Oldalak

2011. október 10., hétfő

Iszlamista barbárok támadtak az egyiptomi keresztényekre, 24 halott

Mubarak hatalomtól való megfosztása óta a legtöbb halálos áldozatot követelő iszlamista agresszió színhelye volt az egyiptomi főváros. Miután Kairó már évtizedek óta judenrein, a mohamedán csőcselék a kopt keresztényekre – az arab hódítás előtti egyiptomiak leszármazottaira – támadt.


Lángokban állt Kairó belvárosa a vasárnapi összecsapások után, amelyek közvetlen kiváltó oka az volt, hogy az iszlamisták két keresztény templomot támadtak meg Dél-Egyiptomban. A koptok, akiket az elmúlt években folyamatosan provokált hol a hatalom, hol a csőcselék, a Nílus-parti tévészékháznál szerveztek békés ülősztrájkot, és csak azután ütköztek meg elnyomóikkal, hogy szélsőséges iszlamisták előbb kőzáport zúdítottak rájuk, majd állítólag sörétes puskákkal közibük lőttek.


A biztonságiak több mint ezer főt mozgósítottak és páncélosokkal jelentek meg a környéken, hogy a székházat megvédjék. A hadsereg hétfő reggel hét óráig kijárási tilalmat hirdetett, azt azonban már nem tudták megakadályozni, hogy az utcai harcok átterjedjenek a kora tavaszi éhséglázadás fő színhelyéül szolgáló Táhrír térre, ahol muzulmánok és keresztények kövekkel és Molotov-bombákkal estek egymásnak, felszaggatva munícióért az utcaburkolatot is.


Az események egyik csúcspontján páncélozott autó hajtott bele a keresztény tömegbe, többeket elgázolva, néhány embert a levegőbe repítve. A tiltakozók erre válaszul már felgyújtották a katonai járműveket, de felgyújtottak buszt, magánautót és ami csak a kezükbe került. A tomboló tömeget éjfél után sem sikerült megfékezni, feldühödött bandák terrorizálták az utcákat és találomra meg-megállítgatták az autókat, hogy megállapítsák, keresztények ülnek-e bennük. A rendőrség egész negyedekben még csak nem is mutatkozott, nemhogy megpróbálta volna elejét venni az egyre szervezettebb keresztényüldözésnek.


Egyiptom 80 millió lakosából körülbelül 8 millióan keresztények. Valamennyien azért elégedetlenek a jelenlegi katonai juntával, mert úgy vélik, Mubarak trónfosztása óta túlságosan kesztyűs kézzel bánik a velük szemben agresszíven fellépő iszlamista csőcselékkel, amelyre az erősen kopt- és keresztényellenes ultrakonzervatívok gyakorolnak hatást. Egyiptomban a kereszténység mint könyves vallás elvileg a zsidósággal együtt megtűrt vallás kéne legyen, a koptok azonban már jó ideje bűmbakként jelennek meg az arab többség szemében, és a hatóság még az iszlám által kötelező előírásokat sem tartatja be érdekükben.


Esszám Sáráf miniszterelnök tévészózatában mellébeszélt, és nem tudott eredetibbet kitalálni annál, mint hogy muzulmánokat és keresztényeket egységre szólított fel. Hisám Seihá, az egészségügyi minisztérium illetékese huszonnégy halottról és legalább száz sebesültről beszélt. Az egyiptomi kabinet rendkívüli ülést tartott a helyzet megvitatása érdekében.

A keresztény világ - természetesen - kussol.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

ez a muszlimok igazi arca, ez a Korán szelleme. gyökér pedofil Mehemed hagyatéka... Állítólag itt van a leghíresebb iszlám egyetem az al-azhar, ahová Goldziher Ignácot is tanítani hívták. De ilyen vérgőzös helyre zsidó nem teszi a lábát...

Névtelen írta...

Őrület, I-ten óvja ezt a jobb sorsra hivatott közel magyarországnyi keresztény közösséget! Ilyenkor hol marad a nyugati keresztény szolidalitás?!
A keleti társadalom mélyén fortyogó vérszomjas erőszak újra áldozatot kíván...? Itt az idő a muzulmánság számára, hogy végre iszonyodva önmagára tekintsen és bódultan felébredjen az acsargó másság-gyűlölet kénköves poklából.

Levana

Névtelen írta...

Eldrad írja:

"...itt van a leghíresebb iszlám egyetem az al-azhar..."


A History Channelen (szóval, nem ám valami noname adón) láttam vagy egy éve egy komoly dokumentumfilmet, melyet egy keresztény riporter és csapata készített az iszlámról.

Elmentek az al- azhar egyetemre is, megkérdezték a tanulókat, de még magát a rektort is; világnézet, vallás, euro- atlantiakkal való viszony, elképzelések, ilyenek.

Egyszerűen tragédia volt, amit ezek az állatemberek feleltek minderre, a rektorral az élen.

A szokásos iszlámnáci propaganda, teljesen nyíltan, vagyis, pl. jogosak a merényletek szerte a világon, mert hogy "elnyomják" az iszlámot, az iszlám felsőbbrendű eszme minden másnál, az iszlámnak kell uralnia a Földet, akinek ez nem tetszik, azt erőszakkal kell megtéríteni, ha nem tér meg, akkor megölhető.

És a többi. Izrael meg a zusákok így- meg úgy, a szent palesztin ügy (WTF???), jogos zsidót ölni, stb, stb.

És mondom, ez teljesen nyílt riport volt a tanulókkal, és a rektorral.

Na, ez ma az al- azhar.

És ha az iszlám ma létező legnagyobb oktatási intézményében ez a nem hivatalos, de teljesen nyílt álláspont, akkor mégis, miről ugat az, aki ezekkel "békülni" akar, vagy "párbeszédet"?

Névtelen írta...

Eldrad írja:

Azért a monarchiák idejében, ha ilyesmi előfordult volna, odamegy pl. a brit foltta, egy halom gyalogoskatonával, és addig lövi- fenyíti ezt a szemét, hulladék népséget, míg be nem fejezik az őrjöngést.

Most meg, befogja a pofáját minden felelős politikus vezér, nehogy "megsértse" az iszlámnácikat.

Hogy ezek a mocskok keresztényeket ölnek halomra, szerte a világon, a helyi hatóságok halgatólagos, vagy tevékeny közreműködésével, az már nem érdekes, úgy tűnik.

...

Remélem, Hermann Cain szenátor nyeri a legközelebbi USA elnökválasztást, és rendet tesz a világban.

Névtelen írta...

Eldrad írja:
...
AZért az meg kellhagyni, ezek a koptok tökös gyerekek.
...
Odateszik magukat, erőszakkal nem lehet őket megfélemlíteni (máshogy sem), kiállnak verekedni, ha kell.

Vagyis, mindent megtesznek civilizációjuk fennmaradása érdekében, ami lehetőségükben van, és amit az euro- atlanti világ nagyrészt nem tesz meg.

Teszik mindezt rendkívül gyilkos körülmények között.

Nem semmi egy csapat...

Lehetne róluk példát venni.

Fekete Károly írta...

Teljesen igazad van! De én továbbgondoltam.

Egy tökös zsidó-keresztény-muszlim összefogásra van szükség, és megvalósítani egy új emberiséget.

Nechemia ben Avraham írta...

Ezt a tökös összefogást álmodta meg Begin a zsidó Izrael, a muzulmán Egyiptom és a keresztény Libanon szövetségében. Sajnos csak álom maradt.

Fekete Károly írta...

Az biztos. El nem hiszed, micsoda tűz égeti az antiszemitát arra, hogy a zsidót tűzzel égesse meg. Akkora tűz, mint a szex! Bizonyos fokig az is!

A náci amikor antiszemitál, akkor ténylegesen a szexuális agyközpontját használja.