Oldalak

2009. január 28., szerda

Tizenhárom nap van hátra a választásokig / Bibi és Feiglin az egységről

Egybehangzó vélemények szerint nem volt még ennyire unalmas és színvonaltalan izraeli választási kampány. A régi szép időkben a plakátolók még lőtték is egymást egy-egy jobb felületért; ma leginkább enervált szócsata folyik, mintha a baloldal tudomásul vette volna Binjamin Netanjáhu miniszterelnökségét. A monotóniában viszont talán jobban meghalljuk a józan hangot.

Ezt támasztja alá, hogy Bibi már nem is az ellenféllel van elfoglalva, hanem a saját oldalával. A minap Mose Jáálont uszította rá Liebermanra, most pedig az erők széttöredezésével riogatja mindazokat, akiknek esetleg ő nem lenne elég jobboldali.

Egy a tábor, egy a zászló?

A Likud ugyan még nem jutott el arra a szintre, mint anno a Fidesz, aki előbb a „polgár” szót sajátította ki mértéktelen módon magának, azután a magyart, hogy a végén eljusson a következtetésre: „a zemberek” rájuk szavaznak. Orbánék Izraeli testvérpártja ugyan egyelőre még embereknek tartja azokat is, akik esetleg nem rájuk szavaznak, bizonyos tendenciák azonban érvényesülnek, és hát ezek nem emelik a színvonalat, ami olyan mélyen van, hogy attól bizony egy tisztességes bányászbéka is kétségbe esne.

Bibi szerint ugyanis a kormányzás megszilárdításának egyetlen módja, ha a polgárok nem szavaznak a kisebb nacionalista pártokra, nem forgácsolódnak szét az erők. Binjamin Netanjáhu az áttekinthető lajstromos szavazás országában adós marad annak megválaszolásával, vajon miért jobb, ha a Likud kap harmincöt mandátumot, a „szélsőjobb” meg semmit, annál, hogy a Likud kap harminc mandátumot, a nacionalisták meg ötöt. Mármint miért jobb az országnak? Hogy a Likudnak miért jobb, azt pontosan tudjuk. Nem kell majd kísérletet tenni az ígéretek betartására. Hiába nyilatkozta le szegény Mose Jáálon, hogy egy tapodtat sem vonulunk vissza, mert az arabok úgyse ismernek el minket. A legelső visszavonulásnál Jáálon tábornok, ha tisztességes, lemond; ha nem tisztességes, védelmi miniszterként hivatalban marad a ciklus végéig, már amennyiben egy hitszegő Likud-kormány megéri a ciklus végét. Tőle meg lehet szabadulni, amint nyilván azonnal visszaadja a mandátumát egy visszavonulás hírére a kitűnő, tisztességes Binjámin Zeév Begin is – hiszen egyszer már megtette. Majd betöltik a helyét valami mamelukkal. Ha viszont a nemmel szavazó képviselők más jobboldali párt tagjai – akkor abba Bibi belebukhat.

De túlságosan előreszaladtam, ciklus végéig meg Bibi bukásáig – holott még meg sem szerezte a hatalmat. Szerény véleményem szerint a leendő miniszterelnök elmondta, miért ne szavazzunk az ő pártjára – hallgassuk meg egyik fajsúlyos emberének véleményét. Mose Feiglinről van szó, arról az emberről, akit Bibi – hivatalosan a szélsőségesség vádjával, valójában azonban otromba féltékenységből – hátrébb sorolt a pártlistán, hátha ott már nem jut be. Karizmatikus ember ugyanis Mose Feiglin.

Átadom a szót Mose Feiglinnek (balra) – lehet vele vitatkozni, de nem csak meglepő dolgokat mond, hanem cikke nyomán az izraeli pártpolitizálás legsűrűbbjébe is bepillanthatunk. Azt is láthatjuk, milyen az, amikor egy politikus nem a gázárakról vartyog, hanem a nemzet jövőjét meghatározó, sorsdöntő kérdésekben higgadtan érvel és összefogást hirdet, abban a reményben, hogy elgondolkodnak szavain. [Az esetleg kevéssé ismert utalásokat szögletes zárójelben magyarázom dőlt betűkkel röviden, elnézést azoktól, akik számára ez felesleges.]

Miért szavazzunk a Likudra?

Az új tudatosság politikai jelentősége

Teljes mértékben elképzelhető, hogy a két nemzeti-vallásos párt – a megifjodott Nemzeti Vallásos Párt és a megifjodott Nemzeti Egység – nem gereblyézik össze elegendő szavazatot ahhoz, hogy bekerüljön a következő Kneszetbe. Néhány év óta ez lenne a legjobb dolog, ami a vallásos cionizmussal történik.

Engedjék meg, hogy megmagyarázzam. Mikor megtudtam, hogy a huszadik helyre választottak be a Likud-listára [a tavalyi pártválasztás, más néven előválasztás alkalmával], kissé kiábrándult lettem. Valamennyi felmérés, valamennyi pozitív visszacsatolás magasabb helyezést jelzett előre. Kiderült azonban, hogy a szavazóhelyiségeknél, ahol jól álltam, készakarva idéztek elő technikai akadályokat, és ez párosult azzal az egészséges kampányállítással, miszerint „Feiglin hat mandátumjába kerül majd a Likudnak” – mindez megtette a magáét. Már önmagában a tény, hogy annyi mindenen sikerült felülkerekednünk, és e sok minden dacára reális helyre kerültem a listán, a hívő közönségben [Feiglinnek ezt a többször használt kifejezését ne értsük félre: nem az ortodox vallásosokra, hanem a vallásos cionistákra gondol] a tudatosságnak valóságos forradalmát idézte elő. Mikor azt hallottam, hogy „a hegytető ifjúsága” [olyan jobboldali, részben még a telepesmozgalmat is puhának tartó cionista ifjúsági réteg, amely a jelenlegi politikai berendezkedést mihasznának tartja és monarchiát szeretne Izraelben], amely soha még csak fontolóra sem vette, hogy elmenjen szavazni, kijelenti, hogy „természetesen a Likudra szavazunk” – akkor megértettem, milyen sokat haladtunk előre.

„Azon az éjszakán úgy éreztem, enyém az egész ország”, mondta nekem egy kedumimi lakos. [Ezt a somroni települést 1975 Chanukáján alapították.] Az önmagunk által felállított és a társadalmat megosztó fal, hogy tudniillik olyan politikai és társadalmi eszközökkel kell harcolni az országért, amely eszközökkel irányítani kellene azt, az előválasztások éjszakáján ledőlt. Az eredmény: a hívő közönség özönlött a Likudba. Nem hogy hat mandátumot veszítettünk, miként az ellenem folytatott kampányban állították, de a Likud folyamatosan haladt előre a felmérések szerint, elérve a negyven mandátumot.

Az új tudatosság politikai jelentősége hatalmas volt. Abban a pillanatban, amikor a hívő közönség úgy érezte, a Likud az ő ideológiai otthona, világossá vált, hogy feliratkozik a Likudra [ti. mint párttag az előválasztásokon való részvételre], a Likudra szavaz, és egy olyan Likud-képviselő nem lesz, akinek akár álmában is eszébe jutna a nacionalista tábor értékeinek elárulása. Még azt is elmondhatjuk, hogy az előválasztásoknak azon az éjszakáján eltemették Oslo koncepcióját [a békefolyamatot], s Izrael megindult a nemzeti újjáéledés hosszú útján. S mindez azért, mert a nacionalista tábor lényeges része volt olyan bátor, hogy szektortudatosságát feladván, a nemzet többi részével felcsatlakozott a Likudhoz.

Binjamin Netanjáhunak később sikerült engem visszalöknie a harminchatodik helyre, amivel restaurálta a tudatosság falát. „Ne hagyjátok, hogy Netanjáhu visszakényszerítsen titeket a szektorodba”, rimánkodtam az újonnan felszabadult hívő szavazóknak. „Tartsatok ki a Likudnál.”

De nem használt. Az előválasztások éjszakáján megteremtett új tudatosság elenyészett. A Likud a felmérésekben mélyrepülésbe kezdett, és azok a szavazók, akik az egyetlen reménységet jelentik Izrael Állam számára, visszatértek a szektor-stetlbe.

„Hogyan várhatnád tőlem azt, hogy Bibire szavazzak?”, kérdezték tőlem a hívő emberek. Nem értik, hogy a Likudra leadott szavazat nem jelent egyszersmind Netanjáhura leadott szavazatot is. A Likudra leadott szavazat annyit tesz, hogy a szavazó csatlakozott az evilági arénához, amelyben Izrael Állam sorsa eldől. Ha valaki szavazói nyilvántartásba véteti magát és a Likudra szavaz, azzal megváltotta a jegyét arra, hogy a játéknak ne csak nézője, de részese legyen.

„A ti hibátok”, mondom mindig az embereknek, akik azt kérdezik, hogyan szavazhatnának Bibire. „Még a pártnak sem vagytok tagja. Mit akartok hát Bibitől?”

Amikor visszalöktek a Likud-lista harminchatodik helyére, Árje Eldád professzor [a Nemzeti Egység formációt alkotó egyik pártnak, a nacionalista Moledetnek a képviselője - jobbra] az egyik vele készített interjút használta ki arra, hogy a saját pártjában nekem csúcspozíciót ajánljon. A lehető legnagylelkűbb politikai javaslat volt ez. A Nemzeti Egység pártja [Jáákov] Kecále vezetése alatt még nem formálódott újjá, a Zsidó Otthon párt őrlődött, és sanszosnak látszott, hogy sikerül a nacionalista szavazók többségét, plusz az oroszajkúakat, plusz az általában vett kemény jobbosokat az új „Hit Megújulás Pártjába” terelni. Az én becslésem szerint ez a párt nyolc mandátumot szerzett volna.

Ám ha elfogadom Eldád nagylelkű ajánlatát, nyilvánvalóan elárultam volna mindazokat az embereket, akikhez támogatásért fordultam, lévén én voltam az, aki megalapított a Zo Árcéinut [Ez a mi hazánk; nacionalista mozgalom Izrael területi integritásának megőrzésére]. Mert ennek a javaslatnak az elfogadása azt jelentené, hogy a mi szektorunk potenciálját a legutolsókig kihasználnánk – Izrael többi szavazójára pedig rácsapnánk az ajtót. Ávigdor Lieberman, a Jiszráél Béitéinu vezetője aligha lesz valaha is miniszterelnök, mert ő pontosan ezt csinálja. Az orosz szavazók szektoralapú erejét hasznosítja, plusz még néhányakét. Ugyanezzel próbálkozott Effie Eitam is, és látjuk, hol van ő ma. Így aztán visszautasítottam Eldád ajánlatát. Ami azzal járhat, hogy a következő körben kimaradok a Kneszetből. Nyitva marad viszont a lehetőség is, hogy ezt az országot a hívő közönség kormányozhassa.

A hívő közönség számára az lesz a legjobb, ha a két nemzeti vallásos tábor nem kerül be a Kneszetbe. Ebben az esetben politikai értelemben nem lesz válaszútja annak a közönségnek, amely a csata frontvonalában áll [az utalás a Zsidó Otthon / Új Nemzeti Vallásos Párt itt látható plakátján is szereplő szlogenjére - "Mindig a frontvonalban" - vonatkozik]. Egyszerűen muszáj lesz csatlakoznia a Likudhoz és megmenteni Izraelt.


Eddig Mose Feiglin írása, amelyet angolul az Áruc Seva honlapján olvashattok el:

http://www.israelnationalnews.com/Articles/Article.aspx/8538

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

pc írja:

Szerintem a demokrácia működését igazából izraelben lehet látni. (Usa is jó lenne, csak ők nincsenek állandó életveszélynek kitéve/kényszerítve...)
tehát a parlamenti pártok közül 7-8 áttéten keresztül jutunk el a szélsőjobbtól a szélsőbalig. (na Magyarországon ez mennyi?)
A szavazók felelőssége nagyon nagy, mert átlátóképességüknek/lényeglátásuknak nagyon kifinomultnak kell lennie.
Mi van ha beüt egy kormányválság? Semmi. Izraelben ez természetes és kezelt probléma.
Ez a Feiglin szerintem azért figyelemreméltó politikus, mert nem ragaszkodik görcsösen a hatalomhoz. (tehát nem is igazi politikus! :))





Kösz, hogy ilyen jól össz

Névtelen írta...

pc ír:

Az USA megnyugtatja Iránt:
http://www.jpost.com/servlet/Satellite?cid=1233050203297&pagename=JPost%2FJPArticle%2FShowFull
Ez a nő nem tétlenkedik, hogy a III. vh minél előbb kitörjön.

j.i ....df írta...

Köszönöm az összefoglalókat, jó, hogy testközelbe hozza az ottani választásokat. Olvastam, hogy Izraelben 34 párt van...mondom, mennyi ??:) Ez aztán a sokszínűség :)

pc írja, hogy a szélsőjobbtól a szélsőbalig Izraelben 7-8 áttétel van, tegyük hozzá, hogy és mi kétszer annyian vagyunk, tehát arányosan ez 15-16 áttételnek számít Mo.hoz viszonyítva. Érdekes...:)

Rákócza Richárd írta...

Tudtommal Mo-on is van vagy száz bejegyzett párt, csak a kopogtatócédulák letarolásával a nagyok már eleve nem hagyják indulni őket.

Névtelen írta...

Konrad írja:

Ricsi:

Nem az van, hogy a nagyok "nem hagyják" indulni a kis pártokat, hanem egyszerűen nincs szavazóbázisuk.

És tekintve, hogy miféle félkegyelműek alapíthatnak pártot - meg milyen feltételekkel - a rendszerváltás óta, lehet, hogy ez nem is baj.

Nézd már meg, miféle agyalágyult csoportosulások voltak az első demokratikus választások idején!

És hogy milyenek vannak most is (beleértve a két nagy, egymást időnként váltó szervezett bűnözői csoprtot is, de ezek a legkisebb rossz elve szerint vannak megválasztva...), meg miféle "programokkal"...

Na, midegy, hagyjuk, erre aztán tényleg kár a szót pazarolni.

Rákócza Richárd írta...

Nagy igazság, pedig anno nagyon felháborítónak tartottam:

MINDEN NÉPNEK OLYAN KORMÁNYA VAN, AMILYET MEGÉRDEMEL.

Rákócza Richárd írta...

A félkegyelműekről:

emlékeztek még az Antoniewicz Rolandra? (Kádár János baráti kör)

Azzal meg mi lehet?