Oldalak

2008. május 16., péntek

Ha május 18, akkor: Millenáris! Rád is szükség van!

Gazdag programmal, egyebek mellett zsidó hagyományok bemutatásával, ételkóstolóval, héber nyelvtanórával és hóratanítással ünneplik Izrael Állam függetlenségének 60. évfordulóját vasárnap Budapesten, a Millenárison - közölte a Szochnut az MTI-vel.

A délután három órakor kezdődő program keretében a parkban zsidó ifjúsági szervezetek mutatkoznak be, a gyerekeket játékok, sportversenyek és kézműves foglalkozások várják, míg a színpad a különleges izraeli önvédelmi sport, a kravmaga bemutatójának ad helyet. Szintén a színpadnál várják azokat, akik a tradicionális zsidó néptánccal, a hórával kívánnak megismerkedni. A hagyományos mozdulatokat modern elemekkel ötvöző táncot profi tánctanárok oktatják majd kezdőknek és haladóknak egyaránt.

A Fogadóban állítják ki a Pixrael elnevezésű amatőr internetes fotópályázatra beérkezett műveket. Az izraeli témájú felvételek legjobbjaira a tárlaton a közönség is leadhatja szavazatát.

Rachel Korazim professzor az izraeli gyermekirodalomról tart előadást magyar nyelven délután négy órától. A holokauszt és a gyermekirodalom szakértője magyar holokauszt-túlélők gyermekeként Izraelben született, és a zsidósággal, identitással foglalkozó akadémia vezetője. Az intézmény távoktatási programján keresztül hozzájárul az Izrael-kép kialakításához, változásához, a zsidó hagyományok közvetítéséhez.

A Raananai Ifjúsági Zenekar koncerttel ünnepli Izrael függetlenségének hatvanadik évfordulóját, a negyven fős zenekar klasszikus komolyzenei darabokból, izraeli dalokból és hagyományos zsidó énekekből álló előadása után pedig a 6VAN elnevezésű ének- és színjátszóverseny döntője zajlik. Az Izrael megalakulásával, történetével és népével kapcsolatos előadásokat szakmai zsűri értékeli majd.

A Millenárison késő éjszakáig vetítik az izraeli filmeket, éjjel 11 órakor pedig az Izrael-díj átadásával zárul a rendezvény.

A részletes programot a Szochnut honlapján olvashatod:

http://www.szochnut.hu/rendezvenyek.html

Gyere el, mert rád is szükség van!

Nincsenek megjegyzések: