Oldalak

2008. augusztus 4., hétfő

A pokolba a diktatúrákban rendezett olimpiákkal, de azért…

1936 és 1980 után harmadszor is elköveti a világ ugyanazt a hibát: olyan országban rendezik az olimpiát, ahol nem lenne szabad, és alkalmat ad a rendező rezsimnek arra, hogy úgy tegyen, mintha emberarca lenne. Ezzel becsapja magát, és hagyja azt is, hogy a rendező becsapja önmagát, mert a diktatúráknak nemigen van emberarcuk – ami pedig a speciális pekingi tervutasításos kapitalizmust illeti, annál ocsmányabbat történelem keveset szült.

Gyújts egy gyertyát Tibetért

Augusztus 7-e lesz és csütörtök, este 9 óra. Igen, természetesen ekkor lesz a megnyitó. Ekkor történik azonban az is, hogy a Tibettel rokonszenvezők világszerte gyertyát gyújtanak az évtizedek óta a bolsevista csizmatalp alatt senyvedő himalájai országért. A kezdeményezés izraeli.

Konkrétan az 52 éves Dávid Kalifa nevéhez fűződik az ötlet, amelyhez e sorok írásáig már mintegy százmillióan csatlakoztak világszerte. A központi gyertyagyújtási showműsor a tel-avivi Dizengoff téren lesz, annál a bizonyos tüzes-vizes szökőkútnál, ami többször van elromolva, mint amennyiszer nem. Kalifa szerint ezzel látványosan, határozottan, ám erőszakmentesen nyilváníthatjuk ki véleményünket Tibet elnyomásával kapcsolatban. Az ötletgazda hangsúlyozta, hogy mindez nem irányul az olimpia ellen.

Tibet száműzetésbe kényszerített vallási vezetője, a Dalai Láma nemrég ismerte el hivatalosnak a kampányt, abban a – szerintünk hiú – reményben, hogy ettől a kínai hatóságok majd magukba szállnak, és jobban meg fogják becsülni úgy magát a szabadságot, mint a tibeti buddhizmus értékeit.

Mi ennyire optimisták nem vagyunk, de arra talán jó lesz a gyertyagyújtás, hogy egy szemét rezsim legalább picikét érezze: nem csinálhat azt, amit akar - legalábbis nem minden következmény nélkül.

Olimpikonjaink

Alább az izraeli csapat negyvenkét versenyzőjével ismerkedhettek meg. Név, sportág, miben és augusztus hanyadikán versenyez.




Ánya Gosztmelszkij / Úszás / Női 100, 50 gyors, 100 hát, 100 pillangó / 9-11, 14-16


Guy Barnea / Úszás / Férfi 100 hát / 10-12, 14


Álon Mendel / Úszás / Férfi 100, 200 pillangó / 11 (elődöntő), 12 (döntő)


Tom Beeri / Úszás / Férfi 100, 200 hát / 9, 12-13


Gál Nevo / Úszás / Férfi 200, 400 egyéni vegyes / 9, 13-14


Itáj Chama / Úszás / Férfi 200 hát / 13 (elődöntő), 14 (döntő)


Nimród Sapira-Bar Or / Férfi 50, 100, 200 gyors / 9, 13-14


Ina Joffa és Anasztaszja Gluszkov / Szinkronúszás / 17-19


Árik Zeévi / Dzsúdó / Férfi 100 kg / 14


Gál Jekutiél / Dzsúdó / Férfi 60 kg / 9


Alice Schlesinger / Dzsúdó / Női 60 kg / 12


Bát-Él Gáterer / Tekvandó / Női 60 kg / 21


Katyerina Piszetszkij, Alona Dvomicsenko, Rácheli Vigdorcsik, Veronika Vityenberg, Marija Szavenkov-Mááján Davidovics / Ritmikus gimnasztika / Csapat / 21-24

Ira Riszenszon / Ritmikus gimnasztika / Egyéni / 21-23


Neta Rivkin / Ritmikus gimnasztika / Egyéni / 21-23


Alekszandr Satilov / Gimnasztika / 9 (elődöntők), 17 (döntők)


Alex Averbuch / Atlétika / Rúdugrás / 20 (elődöntők), 20 (döntők)


Itáj Mágidi / Atlétika / Férfi 3000 méteres akadályfutás / 16 (elődöntők), 18 (döntők)


Hailé Szetáin / Atlétika / Olimpiai maraton / 24


Niki Palli / Atlétika / Magasugrás / 17 (elődöntők), 19 (döntők)


Udi Gál és Gidi Kliger / Vitorlázás / 11-18


Nufár Edelman / Vitorlázás / 12-19


Sáchár Cuberi / Vitorlázás /12-20


Mááján Davidovics / Vitorlázás /12-20


Nika Kornicki és Vered Buszkila / Vitorlázás / 11-18


Michael Kolganov / Kenu / Férfi 500, 1000 méter egyéni / 18-23


Sáchár Peer / Tenisz / Női egyes / 10-16


Andy Ram és Joni Erlich / Tenisz / Férfi páros / 10-16


Cipi Obziler / Tenisz / Női páros / 10-17


Gil Szimkovics / Lövészet / Férfi 50 méter, puska, három pozíció, 50 méter, puska hasonfekve / 11, 15, 18


Guy Starik / Lövészet / Férfi 50 méter, puska hasonfekbe / 11, 15, 17


Doron Egozi / Lövészet / Férfi 50 méter puska, három pozíció, 10 méter, légpuska / 11, 15, 17


Noam Mills / Vívás / 13


Delila Hautel / Vívás / 11


Tomer Or / Vívás / 13

Bhácláchá – és vigyázzatok magatokra!

3 megjegyzés:

Kovács Katalin írta...

Ricsi, zseniális húzás volt részedről berakni a sportolók nevét, képét, stb... Köszi, nagyon fogom figyelni őket, bár éppen most vagyunk a költözés közepén, szerdán indul a teherautó Pestre! Köszönöm!

Nechemia ben Avraham írta...

Az én húzásaim már csak ilyenek.

:-)))

Névtelen írta...

Én csak arra lennék kiváncsi, az arab országok hány versenyzőt inditanak és hány érmet fognak nyerni?