Naftali Bennett, a Jesa (Jehuda-Somron-Gáza telepesszervezet) elnöke a Jediot Achronotnak nyilatkozva keserves csalódásának adott hangot amiatt, hogy Binjamin Netanjáhu kormányfő hosszúra nyúlt washingtoni tartózkodása során háromhónapos építési moratóriumot jelentett be az Izrael által nem annektált, de 1967 óta ellenőrzött Jehudában és Somronban – noha három hete még arról beszélt: az építkezéseket akkor sem fagyasztják be, ha a palesztinok elismernék Izrael Államot (ami nem különösebben sanszos).
Az úgynevezett „területeken” folytatott építkezések a hetvenes évek eleje, de különösen az 1991 óta néha neki-nekilendülő, legtöbbnyire azonban csak bénult állapotban lévő békefolyamat legfőbb akadályának tűnnek az avatatlan szemlélő számára. Sokan egyenesen úgy vélik, ha Izrael nem építkezne a „megszállt” területeken, tulajdonképpen nem is lenne semmi probléma. Az építkezés, az értékteremtés mégis holmi sátáni tevékenységként jelenik meg a világsajtóban, a súlya pedig látszólag akkora, hogy a Fehér Ház az utóbbi húsz-harminc évben jóformán többet foglalkozik néhány száz vagy ezer lakásegység felhúzásával, mint egy-két saját égető problémájával. A torz beállítás szerint Izrael az „építkezésekkel” voltaképp kész tények elé akarja állítani a palesztinokat, azon van, hogy minél sűrűbben „betelepítse” az általa ellenőrzött területeket, azokról „jogos tulajdonosait” elűzze s még ki tudja, miféle borzalmakat kövessen el. Az ilyen felfogású politikusokat és újságírókat a tények vajmi kevéssé érdeklik, holott azok a következők: a béketárgyalások eddigi valamennyi kézzelfogható eredménye úgy született, hogy Izrael, a győztes engedett a vesztes agresszornak, és adott – területet –, mégpedig úgy, hogy alig, vagy egyáltalán nem kapott érte cserébe semmit. Legelőször Egyiptom kapta vissza a Szináj-félszigetet, és a terület visszaszolgáltatását érdekes módon egyáltalán nem gátolta, hogy Izrael településeket, utakat, infrastruktúrát és kőolaj-kitermelő ipart hozott létre ezen a hatalmas, sivatagos területen, sőt, egy egész várost is felépített Jámit néven. A Camp David-i béke megkötése után a Jámitban élő zsidókat az izraeli hadsereg erőszakkal kihurcolta, magát a várost lerombolták, a megszállás éveiben kitermelt kőolajat pedig Egyiptomnak kifizették; ez utóbbira – hogy a kétszeres győztes fizessen az agresszornak – a történelem folyamán sem addig, sem azóta nem volt példa. Legutóbb a teljes Gázai-övezet került ebek harmincadjára, benne virágzó zsidó mezőgazdasági településekkel. Az izraeli hadsereg az ottani lakosokat a jámitiakhoz hasonlóan erőszakkal távolította el, a létesítményeket pedig lerombolta, mert az már mégiscsak sok lett volna a jóból, ha a csinos családi házakban a Hamasz főterroristái terpeszkednek el. Egyértelmű tehát, hogy az építkezések soha nem képezték gátját semmiféle megegyezésnek, sőt annak sem, hogy Izrael akár egyoldalúan visszavonja csapatait, mint az Gáza esetében történt.
Egyre kérdésesebb azonban, érdemes-e egyáltalán bármiféle békére törekednie Izraelnek arab környezetével, miután a környezet soha, egyetlen alkalommal nem igazolt vissza semmi ilyen törekvést, még csak a leghalványabb gesztus képében sem (ha csak a Hamasz legutóbbi humoros engedményét nem tekintik annak, miszerint a terrorszervezet „engedélyezi”, hogy a kilencvenhat évnél idősebb zsidók „maradjanak” – lásd lejjebb a Hírkoktélt). Ha viszont nem érdemes úgy tenni, mintha békéről tárgyalnánk, akkor tulajdonképpen miért is ne lehetne abbahagyni a települések viszonylatában a mindenkori izraeli kormányoknak ezt a szerfölött undorító húzd meg, ereszd meg játékot? Miért is ne lehetne ugyanúgy annektálni Jehudát és Somront – az Ország történelmileg legjelentősebb részeit –, amint az, nagyon helyesen, megtörtént Kelet-Jeruzsálem és a Golan-fennsík esetében? Miért kell Izrael Állam miniszterelnökének lejáratnia magát, hogy önnön, három héttel ezelőtti kijelentéseit lábbal tiporja? És mi értelme van az építkezések „három hónapra” történő befagyasztásának? Ugyan mi fog történni ez alatt az idő alatt, ami Madrid, 1991 ősze óta nem tudott megtörténni?
Gerson Mesiká, a somroni regionális tanács vezetője annak a reményének adott hangot, hogy ezzel meg vannak számlálva Netanjáhu kormányának napjai. Korántsem biztos, hogy ez így van, abban viszont tökéletesen igaza van Mesikának, hogy „a becstelenségnek is van határa”, és Bibi csak a tévében tigris, a valóságban azonban ijedt kiscica, akinek „kapitulációja hatalmas csapás a telepesekre és az állam létét veszélyezteti.” Icik Sádmi nyugalmazott vezérezredes, aki a binjaminai telepeseket erősíti, úgy fogalmazott: „Bebizonyosodott, hogy az araboknak tett bármiféle engedmény csak még több terrorhoz vezet.”
.gif)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése