Oldalak

2011. október 18., kedd

Többet ér ezer iszlamistánál

Csont és bőr állapotban, de ami a lényeg: élve, és remélhetően egészségesen látta viszont szülőhazáját Gilát Sálit. Cserébe a zsidó állam több mint ezer palesztin gyilkost, terroristát hagyott futni. A cserével az iszlám terror maga ismerte el, hogy egyetlen izraeli katona élete többet ér ezer arab fegyenc életénél. Gilád, Isten hozott itthon a pokolban töltött 1941 nap után: nálad szebb szukoti ajándékot nem kaphattunk. Mindannyiunk fia vagy.


A múlt héten nyilvánosságra hozott egyezmény értelmében a zsidó állam összesen 1027 arabot hagy futni az öt éve terroristák fogságában lévő katonája szabadságáért; ebből az első körben 477 fegyencet adnak át.

Izraelben a Tóra örömünnepével szerdán ér véget a Szukot; az ünnepet teljessé teszi, hogy még annak kimenetele előtt családja körében lehet Gilád Sálit, a 2006-ban a Hamasz egy kommandója által izraeli területről elrabolt sorkatona. A huszonnégy órás visszaszámlálás hétfőn kezdődött meg; a palesztinok valamikor kedd reggel vitték át a katonát Egyiptomba, ahol kicserélték a palesztin bűnözőkre.

Miután a múltban megtörtént, hogy terroristák fogolycsere keretében holtan adtak vissza izraeli katonákat, Binjamin Netanjáhu miniszterelnök kijelentette: „a küldetés akkor teljesül, ha Gilád Sálit biztonságban és épségben kerül vissza családjához.” Előbb azonban a katona alapos és átfogó orvosi vizsgálatban részesült, hogy megállapítsák, nem adtak-e be neki valamilyen késleltetett mérget, vagy nem hordoz-e vírust, fertőzést.

Az első vizsgálatok, hála Istennek, negatív eredménnyel zárultak, így Gilád a Rechovot melletti Tel Nof légibázisra repült, ahol előzőleg előkészítettek egy elkülönített mini-lakosztályt – itt Sálit, öt év után először, ismét viszontláthatta szüleit, és itt fogadta őt Binjamin Netanjáhu és Ehud Bárák védelmi miniszter is. Miután túlesett az örömkönnyeken és egy sor további orvosi vizsgálaton, csak akkor repülhetett haza galileai otthonába, Micpe Hilába.


Balról: Ehud Bárák védelmi miniszter, Binjamin Netanjáhu kormányfő, maga a hős és a papája

A zsidó állam a sátoros ünnep napjai alatt visszafojtott lélegzettel várta Gilát Sálit szabadulását, de nem mindenki értett egyet azzal, hogy egyetlen ember szabadságért 1027 terrorista, köztük számos tömeggyilkos nyerje vissza szabadságát. Különösen érzékenyen érintette az aránytalan fogolycsere a meggyilkoltak hozzátartozóit, akikhez Netanjáhu kormányfő levélben fordult, „nehéz szívvel” kérve megértésüket.

Több tucat tiltakozó vonult fel Jeruzsálemben, ahol petícióval fordultak a Legfelsőbb Bírósághoz, kérve a fogolycsere törvényességének felülvizsgálatát, illetve a palesztin terroristák szabadlábra helyezésének megtiltását. Gilád Sálit szülei ellen-petíciót nyújtottak be, mondván, együttéreznek az áldozatok hozzátartozóival, de a jelenlegi helyzetben bármilyen változtatás veszélyeztethetné fiuk szabadságának visszanyerését.

Kedden délelőtt az egyiptomi tévé felvételeiből megbizonyosodhattunk arról, hogy az öt éve terroristák fogságába került katona, akiért a mai nap folyamán hazája több mint ezer palesztin bűnelkövetőt, köztük számos hétpróbás tömeggyilkost helyez szabadlábra, életben van: a felvételen fekete baseballsapkát, szürke inget viselt, és elmaszkírozott fegyveresek kísérték.

Nem sokkal később az izraeli hadsereg hivatalosan bejelentette: megtörtént Gilád Sálit minden kétséget kizáró azonosítása, vagyis a Hamasz őt, és nem másvalakit adott vissza Izraelnek 1027 elítélt szabadságáért cserébe. Az izraeliek megkezdték a megállapodás rájuk eső részének végrehajtását: a palesztin foglyok áttoloncolását Gázába, Egyiptomba, illetve az izraeli állampolgárságúak szabadlábra helyezését Izrael területén.

A szükséges orvosi vizsgálatok elvégzése után Sálit az izraeli légierő 669. számú egysége kíséretében repült előbb egy Rechovot melletti légibázisra, Tel Nofba, ahol szülei, miniszterelnöke és védelmi minisztere fogadják; később ugyanez az egység kíséri galileai otthonába, Micpe Hilába.

A 25 éves katona hősnek kijáró fogadtatásban részesült, amikor Beni Gántz tábornok, vezérkari főnök viszonozta tisztelgését: 'Büszke vagyok rád, s arra, hogy nagyon nehéz időszakot éltél túl", mondta a tábornok. 



Izrael még a mai napon 477 palesztin fegyencet enged el, további 550 fő szabadlábra helyezésére később kerül sor. Tál Russzo vezérőrnagy, a déli katonai körzet parancsnoka intézkedése következtében az egyiptomi és a gázai határátkelő helyek további intézkedésig zárt katonai övezetnek minősülnek.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

A leghíresebb tizedes! Gratula Netanjahunak, Baraknak, és egész Izraelnek!

EMA írta...

Valami félreértés van - ma szerdán este kezdődik az ünnep, és holnap, azaz csütörtökön este megy ki. Vagyis az ünnepnap csütörtök.

Fekete Károly írta...

A terroristák áldozatainak hozzátartozói azt felejtik el, hogy Shalit

1. katonaként éppen azért harcolt, hogy másokat - a többi leendő áldozatot - védje,

2. parancsra ment oda, nem azért mert úgy szerette a gázai homokot, hanem mert ezt mondták neki.

Egyszerűen kutyakötelesség volt kihozni, bármi áron.

Másrészt meg nyilván egy nagy halom beépített embert is oda lehetett rakni a kiengedettek közé, a hamász meg nem tudja, hogy kik azok. Ezért érdemileg az 1000 kiengedettet nem tudják harcosként újrahasznosítani, lényegében 1000 potenciális kémet kaptak akiket most lehet figyeltetni éjjel-nappal, sok erőforrást lekötve.

Értem én, hogy szar lenne, ha megölték a rokonomat és most kiengedik a gyilkosát. Persze, hogy szar lenne. Az ő fájdalmuk: áldozat.

Én azt mondom: inkább ez az áldozat, mint az, hogy ki tudjuk hozni onnan a saját emberünket és ne tegyük meg. És hagyjuk ott rohadni míg csak fel nem koncolják mint Daniel Pearl-t, pedig parancsra ment oda, mi küldtük parancsra oda.

Fekete Károly írta...

Sőt továbbmegyek: elég valószínű, hogy az Izrael által kiválasztott foglyokat elég nagy részben úgy választották ki, hogy felajánlottak nekik egy lehetőséget...

És ahogy az arabokat ismerjük, valszeg nem volt kicsi a tolongás...

A börtönben nagyon megváltozik az ember gondolkodása, ha felcsillan a szabadulás reménye, semmi másra nem bír gondolni...

Valszeg a kiszabadult ezredben :-) nem is az a kérdés, hogy ki a kém, hanem az, hogy ki nem...

Fekete Károly írta...

Bár az is elég valószínű, hogy az ügynökök egy részének az első útja a hamász titkosszolgálatához vezet majd, hogy elmagyarázza, hogyan szervezték be, hogyan kellene az ellenséggel kommunikálnia és hogy leginkább mire kíváncsi.

Másrészt valszeg bőven van elég ügynök Gázában így is.

Úgyhogy annyira talán mégse nagy az értékük.