Oldalak

2009. január 29., csütörtök

Sajtóreggeli

Tanmese, de megtörtént; öregektől hallottam kint.

Izraelt hőskorában, és még azután is nagyon sokáig, a hetvenes évek végéig a mai Munkapárt különféle változatai kormányozták. Természetesen demokratikusan választották őket meg, de valahogy mindig ők nyertek, a közéletben pedig – azt mondják legalábbis a vátikok, a régi izraeliek – szinte egyáltalán nem lehetett boldogulni a párttagkönyv nélkül, az államigazgatás nagy része a gyakorlatban pitkák, jiddis nyelven sajtpapírra firkantott utasítások segítségével történt.

Erre a korszakra Ben Gurion és Golda Méir (jobbra) nyomták rá bélyegüket nagyon erőteljesen. Azt hiszem, mind a ketten zsenik voltak, legalábbis a már életükben lábra kelt legendák erre engednek következtetni.

Újságírókörökben nem legenda, hanem híres intézmény volt Golda Méir sajtóreggelije. Golda bizonyos időszakonként összehívta a vezető napilapok és a rádió munkatársait kötetlen beszélgetésre. Ezek közt túlsúlyban voltak a kormánypártiak – de a kormánypárti újságírókra se volt jellemző, hogy a disznóságokat a szőnyeg alá seperje, már csak azért se, mert az ellenzék akkor úgyis megírta. Magyarán: sajtószabadság volt. Amit kellett tudni kezelni.

Golda zseniális elképzelése az volt, hogy a reggeli egy pontján halálosan komoly arccal körülnézett, és azt mondta: „Fiúk, innentől kezdve amit mondok, csak nektek szól; azért mondom el, mert ti olyan fontos pozícióban vagytok, hogy nem maradhattok tájékoztatás nélkül.” És elkezdte sorolni mindazt, aminek a napvilágra kerülését ő vagy a párt nem akarta, hat-nyolc ember előtt. Őszintén és kimerítően. Lehet, hogy ezek később kipattantak volna, de az is lehet, hogy nem.

Izraelben nem próbálták korbáccsal kikényszeríteni a vonalas írást, hanem ilyen finom trükkökkel próbálták megregulázni az újságírókat, akik természetesen rettentő büszkék voltak arra, hogy a „kiválasztottak” közé tartoznak, a sajtóreggeli után, munkahelyükön titokzatos pofát vágtak és nagyokat bólogattak, de egy szót sem lehetett belőlük kihúzni.

Ez a bájos rendszer persze nem működött örökké, egészen addig tartott, amíg valamelyik vezető zsurnaliszta udvariasan el nem hárította a sajtóreggelire szóló meghívást, és amikor az ok felől tudakozódtak, kereken megmondta: elege van abból, hogy köti a gentlemanlike, már ott tart, hogy semmiről sem lehet írni; ha ez az ára a Golda sajtóreggelijein való részvételnek, nos, ő akkor már inkább marad informálatlan, azt viszont, amit a saját erejéből megtud, igenis meg fogja írni.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

pc írja:
itthon még a sajtóreggeliig sem jutunk el. marad a széles csekkfüzet vagy az állami támogatás megvonása.
kivétel az ÉS. (meg ez a blog!!!)

Nechemia ben Avraham írta...

Nagyon köszönöm, de remélem, ez a blog izgalmasabb, mint az ÉS?!...

:)))

Addig jó, míg likas fingja nincs egy orgánumnak, szerintem. Utána már elkurvul mind.