Oldalak

2009. január 6., kedd

Akik eddig életüket adták a hazájukért

Amikor az izraeli hadigépezet felsorakozott a Gázai övezetnek nevezett terroristadühöngő határán, valahol egy félreeső helyen megjelentek azok a leponyvázott teherautók is, amelyek a hullazsákokat hozták. Hiszen tudták, tudtuk: a győzelmet nem adják ingyen. Legfeljebb abban reménykedhettünk, hogy nem lesz „sok” halott. Mennyi az a sok? E sorok írásáig hatan: hat fiatal élet, hattal többen a kelleténél.

Az iszlamistákkal folytatott harcban elsőként – még vasárnap – a 22 éves Dvir Imánuelof főtörzsőrmester, Givát Zeév-i lakos esett el Gázavárostól északra, Dzsabalíjában. Még aznap este örök nyugovóra helyezték Jeruzsálemben, a Herzl hegyen lévő katonai temetőben. Halálát aknagránát okozta, amely tőle nem messze csapódott be, miközben járőrszolgálatot teljesített. A detonáció további tizenkilenc bajtársát sebesítette meg. Édesanyja, Dália arra érkezett haza, hogy a lakás előtt a Cahal tisztjei állnak és őt várják a hírrel, amit már az egész kisváros tudott. Imánuelofot, a Netivot Zsidó Szeminárium hallgatóját – aki a kötelező hároméves katonai szolgálatra önként ráhúzott hathónapos plusz időszak vége felé járt – több százan kísérték útjára. A család számos csapást szenvedett el eddig is: két éve Dvir édesapja hunyt el hosszú betegeskedés után, s a fiú két hete temette el a nagyapját. Most őt gyászolják a hátramaradottak: az anya és három nővére.

Két további incidens során négy katona vesztette életét – sajnos, róluk nem mondható, hogy harcban estek volna el. A vizsgálat jelenleg is tart, az viszont már valószínűnek látszik, hogy a négyből hárman ún. „baráti tűz” áldozatai lettek, vagyis izraeli egység tévedésből a sajátjaira nyitott tüzet. Ha így van, korai és értelmetlen halált haltak: hétfőről keddre virradó éjjel a Dzsabalíja menekülttábor külvárosában hárman, huszonnégyen megsebesültek. A három halott: Dágán Wartmann őrnagy (32), Máálé Mikmás-i lakos, foglalkozására nézve orvos; Nitáj Stern főtörzsőrmester (21) jeruzsálemi lakos és Juszef Muádi (19) haifai lakos. A második incidens alkalmával – kedden, kora reggel –, alighanem az izraeli hadsereg korábbi ágyútüze után leomló fal maga alá temette a 27 éves Jonatán Netanáél századost, kedumimi lakost, a 202. Ejtőernyős Dandár helyettes századparancsnokát.

Ez utóbbi esetben még beszélhetünk tragikus véletlenről… az első esetben azonban alighanem csak a „szokásos”, zsigeri izraeli trehányságról, ami miatt odaveszett három ember, összesen mintegy hetven évesek. Faszkorbácsot annak a trógernek, akik miatt ez az értelmetlen halál bekövetkezett!

Jonatán édesapja, Ámosz Netanáél rabbi kijelentette: fia az Úr nevét megszentelve halt meg. „Nemzeti cionista nevelést kapott (…), fiatalságától fogva jesivában nevelkedett. A legjobbak közé akart tartozni, a Szájeret Mátkálba szeretett volna kerülni [ez a híres 121. sz. elitkommandó]. Az előtte való este azzal feküdtem le, hogy ez megtörténhet. Nem sokkal hajnali öt előtt jöttek meg a tisztek, akkor már fenn voltam és tanultam.”

Netanáél százados tizenkét órával a halála előtt beszélt a feleségével, Cionával, akivel két éve esküdött meg. Ciona megérezte, hogy baj lesz. „Csütörtökön találkoztunk a Negevben és azt kérdeztem Jonitól: most találkozunk utoljára? Ő boldog volt, táncolt. Rászóltam, hogy ne komolytalankodjon. Mikor azt kérdeztem, fél-e, azt válaszolta, semmi gond nem lesz…” Két éve esküdtek meg. Netanáél százados három hónapos kislánya, Mááján várja haza – még nem érti, miért nem láthatja többé az apját.

Wartmann őrnagy, a Goláni hadtest tisztje nemrég kezdte meg tanulmányait a jeruzsálemi Hár Hámor jesivában. Az Öntött Ólom hadművelet kezdetekor jelentkezett önként szolgálatra, mondván egységparancsnokának: „Ha ti mentek, veletek megyek én is”. Két fivére szintén szolgál, egyikük sorkatonaként, másikuk tartalékosként. A család – öt testvér és a szülők – sokkot kapott a hírre.

Juszef Muádi az izraeli hadsereg arab katonája volt, a haifai drúz közösség tagja: az ember, aki tizenkilenc évesen példát mutatott arra: van másképp is. Mielőtt bevonult, így búcsúzott az öregétől: „Apám, büszke leszel rám.” Számir Muádi, a mezőgazdasági minisztérium munkatársa s az anya, Uáfá, aki tanítónő, vasárnap látták utoljára élve a fiukat. „Hiszünk a sorsban, és neki ez a sors jutott”, mondta az apa. Mindkettejüknek rossz érzésük volt a tragédiát megelőzően. Juszef halálát a közvetlen hozzátartozókon – szülők, nagyszülők és két testvér – túl gyászolja az egész kiterjedt klán és maga a közösség is: Muádiék tekintélyes családnak számítanak, Számir egyik unokatestvére, Dzsaber Muádi korábban képviselő, sőt miniszter is volt.

Nitáj Stern is vasárnap beszélt utoljára a szüleivel; azzal búcsúzott el, hogy most pár napig aligha hallanak felőle. A jeruzsálemi Beni Hájl jesivában tanult. Nagy életművésznek, álmodozónak tartották. Fivére ugyancsak Gázában harcol.

Terroristák tüzében vesztette életét kedden délelőtt tíz óra tájban Alekszandr Masvickij 21 éves Beér Seva-i lakos, egy elitegység tagja. Bajtársai viszonozták a tüzet és likvidálták gyilkosait. Az izraeli egység több tagja megsebesült a tűzharcban, őket a Beér Seva-i Szoroka kórházba evakuálták. Róla még nincs kép.


Lélekben legyetek a szülőkkel, feleségekkel, barátnőkkel, testvérekkel, gyermekkel, hozzátartozókkal. És Cionnal.

12 megjegyzés:

Unknown írta...

Nem semmi vagy Ricsi, ebben a pillanatban épp azért nyitottam meg a blogodat, hogy a szárazföldi inváziós posztodban felsoroljam az eddigi hősi halált halt elhunyt izraeli katonák neveit. Külön posztot meg is érdemelnek.
Köszönjük.
Adja a Jóisten, hogy elhunyt izraeli katonák (és persze civilek) száma ne növekedjen.
Shalom!

Névtelen írta...

Miközben a gyász(otok)ban osztozom, azért ne feledjük el, hogy a december 27-e óta tartó pusztítás eddig több, mint 200 civil életébe és több, mint 2000 civil testi épségébe került.

Mai hírek:
- egy ENSZ által fenntartott iskolát sikerült közelről szétlőnie egy tanknak --> 40 civil halt meg...
- egy dán elsősegélynyújtó szervezet három tagjára nyitott tüzet az IDF; mégpedig akkor, amikor a sebesültek segítségére próbáltak sietni.
- humanitárius katasztrófa fenyeget, hiszen a korábban az izraeliek nem engedték be Gázába a Vöröskereszt és egyéb segélyszervezetek szállítmányát. Nagyon kevés a víz, a lakóházak 70%-ában nincs áram.
Ma beengedtek több, mint 30 teherautót, de az aktivisták nem mernek járkálni az utcán
- a két Gázában élő magyar család nem mer elindulni a határ felé, mert félnek, hogy úgy járnak, mint az a 7 tagú palesztin(?) család, amelynek autóját megtorpedózta tegnap hajnalban egy tank
- az elhunyt izraeli katonákhoz pedig annyit, hogy a 6 halálos áldozat közül 3-mal izraeli kéz végzett


És még valami.

"Gyülölet gyűlöletet, erőszak erőszakot szül..."

Támadás zsinagógák ellen Franciaországban és Belgiumban

Gyújtogatás célpontjává vált két zsinagóga Franciaországban és Belgiumban, s emiatt attól tartanak az érintett országokban, hogy a Gázai övezetben folyó izraeli offenzíva kiváltotta düh az erőszakos cselekmények terjedéséhez vezet náluk is. Mindkét helyen - Toulouse-ban és Brüsszelben - hétfő éjjel próbálkoztak azzal a tettesek, hogy felgyújtsanak egy-egy imaházat. Sérülés egyik esetben sem történt. A francia városban egy gépkocsit gyújtottak meg az épület bejáratát védő rácsnál, a belga fővárosban pedig a kaput égették meg papírral vagy benzinnel - ezt még nem állapította meg a vizsgálat.
(MTI)


Elszabadult a földi pokol, köszönhetően ennek a mészárlásnak.

Névtelen írta...

A Görög aláírást az előbbiről lefelejtettem, de most pótolom...

Mitya Ivanov írta...

a kívánságod vonatkozik arabokra is?

Nechemia ben Avraham írta...

"- egy ENSZ által fenntartott iskolát sikerült közelről szétlőnie egy tanknak --> 40 civil halt meg"

Lásd: http://miertcion.blogspot.com/2009/01/hamasz-elveszi-s-maga-flzablja.html

חנה írta...

Köszönet a KATONÁKNAK!

És hiába dobálják itt a sarat okoskodó gennyes beszólásokkal, HOZZÁJUK nem ér fel! S ezek az embernek nem nevezhető vak, süket, agy nélküli, szív nélküli ocsmány lények sem, akiknek semmi sem szent.

Tudod, görög, mindenki meghal...
De nem mindegy, miért. S az sem, hogy élt!

ŐK élhettek volna magukért, de meghaltak értünk.

Sose felejtjük ŐKET!

Viszont téged, s a hozzád hasonlókat leírtunk..., én is most szóltam hozzád utoljára.

Névtelen írta...

Konrad írja:

Azt gondolom, nem kegyeletsértés, hogy leírjuk az aktuális állást:

675 : 6

Izrael javára.

És abból a hatból eddig csak kettő esett el tűzharcban, a többi saját tűztől.

És akkor érdemes egy mai hír egy látszólag jelentéktelen részletét meglesni:

"IDF Spokesman Brig. Gen. Avi Benayahu said 120 suspected Hamas fighters had been captured..."

Namost...

Emlékeztek, hogy járt az iszlámnácik mocskos, büdös pofája, hogy na most majd újabb katonák tömegeit rabolják el, és újabb Gilad Shalitkká teszik őket (?!!!???), meg egy csomó nőt is elrabolnak...

...EGY CSOMÓ NŐT!!!

Meg hogy gáza lesz a temetőtök...

OK, akkor:

1. Egyetlen izraelit sem tudtak elrabolni. Próbálkozások voltak a hírek szerint, de mindnek ugyanaz lett a vége: a kiszemelt katona és társai halomra lőtték az őt / őket elrabolni készülő huligánokat. Ezzel ellentétben a hamaszos férgekből a harcok kezdete óta több százat elfogtak az izraeliek.

2. NŐKET? Elrabolni, célzottan nőket?

Hogy aztán azok legyenek az élő pajzsok? Ahogy teszik ezek az állat - féle iszlamisták a saját népükkel is?

3. Gáza azoknak lett (és lesz) a temetője, akik izraeli katonák és civilek halomra ölését, az ország likvidálását vizionálják naponta, és bőgik bele a világba:

Az iszlámnáciknak, és a helyi lakosságnak, melyet a fentbbi cikkben leírt módon rángatnak be a tűzvonalba.

Na ne...

Gyerekek, most komolyan:

Ezek a prehumán iszlamisták ha nem is tesznek túl a hitleri őrületen, de a versenyt erőlködés nélkül állják velük.

Aztán ezeknek asszisztálnak az euro-atlanti, elme - és identitászavaros áruló "békeharcosok", unatkozó multimilliárdosok, neonácik, ultralibek, szélsőbalosok, és egyéb aberrált arabbuzik.

Hihetetlen, komolyan...

Az enszes faszfej legutóbb pl. azt ugatta, hogy ő bizony 99,9 % - ban (???) biztos benne, hogy abban az iskolában bizony nem voltak fegyveresek...honnan tudja? - kérdezte a CNN correspondent. Hát beszéltünk a helyi tisztviselőkkel (kikkel, a hamaszos férgekkel?), és egy csomó lakossal...

...és hát annyi ember NEM TÉVEDHET!

- mondta az enszes senkiházi.

És mi az a 99,9 %, vagyis az a 0,1 %?

A fazon tökéletes kép-és elmezavaráról adott bizonyságot, mikor iylet mondott..

Egy ismert énekes, annie lennox meg ott állt a múlt hét végén egy amerikában lezajlott, iszlámnáci szimpatizáns "béketüntetésen" (értsd: Izrael-és nyugatellenes balhé, iszlamista és egyéb agyhalott mocskokból álló csőcselékkel), és azt kárálta, hogy hát bizony ő is anya, és anyaként szólítja fel Izraelt, hogy hagyjon fel a palesztin gyerekek leölésével, stb, stb, háp-háp-röf-röf.

Hol volt ez a nagy felháborodás, amikor Izraelben a '90-es években hetente egy- két alkalommal történt tömeggyilkos iszlamista merénylet, plusz az apró?

Hol van ez a nagy anyasági érzés, amikor iszlámnácik, szerte az iszlám világban (IGEN!!!) naponta több alkalommal követnek el tömeggyilkos merényleteket, hajtanak bele lányiskolákba, vagy óvodákba, netán' reggel uskolába tartó gyerekek közé?

Hol vannak az ilyen "görög" - féle kommentelők tetves pofajártatásai, mikor ezt meglátják?

http://www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks

Hol vannak ezek ilyenkor?

Jönnek, aztán iderotyogtatják, hogy AKKOR IS IZRAEL a hibás mindenért!

AKKOR IS!

Hát...na jó, hagyjuk...egyelőre.

A lényeg a 675 : 6.

Nechemia ben Avraham írta...

A lényeg a 675 : 2. Ugyanis három srác friendly fire-ben halt meg, egyre meg a fal dőlt rá. Hadd ne tudjuk már be ezt a Hamasznak. Tragikus balesetek voltak

Névtelen írta...

Konrad írja:

Ricsi:

"valójába 675:2..." - mert hogy a kettő esett el az ellenséggel vívott tűzharcban.

Igen, ezt jeleztem is a komment elején.

Gerson írta...

Sok helyen voltam, ahol elszorult a torkom, olyan is ahol könnyeztem de ahol elbőgtem magam az kettő volt, az egyik a Yad Vasémban a gyermekek (tükör) terme, a másik a Herzl-hegyen a katonatemető, ahol tizen-huszonéves srácok sírjai vannak százával és ahol azt a bon-mot hallottam, hogy Izrael az egyetlen olyan ország, ahol gyakoribb, hogy a szülők temetik el a gyermekeiket, mint akárhol a világban.

חנה írta...

Kedves Richárd,

szívesen látnám itt a többi hősi halált halt katona nevét is.

S kívánom, ne legyen értelmetlen a haláluk:

NE ÁLLJATOK HÁT MEG!!!

Névtelen írta...

Máig nem értem, mi értelme ennek a "háborúnak". Mondjuk a mészárlás jobban illene arra, amit ott csinálnak. Persze, civilek is meghalnak a háborúkban ez köztudott és meg is lehet magyarázni, hogy a "terroristák" gyorsan maguk elé húzták a civileket, amikor már lőttek rájuk, meg valószínűleg a kisgyerekek, a nők és az öregek is épp támadni akartak mielőtt megölték őket stb. Könnyű úgy tájékoztatni, hogy nem engednek be egy külföldit se így akkorát hazudhatnak, amekkorát nem szégyellnek....
Miért van az, hogy a szólás-, gondolati-, vélemény-, vallásszabadság jegyében mindenből tréfát lehet csinálni, ki lehet gúnyolni, de ha valaki a Izraellel vagy a zsidókkal csinálná ezt, arra rögtön rásütik az antiszemita bélyeget?
Miért van az ha valaki bírálni meri Izraelt az "antiszemita"?
Miért kell bűnösnek éreznem magamat a holokauszt miatt, amiről egyre több tény azt bizonyítja, hogy meg se történt abban a formában, amit most nyomatnak mindenütt?
Miért van az, hogy ha valaki beszél egy nemzeti tragédiáról az "már régen volt, hagyjuk" viszont a holokauszt miatt mindennap szabad, sőt talán hamarosan kötelező lesz, bőgni legalább öt percet naponta?
Ha Mordechai Vanunu iráni lenne akkor is árulónak bélyegeznék önök vagy pedig hősnek?
Ha Slomo Morelt elrabolta volna a lengyel titkosszolgálat, hogy feleljen a tetteiért, akkor az őt elrabló ügynököket is ugyanúgy hősnek tekintenék, mint az Eichmannt elrabló Moszad-ügynököket?
Általában a náci Németországot szokták példának hozni, ha valaki fogalmat akar alkotni a gonoszságról. Szerintem Izrael semmivel se jobb és mindennek tetejében még hazug is és ha nem lennének a többmilliárdos külföldi segélyek már nem lenne sehol. Bár ki tudja meddig marad még fenn. Az erőszakra épülő társadalmak eddig mind elpusztultak. Szerintem Izrael se fogja tovább húzni harminc évnél. Bár remélem akkor nem ide jönnek.