Oldalak

2011. február 15., kedd

Még élünk

Üdv mindenkinek! Bocs a hosszú pauzáért. Nem történt semmi drámai, csak a blogszerző körül lendültek valamelyest mozgásba a dolgok, ami nem ártott.


A Miért Cion? folytatódik, hogy válaszoljak egy kissé hisztérikus, ám kedves olvasó nekem szegezett kérdésére. Igaz, naponként, kétnaponként egy ideig ne várjatok bejegyzéseket, de mindent megteszek azért, hogy időnként megnyilvánuljak. Ha másként nem, a hétvégi jó hír rovattal, azt sokan szerették.

Volt egy szavazás, mindenki kattinthatott, ki mit szeretne itt olvasni, több lehetőséget is meg lehetett jelölni. Fej fej mellett végzett a történelmi elemzések (a blog erőssége) és az aktuálpolitika, harmadik lett az alijabeszámoló kategória (folynak a tárgyalások egy nemrég alijázott hölggyel, ha nem jön össze a dolog, akkor az én beszámolómat olvashatjátok majd folytatásokban), a negyedik helyre kerül a másik erősség, a véleményformáló publicisztika. Kevesebben kíváncsiak mai izraeli bulvárra és iszlámra; a két sereghajtó pedig a vallás és a holokauszt lett – persze azért is fogtok kapni mind a kettőből, elvégre a vallás mindennek az alapja, ami pedig a holokausztot illeti, idén ötven éve, hogy kivégezték Eichmannt, olvashattátok itt, hogy konferencia is lesz Pesten, úgyhogy ezt a témát nem kerülhetjük meg.

Írtam, hogy a blog szerzőket keres. Ez most is áll, sajnos ezekben az időkben – némi túlzással – a válság előtti pénz negyedéért négyszeresen kell megdolgozni. Két könyv között vagyok, amellett munkám most nem annyira a Közel-Kelethez, inkább Amerikához köt. Voltak jelentkezők, de ki nem ér rá, kinek meg, mint kiderült, más elképzelései vannak, amiket ebben a blogban nem tud megvalósítani.

Bizonyára mindenki hallotta már, hogy megújult és a magyarországi sajtó megzabolázási kísérletei miatt különleges hangsúlyt kapott napjainkban az Egyesült Államok-beli szerverről működő, lepukkadt pornófőszerkesztők regulázásainak fittyet hányó Amerikai Népszava, amelynek különösen a hazai – tehát a Nagy Tesóval foglalkozó – rovatára hívom fel mindenki becses figyelmét, még véletlenül sem azért, mert nem elhanyagolható módon működöm közre szerkesztésében. Balra láthatjátok a logót, amiről ezentúl közvetlenül a Nagy Tesó-rovatra kattanhattok; fogadjátok szeretettel, de az Amerikai Népszava többi rovatát se hanyagoljátok, olvassátok, ajánljátok, érdemes. A kommentelési lehetőségek még döcögnek, mert persze teli van trollal, de remélhetőleg a közeljövőben megoldják a moderálást is.

Lesz blog, lesz könyv is, lesz minden. Legyetek türelemmel.

Nincsenek megjegyzések: