, és Júdeával meg Somronnal együtt annektálni kell. Telepespártoknak nevezik, holott messze nem csak a telepesek szavaznak rá, hanem a nemzeti érzelmű értelmiség is – utóbbi a nemrég létrejött, kimondottan a vallástalanoknak szánt Zsidó Otthonra készül adni a voksát, míg a Nemzeti Egység a hívőkre számít. (Itt is változik annak megítélése, melyikük kap három és melyikük két mandátumot.) Négy mandátumra vár az arabokat is felvonultató, szélsőbaloldali Hadas párt. Jó esetben egy képviselője lesz a Zöldeknek is; a mostani Kneszetben jelen lévő Nyugdíjasok Pártja a legtöbb közvélemény-kutatás szerint nem fog bejutni a törvényhozásba.

Mit ír a Jediot Achronot?

A nagy lapok kommentátora elsősorban Lieberman és pártja, a Jiszráél Béitéinu előretörésével foglalkoznak. A Jediot Achronot angol nyelvű internetes kiadásában Somfalvi Attila (jobbra) hoz elemzést Tartsuk szemünket Liebermanon címmel. Somfalvi szerint többé nem felmérési kérdés, tudomásul kell venni, hogy Lieberman és pártja csillaga emelkedőben van, „ő az új trend. Egyre több olyan centrista szavazó tekint rá, akit a biztonsági helyzet elkeserít. Majdnem mindenünnen ezt hallhatjuk: kávéházakban, otthonok nappalijaiban zajló beszélgetések során, kocsmában és élénk, vörösboros poharazgatás mellett az asztalnál”, írja le az izraeli közhangulat e pillanatát a Jediot Achronot munkatársa.

„A közelgő választásokra tekintettel Lieberman lett az utolsó menedék; a biztos hely. Azok, akik nem akarják Cipi Livnit vagy ki nem állhatják Binjamin Netanjáhut, és már rosszul vannak a vitáktól, Liebermanra váltanak.”

A publicista arra hívja fel a figyelmet, hogy amíg Lieberman akár csak néhány évvel ezelőtt is egyértelműen páriának számított, ma azok vezetésére vállalkozik, akik nem hisznek már egy biztonságot jelentő békében vagy abban, hogy az arabokkal lehetséges valamilyen modus vivendire jutni. „A gázai háború rendbe hozta ugyan a közvélemény biztonságérzetét és csökkentette nyugtalanságát, Liebermanra azonban mégis úgy tekintenek, mint olyan emberre, aki tudni fogja, mit kell tenni annak érdekében, hogy több rakéta ne landoljon itt.”

Somfalvi szerint Lieberman (balra) koalíciós partnernek első osztályú: „Livni is, Bárák is kitűnő választásnak tartják koalíciós partnerségre. Komoly embernek tekintik, és arra számítanak, pragmatista lesz, még ha ezt most jól el is rejti az arabokra szórt átkok mögé.” Az újságíró arra hívja fel a figyelmet, hogy például a Kadima szakértő szerint tizenöt mandátumnyi szavazótömeg van, amely szabadon vándorol a balközép és a jobbközép között; ők hagyományosan vagy Likud-, vagy Munkapárt-, vagy Kadima-szavazók – hirtelen azonban számolniuk kell azzal, hogy erre a bázisra Lieberman tenyerel rá. „A politikai elit tagjainak becslése szerint a közelgő választások meglepetése Lieberman lehet. Azt mondják, a közvélemény-kutatások, noha az eredmény már így is lehengerlő, alábecsülik a jövőbeli sikerét” – fejeződik be Somfalvi Attila, a Jediot Achronot munkatársa publicisztikája.

Most akkor mennyi az annyi?

Összefoglalva: még nagyon korai lenne bármit is összefoglalni. Hiába a Likud és a JB jó szereplése, még a két „telepespárttal” vállvetve sem mondhatják el magukról, hogy akár a közelében lennének a kormányzásnak, minimum tizenhat mandátumot elő kell ahhoz kaparni, akár a föld alól is. Az arab pártok és a Merec értelemszerűen nem jöhetnek szóba ez esetben, marad a Sász, amely viszont nem habozna, hogy a szabadpiac-párti Netanjáhunak igen durva szociális számlát nyújtson be, s a támogatásának árát – ezt már a múlt sokszorosan bebizonyította – menet közben is bármikor képesek felsrófolni. És még a Sásszal is nagyon necces a kormányzási többség, legfeljebb egyfős lehetne – jó esetben –, de az sem kizárt, hogy csak hatvanan lesznek; akkor pedig lehet udvarolni mondjuk a Zöldek egy szem üdvöskéjének – már ha bejut.

A másik oldal sincs nagyon irigylésre méltó helyzetben. A Kadima, a Merec és a Munkapárt 45 mandátumot tud felmutatni, tehát nekik is szükségük van Liebermanra és a Sászra – talán így, együtt. Nem feltételezem, de attól még megtörténhet, hogy egy alakuló baloldali kormány beveszi a Hadast, sőt akár a Raam-Tal–Baladot is (miért is ne cseresznyézhetne egy tálból Ahmed Tibi a „gázai gyerekgyilkosokkal”? Látott a Közel-Kelet már ennél nagyobb csodát is), bár ehhez talán még Ehud Bárák öntöttvas gyomra is kevésnek bizonyulna.

Nu, itt tartunk most. Holnap egy nappal idősebbek leszünk, ha bölcsebbek nem is feltétlenül.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm ezt az átfogó írást. Remek az oldal. Csak így tovább!
üdv. egy Izrael barát

חנה írta...

Ott szeretnék szavazni, választani jobb és bal közt, nem itthon rossz és még rosszabb között.
És nem csak a "nagyok" politikájáról szólva...

http://szombatfolyoirat.blog.hu/2009/01/24/cionreal_az_uj_eletben?fullcommentlist=1

Nem tom, ki ez a pasi, de duplán szégyellheti magát.
Valahogy könnyebben viselem a sötétséget a falakon túl, otthon lehetne fény, meleg, összetartozás, értelem.
De ez olyan szinten hányás, hogy ott nem is kommenteltem rá.

Hanénu méitchá déá bíná vehászkél!!!

Ott is, itt is!

S adj nekünk újra bírákat, mint valaha, tanácsadókat, mint egykor, s távolíts el tőlünk bánatot és szenvedést!

Nechemia ben Avraham írta...

Nos, már akkor is összerugdosták a Mazsihiszt, amikor végre jót tett a tüntetés megszervezésével. Miért épp most ne tennék? Teljesen mindegy számukra, mit tesz a Mazsihisz,ki akarják csavarni a kezéből a pénzt, ez vezet mindenkit, nem a jogos kritika igénye. Az inkriminált cikk teljesen jogos, az viszont, aki vulgárcionizmusról nyávog, előbb fel kéne mutatnia az igazit, többek közt azzal, hogy alijázik, vagy legalábbis belátható időn belülre tervezi (a belátható idő max. másfél év).

Hogyaszongya: "soha nem szólalt meg a másik fél vagy egy olyan zsidó hang, amely nem a kardcsörtetésé, mely legalábbis mérlegel."

Még jó. Háború idején ezt hívják hazaárulásnak. Ha valaki elkezdi mérlegelni, hogy hátha az ellenségnek van igaza, amikot sderoti bölcsődéket bombáz.

Tényleg okádni kell ettől a fajtától, viszont ne hidd, hogy Izraelben nem tenyészik. Van belőle ott is, csak nem hangadó.

A megszűnt alterblogon volt, amelyik a telepesekről írva kijelentette: szégyelli, hogy zsidó. Ezt az alakot a szombatblog és a klikkje mértékadó zseninek tekinti.

Hát evvan...

"Ott szeretnék szavazni, választani jobb és bal közt, nem itthon rossz és még rosszabb között."

Ez nem olyan kívánság, ami nem teljesülhet ám.

Névtelen írta...

Konrad írja:

"Ezt az alakot a szombatblog és a klikkje mértékadó zseninek tekinti"

- Hát igen.

Az "olyan alakok", az egykori "alterblogos" banda, és a hozzájuk hasonló mentalitásúak, de főként a "másikfélmeghallgatók" miatt lehetett a zsidóságot rúgdosni, irtani 2000 éven keresztül, még ott is, ahol pedig a létszámuk elegendő lett volna egy mértékadó erő megszervezésére, megtartására, és annak beépítésére a helyi államgépezetbe.

Akik úgy gondolták, hogy zsidó semmi esetre sem alkalmazhat erőszakot, nem harcolhat, nem állhat ki magáért, közösségéért.

Viszont a "mások véleményét" azt mindig figyelembe kell venni.

"mások véleménye"...

...azok a "mások" elég világosan kifejezték "véleményüket" 2000 éven át szerte a világon, de főleg Európában, ugye.

Ami téboly, hogy a mai napig vannak még Izraelben is olyan - magukat zsidónak - gondoló hülye állatok, akik ezek szerint, vész esetén újra önkéntesen mennének a mészárszékre, vagy ugranának a kemencébe, mert hát szerintük a "mások véleményét" is meg kell hallgatni háború idején.

És egyébként is, a "másságtisztelet" vagy mi a retek, még fontosabb a saját létüknél is.

Ezeket hívjuk ultraliberálisoknak, nagyjából. Bárhol a világon.

A "másságtisztelőket", tudjátok.

Még jó, hogy Izraelben ezek soha nem válhatnak nagy párttá.

חנה írta...

Tudom:)

De én már nem vagyok mai csibe, nem kapkodnak értem...

Lassan, de biztosan összejön.

Névtelen írta...

Tényleg ezt mondjátok már meg, mért kell beléjük rúgni akkor amikor megmozdultak? Nem foglalkoztam velük, de amit hallottam róluk eddig mindig az volt a probléma hogy nem csinálnak semmit. Mért ezt kifogásolják hogy hoztak egy imát, amiben Izrael ellenségei elpusztitására kérik Istent? na és akkor? nem kell elpusztulnia az ellenségnek vagy mi van? Én is arra kérném, ha nem lennék ateista, igy csak annyit tudok mondani, fulladjon meg az összes magától.

Névtelen írta...

Semmi másról nem szól a történet csak a lóvéról. És ha már itt tartunk sztem az államot meg az egyházat végleg el kéne választani, és senki ne kapjon semmit. A mazsihisz se, meg a katolikus egyház se, meg egyáltalán semelyik. Mindenki tartsa el a saját egyházát, és majd akkor kiderül, ki mire képes. Nem?

Unknown írta...

No, hát először is, nagyon jók ezek a részletes összefoglalók, pontosan ilyet vártam Ricsitől.

Szavazásnál két típus van (szerintem):

1. aki földbegyökerezetten szavaz valamelyik pártra XXX ideje
2. és aki a színes párthozatalt tekintve, az utolsó pillanatig hezitál

Beszélek rögtön Róluk, (hisz Én is ebbe a csoportba tartoznék izraeliként) ill.) a jelölt pártokról.


KADIMA:

Ha LIVNI-t nézem, és amit írtál róla (Ben Gurionnal kapcsolatban) mint külpolitikus és volt MOSZAD-os, illetve amit tett barakkal együtt Dec. 27 óta egyértelműen rá szavaznék, valami vasmarkú Golda-utód jut róla eszembe, mikor kitartóan magyarázza, rágja 1000000000000000000000x szájba, hogy „a Chamasz rakétázik, értsétek meg a büdös pics@ba...” (mondanám így Én ezredszerre…) na most ezt Ő kellő nyugodtsággal rágta milliárd számra bele a mérhetetlenül értetlen világsajtót böngésző, még mérhetetlenebbül értetlen világ polgárainak szájába.
A Kadima gyenge pontja a korrupt Olmert (Kor-mert…) persze taszítja a szavazókat, de aki miatta nem szavaz a párta, az természetesen a 2. es típus hülyébbjei közé tartozik.
Még azért azt a hadműveletet illett volna befejezni; azonban nem vagyok biztos benne, hogy Obama miatt tán Likud sem függesztette volna-e fel. USA mindenképpen sokat nyom a latban.


LIKUD:

BENJAMIN N.-ra azért szavaznék, mert előjönne belőlem a jobboldal és úúúúgy, de úúúgy odapörkölnének a Cahamasznak, hogy a tetemeket kapkodó fényképezőgépeik sem működnének…
De a másik oldal, hogy egyszer már le lett váltva, talán okkal…


AVODA:

Aki EHUD BARAK decemberi lépéseivel egyetért, és Olmertet utálja, az tuti ideszavaz.

YISRAEL BEITEINU:
LIEBERMAN-terv: Újrarajzolni a határt… hm… nem tudom, ehhez nagyon nagyon baloldalinak kéne lennem, inkább a jelenlegi határok, de akkor a békét TŰZZEL, VASSAL, Chamasztakarítással…
(Megjegyzem, Én kompletten elfoglaltam volna Gázát, Ciszjordániát, Golán fennsíkot, mindent miután anno nem tetszett az araboknak a közös Palesztin-Izrael állama, most élhetnének az egyetlen közel keleti demokrata államban, demokráciában)

Ricsi / Somfalvi:

„A közelgő választásokra tekintettel Lieberman lett az utolsó menedék; a biztos hely. Azok, akik nem akarják Cipi Livnit vagy ki nem állhatják Binjamin Netanjáhut, és már rosszul vannak a vitáktól, Liebermanra váltanak.”


Én ebből kiesek :), de a mondat elmond mindent.


MERETZ:

Mivel Magyarországon ilyen beállítottságú vagyok, ezért Én magam rájuk adnám szavazatom, Cionista, de demokrata, de túlságosan békepárti tán… számomra…


SHAS:

Ha köreikbe tartoznék biztos rájuk szavaznék, amúgy semmiképpen.
A szociális támogatásokért – ahogy Ricsi leírta – képesek lesznek akárki mellé beállni.
(Hasonlít picit a Torgyánféle asztalveréshez, amit csinálnak - szerintem)


YAHADUT H’TORAH H’MEUKHEDET:

Shashoz kicsit hasonlító kis párt (inkább egyesület) akik felől az életben nem lesz béke, mert Palesztínát nem ismerik el semmilyen formában sem, mivel Én béke párti is vagyok, ezért ez Nekem nem játszana.

CHADASH:

Hm, túl békepárti.
Aki nagyon bele van gabalyodva a 2. –általam írt- típusba, az ebben a kis pártban is biztos megboltlik a szavazólapon.


H’BAYIT H’YEHUDI & HALHUD H’LEUMI:

Homály, nem tudják hogyan, de akarják azt, ami -sajnos- sosem fog megvalósulni, az arabokat kitelepíteni Ciszjordániából… áhhh.


TAAL & BALAD:

Hogy két Izrael államát el nem ismerő párt hogyan juthatott újra vissza székeibe, arról elvitatkoznék az izraeli bírósággal.
Nem értem mit „képviselnek” egy általuk el nem ismert országban… ezt képviselik? Hogy nem ismerik el? Ez egy párt? Párt színeiben ilyet is lehet? Nem túl nagy egy kicsit az a demokrácia?


H’YERUKIM:

Nem véletlenül hagytam a zöldeket a legvégére.
Számomra sem Izraelben, sem Magyarországon (na itt különösen nem tomkettt dolgai után), sem egész Európában, vagy a világon semmit sem jelent.
Nulla az egész.
Nulla program.
Itt is nulla.
Nulla.
0.



Hát ez volna az Én véleményem a választásokról jelenleg.
Látszik Én is toporzékolnék, izzadnék a szavazólapnál, mert a Kadima, a Likud és a Meretz számomra szinte egyformán játszik.

Unknown írta...

Ha nem olvastam el 3x, mielőtt elküldöm a kommentem akkor egyszer se…
Nagy számok törvénye (sok betű :-) ) alapján csak sikerült hibát véteni:


„YISRAEL BEITEINU:
LIEBERMAN-terv: Újrarajzolni a határt… hm… nem tudom, ehhez nagyon nagyon baloldalinak kéne lennem, inkább a jelenlegi határok, de akkor a békét TŰZZEL, VASSAL, Chamasztakarítással…”


Természetesen a fenti sorba „nagyon nagyon baloldali” helyett „jobboldali”-t akartam írni…

Bocsi.

Névtelen írta...

Izraelben legalább több formációnak is van esélye. de itt: vagy fidesz vagy mszp (lásd tét nélküli ferencvárosi ásatások). ott élik és (a szabályok betartásával) játszák a demokráciát. itthon semmi.