Oldalak

2011. október 12., szerda

Teherán meg akarta öletni a szaúdi nagykövetet

Már a nyáron tudta a Fehér Ház, de csak most hozták nyilvánosságra: egy iszlamista terrorszervezet a mexikói drogbandák egyikével próbált szövetkezni terrorcselekmények elkövetésére, amint azt az Amerika Népszava a Los Angeles Times cikke alapján korábban már lehetőségként említette. Ronald Reagan idején az ilyesmi casus belli lett volna; de most nem Ronald Reagannek hívják az elnököt.


A keddi bejelentés

Egyelőre újabb nemzetközi szankciókban és az Iráni Iszlám Köztársaság további nemzetközi elszigetelésében gondolkodik az Egyesült Államok azt követően, hogy nyilvánosságra hozták: az al-Kudsz (Jeruzsálem) nevet viselő iráni állami terrorkommandó egyik tagját és annak feltételezett bűntársát tartóztatták le. Mindkettejüket azzal vádolják, hogy összeesküvést szerveztek Ádel al-Dzsubeír, Szaúd-Arábia Washingtonba akkreditált nagykövete meggyilkolására. Az amerikai igazságügyi minisztérium közlése szerint a két letartóztatott az egyik mexikói drogkartell állítólagos tagjával tárgyalt a merénylet véghezviteléről.

A nagykövetet pokolgéppel akarták eltenni láb alól ebéd közben, kedvenc éttermében, függetlenül attól, hányan vesztik ott életüket a célponton kívül. Az étteremben gyakran megfordulnak képviselők és szenátorok, illetve más országok nagykövetei is.


A szaúdi nagykövet

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter asszony közölte: hazája alacsonyabb szintre fogja szállítani a diplomáciai kapcsolatot azokkal az országokkal, amelyek vonakodnak attól, hogy csatlakozzanak az atomfegyverkezése miatt máris súlyos szankciókkal sújtott Irán további megrendszabályozásához. Clinton elmondta: Barack Obama elnök telefonon fogja megbeszélni a továbbiakat a világ főbb vezetőivel.

Eric Holder igazságügyi miniszter közlése szerint a terv azon bukott meg, hogy az al-Kudsz terrorkommandó tagjai a drogkartellnek egy olyan tagjával vették fel a kapcsolatot, aki az amerikai hatóságok – a kábítószer-ügyekkel foglalkozó szövetségi Drug Enforcement Administration – beépített embere, fizetett informátora volt. Preet Bharara manhattani szövetségi ügyész szerint a merényletet csak tervezték, konkrét előkészületek annak végrehajtására nem történtek.

Holder, aki Robert Mueller FBI-igazgatóval és Bhararával közösen tartott kedden sajtótájékoztatót, egyértelműen kijelentette: az Egyesült Államok Iránt tartja felelősnek a merénylet tervezéséért, de nem kívánt konkrét választ adni arra, hogy az iráni kormány egyes tagjait is vádolják-e a nagykövet meggyilkolására szőtt összeesküvéssel.

A Fehér Ház semmilyen opciót nem zárt ki Iránnal kapcsolatban, több névtelenül nyilatkozó bennfentes szerint azonban az elnök a történteket nem tekinti hadüzenetnek, és nem várható Irán megtámadása, az viszont annál inkább, hogy diplomáciai és gazdasági síkon próbálnak az eddiginél keményebb nyomást gyakorolni Teheránra.


Az őrizetben lévő kettős állampolgár

Az amerikai hatóságok által megnevezett összeesküvők egyike, az 56 éves Mánszúr Arbábsziár iráni-amerikai kettős állampolgár, a másikuk az al-Kudsz Gholám Sákuri nevű tisztje, aki jelenleg szökésben van, minden bizonnyal hazájában, Iránban tartózkodik. Arbábsziár vallomásában azt állította, unokatestvére – Riza Sáhláj, az al-Kudsz magas rangú tagja – utasította arra, hogy miután üzleti kapcsolatai miatt Mexikóban is ismerős, kerítsen olyan drogkartellt, amely kellő díjazás fejében képes és hajlandó egy ilyen léptékű terrorcselekmény végrehajtására. Sáhláj már régóta ismerős az amerikai hatóságok előtt: ő tervelte ki a 2007. január 20-án, az iraki Karbalában végrehajtott gerillatámadást, amelyben öt amerikai katona hősi halált halt, hárman megsebesültek.

Árbábszáj, Sákuri, Sáhláj, valamint két további ember – Kászem Szolejmáni és Hámid Abdollahi, mindketten az al-Kudsz tisztjei – volt részese az összeesküvésnek, valamint a DEA fizetett informátora, akit az irániak az egyik nagy mexikói drogmaffia emberének hittek, és akinek másfélmillió dollárt ajánlottak a szaúdi nagykövet felrobbantásáért; ebből százezer dollár előleget át is utaltak, hogy szándékuk komolyságát jelezzék.

A megrendelők nem ragaszkodtak a nagykövet elleni bombamerénylethez, a rögzített telefonbeszélgetések tanúsága szerint azt állították, nekik mindegy, milyen módon végeznek a diplomatával, válasszák azt a módszert, amelyik a legegyszerűbb. Az összeesküvés végül az étteremre koncentrált, s Arbábsziár azt mondta megbízóinak, jobb lenne, ha egyedül csak al-Dzsubeírt ölnék meg, „de néha, tudják, nincs az embernek más választása”. Ezzel arra utalt, hogy a nagykövettel együtt akár száz-százötven ember – köztük amerikai politikusok, más országok diplomatái, és számos ártatlan ember – is meghalhat a merényletben, de, mint mondta, ez „nem probléma”, „nem egy nagy ügy”. Iráni megbízói nem emeltek kifogást a „járulékos kár” ellen.


Az iráni és a szaúdi államfő, kéz a kézben. Hadüzenettel ér fel az összeesküvés

Arbábsziárt szeptember 29-én tartóztatták le a New York-i Kennedy repülőtéren, és múlt csütörtökön jelent meg először a bíróság előtt, amely kizárta az óvadék ellenébeni szabadlábra helyezés lehetőségét. Amennyiben bűnösnek találják, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélhetik.

Az al-Kudsz a nagykövet meggyilkolásán kívül további nagyszabású terrorcselekményeket is előjegyzésbe vett, tervezték többek közt a washingtoni és a Buenos Aires-i izraeli nagykövetség felrobbantását is; erről részleteket egyelőre nem közöltek.

Irán alaptalannak, nevetséges, gyermekded kitalációnak nevezte az ügyet. A Kongresszus ennél valamivel komolyabban veszi a történteket: Michael McCaul republikánus képviselő (balra) például úgy fogalmazott, ha valóban Irán állt az összeesküvés mögött, úgy háborús cselekményt követett el nem csak Szaúd-Arábia és Izrael, de az Egyesült Államok ellen is. Mike Rogers, a Ház hírszerzési bizottságának elnöke úgy vélekedett, „Irán veszedelmes új vizekre evezett”.

A célpont, a 49 éves Ádel al-Dzsubeir nagykövet Washingtonban és Texasban végezte tanulmányait; 1987 óta diplomata. Egy hónappal 9/11 után küldték Amerikába, hogy segítse a megtépázott szaúdi imázs helyreállítását. 2007-ben nevezték ki nagykövetnek. Nemrég szivárgott ki, hogy Abdullah szaúdi király magánlevelét kézbesítette Obamának; a hír idején még csak találgatni lehetett, mi állt abban a levélben, ma már valószínűsíthető, hogy az összeesküvéssel kapcsolatos információkról lehetett benne szó.


Szukoti bónuszkérdésünk: ki lehet az összeesküvés mögött álló ötletgazda?

Nincsenek megjegyzések: