Oldalak

2009. március 9., hétfő

Március idusára, avagy: van-e helyük 2009-ben a zsidóknak Magyarországon?

Közeleg a nemzeti ünnep, készülődik a rendőrség, ahogy azt – újabban megint – szokta, és Magyarországon, különösen a gázai rendcsinálás óta, ismét tombol az antiszemitizmus, miközben a gazdaság gyakorlatilag összeomlófélben van. Nyugaton is tombol, de ott az importiszlámnak köszönhetően, a magyarok ezzel szemben, köszönik szépen, önellátók. De nem csak az antiszemitizmus tombolása veti fel a kérdést, érdemes-e a mégoly asszimilálódott magyarországi zsidóságnak tovább erőltetni a huszadik században többszörösen megbukott magyarkodást, vagy elgondolkodni azon, milyen lehet egy működő országban élni, ahol a törvény őt védi, és nem mást.

Biztosan voltak bölcsek, akik előre látták már az úgynevezett rendszerváltás idején, hogy elszabadulnak az indulatok, és majd a zsidókon köszörülik az emberek a nyelvüket. Az első igazi, nagypofájú antiszemita a bolseviki állam által Kossuth-díjjal is kitüntetett Csurka ügynök volt, aki nyilván ezzel hálálta meg egy kultúrzsidónak – Aczél Györgynek –, hogy az amúgy kutyát sem érdeklő, dögunalmas (más szóval „szépirodalmi”) könyveit, amelyek piaci körülmények közt aligha állták volna meg a helyüket, százezerszámra nyomtatták és terjesztették. Zsírtáltos rövid időn belül a gengszerváltás utáni egyik legundorítóbb politikai figurává nőtte ki magát. Hülye kis dolgozatát, amelyben mindenféle New York–Tel-Aviv tengelyekről fantáziált, már Tel-Avivban olvastam, és hálát adtam Istennek, hogy ezek a dolgok engem már nem érintenek, egyszersmind egyetértettem másokkal abban, hogy amit Zsírtáltos művel, az aztán már mindennek a teteje – vagy ha úgy tetszik: az alja.

Ebben hatalmasat tévedtem. Csurka kétségkívül ostoba és primitív módon élte ki a maga kis mániáját, hiszen a nagy elődök sokkal színvonalasabban művelték az ilyesmit. Ha valaki beleolvasott egy Istóczy Győzőbe – a magyarországi antiszemitizmus atyjáról van szó –, ha más nem, hát a styl, az tiszteletet parancsolt, ha pedig Istóczy arcképét tekintette meg, azonnal feltűnt, hogy emberformának örvendett az illető, és nem úgy festett, mint egy szeneslapáttal pofán vert disznó. Csurkából az eltelt évszázad folyamán végbement általános rothadás hozta ki az antiszemitizmust úgy, ahogyan ebből az emberből elénk ömlött: ócska kis összeesküvés-elmélet formájában, amely minden gondolkodó fő számára nyilvánvalóan a sok évtizedes elfojtottságból vette eredetét: a vidéki prolinak valahogyan fel kellett dolgoznia, hogy a zsidó Budapestnek köszönhetően vitte valamire. Mi másra is futhatta tőle, mint ordenáré zsidózásra – ami egyszersmind arra is jó volt, hogy gründoljon egy pártocskát és abból el is éldegélhessen, munka és tehetség nélkül.

A párt, amit otthagyott, nem remekelt. Magyarországon ugyebár szocializmus volt 1988. január 1-ig, a társasági törvény hatályba léptéig (onnantól fogva lehetett pénzt keresni, legalábbis elviekben, mert pénzt csak pénzzel lehet csinálni, hitellehetőségek pedig nem léteztek). De több más tekintetben megmaradt a szocializmus, amelynek fő jellemzői: a) a magánkezdeményezés valamilyen fokú korlátozása, b) a demokratikus szabadságjogok korlátozása és c) a GDP-t termelők túladóztatása és az adójövedelmek elherdálása. Nos, a magánkezdeményezést többé-kevésbé szabaddá tették; a demokratikus szabadságjogok is kiteljesedtek – noha a kényszersorozást évekig fenntartották, zsidózni viszont azon nyomban szabadott –, ami pedig az adóztatást illeti, arra ráépült egy olyan állami-politikai maffiahatalom, amelynek láttán tisztességtelenségben megőszült dél-amerikai diktátorok is elpirultak. A kettős olajár fél évtizeden át történő fenntartásától és a magánembereket milliárdokkal gazdagító, vérforraló parkolási díjaktól olyan ív vezetett a Vegyépszer-korrupciókon át a völgyhidak mesterséges létrehozásából fakadó túlszámlázásáig, hogy nincs az a banánköztársaság, amely ehhez fogható mérleggel dicsekedhetne. Lehet, hogy nem Magyarország lett a legkorruptabb ország a világban az elmúlt húsz évben, de hogy a legpofátlanabbul korrupt ország lett, az biztos, és nagy valószínűséggel nem létezik olyan aljas politikusgárda, mint a jelenlegi magyar. Ja, hogy minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel? Hát akkor elég ciki…

Ilyen körülmények között tulajdonképpen nem is csoda, hogy Zsírtáltos, legalábbis szavakban, ott folytatta, ahol Szálasiék abbahagyták, és az sem, hogy erre volt fogadóközönség. És azon sem csodálkozhatunk, hogy az emberek ingerküszöbe egyre többet bírt el. Csurkát egyre szókimondóbb alakok követték. Bayer, Lovas, Bencsik, a Demokrata, a Magyar Nemzet és a HírTV zsidózása már egy magát polgári pártnak hazudó rablókft ideológiai aláfestését szolgálta, s noha magának a rablókft-nek nem volt szellemi lényege az antiszemitizmus, sőt, abban zsidók is részt vettek és ma is részt vesznek, a „polgári” zsidózás már jóval veszedelmesebb volt, hiszen nem egy agyatlan paraszt művelte a hozzá hasonszőrű, trianonozó vén majmok mulattatására, hanem képzett médiaszakemberek, akik minden elképzelhető fogást bevetettek a hatalomra került bolsevista maffia ellen, és semmi nem volt szent a számukra, kivéve az eszköz, amit a cél szentesített.

A szocializmus leglényegét – ha látod, hogy valakinek van, akkor vedd el tőle, a nagy részét tartsd meg magadnak, az aprón meg vásároljál négyévente szavazatot magadnak – azonban senki nem számolta fel. A Kupa-féle gyilkos adórendszer a mai napig változatlan formában működik, mert senkinek nem állt érdekében hozzányúlni, és nem elsősorban azért, mert akkor a megrövidített eltartottak a következő választásokon majd nemmel szavaznak. Azért nem nyúltak hozzá, mert a rablóelit bevételi forrását kellett volna ezzel megkurtítani. Az eltelt két évtizedben azonban végletesen eltorzult a társadalom. Hárommillió nyugdíjas vált politikai ütőkártyává, százmilliárdokat szórtak fölöslegesen a magyar mezőgazdaságnak nevezett szemétdombra, százmilliárdokat MÁV-ra, Volánra, BKV-ra, lerohadt egészségügyre, szociális segélyekre, túlduzzasztott államigazgatásra és főleg korrupcióra, amelybe természetesen az is beletartozik, ha valakit közpénzen alkalmaznak egy minisztériumban úgy, hogy az a minisztérium elketyegne nélküle is. Ha az állami alkalmazottakat is levonjuk, jelenleg kétmillió adófizető tartja el a többi nyolcmilliót, és az arány egyre rosszabbodik. A mindenkori kormány piramisjátékot folytat, és makacsul egyre többet akar elvenni a még GDP-t termelőktől: az alkalmazott fizetésének majdnem a felét, a vállalkozó jövedelmének majdnem az egészét viszi. Mindenki tudja, mi szokott lenni a piramisjáték vége.

Az emberek többsége persze ezt látja, s noha kellőképp sötét ahhoz, hogy bármilyen, őt érintő változásra nemet mondjon (lásd a háromszáz forintos népszavazás szánalmas eredményét), annyira azért kényelmetlenül érzi magát, hogy az elvonások ellen lázongjon, azok alól minden eszközzel kibújni megpróbáljon, lopjon-csaljon, ahol tud, hiszen az evésről még nem sikerült leszoktatni. Képmutató, mert széttárja a kezét, hogy ő erről nem tehet, a politikusok a hibásak. Sunyi, mert már a nagyapját betörték az ötvenes években, normális emberi, állampolgári viselkedést hírből sem ismer. Forr benne az elégedetlenség, mert úgy érzi, neki több jár. Igazi nagy botrányt nem szeretne, mert csak félti a plazmatévéjét meg a Suzukiját, ami még ki sincs fizetve. Nos, ha már így összeadtuk az egy meg egyet, rájöttünk arra, feleim, miért tűntek fel egymás után olyan üstökösök a magyar politikai élet egén, mint Kocsis Imre (Lelkiismeret ’88), a Budaházy-Toroczkai duó, Bácsfi Diana honleány, Polgár Tamás, az agyhalott számítógépfüggő tinik atyaistene, Novák Előd, a fostosnáci, kurucos haverja, Molnár Balázs, Hegedűs, a zugpap, Kurvai Hisztina, hovatovább az ország nagyasszonya, a Magyar Gárdának csúfolt Szálasi Népi Együttes, és miért koronázza meg az egészet a liberálisnak indult, mára anarchistává züllött Tamás Gáspár Miklós, bizonyítván a tételt: összenő, ami összetartozik? Rájöttünk arra, hogy Csurka bácsi nyálverése szelíd kis pampogás volt a minden rendű és rangú, veszedelmes elmebeteg tombolásához képest, akik például akadálytalanul kiugathatták magukat a 2006-os csőcseléklázadás idején, a Kossuth teret összeszarva-hugyozva? Rájöttünk már arra, miért vannak ők, és miért nincs egy normális politikus, akire szavazni lehetne?

Azért, mert az egyikre van igény, feleim, a másikra meg nincs.

Hát arra rájöttünk-e, mi az, amiben a felsoroltak mind megegyeznek.

Bezony ám, a zsidó (Izrael). Hogy azzal vannak itten a bajok.

Ami a gazdasági bajokat is megmagyarázza természetesen. És az összeomlást is meg fogja, ami rövidesen itt lesz.

És a pogromokat is, amelyek itt lesznek.

***

A viszonylagos csend ne tévesszen meg senkit. Volt már Magyarország a béke szigete, például végig 1940-ben. A magyar zsidók 1940-ben nem szívesen lettek volna a belga vagy holland zsidók bőrében, és bölcsen mondogatták, hogy bezzeg a Kormányzó Úr Őfőméltósága soha nem hagyná, hogy velünk ilyesmi történjen. Az események most is Nyugaton zajlanak; az euroatlanti civilizáció hihetetlen rövidlátással magára szabadította az iszlám nevű társadalmi rákot, és ezzel a leggyilkosabb antiszemitizmust oldotta el, ami a történelem folyamán valaha létezett: rosszabbat és kegyetlenebbet, mint a nácizmus volt. Vele szemben épp úgy az appeasement politikáját folytatta, mint tette a nácizmussal szemben. Az iszlamista bevándorlás Magyarországot nem árasztotta el, miután itt nem létezett a franciához, hollandhoz vagy brithez fogható, könnyedén lelegelhető szociális ellátórendszer, no meg a végsőkig adóztatott, és már a romák eltartását is erősen sérelmező őslakosság is igen durva xenofóbiával reagálna egy nagyobb iszlamista bevándorlásra (ez esetben, azt kell mondjuk: hála Istennek). A magyarországi zsidó ma is azzal vigasztalhatja magát, hogy ez még mindig a béke szigete, csak néhány majom csinálja a fesztivált, és a Miniszterelnök Úr Őfőméltósága soha nem hagyná, hogy velünk ilyesmi történjen. (Mi az, hogy! Nagyon is!)

Eddig tartott az én mondanivalóm, s most átadom a szót Guy Bechornak, aki a Jediot Achronotban jelentetett meg figyelemre méltó írást. Ő is arra biztatja az európai zsidóságot, nézzen szembe a tényekkel.

Élhetnek-e zsidók Európában?

Az egyre gyámoltalanabb európai zsidóság számára Izrael nem a probléma, hanem a megoldás


Nehéz elhinni, hogy ez a kérdés még mindig aktuális, de sajnos hét évtized elteltével is felmerül: van-e a zsidók számára hely Európában? Folytathatja-e a zsidóság az életét büszke közösségként 2009-ben, azon a kontinensen, amit annyi rémes emlék terhel? A válasz – annak fényében, amely az elmúlt hetek folyamán végbement, noha nem csak amiatt – negatív.

Zsidó immár nem sétálhat az utcákon látható zsidó védjegyekkel, nem látogathat meg olyan zsidó intézményt, amit nem vesz körbe a rendőrség vagy biztonságiak; lakatok és rácsok mögött kell maradnia, és féltenie kell az életét.

Eközben akik elrejtik zsidóságukat és asszimilálódnak a társadalomba, élhetnek tovább – legalábbis amíg kellemetlen szituációba nem keverednek a kollégájukkal, az iskolában, vagy az élet bármely más területén.

Az elmúlt hónapokban – már a gázai hadműveletek előtt is – több európai ország, köztük Törökország, Nagy-Britannia és Franciaország néhány zsidó közösségét látogattam meg, s beszélgettem tagjaikkal. Az út során a saját szememmel láthattam a zsidó lét nyomorúságát. Igen, ha eldugják a Dávid-pajzsot és lemondanak az egyedi ruháról, s ha beletörődnek, hogy a zsinagógájuk úgy fessen, mint valami ostromlott erőd – voltaképp mint egy gettó –, és ha arra kényszerülnek, hogy a nyílt utcán fenyegessék meg őket, és halljanak az egyre növekvő számú antiszemita incidensekről – nos, mondhatjuk, hogy van zsidó lét. Riadt, zavart és alávetett lét.

Biztonságban érezhetik-e magukat országukban? Egyáltalán nem.

Az antiszemitizmus európai jelenség, a kontinensre milliószám özönlenek a muzulmánok, akik az Izraellel és a zsidósággal fennálló konfliktusukból olyan ügyet kovácsolnak, amelynek segítségével megvethetik a lábukat Európában. A globális gazdasági válságot zsidóellenes agitációra és arra használják kik, hogy azon befektetési bankok ellen hergeljék az embereket, amelyek öt évtizeden át a világ javát szolgálták. S most, amikor veszteségek is vannak, „a zsidó pénz még mindig uralja a világot”, mint azt Dél-Afrika külügyminiszter-helyettese riasztó módon kijelentette.

A trend az egész világon nő, és semmi köze nincs Izraelhez: Izrael csak eszköz, amelynek révén céljaikat elérhetik. Izrael az, ami a múltban a zsidóság volt.

Ha azt tapasztaljuk Törökországban vagy Olaszországban, hogy zsidó tulajdonú üzleteket jelölnek meg, nehogy a helyiek vásároljanak ott, ugyan micsoda jövőjük lehet a 750 ezres nyugat-európai zsidóság gyermekeinek? Egy olyan országért dolgoztatok, ahol titeket mindig is idegennek fognak tekinteni. A második világháború után egyes országokat gazdaggá tettetek, s ma azt látjuk, hogy a svéd fővárosban betiltanak egy néma zsidó tüntetést, mert tartanak a muzulmán erőszaktól. Micsoda jövőtök van nektek azon a földrészen, amely egyre gyorsabban iszlamizálódik?

Ma már van államunk

És mi a különbség 1939 és 2009 között? Ma, szemben a múlttal, a zsidóknak van államuk: sikeres és gazdag állam, amelynek életszínvonala ma már a nyugati színvonalhoz közelít. Az egy főre jutó nemzeti össztermék decemberben, Nagy-Britanniában 39 ezer dollár volt (az Economist szerint), Izraelben pedig 29 ezer dollár.

Hagyjátok ott azt a kontinenst, amely szeretettel visszavárja az antiszemitizmust; nekünk Izraelben szükségünk van rátok. Ha sok százezer gazdag zsidó érkezik, az fellendíti Izraelt, és végez az izraeli arabok illúzióival, akik demográfiai győzelemről álmodoznak, valamint teljessé teszi Izrael gazdasági felsőbbrendűségét. Ti, akik most érkeztek Izraelbe, nem viszitek be az országot a világ húsz leggazdagabb országa közé – ezt a célt már elértük –, hanem a világ tíz leggazdagabbja közé.

Van nektek hazátok, hát miért érnétek be azzal, hogy másodosztályú állampolgárok legyetek? Miért kéne félnetek attól, ha megmutatjátok zsidóságotokat? Miért támadna meg benneteket bárki késő este a metróállomáson?

Ez a nagy különbség. Gyertek ide, ne csak Izrael kedvéért, de saját identitásotok és gyermekeitek jövője kedvéért.

Az izraeli zsidó közösség mindig a zsidóüldözések idején gyarapodott – elvégre is a cionizmus alapvető célja és a zsidó nemzeti mozgalom legkézenfekvőbb ideológiai alapja ez: Izraelnek otthon gyanánt kell szolgálnia mindazon zsidók számára, akiket világszerte üldöznek.

Szemben azzal, amit már megszokott módon hallotok a globális médiából, számotokra, európai zsidók számára, Izrael nem a probléma – sokkal inkább a megoldás.

51 megjegyzés:

Névtelen írta...

pc írja:
nagyon köszi, hogy betetted ezt a yediot ahronot cikket.
A zsidók hazatérése nagyon bibliai. Viszont azokról a nemzetekről akik ezt kikényszerítik, óriási szegénységi bizonyítvány...
Mert mit kaptak a zsidók azon népektől akiket pl. a trianoni depresszió és letargiából Weiss Manfrédok, Richterek, Spitzerek, Friedek húztak ki, talpraállítva a magyar gazdaságot?

Névtelen írta...

pc:
Ja és Ricsi!
Nem vennéd le azt a durva purimos képet (férfi női ruhában?!). biztos hogy ez purim és nem a melegfesztivál?
illetve a "jelentkezz az izraeli hadseregbe" prostijának képét?!
asszem a cahal pont nem erről szól.
több kérésem nincs :))

Nechemia ben Avraham írta...

Purimkor az ilyesmi nem vészes, és aki engem ismer, aligha asszociál melegfesztiválra. Katona srác beöltözött balerinának és megy a barátnőjével.

A Cahal részben azért a koedukációról is szól, a csaj meg nem prosti, de majd mindjárt keritek valami mást. Csak neked, csak most. :)

Névtelen írta...

Huvazze... az a két kép ott a végén eléggé hátborzongató.

Névtelen írta...

Biztos hogy jó az ha az összes zsidó egy országban lesz? Nem inkább roppant veszélyes?

Névtelen írta...

"a hamis ügytől maradj távol"

De te, Mokka, tocsogsz benne.

Névtelen írta...

Konrad írja:

"Biztos hogy jó az ha az összes zsidó egy országban lesz? Nem inkább roppant veszélyes?"

1. Nem lesz soha az öszes zsidó egy országban, ahogy korábban sem volt így soha.

2. Értem én, mire gondol, aki ezt írta: ha minden zsidó egy helyen van, akkor egyetlen nagyarányú ABV támadással ki lehetne őket irtani. Ez így, plasztikusan, igaz is lehetne, csakhogy:

- Ne feledjük, Izrael hadserege és hírszerző szolgálatai még mindig világbajnokok, bárkit lenyomnak, ahogy azt már meg is tették jó párszor.

Izraelt nem lehetne "csak úgy" megsemmisíteni, és bezárni sem fog, mint a sarki fűszeres.

Viszont ahogy elnézem, tudományos és technikai színvonala olyan mértékben előzi meg a világ nagyobb részét, hogy az behozhatatlan (és most a különféle iszlamista diktatúrákat hagyjuk, azokegyszerűen nem képeznek összehasonlítási alapot sem Izraellel, sem a világ fejlett részeivel).

Ez a fejlődési tendencia, mely természetesen kiterjed a haditechnikára is, garantálja az ország fennmaradását.

Mit hallok, hogy iráni atom?

- Nem baj, csinálják csak. Legalább előrehozzák irán lezúzását.

Nekemk meggyőződésem, hogy amint az iráni atomtöltet öszeszerelési fázisba kerül, megindul az izraeli légihadjárat, szárazföldi elitkommandók támogatásával irán területén.


Mit hallok megint? Hogy hát az iráni meg a szír hadi fejlesztések?

- Aha, ezen a "fejlesztések" nagyobb része (lopakodó technológia, ilyen-olyan szuperrakéták, stb)egyszerűen kamu. Ami pedig igaz, az meg orosz technológia, a legjobb eszközeik is egy-két generációval az Izrael által használt felszerelés mögött lemaradva.

Azon kívül volt ám egy főpróba, 2007 végén, annak a bizonyos szír atomfegyver-installációnak a lebombázása, mélyen szíria belső (keleti) régiójában.

A kutya sem észlelte a berepülő izraeli gépeket, azt sem tudták, mi szakadt a nyakukba. Pedig több ország légi felderítésének is jeleznie kellett volna egy ilyen léptékű berepülést.

Így iránnak is, akik a szírekkel együtt nem sokkal a támadás előtt ordítottak heteken kersztül, hogy milyen új szuperradarjaik és rakétáik vannak, most vették, kinézi a szemét is mindenkinek, észlel mindent, meghallja az egérfingot is mittudomén hány száz-ezer kilométeres körzetben...

...ehhez képest francot se' észleltek.

Az a támadás, azon túl, hogy lerombolt egy szír nuke-installációt, elsősorban iránnak szólt.

Szóval, nyugalom.

Izrael már volt ennél sokkal kritikusabb helyzetben is (ajjaj, de még mennyire...).

Aztán mégis rommá vertek mindenkit, mikor eljött az ideje.

Most is így lesz.

Névtelen írta...

Konrad írja:

Még pár szó az Izrael VS iszlamisták témához:

A minap a videomegosztókon izraeli hadi felvételeket kerestem. Első körben nem teljesen azt találtam, amirte számítottam, hanem mindenféle iszlámnáci agymenést, hogy hát, aszondja:

- A hős egyiptomiak éppen LEGYŐZIK az izraeli hadsereget (1967, 1973)

- Egy darab egyiptomi katona éppen egymaga lenyom 3 izraeli tankot...

Ennek igazolására a rettenetes léptékű, 1973-as egyiptomi vereség után készült arab propagandafelvételeket szedte elő az iszlamista videokészítő, ahol - mint az ismert - az egyiptomiak szó szerint eljátsuották újra az átkelész a Szuezen, és bemutatták, hogyan zúzták ösze az izraeli hadsereget - mármint, a háború során végig. És itt mindenféle távoli felvételek is készültek, hogy éppen valakik valahol tankokat lőnek ki.

Itt tudni kell egy nagyon fontos dolgot:

AZ 1973-AS SINAI HÁBORÚ ELSŐ PÁR NAPJÁRÓL EGYETLEN TV FELVÉTEL SEM KÉSZÜLT EGYIK OLDALON SEM. AZOK A BIZONYOS KÉPSOROK, HOGY AZ EGYIPTOMIAK ÍGY-ÚGY ROHANNAK A SIVATAGBAN, LÁNGSZÓRÓZNAK, T-55 TANKOK GÖRDÜLNEK, MEG ILYENEK, AZ MIND ENNEK AZ UTÓLAGOS MOZIFELVÉTEL KEDVÉÉRT ELJÁTSZOTT FILM!

- Az 1973-as totális arab győzelem...

- Az 1982-es iszlámnáci erőfölény és a CAHAL megszégyenítő libanoni veresége (ez is 1982)...

- Az egyiptomi és a szír hadsereg, melyek a világ legjobb hadseregei, és katonáik, akik a világ legjobb katonái...

És így tovább.

És a kísérő kommentek a videók alatt, melyek mind ezt rikácsolják:

"márpedig az arabok MINDIG legyőzték eddig Izraelt, bármelyik háborúban, meg az amerikaiakat is, és kész, allah faszbar!!!"

Még Magyarországon is van egy adag iszlámnáci elmebeteg, akik tökéletesen hozzák ugyanezt a formát - hogy márpedig az iszlám csakis "GYŐZ". Legutóbb a Cast Lead hadműveletre rikácsolta főbűnös bandavezérük kétségbeesetten, hogy "márpedig az iszlamisták ott IS győztek, és kész!!!" És elkezdte sorolni, hogy miért is "győztek" ők...

Barátaim...ez a tébolyult iszlám pszihopátia a biztosíték, hogy az iszlamisták SOHA nem fognak győzni nyugati hadsereg felett!

Azért én szeretnék az iszlámnáci bandáknak, ezek szimpatizánsainak bárhol a világon, és a reguláris iszlám hadseregeknek jó sok ilyen "győzelmet" kívánni.

Lesz még részük belőle, az biztos.

Ilyen hozzáállással...

Unknown írta...

Kedves Ricsi,


Köszönöm ezt a cikket, ilyesmire számítottam long time ago … :)
Olvastam Én is az általad idézett cikket.

Mit is lehet tenni?
Több ezer éves európai zsidóság egyáltalán nem biztos, hogy elvágyik innen, olyan nagy kultúrát építettek ide, hogy Európa számára iszonyatos hiány lenne a jelenlétük.
Még mindig azt mondom, hogy nem a tömegalija a megoldás, véleményem szerint Izrael nincs is felkészülve tömegalijára. Persze más kérdés a vész ideje, amit reméljük, sosem jő el újra. KELL Európába a zsidóság.
A cikket, amit írtál a magyar politikáról, az dióhéjban össze is foglalja klasszul, ami itthon folyik, amely SOSEM FOG MEGVÁLTOZNI, addig míg fel nem kel a nép, ledózerolja képviselőstül a Parlamentet, elhordják annak a mocskos háznak a romait, felszántják és felsózzák a helyét. Mert ami abban a házban addig folyik, azt a legundorítóbb népgyilkos országok is megirigyelnék. Az egész politikai korrupt nyálelitet le kéne mészárolni a hősök terén, természetesen a „Jobbik”-kal és az összes náci szervezettel együtt.

Még idefűznék valamit: a nagyjából 1, vagy 2 hónapja, nem emlékszem pontosan… Hősök terén ( „a magyarság szent mega-szakraális jelképének terén”, igen ott ) európai nácitalálkozó volt ( azért jöttek ide, mert itt megtehetik büntetlenül ).
AZ ÖSSZESET SZÍVFÁJDALOM NÉLKÜL OTT A HELYSZÍNEN EGY SOROZATTAL –IGÉNY SZERINT EGYENKÉNT- AGYONLŐTTEM VOLNA, és elégettem volna a helyszínen Őket.
Igen.
Nem szégyellem.

Névtelen írta...

Jó.

De miért pont a Hősök terén?

Vannak kitűnő szemétégetőink, és akkor a maradványokkal se kell utána vesződni. Komposztálódik.

:)

Névtelen írta...

Figyeljetek ide.

Ez gáz.

És aki ezt nem látja, az is.

Most egy kicsit csalódtam a szellemi képességeitekben, ennél azért többre tartottalak titeket.

Unknown írta...

Nagyon sajnállak.
Én kimondom kendőzetlenül a véleményem.
Ugyanis AZ ALJADÉKOKAT ODA KELL JUTTATNI AHOVÁ VALÓK.

Nechemia ben Avraham írta...

Madárijesztő! Amennyire ismerlek - de lehet, hogy tévedek -, neked sem szived csücske a politikusok. Azt, hogy ilyen vélemény alakult ki róluk, maguknak köszönhetik, alja tolvajbanda. Jobb és bal egyaránt.

Ahhoz meg mi a közöd, hogy akár én, akár egy izraeli lap tudósitója arra biztatja a zsidókat, hogy menjenek lakni zsidóországba? Te sem birod őket, nem? Nem a legjobb lenne neked is, ha csomagolnának?

Vagy akkor már nem lenne kit hibáztatni?

Névtelen írta...

Nagyon jó a cikk, bárki bármit mond. Isten áldja Izraelt. üdv. egy magyar nem zsidó

Névtelen írta...

Konrad írja:

"Vagy akkor már nem lenne kit hibáztatni?"

- Dehogynem.

A zsidókat.

:((

Na komolyan:

- Mindannyian tudjuk, hogy nem kell a fasorban sem zsidó jelenlét, hogy a végletekig aberrált, pszihotikus, analfabéta, rosszéletű prehumánok szerint mindenért, még a réti nyulak tömeges pusztulásáért is a ZSIDÓ legyen a felelős.

Hát nézzétek meg, mi zajlik a többnyire "zsidómentes" iszlámnáci diktatúrákban!

Vagy nézzétek meg, hogy a "magyar gárda" nevű díszhumán-gyűjtemény egyik, magát "főkapitánynak" gondoló, pofára is enyhe értelmi fogyatékos bandafőnöke miket vizionált nemrég!

(a zsidók, mint az köztudott, világuralkodnak, és adóikkal nyomorgatják a világot...de ehhez csak 2 milliárd emberre van szükségük, a többi 4 milliárdot mindjárt "lepermettezik" (??????), stb...a közönség meg komoran bólogatott ehhez a pszihopata agymenéshez)

...hát, mit mondjak, szerintem ez a "főkapitány" vagy kianyavalya gyerek sem volt már nővel elég régóta, vagy ha igen, annak olyan lehetett a női minősége, mint az övé hímnemben!

(aki látta ezt a rakás szerencsétlenséget, hogy néz ki, az tudja, miről beszélek).

Lényeg:

Ahogy a cikkben is van: zsidó, jelentsen ez a szó bármit is, szerintem csak Izraelben érezheti magát biztonságban.

Eltekintve az álandó iszlámnáci fenyegetőzéstől, konkrét támadásoktól, időnként kisebb-nagyobb rendteremtő hadműveletektől...de Izrael legalább tettlegesen védi állampolgárait, fegyverrel, ha kell.

Európa nagy része meg kezd visszasüllyedni a weimari korszak impotenciájába, melynek tudjuk, mi lett a vége.

Névtelen írta...

Tényleg, zsidók...

mi a jóégért nem mentek el innen?

A kérdésre egyetlen válasz van: az, hogy ténylegesen nem a biztonságotokat, hanem a privilégiumaitokat féltitek.

Névtelen írta...

Nagyon jó,és ütős bejegyzés!Kalap,kabát,pénztárca,bankszála fel,bőröndbe bepakol,irány Izrael!Mindenki vigyen magával egy romát is!Aztán meglátjuk milyen lesz zsidóórszág közbiztonsága!

Nechemia ben Avraham írta...

Bocsika, de romákra a Hazatérési Törvény nem vonatkozik. Ők tehát maradnak.

Madárijesztő! Feltettem neked két kérdést, ezek közül az egyikre válaszoltál - a magad módján. Az elsőre azonban nem.

Mi bajod a politikusok lebarmolásával?

Szeretettel várjuk továbbá annak kifejtését, mit értesz privilégiumok alatt, amiket olyannyira féltenek a zsidók, hogy inkább maradnak itt, meg a többi országban.

Milyen privilégiumaik vannak?

Névtelen írta...

"Ha sok százezer gazdag zsidó érkezik..."
Mert csak azok vannak! Pont! Szegény zsidó, képzetlen zsidó, mentálisan beteg zsidó az nem létezik, Izraelbe meg végképp ne jöjjenek.
Hát a diszkriminatív kurva anyádat neked!!

Névtelen írta...

Még valami: Ha az izraeli politikusok az európai zsidóság alijázását akarják, akkor előbb lesznek szívesek rendet rakni odahaza, mert olyan országba senki sem megy ahol attól kell félnie hogy mikor lövik le/késelik meg/rakétázzák fejbe/rabolják el a kedves arab honfitársaik!

Névtelen írta...

Konrad írja:

Ricsi, szerinted ez a legutóbbi "névtelen" valami rosszat álmodhatott, vagy be volt nyomva, mikor beírta rendkívül informatív, világos értelmű, és értékles gondolatait ide?

:(((

Nechemia ben Avraham írta...

Kedves névtelen, a Jediot Achronot a cikkét kimondottan a nyugat-európai zsidóságnak szánhatta (francia, angol, holland a jelentősebb), azok meg köztudottan nem tartoznak a szűkölködőkhöz, mert maguk a társadalmak is gazdagok. El sem tudod képzelni, mennyi a szegény,képzetlen, beteg zsidó pl.Magyarországon.

Az izraeli Hazatérési Törvény egyébként a száz éves, rákbeteg nincstelen zsidóra, valamint nem-zsidó házastársaira és leszármazottaira is vonatkozik, úgyhogy a diszkriminativ kurvaédesanya, az a tiéd.

Odahaza lesz rendrakás. Egyet se félj.

:)

Névtelen írta...

Ani:
Kedves Névtelen!
Szerinted mennyivel biztonságosabb ma Magyarország? Követve a napi eseményeket, legalább annyi erőszakról hallani, olvasni itt is. Itt miért nem raknak rendet. Mi lesz itt 20 év mulva, figyelembe véve a demográfiai előrejelzéseket, a gazdasági helyzetről nem is beszélve? Milyen jövő vár a gyerekeinkre, unokáinkra? Én is fontolgatom, hogy alijázzak. Ugyan nem veszélytelenebb Izraelben sem, mint itt, de legalább tudom, hogy ilyen alakok, mint Te, nem jönnek szembe velem az utcán.

חנה írta...

Az előző hozzászólás Anija nem én voltam.

Névtelen írta...

Bocsáss meg kedves Ani, bár rendszeres olvasója vagyok a blognak, nem emlékeztem, hogy ez a név már foglalt. Ha leközelebb írok, majd Anikó néven teszem.

Névtelen írta...

Konrad írja:

- Na nézzenek mán' oda...Ani VS Ani???

:)))

חנה írta...

Kedves Anikó, semmi gond :) Én itt főleg olvasó vagyok, nem író.

Kedves Konrád, bárki mondhatja magáról, hogy ani, ha picit is tud héberül...:)
Szóval semmi versus.

Névtelen írta...

Richárdom...

a politikai elittel nagyon tele van a tököm, nálunk a rendszerváltás alatt fél év alatt lezajlott annyi antidemokratikus átmenet, amihez Izraelben 20-30 év is kellett, de jelen pillanatban mindkét országban egy bebetonozott politikai elit ül, és úgy gondolom, hogy mindkét ország javára szolgálna a kirobbantásuk onnan.

A magyar tüntetők részben ezen dolgoznak, nem a Csótányt akarják Orbánra cserélni, hanem a politikai elitet akarják am blokk kirakni innen. Vagy legalábbis alaposan szétrúgni a seggüket, mint 56-ban.

Hozzád és a működésedhoz fűződő érzéseim erősen ambivalensek. Egyrészt a haszidok miatt, mert hát tudod a helyzet az, hogy nem is nagyon burkolják, hogy alapvetően alsóbbrendű állatnak tartják a gójt, aminek gój lévén nem nagyon tapsikolok, talán ezt megérted.

Másfelől viszont azért eléggé vannak benned tiszteletreméltó építő energiák is, főképp amikor a haldokló euroatlanti civilizáció degenerációit ostorozod. Ez igen dicséretes dolog, és nagy öröm látni, különösen annak fényében, hogy gyakran úgy tűnik, hogy a liberális euroatlanti zsidók akik a legszívesebben dagonyáznak ebben. Nagyon király, hogy zsidó forrásból is elhangzanak olyasféle szentségtörések, miszerint a PC egy kártékony baromság.

Az a baj, basszus, hogy Izrael mégiscsak gázos módon jött létre. Így nem lett volna szabad megcsinálni. Sokkal fokozatosabban kellett volna, meg kellett volna nyerni az őslakosság és a környék támogatását, még akkor is, ha évtizedekbe kerül.

Azért úgy látom, hogy ti is tanultatok, Magyarországon úgy érzem, felettébb hasonlatos folyamatok zajlanak, mint amiknek a Brit Birodalom Palesztina nevű tartományában kellett volna 60-80 évvel ezelőtt lezajlaniuk.

Na de ennek Magyarországon már korántsem örülök... nekem ez a hazám, nekem sehol sem jár hazatérési útlevél, csak itt. Lásd be, nem szép dolog ilyeneket csinálni, mint amiket a Leisztinger meg a többi erősen izraeli kötődésű befektető. Meg a magyar hadsereg maradványaira "vigyázó" InKal.

Mi, gójok, idegesek leszünk az ilyesmitől, és emiatt az idegesség miatt nő az antiszemitizmusunk.

Névtelen írta...

Konrad írja:

Ricsi:

- Nem tudom, a rémisztő madárijesztő többször átrágott, sokszor megtárgyalt kitételeire akarsz vajon, reagálni? Én igen.

Asszonggya:

1.

"de jelen pillanatban mindkét országban - MO, ISR - egy bebetonozott politikai elit ül"

- Lófütyit, Izraelben 9 - 12 párt szokott a Knesszetben figyelni, ezek gyakran átalakulnak, fuzionálnak, új tagokkal bővülnek.

Izraelben a belpolitikai élet enyhén szólva is élénk.

2.

"A magyar tüntetők részben ezen dolgoznak"

- Frászt. Az úgynevezett magyar "tüntetők" többnyire berúgott, rombolási és feltűnési aberrációtól súlyosan fertőzött, agyhalott félmajmok (félig majom, félig csótány), akik abban a biztos tudatban követik el többszörösen minősített bűntetteiket, hogy annak NEM LESZ következménye.

3.

"a haszidok... nem is nagyon burkolják, hogy alapvetően alsóbbrendű állatnak tartják a gójt"

- Izraelben mint tudjuk, a lakosság nagyobb része kapcsolatot keres a világ többi részével, és senkit nem tekint "alsóbb rendűnek".

A másokat "alsóbb rendűnek" való kategorizálás az bizony európai, és iszlamista sajátosság.

4.

"Izrael mégiscsak gázos módon jött létre. Így nem lett volna szabad megcsinálni"

- Az ám. Például, a zsidó telepesek technikát, infrastrukturát, orvosi ellátást vittek a gyakorlatilag halott területre. Amikor mindennek, meg a kemény munkának az eredménye kezdett látszani, a helyi és környékbeli arabok hirtelen rájöttek, hogy az lényegében mind az "övék", és 1920 - ban hivatalosan is megkezdték irtóhadjáratukat a zsidók ellen.

Ez tényleg elég szar ügy. Főleg, hogy a zsidók baromira nem rittyentettek be, sőt, visszaütöttek...

Arrafelé ilyen volt a mentalitás, nem úgy, mint a korabeli Európában, ahol az európai zsidók akkor sem éltek az alija lehetőségével, mikor még megtehették volna. És egy-két kivételtől eltekintve évszázadokon át hagyták magukat halomra ölni.

5.

"meg kellett volna nyerni az őslakosság és a környék támogatását, még akkor is, ha évtizedekbe kerül"

- Van egy hírem: megpróbálták megnyerni az "őslakosság" arab részét, évtizedeken keresztül.

Akiknek a válasza a modernizációra, az orvostudományra, az építkezésekre a gyilkosság, tömegbalhék szervezése, és a '30-as évektől kezdődően a nácikkal való AKTÍV EGYÜTTMŰKÖDÉS volt.

Amúgy meg:

Teljesen mindegy, Richárd mennyi cikket ír erről és mit írnak a szakirodalmak, ugyanezt a hülységet fogják Izrael és a zsidóság gyűlölői recskázni, szünet nélkül.

6.

"Azért úgy látom, hogy ti is tanultatok, Magyarországon úgy érzem, felettébb hasonlatos folyamatok zajlanak, mint amiknek a Brit Birodalom Palesztina nevű tartományában kellett volna 60-80 évvel ezelőtt lezajlaniuk"

a, Ennek a bekezdésnek mi értelme?

b, Mi az hogy "TI"? Tudtommal Richárd nem zsidó, és speciál én sem vagyok az, semmilyen értelemben, aztán az olvasók és beírók közül is van egy rakat nemzsidó, hm????

7.

"nekem sehol sem jár hazatérési útlevél, csak itt"

- És ehhez Izraelnek mi a lófütty köze van?

Hogy ők SAJÁT ERŐBŐL a 19-20. század fordulójától kezdve a '60-as évek végéig többet fejlődtek, mint a közép - kelet európai államok több száz év alatt?

Vagy hogy az izraeli egyetemi hallgató beszél 4 nyelvet felsőfokon, van két JÓ diplomája, mellyel bárhol elhelyezkedhet a világban, a magyar meg többnyire gy nyelvet sem beszél, és kamu diplomái vannak, amivel csak azért nem törölhet s***get, mert ahhoz túl érdes?

8.

"Meg a magyar hadsereg maradványaira "vigyázó" InKal"

- Aha...szóval, ez bizony befejezett kutatás eredménye, és TÉNY, hogy az In-Kal MÁRPEDIG ZSIDÓ (???) Úgy mindenestől???

Ez nem más, mint az egyre anerráltabb hazai "népi urbánus folklór" újabb rémálma, de mindegy.

9.

"Mi, gójok, idegesek leszünk az ilyesmitől, és emiatt az idegesség miatt nő az antiszemitizmusunk"

- a, Ti, "gójok" (mármint a "gój" abban az átértelmezett magyar népi változatban, hogy a "gój" = Izrael - zsidó - USA - mindengyűlölő pszihopata...), nem idegesek lesztek, hanem egyre hülyébbek.

- b, Nem, fiam, nektek nem az "antiszemitizmusotok" növekszik, hiszen többnyire gőzötök nincs róla, mi az - csak a saját pitiánerségetek, műveletlenségetek, és arrogáns ostobaságotok miatt érzett önemésztő pszihopátiátok, de az rendesen.

Bezony....

Névtelen írta...

Mit szóltok?
http://index.hu/kulfold/2009/03/19/vedtelen_civileket_gyilkolt_az_izraeli_hadsereg_/

Névtelen írta...

Konrad írja:

Na, akkor ide is bemásolom, hogy a szelektív memóriájú Izraelgyűlölő le ne maradjon semmiről:

- Háborúban előfordul az ilyen, főleg, ha ezeket a civileket saját népvezéreik hajtják bele a húsdarálóba.

De túl ezen...

És te mit szólsz ezekhez?

http://islamo-nazism.blogspot.com/

http://www.thereligionofpeace.com/

http://www.jihadwatch.org/

http://www.topix.com/forum/world/kenya/
T9MDULJN154ONB8TA


Nem hallottam, hogy bármelyiken is felháborodtál volna...

Névtelen írta...

Konrad: kurva kényelmes álláspont a másik szarával mosni le a tiedet. De attól még szaros maradsz.

Richárdom: Mondjuk én is rühellem a komcsikat (sőt, képzeld a zsidók is eredetileg a komcsikon keresztül jöttek a képbe, a mai magyar "szélsőjobb" többségéhez hasonlóan)... és az offtopicért is bocs... de ezt nézd meg.

Egyszerűen megragadó.

http://www.indavideo.hu/video/The_Red_Bomb

Névtelen írta...

Konrad írja:

"kurva kényelmes álláspont a másik szarával mosni le a tiedet. De attól még szaros maradsz..."

???

- Mi van, fiam, bevetted a fogalmazásgátlót?

Vagy a globális, tartós iszlamista népirtás nem kurva nagy TÉNY?

Mint ahogy az iszlamisták bebetonozott szokása sem TÉNY, teszerinted, hogy civileket hajtanak a fegyverek elé, vagy az aknamezőkre?

Nagy büdös lóbrokit neked, azt.

Névtelen írta...

Mindösszesen csak arról beszéltem, "felsőbbrendű" uraság, hogy Gázában 4millió ember van... mivelhogy oda űztétek, oda KONCENTRÁLTÁTOK Palesztina lakosságát. Pont, ahogy velünk, magyar gójokkal is szeretnétek csinálni. Minket amúgy hova koncentráltok majd?

Szóval 4millió ember van, ebből másfélmillió egy fél budapestnyi területen... egyszerűen fizikailag lehetetlen elszeparálni a civileket a katonáktól. Különösen például a foszforbombákkal szemben nem.

Ennyit az "élő pajzsról"... ha érdekel, milyen volt a varsói gettólázadás náci szemszögből, akkor nézz a mostani Gázára.

Névtelen írta...

Konrad írja:

rettenetesen ijesztő madárrémisztő, kisebbrendűségi komplexusos, de Mindetről Mindenmt Tudó, Igazságlátó művészünknek:

"arról beszéltem, "felsőbbrendű" uraság..."

- OK, legyen...nálad szinte bárki csakis "felsőbbrendű" lehet, mert annyira...izé...egyszerű vagy.

"...Gázában 4millió ember van..."

- 4 millió, te hülyegyerek?

Ezt a f***szságot ki ugatta neked? Ugyan, linkelj már ide nekem egy illetékes ENSZ oldalt, ahol ez hivatalosan közzé van téve...

Amúgy megsúgom, hogy becslések szerint ott max. 1,5 millió lakos van, és ez azért nem négy misi.

"...oda űztétek, oda KONCENTRÁLTÁTOK Palesztina lakosságát..."

- Örülök, hogy ennyire tájékozatlan vagy, így nem kell semmiféle történelemkönyvet, szakirodalmat ajánlanom figyelmedbe, hogy ki iit üldözött, meg hová, mert úgysem olvasnád el.

"...Pont, ahogy velünk, magyar gójokkal is szeretnétek csinálni..."

- Már hogy ki és mit szeretne a "magyar gójokkal" tenni?

Mi van, fiam, túl sok magasröptű magyar "Star Wars birodalmi" gárda rebdezvényen voltál?

Vagy csak csíp a kakesz?

"Minket amúgy hova koncentráltok majd?"

- Hát, téged pl. elemi iskola alsó tagozatba, de abból is a kisegítőbe, oda való vagy.

"Szóval 4millió ember van, ebből másfélmillió egy fél budapestnyi területen..."

- He?

Akkor most gázában van 4 millió, vagy összesen, vagy mi a retkes lófütty?

"...fizikailag lehetetlen elszeparálni a civileket a katonáktól"

- Hm...immár nem csak történelemtudományból jeleskedel, de katonai taktikai - stratégiai ismeretekből is...jó, megy ez...nincs is kocka fejed, balázska...

"...Ennyit az "élő pajzsról"..."

- Nem!

Szerintem az úgy volt, hogy az izraeliak valami roppant körmönfont módon "palesztin" banditának álcázták magukat (kb. 20.000 izraeli kommandós, ebből 4500 most tért vissza a magyarországi megszálló hadműveletekből, hö-hö-hö), aztán jól odaterelték a mit sem sejtő lakosságot a szintén izraeli tankok elé, a bombák alá!

Osz' jöttek az izraeli sátánok, hogy jól elvegyenek mindent!

És népet is irtottak, bár nem értettem, hogy lehet, hogy ez az irtás egy sűrűn lakott övezetben zajlott le, ahol 4 millióan (másfél? kettő? mittudomén?) laknak, és ennek ellenére csak 1450 halott volt...

Élő pajzs pedig nincs is, csak a cionisták mondják, hjogy jól elveheseenek tőled mindent! A cionisták, akik uralják a világsajtót (ezt a hülye is láthatja, ugye, hiszen a világsajtót vagy 30 éve Izrael - ellenes tömeghisztéria uralja...), és amúgy is csak átverés az egész, mi?

***

Fiam, te hülye vagy, és kész.

A népirtás az nem egy szabályos katonai művelet, hanem olyasmi, amit a te fajtád, vagyis a beteg náci söpredék és ezek legjobb tannítványai, az iszlámnácik műveltek - művelnek a mai napig.

És nem ezres nagyságrendben vannak a halottak, hanem milliósban.

Ahogy a belinkelt oldal is írja.

És marad a kérdés:

- Mi a retek ez a többes szám második személy megszólítás?

Ja, és ne feled:

Azok az arab fiúk már nagyon türelmetlenek lehetnek, alig várják, hogy a krumpliorrú, csúf izraeli lányok helyett veled..izé, na tudod!

Nechemia ben Avraham írta...

"Szóval 4millió ember van, ebből másfélmillió egy fél budapestnyi területen... egyszerűen fizikailag lehetetlen elszeparálni a civileket a katonáktól. Különösen például a foszforbombákkal szemben nem."

Ne beszélj már annyi hülyeséget össze.

Ha meg fizikailag nem tud elszeparálódni a terrorista a civiltől, akkor talán nem kéne csinálni a cirkuszt.

Mellesleg Gázában a polgári lakosság választotta meg ezt a bandát, úgyhogy azt a szart eszik, amit maguk kavartak saját maguknak.

Nechemia ben Avraham írta...

"a politikai elittel nagyon tele van a tököm, nálunk a rendszerváltás alatt fél év alatt lezajlott annyi antidemokratikus átmenet, amihez Izraelben 20-30 év is kellett, de jelen pillanatban mindkét országban egy bebetonozott politikai elit ül, és úgy gondolom,"+

Izraelben nem zajlott semmiféle antidemokratikus átmenet, és nem ül bebetonozott politikai elit.

Nem értesz te Izraelhez, nem értem, miért erőlködsz. Érdekes, az összes antiszemita azon görcsöl, hogy mi van Izraellel meg a zsidókkal. Ha ezt az energiát a saját országotokra forditanátok, nem volna semmi problémátok.

Nechemia ben Avraham írta...

"Hozzád és a működésedhoz fűződő érzéseim erősen ambivalensek. Egyrészt a haszidok miatt, mert hát tudod a helyzet az, hogy nem is nagyon burkolják, hogy alapvetően alsóbbrendű állatnak tartják a gójt, aminek gój lévén nem nagyon tapsikolok, talán ezt megérted."

Milyen kár, hogy én nem vagyok haszid, noha megtisztelő a feltételezés. Kapaszkodj meg, még csak zsidó se. A tanitásokat viszont ismerem. Nem tartják alsóbbrendű állatnak a gójt, akárhonnan is veszed ezt a hülyeséget.

Nechemia ben Avraham írta...

"Az a baj, basszus, hogy Izrael mégiscsak gázos módon jött létre. Így nem lett volna szabad megcsinálni. Sokkal fokozatosabban kellett volna, meg kellett volna nyerni az őslakosság és a környék támogatását, még akkor is, ha évtizedekbe kerül."

Nagy kár, hogy nem voltál ott szakértőként. Hát,most már ez egy ilyen elkapkodott dolog lett... :))) Rekizz az ENSZ-nél, annak a határozatára jött létre Izrael.

Nechemia ben Avraham írta...

"Mi, gójok, idegesek leszünk az ilyesmitől, és emiatt az idegesség miatt nő az antiszemitizmusunk."

Te amiatt vagy ideges, hogy szar az életed, és erre próbálsz bűnbakot találni. Holott a bűnbak te magad vagy. Meg a többi fasz. Nem tetszik a rendszer? Magyarország termelte ki magából, wazzeg. Kényszer nélkül. Erre futotta.

Névtelen írta...

Jo, informativ oldal. Titokban reméltem, hogy ide nem téved el beteg mocskolodo.
Az antiszemitizmus karakterisztikàja a szenvedélyesség (Sartre) a grandiozus irracionalitàs, egészen az örültségig, tartalma a destruktiv gyülölet.. Antiszemitizmust egyedül individuàlis pszihopatologiànak felfogni veszélyes mert az mentesiti antiszemitàt minden felelösségtöl.
Az antiszemita nem fog soha pszihologiai segitségért fordulni, mert hiànyzik belöle a belàtàs, nem tartja betegnek magàt. Ellenkezöleg, az antiszemitizmus magas szellemi nyereséget biztosit szàmàra. Felduzzad az egoja, magasabbrendünek érzi magàt mert egy àllitolag nagyobb értékü közösséghez tartozik: a nem zsidok közösségéhez.
@Névtelen: a kilenc pontos, adatokkal alàtàmasztott érvelésed dicséretes, de sajnos csak kiàltàs a pusztàba. Ami az elmebetegségben és az antiszemitizmusban közös, hogy a kényszerképzet minden érvnek, bizonyitéknak csökönyösen ellenàll.

Névtelen írta...

Konrad írja:

"r. capa":

- Nocsak, feltámadtz a kitűnő haditudósító, Robert Capa?

:)

Üdv a fedélzeten!

Én voltam az a "névtelen", akinek válaszoltál, de a "Konrad" azonosítót mindig odaírom.

Szóval...

"Az antiszemita nem fog soha pszihologiai segitségért fordulni, mert hiànyzik belöle a belàtàs"

- Alapigazság. Az agyatlan zsidó - és Izraelgyűlölet (végül is a SIKER gyűlölete a sikertelen, pitlák alakok részéről) egy társadalmi és egyéni pszihopatológiai jelenség.

És, mint tudjuk, a ,pszihopaták nem ismerik el betegségüket.

"a kilenc pontos, adatokkal alàtàmasztott érvelésed dicséretes, de sajnos csak kiàltàs a pusztàba"

- Na nem feltétlenül.

Ha csak EGY ember hajlandó meggondolni ezek alapján, hogy eddig egy rémálom-világban élt, és elkezd tanulni, az már EREDMÉNY.

És én konkrétan tudok a személyes ismeretségi körömből több olyat is, aki bizony az én hatásomra elkezdett érdeklődni ezek iránt, és komolyabban utánnanézett a dolgoknak.

És belátták, hogy addig max. ködös tév-eszméik voltak nem csak a közel-keleti témáról, hanem úgy általában, mindenről, ami a geo-jelenségeket illeti (stratégia, politika, eszmék, gazdaság, kultúrák, stb).

Hogy is van ez: "ments meg egy embert, és..." ???

"Ami az elmebetegségben és az antiszemitizmusban közös, hogy a kényszerképzet minden érvnek, bizonyitéknak csökönyösen ellenàll"

- Ezt egyrészt pontosítanám: az "antiszemitizmus", bármelyik értelmezését is nézzük, önmagában is egy pszihopatikus tünetegyüttes.

Másrészt erre mondom én mindig, hogy ettől még a dühöngő siker - és nőgyűlölő sekik, az újnácik, valamint legjobb "árja" tesóik, az iszlamisták a GYENGÉK...

...Izrael, az USA, és szövetségeseik pedig az ERŐSEK.

És ez így is marad, sőt, fokozódik - az erősek, a fejlettek, a sikeresek javára.

Nechemia ben Avraham írta...

"Titokban reméltem, hogy ide nem téved el beteg mocskolodo"

Voltak azért szép számmal, főleg amikor a kuruc meg a neményi rám uszitott minden rendű és rangú balfaszt, de már túl vagyunk a legrosszabbon. :-)

Névtelen írta...

re: Konràd
'Ha csak EGY ember hajlandó meggondolni'...
Hja, a nehézség az antiszemitizmusnak a kuràlàsàban, hogy hiàba apellàlsz az intellektusra mert az antiszemitizmus gyökere az érzelemvilàgban rejlik. Ha a dolog az érveléssel, elmagyaràzàssal ilyen egyszerü lenne, megmondhatnà az orvos pl. az üldözési màniàban szenvedö betegnek, hogy 'kérem, maga ezt teljesen forditva làtja. Most menjen szépen haza, és többé elö ne forduljon ilyesmi'. Ha a "gyorskezelés" sikerrel jàrna, hazaküldhetnénk az összes pszihiàtert- pszihologust- pszihoanalitikust is mert nincs szükség ràjuk. Nem kétlem, hogy vannak emberek akik meggyözhetök, de az igazi szenvedélyes individuomoknàl nagyon kevés rà az esély. Tegnap làttam a TV-ben egy dokufilmet a vén elhülyült Paul Maria Hafnerröl volt Waffen SS tisztröl spanyolorszàgban. Ennek a làgytojàsnak a lakàsa Hitlerképekkel van tapétàzva. Kivülröl tudja a Mein Kampf részeit ahol Hitler megmondja milyen kàrtékonyak a zsidok. Naja. Az emberiség nem lesz okosabb. Ellenkezöleg: mindég jobban elhülyül.

Névtelen írta...

Egyébként ugyancsak üdvözöllek Benneteket. Sajnàlom, hogy az üdvözlés nem az iràs elejére kerekedett. Tehàt, elnézést a modortalansàgért.

Nechemia ben Avraham írta...

Semmi baj. Kedves Robert, érzésem szerint kiforrott nézeteid vannak a témában, amelyeket kellő stilussal formába is tudsz önteni. Amennyiben van kedved, eressz meg cikket a témában, s küldd el a cimemre - motlschoenfeld@yahoo.com. Már amennyiben nem derogál egy revizionista honlapon való megnyilvánulás. :)

Névtelen írta...

Köszönöm a bizalmat kedves Richard! Sajnos nem zsido létemre az ismereteim a judaizmusban minimàlisak, s hogy kellő stilussal formába tudok valamit is önteni az egy joindulatu tulzàs :) Én inkàbb olvasni fogok itt mint irni. Mindezek ellenére kivànok sok sikert a portàlodhoz. Üdvözlettel: r. capa.

Névtelen írta...

Konrad írja:

Capa:

- Persze, igazad van, és én nem is azért írok - beszélek ezekről ennyit, mert úgy gondolom, hogy megváltozik ettől bármi is.

Mert nem fog.

Azért fárasztom magam ezzel, amit mondtam:

- Ha egy kevés embert sikerül észhez téríteni, vagy egyáltalán, gondolkodásra készetni, az nekem már eredmény.

Sajnos a közelmúltban úgy alakult az életem, hogy én ennyit tehetek az egészhez hozzá, nem többet.

Névtelen írta...

"Ha egy kevés embert sikerül észhez téríteni, vagy egyáltalán..."

Egyetértek. Ugyanigy làtom a dolgot én is, de a misszionàrus optimizmusa hiànyzik belölem. Én vagyok a NAGY SZKEPTIKUS. Mégis ezzel a témàval vagyok àllandoan elfoglalva. Csak kérdem minek. Talàn ismersz egy zsidot, aki elmagyaràzza a keresztényeknek a zsidosàgot? Én eggyel sem talàlkoztam. Igaz nincs is sok ismerösöm.
Kivànok szép napot.

Névtelen írta...

Konrad írja:

Capa:

"a misszionàrus optimizmusa hiànyzik belölem..."

- Én sem valamiféle kötelességtudatból próbálom elmagyarázni másoknak, mi zajlik a Közel-Keleten.

Hanem, mert egyrészt ezt tanultam és kutattam sok éven át, így azért "konyítok" valamennyit hozzá.

Másrészt nem bírom elviselni, mikor valaki állatias baromságokat ugat a fülem hallatára.

Olyankor odaszólok, kijavítom, érvelek - ha lehet.

Ha nem, akkor megmondom az illetőnek ugyanazt, mint itt és más fórumokon is szoktam, hogy mit hova tegyen - csak kevésbé visszafogottan(lehet, ezért nem kedvelnek páran???:).

"Mégis ezzel a témàval vagyok àllandoan elfoglalva. Csak kérdem minek"

- Válaszom egyszerű:

Mert érdekes, a történelemben páratlan jelenség, és roppant összetett. Eképp' igazi intellektuális kihívás.

"Talàn ismersz egy zsidot, aki elmagyaràzza a keresztényeknek a zsidosàgot?"

- Nem foglalkozok vele, mennyit ért meg az átlag keresztény a zsidóságból. Főleg, mert Izrael geopolitikai és stratégiai helyzetének nem sok köze van a zsidó (vagy bármilyen) valláshoz.

Annál több köze van a katonai - ipari fejlesztésekhez, nemzetközi kapcsolatokhoz, hadászathoz-harcászathoz, és nem utolsósorban a világtörténelemben páratlan léptékű országépítéshez.

Röviden, Izrael egy páratlan sikertörténet.

Ezért érdekel, vele együtt az egész Közel-Kelet, és ezzel együtt az egész Geopolitika és Geostratégia.

Ez ugyanis mind öszefügg.

hívjatok aminek akartok írta...

Hát ricsi fiam, úgy tűnik nem vagy teljesen reménytelen eset. Igazad van. Költözzetek el Izraelbe! Bár mondjuk abban kételkednék, hogy a fajtársaidnak tényleg olyan rossz lenne itt. Igaz, hogy mindig sír a szájuk valami, ha nem önmaguk akkor pl. a cigányok vagy a buzik miatt, de ezt most ne részletezzük. Szóval ha olyan rossz lenne itt akkor már elmentetek volna bár ki tudja. Úgy tűnik az önsajnálat valami sajátos zsidó szokás kezdem azt hinni. No mindegy.