Izrael kereste a békülést Szíriával. Már 1948 óta. A zsidó állam hivatalos doktrínája mindig is az volt, hogy bárkivel, akár a legádázabb ellenségével is hajlandó béketárgyalásokat kezdeni – de csak előfeltételek nélkül –, illetve békét kötni – de csak ha az a béke teljes körű diplomáciai kapcsolatok felvételével jár együtt.
Szíria nagyon sokáig csak a konfrontációt kereste Izraellel. Már 1948 óta, amikor először támadta meg az egynapos, fiatal országot. Azután évtizedekig, amikor fegyveresei a Golan-magaslatokról lődözték a Kineret környéki kibucok, falvak polgári lakosságát. Azután 1967-ben, amikor az elmeháborodott Nasszer vezette Egyiptommal közösen tett kísérletet a zsidó állam térképről való leradírozására és lakosságának a tengerbe fojtására. Azután 1973-ban, amikor a legnagyobb zsidó ünnepen, Jom Kipurkor indított – ismét Egyiptommal közösen – támadást Izrael ellen.
Szíria nem kereste a békét a kilencvenes években, amikor pedig az karnyújtásnyira lett volna. Megboldogult Jichák Rabin mártír miniszterelnök, z”l, először nem a palesztinokkal ült volna le tárgyalni, hanem magával Hafez Asszaddal, a jelenlegi elnök édesapjával. Damaszkusz válasza minden tapogatózási kísérletre egy rideg nyet volt – illetve Szíria csak úgy lett volna hajlandó tárgyalni, ha Izrael előbb visszaadja a Golan-magaslatokat, amelyek az 1967-ben, Szíria által – hangsúlyozottan és kimondottan népirtási szándékkal indított – háború elveszítése után kerültek Izraelhez… Kissé olyan volt ez az attitűd, mint a sportolóé, aki azt követeli, akasszák már a nyakába az arany medált, azután esetleg még indulni is hajlandó a versenyen.
Hafez Asszad 2000 nyarán halt meg, miután gondoskodott fia, Básár Asszad utódlásáról (többek közt az alkotmány módosíttatásával, amely annak idején még azt írta elő, hogy szíriai elnök csak olyan ember lehet, aki már betöltötte a 40. életévét. Miután Básár még nem töltötte be, a damaszkuszi parlament az atya utasítására leszállította a korhatárt).
Szíria nem változott. Megmaradt a végtelenül korrupt, tervgazdálkodásos utasításnál, a borzalmas „arab szocializmusnál”, a földkerekség egyik legembertelenebb rendőrállami berendezkedésénél, az emberi jogok lábbal tiprásánál – no és tovább tántorgott a gazdasági összeomlás szélén. Mert az arab világban, hogy klasszikust idézzek, „nincs tovább”: az olajállamok 50-60 év múlva omlanak össze (ha ugyan az újonnan feltárt brazil olajmezők nem siettetik ezt a folyamatot az olajár lejjebb nyomásával – és nagyon reméljük, hogy siettetni fogják), azok az arab államok pedig, amelyek jelentősebb energiahordozókkal nem rendelkeznek, néhány éven belül. Az India és Kína által megnövelt élelmiszerárak nyomán szerte az arab-iszlám világban éhséglázadások zajlanak; ez alól Szíria sem kivétel.
Szíria tehát most jelentkezik békéért, amikor már nincs tovább, pláne, hogy lebuktak: ők is atombombát akartak barkácsolni észak-koreai segédlettel (mi más dolguk is lenne mostanság, a húsz éve stagnáló gazdaság, az ötven százalékos munkanélküliség és az 1700 dolláros per capita GDP hazájában), aztán az izraeli légierő szétbombázta az egész kis kócerájukat. Básár Asszad előremenekül, és nem biztos, hogy ez neki jó. Ha valaki leül tárgyalni a gyűlölt és megvetett – de mindenekelőtt rettegett – cionista entitással, az bizonyos fokig, ha akarja, ha nem, elismeri azt az entitást. Ezzel jelentős mértékben kivonja magát a Gonosz Tengelyének bűvköréből, azaz Teherán varázsa alól, amely eddig a legszorosabb szövetségese volt, és miután a Közel-Keleten az út közepét már régen felszedték, automatikusan a másik oldalra kerül. Innentől kezdve két választása lesz. Vagy afféle hidegbékét tart fenn Izraellel, mint Egyiptom teszi Camp David óta (vannak diplomáciai kapcsolatok, van minimális gazdasági-kereskedelmi együttműködés és bóklászik az országban néhány izraeli turista nagyünnepek környékén), és akkor továbbra is szembe kell néznie a kenyérlázadásokkal, vagy pedig valódi kapcsolatokat teremt a gyűlölt ellenséggel, és ebben az esetben a formális nagykövetcserén túl az is megtörténik pár éven belül, hogy a zsidó tőke belülről alakítja át Szíriát, amely kénytelen-kelletlen elindul a modernizáció útján.
Kénytelen vele, de nagyon kelletlen – a modernizáció, ezt nap nap után a bőrünkön érezhetjük, még a kelet-európai államok alattvalói mentalitású, szolgalelkületű népei szemében sem okvetlenül kívánatos valami, hát még ha néhány millió rabszolgáról beszélünk, akiket ha a munka nem is, de a tőke egyik napról a másikra szabaddá tenne, annak minden következményével együtt.
Kutyaszorító a javából!
De legyen ez a szírek baja, törjék ők a fejüket azon, mit (nem) akarnak inkább: modernizációt és a globalizmusba való bekapcsolódást vagy a történelem süllyesztőjében való eltűnést. Izrael sokkal komolyabb dilemma előtt áll.
Érdemes-e egy hidegbéke lehetőségéért odadobni a Golant (jobbra)?Az eszünk azt mondja: érdemes, a békéért mindent érdemes. A szívünk, no meg az igazságérzetünk hevesen tiltakozik ellene. Főleg, ha tekintetbe vesszük, mi mozgatja a dolgokat az izraeli oldalon. Itt személyesen Ehud Olmert, minden idők legkorruptabb politikusa keveri a kártyát, aki ellen rendőri-ügyészi vizsgálatok folynak holmi kövér pénzes borítékok törvényellenes és erkölcstelen zsebre süllyesztése okán. Milyen érdekes, hogy Izrael épp most mutatkozik engedékenynek egy, pár hónapja még megbombázott, agyaglábakon álló szemétrezsimmel szemben – csak nem az húzódik meg a háttérben, hogy Olmert úgy érzi, mint békecsináló, netán leendő Nobel békedíjas (ne röhögjetek, ha Arafat kaphatott, akkor ő miért ne?) sanszosabban úszhatja meg a maga kis sötét bulijának a jogos következményeit?
Meglátjuk – azt mondta a vak is. Kommentjeiteket várom.
Egyet azonban ne feledjetek: Szíriában a mai napig olyan térképeket nyomtatnak, amelyen nem csak a Golan képezi az ország részét, hanem Libanon, Jordánia, Izrael, Irak, Kuvait, valamint Egyiptomtól a Szináj-félsziget, továbbá Ciprus szigete is. Magyarán: arról a Szíriáról álmodnak, amely valaha tartomány volt az Ottomán Birodalomban.(Szíria természetesen semmilyen formában nem ismeri el a nem létező palesztin népet, és annak semmiféle államot nem szán sem Izrael területén, sem másutt.)
.gif)
1 megjegyzés:
Konrad írja:
Amennyire én emlékszek,ennek az újabb, nyilvánvalóan kamutárgyalásnak röviden ez volt a menetrendje:
1. Valaki kiszivárogtatta, hogy Izrael és Szíria ott motoszkálnak egymás körül. De ennyi, semmi konkrétum.
2. Egy szír nagyfejes (a külügyminiszter? nem emlékszem, de nem is érdekes), a szokásos arab módon (jó hangosan, bizonyítékok nélkül, hőzöngve)kijelentette a nemzetközi médiák előtt:
"Izrael és Szíria a LEGMAGASABB szinten tárgyalnak, és az alapfeltétel a Golan visszaadása, melyre Izrael hajlandónak mutatkozik.
Mármost, itt állj.
Ez a lármás szír bejelentés szerintem azzal a céllal hangzott el, hogy Szíria ezzel feldobja a magas labdát Izraelnek: "Na, mi békülünk, de csak ha visszaadjátok a Golant".
Tette ezt az egész világ előtt, hogy ezzel is lépéselőnybe kerüljön Izraellel szemben (a kérdésben tökéletesen inkompetens nemzetközi közvélemény manipulálása).
3. A szír handabandázás kudarcba fullad egy, vagy másfél napon belül. Jön a hivatalos izraeli (és török? jól emlékszem?) bejelentés, hogy valóban tárgyalnak török közvetítéssel, de szó sincs a "legmagasabb szintről", hanem kifejezetten alacsony szintűek a tárgyalások, politikailag súlytalan emberek tesznek úgy, mintha tárgyalnának, akiknek semmiféle döntési joguk sincs.
Teszik mindezt úgy, hogy még csak egy asztalhoz sem hajlandóak ülni, a török közvetítők rohangálnak mint a mérgezett egér, egyik helyiségből a másikba, ahol a szír és az izraeli, sokadrangú diplomaták tartózkodnak.
4. A Golanon viszontáll a bál; lakossági fórumok, anyázás, internetes beírások tömege, idegroham, stb.
5. Konkrétan kidolgozott tervek kerülnek hivatalosan nyilvánosságra izraeli részről, hogy képzelik el a Golan státusát, ha Szíria valóban békét kötne (kivonulnak, de akkor demilitarizált zóna lenne az egész, izraeli telepek maradnának, stb, mittudomén, olvassátok el, az izraeli napilapok netes oldalain valahol ott van). Erre a szír (nem hivatalos) válasz az, hogy kb. elfogadnák (megint ott a bizonytalanság, hogy mennyire gondolják ezt komolyan - semennyire, szerintem - , és hogy egyáltalán KI HAGYTA EZT JÓVÁ, ugyanis ezt nem jelölte meg a szír sajtó).
6. Jönnek a különféle elméletek, hogy ez most akkor mi a fészkes fene.
Néhány tipp tőlem:
- Ehud Olmert elterelő akciója? Én nem gondolom, semmi nem utal erre, főleg hogy ő maga részt sem vesz az egészben, egyenlőre (vagy már igen? Ricsi, tájékoztass).
- Titkos béketárgyalások is vannak, mint '93-ban? Lehet, nem tudhatjuk, de nem tartom valószínűnek.
- Szíria az összeomlás kellős közepén van, ezért próbálkozik, hogy a kamutárgyalások hatására engesztelhető legyen néhány gazdasági-ipari nagyhatalom, és a "békevágy" miatt kezdjenek el befektetni pénzt Szíriába?
Na, ez a legvalószínűbb. De csak szerintem.
A szír elképzelés, ha úgy igaz, ahogy én tippelem, elég gyermeteg, de nem lógna ki a sorból. Az arab kezdeményezések és "nagy ötletek" hasonlóan óvodás színvonalúak, legyen szó a világ meghódításáról, masszív zsidóirtásról, vagy elb**szott gazdasági intézkedésekről.
A közös bennük: köszönőviszonyban sincsenek a realitásokkal.
Viszont akkor azt nem értem, mi ez a balhézás az iráni náci reszim részéről a szírekkel szemben.
Mármint, elég renedsen odaszóltak, hogy mi ez a békülés, vagy mifene?
Na jó, meglátjuk.
Szerintem hamarosan.
Egyébként nem hinném, hogy a Golant visszaadnák Szíriának, mert azt egy szellemi fogyatékos is tudja, hogy ebben az esetben azonnal megkezdődne a szír fegyverzet telepítése, és az édesvizek elterelése.
Hát...én ezekre emlékszek az utóbbi napokból.
Javítson ki bárki, ha tévednék, de akkor linkeket is kérek, mert én sajna nem jegyeztem fel egyet sem.
Megjegyzés küldése