Oldalak

2009. január 30., péntek

Még tizenegyet kell aludni az izraeli választásokig

Továbbra is puha a kampány, bár az arab pártok hallatják hangjukat. A felmérési eredmények változatlanok, Mitchell mosolydiplomáciája egyelőre nem érte el a Gázai-övezet blokádjának megszüntetését, ahonnan – és ez már nem választási hír, ellenben a hét vicce simán lehetne – a palesztinok ki akarják tiltatni a szerintük Izrael iránt elfogult BBC-t. Eközben a barátságtalan spanyol lépések közfelháborodást okoznak a zsidó államban.

Évek, évtizedek óta csak részben képes vinni az izraeli arabság szavazatait két, Izrael Állammal szemben egyre ellenségesebb párt, a korábban itt bemutatott Raam-Taal és a Bálád, aminek magyarázata az, hogy az izraeli arabság tekintélyes része – jól felfogott érdekében – cionista pártokra szavaz. A hazaáruló hozzáállása miatt az indulástól kis híján eltiltott két arab párt jelenleg hisztérikus, kardcsörtető magatartással igyekszik a hazafiasnak vélt érzelmekre apellálni és elérni, hogy az előrejelzések szerinti ötnél több képviselőt küldhessenek a Kneszetbe.

Hány arab lesz a Kneszetben?

Csütörtök reggel negyven külföldi diplomatával közös fórumon találkoztak Tel-Avivban a két arab párt képviselői, akik azt hangoztatták hallgatóságuk előtt, hogy „február tizedike a cionista pártok feletti bosszú napja lesz”. A statisztika ezt nem igazolja, a Rosner 3+2-re méri őket, a Mááriv négy mandátumot ad a Raam-Talnak, semmit viszont a Báládnak. A TV2 felmérése szerint összesen hat képviselőjük lesz, a Globes gazdasági napilap olvasói szerint viszont egy se jut be. (Ez jól jellemzi, melyik felmérő milyen kört ér el. A TV2 igencsak nézett csatorna az izraeli arabság körében, a körükben megkérdezettek között szép számmal vannak arabok – ezzel szemben a Globest csak elvétve olvassa egy-két arab üzletember.)

Az arabság körében már nagyon régóta a távolmaradók pártja a legnépszerűbb: ezt a réteget akarják Ahmed Tibiék (jobbra) a harcias retorikával megszólítani. 2006-ban az arabok 56 százaléka élt a demokratikus választáshoz való jogával (amely paradox módon egyetlen arab államban sem adatik meg az ott élőknek), most pedig úgy mérik, jó, ha a fele elmegy. Ugyanakkor – és ezen nem is lehet az Öntött Ólom után csodálkozni – egyre csökken a cionista pártokra leadott arab szavazatok száma.

Mit vétett a BBC a palesztinok ellen?

Az elmebaj a józan észnél most már egyértelműen sokkal fontosabb szerepet játszik az eddig sem realitásáról híres palesztin-arab közgondolkodásban, mint azt ékesen bizonyítja a legújabb kezdeményezés. Nem elég reménytelen a helyzeted? Tedd még inkább azzá. Kevés az olyan barátod, aki számít? Rúgj beléjük, hátha még kevesebben lesznek.

Az Erec Jiszráél-i tettleges ellenségeskedés 1920-ban kezdődött az ottani zsidóság elleni arab pogromokkal, tehát közel kilencven éve. Ebben a kilenc évtizedben nehezen lehetett volna felmutatni olyan médiumot, amely elfogultabb lett volna az arabság, a hatvanas évek vége és a palesztin nép feltalálása óta pedig e feltalált nép iránt, mint a British Broadcasting Corporation, amelynek antiszemitizmusa a hetvenes években szép lassan komplett Nyugat-ellenességgé fajzott, a Falkland-háború idején pedig tájékoztatáspolitikájuk erkölcsi mélypontra süllyedt, amikor – Margaret Thatcher kimondott tiltakozása ellenére – nem voltak hajlandók azt mondani az argentinokkal folytatott háború idején, hogy „csapataink”, hanem csak azt: „a brit csapatok”.

Ami a palesztinokat illeti, a BBC évtizedek óta félretájékoztat, torzít, megsérti az audietur et altera pars elvét, gátlástalanul tényként állít be palesztin állításokat, valamint szemérmetlenül hazudik, riporterei az izraeli válaszadóba belefojtják a szót, a terrorista előtt mikrofonállványként funkcionálnak, és még arra sem ügyelnek, hogy legalább arcukon ne jelenjen meg undorral kevert gyűlölet, ha a zsidó államról beszélnek. Magyarán megmondva: benyalnak a terrorista entitásnak a meleg szarig.

Ehhez képest vezető palesztin értelmiségiek (igen, kérem, léteznek ilyenek, a palesztinok a legképzettebb arab nép, na kinek a pénzén? Hát nem az ENSZ-én) bojkottra szólítanak fel, valamint arra, hogy a Hamasz tiltsa ki a BBC-t a Gázai-övezetből, mert az angol állami adó az izraeliek barátja.

A sulykot azért vetették el ennyire a palesztinok, mert a BBC, amelyet rengeteg kritika ért az utolsó évekbeli visszataszító tevékenysége miatt, nem volt hajlandó leadni egy fizetett hirdetést, amely jótékonykodásra szólította volna fel a nézőket az Öntött Ólom hadművelet „polgári áldozatainak” (mint tudjuk, csak ilyen volt) megsegítésére. A palesztinok persze nem mérték azt fel, hogy mindennek van határa, és nem tették mérlegre azt, amit a BBC eddig művelt; abba sem gondoltak bele, micsoda kárt okozott ez a brit adófizetők pénzén üzemeltetett intézmény ellenfelüknek. Az „árulás” legelső jelére hisztérikusan reagáltak, ami kiválóan jellemzi gondolkodásmódjukat, a mérlegelési képesség totális hiányát.

Mintegy kétszázan írták alá a petíciót, ami egyébként a Hamasz kormányának kezdeményezése: értelmiségiek, újságírók, emberjogi aktivisták (szép kis emberjogi aktivista lehet, aki terrorszervezettel fúj egy követ), arra szólítva fel, hogy a BBC (amelynek a múltkoriban elrabolt egyik embere, Alan Johnston [balra] szabadon engedése után még köszönetet is mondott a Hamasz vezetőségének!) minden munkatársát rúgják ki az Övezetből. Csütörtökön Gázavárosban demonstrációt is tartottak az ügy érdekében, és azt hangoztatták, „az izraeli háború áldozatainak cipőivel” kergetik ki a BBC jelenleg három ott tartózkodó tudósítóját. (A cipő – mint Bush meghajigálása óta tudjuk – a legújabb arab csodafegyver, ki ne felejtsék majd a műveikből a jövő polkorrekt történészei, amikor arról kell írni, milyen technológiai előrehaladás tanúja volt a huszonegyedik század hajnalán az iszlamista-arab hadiipar.) Voltak szlogenek a tüntetésen, amelyek már egyenesen azzal gyanúsították a BBC-t, hogy bűnrészes (!) az „izraeli háborús bűnökben”.

Erre mondják, hogy ehhez pofa kell. Vagy inkább mélységes ostobaság?

A spanyol jogrend gyalázata

El nem hanyagolható vastagságú arcbőrről tesz tanúbizonyságot a spanyol „igazságszolgáltatás” is, amikor arra tesz kísérletet, hogy izraeli vezetők ellen „büntetőeljárást” indítson. Mégpedig nem a mostani események, hanem egy 2002-es likvidálás miatt, amikor rakétákkal végeztek a Hamasz egyik tömeggyilkosával, és az akció során sajnálatos módon több civil is életét veszítette (a terrorszervezet már akkoriban is nagy hangsúlyt fektetett a polgári személyek mögé bújás technikájára, amit azóta tökélyre fejlesztett).

A besározott izraeliek a következők: Dán Cháluc, a légierő akkori parancsnoka, Binjamin Ben Eliézer akkori védelmi miniszter, Mose Jáálon tábornok, a Likud jelenlegi képviselőjelöltje, akkor vezérkari főnök, Doron Álmog, a déli katonai körzet akkori parancsnoka, Giora Eiland, a Nemzetbiztonsági Tanács akkori vezetője; Mike Herzog, a védelmi miniszter katonai ügyekben illetékes titkára, valamint Ávi Dichter közbiztonsági miniszter, aki 2002-ben a Sábákot – a belső elhárítást – vezette.

És álljon itt annak a spanyol vérbírónak a neve, akinek volt képe a fentiek ellen nemzetközi elfogatóparancsot kiadni: Fernando Andreunak hívják, és egy nap kiderül, mennyi pénzt kapott ezért az egészért (ha nem kapott, az még rosszabb).

Legyinthetnénk persze erre az egész hülyeségre, mondván, kit érdekel a dolog, meg hát fordítva is működik – nem is értem, Izrael miért nem ad ki nemzetközi elfogatóparancsot mindenféle koholmány alapján Andreu és társai ellen. (Képzeljék el Morvai Krisztina fejét, amint mondjuk üzletszerű kéjelgés miatt őrizetbe veszik a brüsszeli repülőtéren.) De nem szabad legyinteni, mert a dolog nem új, és volt már rá példa, hogy működött. Emlékezzünk Augusto Pinochetre, akit ugyancsak spanyol elfogatóparancsra tartóztattak le – egy londoni kórházban, ahol hetvenegy évesen, halálosan betegen, gyógykezelésen tartózkodott. Nem lehet félvállról venni ezeket a dolgokat, a visszacsapás intézménye pedig azért nem tanácsos, mert ezeket a „jogi” eljárásokat a nemzetközi iszlám kezdeményezi, éspedig pontosan azzal a céllal, hogy Izraelt, ha lehet, még jobban összeugrassza a szabad euroatlanti világ többi országával.

Két okból választották Spanyolországot, amely olyan kiválóságokat adott az emberiségnek, mint például Torquemada. Az egyik az, hogy ez az állam, amely ugyebár híres arról, milyen kényes volt az emberi jogok terén gyarmatosító tevékenysége folyamán (dehogyis irtottak ki milliószám embereket és pusztították el civilizációk tucatjait), jogot vindikál magának arra, hogy a hetedik nagyhatalom önérzetével törvényt üljön bárki felett, függetlenül attól, ki vádol kit és mivel. A másik ok az, hogy Spanyolország ma Európa legantiszemitább országa, sőt, ha az iszlám világtól eltekintünk, alighanem az egész világon a legantiszemitább: a zsidóutálók száma több felmérés szerint 50 százalékon felül van, és ez még a román, sőt a lengyel arányoknál is rosszabb.

Spanyolországban voltak egyedül olyan tüntetések az Öntött Ólom ellen, ahol nem a helyi iszlamisták és barátnőik voltak többségben. Spanyolországban a követségi munkatársakon kívül gyakorlatilag nem tartózkodik zsidó: az 1400-as évek végén valamennyiüket kitiltották. A kitiltó törvény 1994-ig életben volt. Akkor hatályon kívül helyezték ugyan, de a zsidóság érthető módon ódzkodik attól, hogy huzamosabb ideig tartózkodjon ebben a gyarmatbirodalma elveszítése és az angolszász hatalmaktól folyamatosan elszenvedett vereségek miatt állandó kisebbrendűségi érzéssel küszködő országban, amely szívesen tetszeleg valamiféle regionális hatalom szerepkörében, ám a nemzetközi terror első komolyabb megnyilvánulására szövetségeseit cserben hagyva, fülét-farkát behúzó girhes kutya gyanánt iszkolt kifelé Irakból.

29 megjegyzés:

Unknown írta...

Hogy mit meg nem él az ember Ricsi :))). A BBC mint egyoldalú Israel barát médium :))))

Nechemia ben Avraham írta...

Micsoda időket élünk, mi?

חנה írta...

Micsoda időket?

Ez itt a KÉRDÉSEK KÉRDÉSE...

Ez is megérne egy "misét"...

Csak az a baj, a fél világ nem olvas (ilyeneket)...
Igaz, az írástudóinkat is megnézhetjük.

Tényleg, Richárd, egy ilyen cikknek minimum a 168 órában lenne a helye!

Shabbat shalom!

Névtelen írta...

Konrad írja:

"El nem hanyagolható vastagságú arcbőrről tesz tanúbizonyságot a spanyol „igazságszolgáltatás” is, amikor arra tesz kísérletet, hogy izraeli vezetők ellen „büntetőeljárást” indítson.”

- A tárgyalt ügyben "büntetőeljárást indítani" az izraeli főtisztek ellen kb. olyan, mintha a spanyol főtisztek ellen "indítana" valaki "büntetőeljárást" a (sajnos ritkán) sikeres, baszk teroristák elleni fellépéseik miatt.

Áh, szánalom a köbön...

Névtelen írta...

Augusto Pinochet biztos jó ember volt. De sajnálom hogy elfogták. Ő nem diktátor volt? Nem halt meg pár ember véletlenül a diktatúrája miatt?

Nechemia ben Avraham írta...

Nem arról van szó, hogy jó ember volt vagy nem volt az (jómagam pozitívan ítélem meg, mivel Chiléből nem lett második Kuba), a lényeg az, hogy komolyan kell-e venni a nemzetközi spanyol elfogatóparancsokat, vagy nem, és ha Pinochet esetéből indulunk ki, akkor véresen komolyan kell venni.

Unknown írta...

Hu, nahát,

Ezt a posztot nem tudtam „letenni”.

Nagyon jó.

Hol kezdjem?! :)


Hát itt:

1. Arabok a Knesszet – fotelben (újra):

Egy demokrata ország demokrata választásán 2 olyan párt is helyet kap, amely NYÍLTAN NEM ISMERI EL IZRAEL ÁLLAMÁT… Ez mi? (Csúnyábban: WTF?!)

Szavazzatok, hogy ez pontosan

a.) - logikai bukfenc

b.) - logikai szalmabála

c.) - logikai sokszög

d.) - logikai csomó

e.) – logikai puskapor

f.) – tökéletesen logikátlan

g.) – demokrácia csúcsa, avagy az emberi hülyeségnek (Khmmm.. izraeli bírói hülyeségnek) csak alsó határa van



2. BBC kitiltva Gázából:

Arabok megmutatták a szélsőséges buta, paraszt, hisztis kislány, aki nem kapja meg a pénztárnál a Barby-s nyalókát – típusú gondolkozásukat (általam SICC!).
No, de, eggyel kevesebb tv-adó mutogat szétfröccsent hullákat a tv-ben és a neten egyaránt.

Ámen.


3. Spanyolok:


a.) Mi közük az egészhez?!

- Semmi.

b.) Nemzetközi elfogatóparancsot ad ki egy spanyol bíró.
Abban az országban ahol többszáz ember halt meg több vonat és állomás felrobbantásában.
Köztük gyerekek, nők, babák… apropó, hol volt a BBC onnan, hogy embertcafatokat fényképezzen?!

c.) Egy olyan állam bírója, ahol megvan a terrormenetrend:
ETA telefonál, hogy felrobbantunk egy irodaházat.
Kiüritik a helyszínt, 10 milliós eurós kár, ugyan elvileg senki sem hal meg, de a munkagépek eltakarítják a romokat és az élet megy tovább. ***

d.) Szeretném megkérdezni, hogy Irán főméltósága, aki nyíltan atommal fenyegeti Izraelt és mindennemű szövetségesét, illetve Koreáék őőőfőméltóságát aki rendszerint felvonultatja az egész hadrendjét a fővárosuk főútján, majd nyíltan atombombával megfenyegeti az USA-t, ellenük miért nem ad ki elfogatóparancsot.
Hitlerék elégettek milliókat; spanyolék, és a Vatikán (és a többi…) mind hallgatott, senki se adott ki nemzetközi elfogatóparancsot…
Oroszország SZÁMILLIÓ ember elől 3 hétre elzárta a gázt.
Hol volt a spanyol bíró?
Most, hogy a morvai krisztusina féle nyavalygás, ez a nemzetközi diplomáciai faszkodás divatba jött, most aki tud, nekimegy egy miniállamnak – mert megteheti.

Hát egy véleményem van Róluk, és az egész tehetetlen ENSZ-ről:

SZÉGYEN & GYALÁZAT, most örüljetek magatoknak, meg a kurva nagy nemzetközi demokráciátoknak.
Tudjátok mit?!

BASSZÁTOK MEG!

Igen, így, csupa nagybetűvel, bocsánatkérés nélkül.



***Elképzelek egy ilyen beszélgetést.

Rendőrség (R), ETA (E)

R: - Jónapot, miben segíthetek?!
E: - Buenos Dias Senor, Julio Megbasszadesz vagyok az ETA parancsnoka.
R: - Üdvözlöm, parancsoljon!
E: - Bombát tettünk a madridi EU-székházba.
R: - Értem. Fel is kívánják robbantani? Vagy csak több ezer euróért küldjük ki a bombakereső osztagot?
E: - Igen, kérem Senor, fel is szeretnénk robbantani, úgyis nehéz lenne megtalálni, egy beépített terroristánk helyezte el, biztos helyre.
R: - Rendben van, mekkora a hatóereje? Mekkora távolságban ürítsük ki a környéket és mennyi időnk van?
E: - Hú, várjon megkérdezem… … … … … … … … … … … … nos, megkérdeztem, hát a 70 emeletes irodaházat és az alatta lévő parkolót, valamint a mellette lévő kórház intenzív osztályi szárnyát érintheti. 18 percük van még. Remélem egyre jár a karóránk :)
R: – Rendben, akkor megpróbáljuk kiüríteni, csak sikerül. :)
Mindenesetre köszönöm a megkeresését, nagyon kedvesek.
E: - Nagyon szívesen, kevés emberáldozatot, nagy anyagi kárt és további szép napot kívánok!
R: - Köszönöm szépen, Önnek is kellemes napot, és a viszonthallásra.
E: - Viszonthallásra Senor.


VICC AZ EGÉSZ, NA, ÉS AZ IS VICC, HOGY EGY ILYEN ORSZÁG POFÁZIK; AZ MÉG NAGYOBB VICC, HOGY EGY EU-TAGÁLLAM, AMI FOLYAMATOS TERRORFENYEGETETTSÉGBEN ÉL, BEJELENTETT VAGY BE NEM JELENTETT HELYI TERRORISTÁK (!!!) ÁLTALI TERRORTÁMADÁSOKAT ÉL MEG, HOGY A PICS@BA LEHETETT EU-TAG.
VÁLASZT VÁROK.

Névtelen írta...

Konrad:

Gábor kérdése "rethorical", gondolom.
világosan bemutatja, mit NEM szabad tenni egy középhatalomnak, ha fenyegetés vagy támadás éri. Főleg, ha a támadót napok alatt el tudnák söpörni.

Csak ehhez kellőképpen elkötelezett kormányzat és nép kellene, nem pedig az ultralib-szélsőbal agyrém.

Például...

Mi lett volna, ha a madridi merénylet miatt a spanyol nép nem balos kormányt választ, és nem ordítozik hangosan, hogy "haza minden katonánkkal", hanem...

...elsöprő többséggel újraválasztja Aznar kormányfőt, aki ezután, széles körű társadalmi jóváhagyással odaküld a terrorista tetűfészekbe vagy 30.000 katonát + az összes elit egységet, a megfelelő felszereléssel, valamint páncélos-légi-tüzérségi támogatással, és intenzív, kérlelhetetelnen terrorista-vadászatba kezd?

De nem a nemzetközi ultralib szabályok szerint, hanem kőkemény fellépéssel, ahogy kellene?

Örök bölcseség, a "The Siege" c. filmben hangzott el (magyarul ez volt a "Szükségállapot"):

"A veszett kutyákra nem az állatvédők szabályai szerint kell vadászni, hanem el kell engedni az erősebb és gonoszabb kutyát!!!"

Spanyolok...

Az újkori spanyol inkvizíció őrülete volt az egyik véglet, amit most művelnek, az a másik.

Nem ők fognak rendet tenni, az biztos.

Pedig elég erejük lenne hozá.

Nechemia ben Avraham írta...

A Hamasz újra rakétázik, reményeim szerint ezért akkora Barbie-s nyalókát fognak kapni, hogy a fenekükön jön ki.

Nechemia ben Avraham írta...

""A veszett kutyákra nem az állatvédők szabályai szerint kell vadászni, hanem el kell engedni az erősebb és gonoszabb kutyát!!!"

Ez egy nagy mondás. Megvallom őszintén, én azt vártam volna, hogy a még erősebb és gonoszabb kutya szerepét a katolikus egyház tölti majd be, elvégre ez az intézmény kellő mozgósító erővel rendelkezik, és a keresztes hadjáratok idején már megmutatta, mire képes, ha összerántja magát. Sajnos ezzel szemben a Vatikánban csak az antiszemita tendenciák fokozódnak.

Névtelen írta...

Konrad írja:

Ricsi:

- Ne tagadd, ott motoszkált a fejedben neked is, hogy a katolikus egyház valamiféle modern kori keresztesháborút hírdethetne az iszlamizmus és annak összes segítője ellen.

Nem csak fegyveres háborút, de gazdaságit, ideológiait, médiaháborút, ilyeneket is, a modern kor követelményeihez igazítva, persze a megfelelő előkészítéssel.

Én is gondoltam ilyesmire, de látván, mi zajlik a Vatikánban, erre esély sincs.

Nem csak a teljesen idiotikus, egyéni antiszemitizmusok miatt (mert azt nem mondanám, hogy az Izrael-gyűlölők volnának ott többségben, sőt...), hanem a Vatikán teljesen érthetetlen, alpári gyávasága miatt.

Ha valakinek, akkor a Vatikánnak lenne elég mozgatóereje, hogy tömegeket aktivizáljon.

De ezúttal nem a középkori háborodott módon, hanem kezdhetnék mondjuk tömegtájékoztatással, TÉNYEKRE alapozva mindent természetesen, azt tömény mennyiségben belevágni a hívők képébe (sajna, volna mit bőven...)és aztán jöhetne a Felhívás, persze aktualizált formában.

MINDEZ NEM ÁM OLYAN LEHETETLEN, AHOGY AZT EGYESEK ELSŐ HALLÁSRA GONDOLNÁK.

Miért is?

Ezért:

Ne feledjük, hogy volt egy keresztesháború az iszlám ellen, mely NEM fulladt a szokásos rablásba, tömeggyilkosságokba, fosztogatásba, uralkodók belháborúiba (mint a 11.-13. századi hadjáratok)...

...viszont totális, hosszútávú sikerrel zárult, és amit a KATOLIKUS EGYHÁZ hozott össze.

Ez volt a "Szent Szövetség" a 17. században. A törökök kiűzésére hozták létre, és aki ismeri a történelmet, az tudhatja, hogy mi lett a vége.

Na, valami hasonló kellene most is, de ezúttal nem csak az iszlám ellen, hanem mindenki ellen, aki az iszlámnácikkal lepaktál.

De nem lesz, mert a Vatikán egyszerűen gyáva.

Ebben az esetbgen ez azért különösen nagy bűn, mert bőven megvolának az eszközök, hogy mindezt gyorsan, hatékonyan kivitelezzék, és az ellenséggel rövid úton elbánjanak.

Helyette a veszély láttán fejüket a seggükbe dugják, hátha attól megszűnik a fenyegetés.

Akárcsak az euro-atlanti hatalmak többsége.

Ha nem volna elég erejük, akkor megérteném, hogy nem mernek meg sem szólalni. Úgy indokolható lenne ez a magatartás.

De hát mindannyian tudjuk, mennyi idő alatt lehetne elintézni az iszlamizmust, megfelelő világméretű katonai-gazdasági-politikai összefogással, és elszántsággal.

Mondjuk egy keresztény-zsidó-hindu koalíció meg is tenné.

De hát nem...mert hát nem, és amúgy is, mindenért a fejlett "nyugat" a hibás, ama iszlamisták pedig a "meg nem értett elnyomottak" (?????!!???), akiket INTEGRÁLNI kell (?????), és meg kell őket érteni.

Egyelőre így van.

De nem lsz mindig így.

Láttátok az Ember gyermeke című poszt-apokaliptikus társadalmi drámát?

Na, ami a "másságtiszteletet" és a "toleranciát" illeti, ennek az egésznek kivitelezés szempontjából valami olyasmi lesz a vége, mint abban a filmben, csak teljesen más okokból adódóan.

Nechemia ben Avraham írta...

A katolikus egyháztól, teljesen indokolatlanul, sokat vártam Benedek megválasztásakor, magam sem tudtam, miért, de most már azt látom, hogy a faszi téglánként akarja lebontani, amit XXIII. János és a II. Vatikáni Zsinat óta sikerült felépíteni.

Nechemia ben Avraham írta...

"Ne feledjük, hogy volt egy keresztesháború az iszlám ellen, mely NEM fulladt a szokásos rablásba, tömeggyilkosságokba, fosztogatásba, uralkodók belháborúiba (mint a 11.-13. századi hadjáratok)..."

Deee, volt. I. Aleksziusz Komnenusz az első keresztes hadjáratban résztvevő nyugat-európai hadseregek közreműködésével sikeresen visszanyerte legalább Anatólia nyugati részeit, s ezzel valamelyest helyreállította Bizánc presztízsét. Négy keresztes állam jött létre: a Jeruzsálemi Királyság, az Edesszai Grófság, az Antiókiai Nagyhercegség és a Tripoli Grófság. Évszázadokra visszavetették az iszlámot, nagy volt a jelentőségük. Az volt a baj, hogy ezek az államok nem tudtak begyökereződni, nem mentek telepesek Európából, hiába hívták őket, hiába volt ezekben az államokban sokkal magasabb az életszínvonal.

Névtelen írta...

Konrad írja:

Ricsi:

fentebbi beírásodhoz kapcsolatosan:

- Természetesen az általad említett hadjáratok sikeresek voltak, legalábbis pár évtizedre, max. 2 évszázadra, hiszen Jeruzsálemet pl. már 1187-ben elbukták (kár érte).

De én azt írtam, hogy olyan keresztes hadjáratról lenne szó, mely nem végződik tömeggyilkosságokkal, civilek elleni totális és tömeges erőszakkal, agyatlan rombolással, gyújtogatással, fosztogatással.

Mert minden eredményeik ellenére a 11-13. századi keresztes hadjáratok igen gyakran ezzel jártak, gondoljunk csak kapásból az elsőre, mit műveltek a felvonuló nyugatiak az útjukba eső civil lakossággal.

Nem is beszélve Jeruzsálem felperzseléséről, lakosságának tömeges irtásáról, mikor is arabot, zsidót egyaránt felhenteltek, elégettek.

Na, ezek NEM jellemezték az általam példaként említett Szent Szövetséget.

Én azt tekintem anti-iszlamista koalíciós mintának.

Egyébként is, a nyugati államokban a 18. század vége felé már nem lehetett "csak úgy" tömegesen kiirtani senkit.

Ez természetesen nem jelentette azt, hogy ne fordultak volna elő durva és indokolatlan atrocitások, de ne hasonlítsuk ezeket össze sem a korábbi évszázadok európai őrjöngéseivel, se a mindenkori keleti hordák módszereivel.

És igen, aztán jött a 20. század, amikor is a nyugati világ újra felfedezte a tömegmészárlás örömeit...kezdve az örmények rovására történt népirtástól (melyre a "nyugat" nagy ivben tett, pedig megakadályozhatták volna...)egészen a századvégi, balkáni szervezett tömeggyilkosságokig.

Meg ami a kettő között volt, bárhol a világon.

Nechemia ben Avraham írta...

"De én azt írtam, hogy olyan keresztes hadjáratról lenne szó, mely nem végződik tömeggyilkosságokkal, civilek elleni totális és tömeges erőszakkal, agyatlan rombolással, gyújtogatással, fosztogatással."

Hát, a háborúk már csak ilyenek. Gondolj arra, miket műveltek a kulturált svédek a Harmincéves Háborúban, vagy később az expanziójuk idején. Komplett vidékeket húztak karóba, mert a svéd katonáknak nem volt mivel szórakozniuk, és ezzel múlatták az időt.

Persze volt,hogy a keresztesek elvetették a sulykot, többek közt a komplett zsidóságot felkoncolták, ahol az útjukba került. És láttam egy filmet a görögországi kolostorköztársaságokról, amiket ugyancsak kifosztottak, amikor arra jártak, és az összes szerzetest megsütötték vagy megnyúzták. A filmben szó volt arról, hogy II. János Pál békülni akart velük, mire a kolostorköztársaságok azt mondták: veletek, wazzeg? Az életbe se. Ilyen mélyen él bennük. De hát a háború olyan buli, amiben a polgári lakosságnak általában jujuj van. Azért kell mindig vigyázni arra, hogy a brokinak a jó végén legyél... :)

Nechemia ben Avraham írta...

Nem én moderálok, a gugli dübörög... Több hozzászólás szállt el, holott valamennyit engedélyeztem, sorry, nem az én hibám. Aki fontosnak érzi, tegye meg őket újra, bocs és kösz.

Névtelen írta...

Pozitivan ítéled meg Pinochetet, de jó neked. Mért is?
1.Mert megbuktatta a törvényesen és demokratikusan megválasztott (nem komcsi demokrácia) Allende elnököt (még jó hogy ő nevezte ki).
2.Mert Allende államosítani akarta az ipar nagy részét és ez usa érdekeket sértett volna. Ezért Pinochet a jó fiú.(USA terjeszti a demokráciát Dél-Amerikában)
3.Mert CIA-s fiúk készítették elő a terepet neki.
4.Mert nem ismerte az emberi jogokat.
5.Mert csak ennyi telik tőled.
Komcsikról: sajnos nagyon siettek a 2. világháborúban nyugat felé várhattak volna pár hónapot amíg a nácik elszórakoznak Kelet-Európában(Remélem érted).

Nechemia ben Avraham írta...

1. Demokratikusan választották meg: Hitlert, Milosevicset (többször), a Hamaszt, valamint az összes szar magyar kormányt 1990 óta. Zsirinovszkijék és Zjuganovék demokratikusan ülnek a Dumában. Baszok a demokratikus választásokra. A valódi demokratikus választás az, amikor a nép magától tudja, hová NEM szabad szavazni.

2. Az államosítás elsősorban chilei érdekeket sértett volna, másodsorban azt úgy hívják lefordítva, hogy rablás. Ha neked lett volna Santiagóban egy érdekeltséged, vajon akkor is ennyire lelkesednél érte?

3. Jól tették, esetében nem hibáztak, szemben számos esettel (Oszama bin Laden, Fidel Castro stb.) A CIA-n kívül persze el nem hanyagolható szerepet játszott egy országos sztrájk, mert már mindenkinek a púpja volt tele Salvador bácsi baromságaival.

4. Mert Allende aztán ismerte. Az emberi jogok közt az egyik a legfontosabb a tulajdonhoz való jog.

5. Tőled a primkó Amerika-ellenességen kívül mi telik?

Komcsikról: hogyne érteném, pántlikás édesanyád viszont nagyon élvezte, hogy az oroszok siettek, mert így legalább vele jól elszórakoztak az oroszok, beleértve a tábori lovakat is.

Remélem, te is érted... :-)))

Névtelen írta...

Konrad írja:

Hú, de mérges volt ez a legutóbbi "névtelen"...és ez is valamiféle zsidóirtásról ábrándozik...

...te Ricsi, szerinted ezek mit olvashatnak-nézhetnek esténként?

Valamilyen pornóadót?

Azért az az orosz lovakkal való feltételezett rokoni párhuzam lehet hogy megállja a helyét, az illető agytevékenységét megítélve, legutóbbi, dühöngő iderottyintása alapján...

Nechemia ben Avraham írta...

Dehogy állja meg. Maximum a dél-amerikai csótányokkal.

Azt hallottad már, hogy Chávez is a CIA műve?

:-)

Állítólag titkos laboratóriumban kísérleteztek a csótányokkal, valamit elrontottak és ez jött ki belőle.

De olyan is a csávó, mint a Csocsesz, csak két antenna hiányzik a fejéről.

:-)))

חנה írta...

:DDDDDDDD
Elég fiúk, mert laposra ülöm a fenekem a monitor előtt.
Írjatok már valami szarságot, hogy fel tudjak állni!!!

Névtelen írta...

Konrad írja:

Ricsi:

"Dehogy állja meg. Maximum a dél-amerikai csótányokkal"

- Ja, tényleg, elfelejtettem megkövetni a lovak közösségét, mikor a magyar (és egyéb) nácikkal hoztam őket egyenes leszármazotsági kapcsolatba...

"Állítólag titkos laboratóriumban kísérleteztek a csótányokkal, valamit elrontottak és ez jött ki belőle"

- Aha, szóval ezek afféle "félszerzetek", mint a Gyűrűk Urában (halfling).

Mármint, olyan értelemben félszerzetek, hogy félig csótányok, félig patkányok, aha...

:)))

Ani meg már dolgozni sem tud menni, folyton ezt olvassa - elemzi...

Na, akkor direkt csak neki (na jó, mindenkinek) egy frankó zene, figyeljétek a szövegét is, nyisátok le a "more info" menüpontot, ott jobb felül...

http://www.youtube.com/watch?v=9
sema1GNsn0

:))

חנה írta...

Kedves Konrád,
azér' nem folyton..., mert Shabbat is van a világon!:)
És nem agyalok rajta állandóan, mert abba csak belehülyülni lehet. Mindössze szeretek képben lenni, Veletek meg igazán élvezetes a gondolatcsere.
Dolgozni meg azért nem megyek, mert létszámleépítés volt a cégnél, ahol dolgoztam, s az én hatágú nyakékem jobban szúrta a főnök szemét, mint a többiek négyágúja...
Nem tudom, valaki moderálja-e itt a hozzászólókat, de legutóbbi videód igencsak alkalmas mindenféle ööö... háborús izgatásra.:D
De legalább ez a hét is jól kezdődik. :) Sávuá tov!

Névtelen írta...

Konrad írja:

Ani:

Na, akkor most van időd egy darabig a Sabaton zenéjét hallgatni.

Érdemes!

Különösen ajánlom az "In the name of god" című kedves nótájukat, mely egy, igen agresszív katonai induló-szerű zene, a hozzákevert képek pedig a "béke vallása" követőinek a rémtetteit mutatják, szöveget itt is figyelni!!!

(a béke vallásának követőiről szól. Meglepő módon a Sabaton Izraelben már koncertezett, iszlamista diktatúrában még nem, höhöhöhö...)

http://www.youtube.com/
watch?v=1d_9RZ3ShVs

(több változata is létezik, mivel ez nem hivatalos klip egyik sem, hanem afféle "házi mix")

חנה írta...

Röhöhöhögve nem tudtam végignézni...
Sihihiralmas inkább!

Óvodás gyerek szintjén vannak...,"mert a mi apukánk úgyis erősebb, bibí, s majd megmutatja nektek hülye zsidók! És akkor majd sírhattok!"

Névtelen írta...

Konrad írja:

Ani:

- Izé...valamiről lemaradtam?

Mert a link, amit én megadtam, valahogy nem erről szól...

חנה írta...

Ok, a klip címére reagáltam...
In the Name of G-od

Úgy gondolom, rendkívül találó a cím, s ez a gondolat vonul át a dzsihád-betegek kórképén, azért figuráztam ki őket az óvodás képpel.
Tudom, ateista vagy, s ezt tiszteletben is tartom, de látnod kell, hogy ez itt az "istenek" csatája. (Természetesen nem az, csak a vallásoké, mert csak Egy létezik, de ezt mindegyik fél másként éli meg: hogy csak az övé létezik. Azért nevezhető mégis így.)Ideológiák harca a múlt színfalainak romjain, amiben statisztaszerep jut csak a nemzeti eszménynek, gazdaságnak, politikának. Meglöktek egy hatalmas kőtömböt, s az mindent elsöpörve megállíthatatlanul elindult a lejtőn. Én így látom.

Bocs a hevenyészve odavatett soraimért, csak egyfajta fásult undorral nézek már minden radikális iszlámmal kapcsolatos őrületre, legyen mégoly leleplező, humoros vagy gúnyos.

Névtelen írta...

Konrad írja:

Ani:

"fásult undorral nézek már minden radikális iszlámmal kapcsolatos őrületre, legyen mégoly leleplező, humoros vagy gúnyos..."

- Hát, pedig a radikális iszlám (vagyis,AZ iszlám) ellen egy magunkfajta civil csakis leleplezéssel, tájékoztatással, és feketehumorral kűzdhet világszerte, ha már az államhatalmak és a médiák a legtöbb helyen nem teszik meg ezt...

Amúgy az a klip, és szövege cseppet sem humoros, és nem is gúnyos, hanem egyszerűen egy kis összefoglalót ad az iszlámból, és képviselőinejk viselkedéséből.

Meg arról, hogy svéd civilek (esetüknkben a Sabaton tagjai) miként vélekedik erről, és az iszlamistákkal való elbánás módját miben látják.

A cím pedig - megismerve a teljes szöveget - egyértelmű, hogy nem valamiféle általános profanizálás, hanem egyértelműen az iszlamista "istenre" referál, és az annak nevében elkövetett mocskosságokra.

Nem?

חנה írta...

De. Nem is állítottam az ellenkezőjét. Azt sem, hogy konkrétan ez a klip humoros vagy gúnyos lenne... Sőt.
Az meg, hogy ez a zene nekem nem jön be, vsz. a koromnak tudható be.