Az Új Kelet holnapi számából: Egyiptom: mekkora nyertes lesz a Muzulmán Testvériség?

Októberre tervezték, de 2012 januárjára is átnyúlnak a három etapban lebonyolított egyiptomi választások. Noha nem kétséges, hogy a nagy múltú Muzulmán Testvériség, minden iszlamista terrorszervezetek ősatyja, meghatározó erőként kerül ki egy tiszta választásból – amennyiben a hadsereg hagyja –, akadhatnak meglepetések, elannyira, hogy még az elvileg feloszlott mubarakista állampártot sem temethetjük.

A választások abszolút esélyesének tekinthető Muzulmán Testvériség, amely egyszerre két – egy keményvonalas és egy lájtosabb – iszlamista párttal is képviselteti magát a meglehetősen színes választási palettán, óvakodik attól, hogy máris győztesnek tüntesse fel magát, sőt, azt hangoztatja, nem kíván egyeduralkodóként kormányozni; egyszóval mindent megtesz, hogy ne hangolja maga ellen az országot valójában uraló tizennyolc tagú katonai juntát, és ne provokálja ki az „algériai megoldást” (1991-ben az Iszlám Üdvfront első körös győzelme után az algériai hadsereg elejét vette a további választási fordulók lebonyolításának, megakadályozva, hogy fundamentalista rendszer alakuljon az országban).

Október helyett télen lesznek a választások

A Mohamed Husszein Tantaui marsall vezette junta is tart az 1928-ban, Port Szaídban megalakított Ikván ál-Muszlimintől, hiszen egy sok évtizede létező, a társadalomban igen mélyen gyökeredző mozgalom méretteti most meg magát, olyan erő, amelyet annak idején sem a monarchia, sem a diadalmas és gátlástalan nasszerista államszocialista rezsim, sem Szadat és Mubarak nem volt képes gyökerestül kiszaggatni, holott mindent megtett ennek érdekében. A katonaságnak kétségkívül hatalmában áll, hogy megakadályozza a szervezet kormányra kerülését, ezzel azonban éppen olyasmit kockáztat, ami Algériában is bekövetkezett: akár sok évig elhúzódó, véres polgárháborút és terrorhullámot.

Tahrír tér, február: a hadsereg választja szét az egymással szemben álló feleket

Nem véletlen, hogy a hadsereg húzza az időt, és az eredetileg októberre, harminc naposra tervezett választások fordulóit csak a téli hónapokra tűzték ki, és negyvennégy napot hagytak rájuk. Az első etap november 28. és december 5, a második december 14. és 21, míg a harmadik január 3. és 10. között kerül lebonyolításra. Megfigyelhető, hogy a junta a fordulók között bőségesen hagyott időt az eredmények kiértékelésére és arra, hogy szükség esetén erőszakkal avatkozzon be az események alakulásába. Az 1980-ban létrehozott, főként konzultatív jellegű felsőház, az úgynevezett Súra Tanács nem kinevezett tagjainak megválasztására január 22-én kerül sor.

A Testvériség címere. A szervezet csak taktikájában különbözik az al-Kaidától, célja ugyanaz: az iszlám törvénykezés kizárólagossá tétele és világ-kalifátus létrehozása

Az, hogy Egyiptom két legnagyobb ereje kölcsönösen tart egymástól, eddig kimondottan pozitív következményekkel járt. A junta úgy tesz, mintha ő csak a népakaratnak megfelelően levezényelné a demokratikus választásokat, a Muzulmán Testvériség pedig úgy, mintha nem is az lenne a szándéka, ami 1928 óta mindig is volt: az épp aktuális rezsim megdöntése után az iszlám alapvető elvein alapuló kormányzás létrehozása az országban - és végső soron az egész világban.

Többszörösen módosított választási rendszer

A katonai vezetés a választási törvény reformjával igyekszik meggátolni azt, hogy a Muzulmán Testvériség által létrehozott politikai pártok túlzott győzelmükkel kiprovokálják a nyílt diktatúrát. A Mubarak bukásáig létezett választási rendszer a politikai élet addigi vezető ereje, a Nemzeti Demokrata Párt igényeinek megfelelően épült fel. Az NDP-t azonban áprilisban feloszlatták, így új választási rendszert is létre kellett hozni, hiszen az addigi, „a győztes mindent visz” szisztéma egyértelműen az Ikván ál-Muszliminnak kedvezett volna.

Május harmincadikán ismertették az új választási rendszer első változatát, amely csak a mandátumok kétharmada tekintetében engedte a „győztes mindent visz” szisztéma fennmaradását, a maradék egyharmad tekintetében az arányos képviselet elvét tükrözte. Az új választási törvényben, amit július 7-én hozott meg az ügyvivő kormány, már ötven-ötven százalékos a „mindent visz” és az arányos képviseleti rendszer aránya, ugyanakkor az alsó korhatárt harmincról huszonöt évre szállították le. Nem sokkal később októberre tűzték ki a választások három fordulóját és a felsőház megválasztását is, és bejelentették, hogy a mandátumok felét „munkásoknak és parasztoknak” tartják fenn, a Mubarak idején alkalmazott női kvótát pedig eltörlik.

Szeptember végén – amikor már világossá vált, hogy az októberi megrendezésből nem lesz semmi – bejelentették, hogy csak a mandátumok egyharmadának sorsa fog „a győztes mindent visz” rendszerben eldőlni, ráadásul ezek a közvetlenül megválasztott képviselők is csak függetlenek lehetnek – politikai pártok tagjai nem. Ez gyakorlatilag a demokratikus választás lehetőségének kiiktatását jelentette, és nem csak a Muzulmán Testvériség számára. Számos párt azon nyomban a választások bojkottját helyezte kilátásba, ha a rendelkezést vissza nem vonják. A bojkottfenyegetést a junta különféle ígéretekkel szerelték le – kilátásba helyezték többek között az 1967 óta életben lévő rendkívüli állapot megszüntetését, és azt is, hogy civilek ellen nem lesznek többé hadbírósági perek –, konkrét intézkedéseket azonban nem tett.

Ikván-tagok rács mögött Mubarak idején, 2000-ben

A Testvériség – amely már a 2005-ös, teljesen korrektnek aligha nevezhető választásokon a mandátumok egyötödének elnyerésével ijesztett rá a Mubarak-rendszerre – idén februárban jelentette be, hogy a Szabadság és Igazság Pártját (SZIP) hozza létre az idei megmérettetésre. Négy nappal később jelentették be az Új Centrumpárt megalakítását. Míg az előbbivel a fundamentalizmusra hajló, éhes és elkeseredett tömegeket célozták meg, az utóbbi, mérsékeltebb formáció azoknak a szavazataira számít, akik vallásosak ugyan, de egy sáría alapján álló, iráni típusú rendszertől azért visszariadnak.

Megbízhatatlanok a felmérések

Az Ikván ál-Muszlimin vezetői, akik korábban még a voksok egyharmadában reménykedtek, májusban már a mandátumok felének megszerzéséről beszéltek, s azon voltak, hogy nem csak az Új Centrum, de a Szabadság és Igazság Pártja előtt is minél szélesebbre tárják a kapukat, mondván, a párt szívesen látja a nőket és a kopt keresztényeket egyaránt, ez egy polgári párt, még csak nem is vallásosak, sőt, teljesen függetlenek a Muzulmán Testvériségtől – épp csak el nem határolódtak tőle. Az ötven százalékos cél azonban így is megriasztotta a juntát és a többi pártot, amelyek tartanak attól, hogy a liberalizmus csak álarc, amelyet egy nagyarányú győzelem után a SZIP könnyű csuklómozdulattal hajít messzire, felfedve az igazi arcát, ami nem lesz más, mint a hatalomra jutott klasszikus terrorszervezeté.

Mubarak a tavalyi választásokat teljesen elcsalta, gondoskodva arról, hogy a Muzulmán Testvériség 2005-ös sikere ne ismétlődhessék meg, ennek eredményeként azonban nem tudni, mekkora lehet valójában a párt támogatottsága, és a homályt a különféle közvélemény-kutatások nem hogy oszlatnák, de még növelik is. Ahány felmérés, annyi eredmény – nagyban attól függően, ki csinálta a felmérést. Az IPI márciusi felmérése 12 %-ot adott a SZIP-nek, a Gallup júniusban 15-öt, a Newsweek júliusban 17-et, míg az al-Dzsazíra ugyancsak júliusban 46-ot; a DIPD legtöbb megkérdezettel dolgozó, augusztusi felmérése szerint 31,5 %-ra számíthatnak. A rétegpártnak szánt Centrumot 1 és 5 % között mérték, tehát nagy valószínűséggel a Muzulmán Testvériség néppártnak szánt Szabadság és Igazság Pártja lesz a télre eltolt választások főszereplője.

Tanulságos, hogy a határozatlanok aránya a Gallup esetében 60, a DIPD-nél 57,1 %-os volt – az egyiptomiak közül sokan nem kívánták véleményüket az idegen, nyugati cég kérdezőbiztosának orrára kötni –, és a SZIP az al-Dzsazíra eredményében közelíti meg leginkább a májusban meghirdetett 50 %-ot. Az egymásnak teljesen ellentmondó közvélemény-kutatási adatokat csak a legnagyobb óvatossággal lehet kezelni; végső sorrend semmiképp, legfeljebb a főbb trendek olvashatók ki belőlük.

Tömbösödés a nem-iszlamista oldalon

A többiek csak másodhegedűsök. Az Ikván ál-Muszlimin megszorítását leginkább a liberális Új Wafd párttól lehetett várni, amely azonban nem bízott meg a saját teljesítményében, és júniusban meglepetésszerűen választási szövetséget kötött a SZIP-pel. Míg márciusban 23 %-ra mérték, nyárra népszerűségük 10 % körüli értékre zuhant vissza. Ennek hatására, valamint az alkotmányozással kapcsolatos véleménykülönbségek miatt felmondták a szövetséget, egy új választási koalícióhoz, az Egyiptomi Blokkhoz csatlakoztak, s augusztusban már majdnem 15 %-on jegyezték őket.

Miután az állampártot feloszlatták (érdekes módon az IPI és a Gallup még így is tíz százalékra tette a DNP népszerűségét), a SZIP-nek nincs egymagában komolyan vehető ellenfele. Az ellenzék ezt felismerve Egyiptomi Blokk néven hozott létre választási koalíciót tizenöt pártból, mozgalomból és szervezetből. Olyan társaság ez, ahol – legalábbis a választásokig – békében megférnek egymással liberális, világi, balközép politikai pártok, társadalmi szervezetek, szakszervezetek, sőt, a hagyományhű Iszlám Szúfi Felszabadítási Párt is. A Blokknak célja csak egy van: annak megakadályozása, hogy a SZIP egymagában kormányt tudjon alakítani.

Létezik két kisebb koalíció is, az egyiket a radikális iszlamista pártok (a nyáron az al-Dzsazíra által még 27, augusztusban viszont a DIPD-nél csak 6 %-on mért Núr és a még be sem jegyzett Fadila és Aszala) hozták létre, a másikat öt szocialista párt és mozgalom. A tömbösödés jelzi az iszlamista vonulat és a társadalom (még) nem fundamentalista rétegei közti távolság növekedését, valamint azt, hogy az összes többi párt a SZIP túlzott győzelmétől tart; vannak azonban politológusok, akik szerint a SZIP az ötven százalék felemlegetésével előre ivott a medve bőrére.

Táhrír tér: a felakasztott bábu Tantaui marsallt, a junta parancsnokát szimbolizálja. Nem kétséges, hová vezetne a Muzulmán Testvériség győzelme

Még Mubarak híveiben is lehet szufla

Diaa Rásuán, az Al Ahram Center for Political and Strategic Studies kutatóintézet elemzője a Christian Science Monitornak azt nyilatkozta, a Muzulmán Testvériség a nagyarányú győzelem jóslásával hibát követ el, túlbecsüli önnön erejét, alábecsüli viszont mindazokat az erőket, akik csak a forradalom és Mubarak eltávolítása után fedezték fel maguknak a politikát. Az elemző szerint az iszlamista szervezet a múltban akkor szerepelt jól választáson, amikor a legnagyobb volt az érdektelenség. Minél többen mennek viszont szavazni, annál kisebb a SZIP esélye, és igen valószínű, hogy nagy lesz a részvételi arány, mivel az átlag egyiptomi egyre jobban tart a szélsőséges konzervatív szalafistáktól.

Még az sem biztos, hogy a Nemzeti Demokrata Pártot teljesen le lehet írni. Igaz, hogy magát a formációt feloszlatták, volt tagjai azonban még akár komoly befolyásra is szert tehetnek az újonnan megválasztott törvényhozásban. Fél tucatnyi olyan párt alakult, amelyet mubarakisták vezetnek, és ezek a pártok bízvást számíthatnak arra a bizonyos tíz százalékra – a bukott rendszer nagypolgári haszonélvezőire, katonatisztekre, világi értelmiségiekre, koptokra –, amit több közvélemény-kutató is úgy mért, hogy a párt hivatalosan már nem létezett. Az Egyiptomi Polgárok Pártja élén az NDP volt főtitkára, Mohamed Ragab áll, az Egységpárt élén egy másik volt főtitkár, Hosszám Bádráui. A Szabadságpártot, ahol a legtöbb volt NDP-s talált menedéket, az egykori állampárt egyik főfunkcionáriusának fia, Mamdúh Ali Hasszán irányítja, a Nacionalista Egyiptom Pártját pedig Anvar Szadat unokaöccse, Táláát Szadat. Jomna El-Hámáki, a Súra Tanács volt NDP-s tagja vezeti az Egyiptomi Fejlesztés Pártját; ugyancsak mubarakista utódpártnak tekinthető az üzletemberek vezette Modern Egyiptom és a Konzervatív Párt.

Tantaui marsall, amíg lehet, ellenáll az iszlamista nyomásnak

Biztosra jelenleg csak azt vehetjük: amennyiben a választások tisztaságát a népakarat mindenekfelettisége jelenti, úgy az egyiptomi választások aligha lesznek tiszták vagy demokratikusak. A választási rendszer többszöri átírása – amiket november végéig még újabb változtatások is követhetnek – egyértelműen azt jelenti, hogy a katonai vezetés elszánta magát: amennyire lehet, visszaszorítja az iszlamizmust. A junta bejelentette, hogy nem engedélyezi külföldi megfigyelők jelenlétét, mert ez az ország szuverenitásába történő beavatkozást jelentené.