Egy elfeledett utópia: kibuc Amerikában

A zsidóság annaleseinek mélyén rábukkanhatni, de alapjában elfelejtették. Tizedikén volt százhuszonhat éve, hogy New Jerseyben zsidó mezőgazdasági társaság alakult Alliance néven. Cionista vállalkozás lett volna ez – ha jó helyen indul…

A zsidóság mindig is különleges viszonyban volt a földdel – több okból is. A sajátjáról több alkalommal elűzték, nem egyszer sok ezer kilométerre került onnét. A száműzetésben – főleg Európában – eltiltották a föld birtoklásától, sokszor még a művelésétől is. Nem véletlen, hogy a cionizmus elméletében és gyakorlatában kezdettől fogva központi helyen állt a föld, a földművelés, és az sem, hogy az első visszatérők közül sokan szó szerint az életüket adták érte; inkább ott pusztultak, semhogy feladják eszményeiket, amelyek közt első helyen szerepelt a sziklás, kétezer év óta feltöretlen talaj termővé fordítása. Erről a legmegrendítőbb vallomás tán Kaczér Illés Álomtelepes című könyve, amely mostanában sajnos csak antikvárban férhető hozzá, ott is csak ritka szerencsés esetben.

Az első nagy oroszországi zsidó kivándorlóhullámot a pogromok generálták. Az akkor távozók java azonban még nem Erec Jiszráélbe – az Ottomán Birodalom eme elmaradott, lakhatatlan tartományába – távozott, hanem Amerikába, ahová szabad volt a bejárás, és ahol senkitől sem kérdezték a vallását.

Oroszországból bevándorolt huszonöt zsidó földműves hozta létre New Jersey első zsidó mezőgazdasági társaságát Alliance néven 1882. május 10-én; ezt további közösségek követték, többek közt Dél-Dakotában és Oregonban. A vállalkozás sikeresnek indult, az első nyár végén már hatvan-hetven família tartozott az ezer hektárnyi földbirtokkal büszkélkedő közösséghez. Ezt a földterületet meg kellett tisztítani. A tagok egymástól tanultak. Míg a földet meg nem tisztították, a Héber Bevándorlók Segélyegylete hetibért folyósított a munkásoknak. A helyi politikusok is támogatták a párizsi the Alliance Israélite Universelle után elnevezett kolóniát: ezer katonai sátrat szereztek a közösségnek arra az időre, amíg fel nem húzták a kőépületeket.

Szabályszerű úttörő munka folyt tehát, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, csak éppen nem Erec Jiszráélben, hanem Amerikában. Ám ideológiában itt sem volt hiány. Mivel egyre több zsidó özönlött Amerikába, itt is felütötte a fejét az antiszemitizmus. Ugyan nem volt képes úgy átitatni a társadalmat a mérgével, ahogyan az azokon a helyeken történt, ahol évszázadokig zavartalanul érvényesülhetett a katolicizmus zsidógyűlölete, a politikusok pedig csak a legritkább esetekben próbálták az antiszemitizmus parazsán sütögetni a saját pecsenyéjüket (és jobbára csúfosan felsültek vele akkor is), az antiszemitizmus az egyes emberek tudatzavaraként igenis Amerikában is létezett – csak az egészséges társadalmi körülményeknek és a szabadságnak köszönhetően intézményesedni nem tudott. Egyes zsidó gondolkodók és közösségi vezetők arra a következtetésre jutottak, hogy a zsidó bevándorlóknak szűzföldet kell feltörniük, ezzel oszlatva el azon gyanúsítgatásokat, miszerint a zsidók alapvetően ügyeskedők, és csak mások verejtékén tudnak élősködni.

Ezek a gondolkodók kellőképp idealisták voltak ahhoz, hogy higgyenek abban, az emberek alapvetően jók, az antiszemitizmus pedig személyes példaadással kinevelhető belőlük. Nem tudták, hogy az antiszemitizmus gyógyíthatatlan elmebaj; akit egyszer a hatalmába kerít, annak teljesen mindegy, hogy a zsidó szűzföldet tör fel vagy bányában robotol, akkor is görbe orrú pénzeszsák lesz a szemében mindahány. Tény volt azonban – és ez rendkívül fontos szerepet játszott a cionista mozgalomban még a huszadik század derekán is –, hogy a luftmenschek tömegeit, a valóban számottevő, seftből, zavarosban halászásból élő zsidó rétegeket munkára kellett fogni, értelmes termelő tevékenységbe irányítani, és erre semmi nem látszott alkalmasabbnak, mint épp a földmívelés.

Az Alliance kolóniát filantrópok, a már említett Segélyegylet, valamint a Baron de Hirsch Alapítvány pénzelte. Filozófiájának alapját a békés egymás mellett élés alkotta. Főleg mezőgazdasággal foglalkoztak ebben a fura „amerikai kibucban”, de gyártottak bútort, volt kovácsműhely, sőt, ruhaüzem is. Jacob Greenblatt, a közösség kóser mészárosa (lent) építőmester és műbútorasztalos is volt egy személyben.

A huszadik század hajnalán százötvenegy felnőtt és háromszáznegyvenöt gyermekük élt az Alliance-ban, utóbbiak közül huszonheten már házasok voltak. A közösség hetvennyolc farmmal rendelkezett, amelyek akkor csillagászati összeget, több mint 135 ezer dollárt értek; 1886 hektáron terültek el, amiből 1354 hektárt tisztítottak meg 1901-re. Számos épületet húztak fel, köztük nem egy közösségi célokat szolgált. Az Alliance nagy hangsúlyt fektetett az oktatásra, és több széles körben elismert iskolával rendelkezett; ezen kívül volt négy zsinagógájuk és egy temetőjük is.

A sikertörténetnek azonban nem lett folytatása. A szándék nemes volt, az akarat diadalt hozott – ám az „amerikai kibuc” tagjai a huszadik században mégsem folytatták az együttműködést, szétszéledtek, gyermekeiket, unokáikat pedig már nem izgatta annyira a közös, szövetkezeti vállalkozás. Az Alliance utolsó élő tagja, Lillian Greenblatt Braun ( Jacob leánya, balra) 2005-ben ünnepelte a századik születésnapját. A temető (jobbra) még megvan, sőt látogatják is.