Oldalak

2008. november 22., szombat

Zsabotyinszkij unokája is a Likudban

Örök törvény, hogy akármilyen mély is a gödör, egyszer, valahol el kell érni az alját, hogy onnan fölfelé vezessen az út. A Likud mostanság nagyon rákapcsolt, a felmérések szerint egyértelműen győzni fog – persze, messze még a február… S talán elindult valami.

Az izraeli politikai élet, mint a nagyvilág – jelesül az euroatlanti civilizáció – évtizedek óta rohad. Valaha hatalmas figurákat, igazi gigászokat termelt ki, akik már életükben legendává váltak, s ami a legfontosabb, azok maradtak haláluk után is.

Régebbi olvasóim tudják, 1991-ben alijáztam, és a mai napig úgy érzem, még épp hogy elértem, érezhettem a hősidők visszfényét, a cionizmus nagy napjainak hangulata maradékát, mint a vándor, ha hatalmas tábortűz maradványaihoz ér, és még érzi kicsit a parázs melegét. Nem sokkal alijám után halt meg Menáchem Begin, a tisztességnek ez a szobra; egykori harcostársa, Jichák Sámir volt a miniszterelnök, kihívója pedig Jichák Rabin… az utolsó nagy generáció.

Utánuk már jöttek jobbról és balról mások. Egyenes és tisztességes katonatisztek, mint Ehud Bárák és Áriél Sáron, akiket elvakított a béke lidérclángja, és mindent feláldoztak annak a hazugságnak az oltárán, amelyért Rabin életét adta. Jött rajtuk kívül aztán sok percemberke, egy-két tolvaj, jöttek etnikai bűnbandák, jött sok mindenki, aki a nyavalyás kis pecsenyéjét szerette volna annak a bizonyos nagy tábortűznek a maradványánál sütögetni. Látni is rossz volt. A hányinger kerülgette az embert az ultrakorrupt Ehud Olmerttől. Félreértés ne legyen: az izraeli politikai, közélet soha nem csúszott olyan mélységekbe, mint a magyar. Szó sincs ilyesmiről. Csakhogy azokat, akik Izraelért felelősek, nem ehhez a pitlák tolvajbandához mérjük, hanem a nagy elődökhöz. Ben Gurionhoz, Weizmannhoz, Dájánhoz, Golda Méirhez.

A Likud minden közvélemény-kutatás szerint jól áll, mandátumok számában 32:26 arányban verné a Kadimát (a Munkapárt 10 mandátum körül jár, legjobb úton afelé, hogy kispárttá váljon), és egymás után jelentkeztek nagy nevek, hogy csatlakoznának hozzá. Egyáltalán nem csak jobboldaliak. Visszatért a pártba Dán Meridor; jelentkezett Ászáf Chefec volt országos rendőrkapitány, Uzi Dáján tábornok, Joszi Peled tábornok, Tál Brody kosárlabdacsillag, Mose Jáálon egykori vezérkari főnök, valamint Samir fia, Jáir. Nemrég pedig Begin fia, Beni Zeév Begin – mondani sem kell, kiről kapta a középső nevét. És most itt van annak az embernek az unokája, akiről kapta: Zeév Zsabotyinszkij. Igen, annak a Zsabotyinszkijnek az unokája, aki gyakorlatilag a mai egész izraeli jobboldalnak az atyja.

Binjamin Netanjáhu csábítgatta már egy ideje Zeévet, aki egyébként a mobiltelefónia szakembere, több elmés újítást is köszönhet neki állítólag az iparág. Az egyik egy kürtő alakú ketyere, amit rá lehet tenni a maroktávbeszélőre; ez megelőzi, hogy túl közel tartsuk azt az agyunkhoz, és idejének előtte kisüssük azt (ezek szerint mégis lennének a mobiltelefonnak káros hatásai?)

Igen, lehet epésen fortyogva kérdezni, ahogyan a Háárec publicisztikája teszi, hogy ugyan miként férhet meg egy pártban egy Dán Meridor és egy Zeév Zsabotyinszkij. Megmondom én a választ. Úgy, ahogyan egy országban is megférnek ők. Az az ország nem túl nagy. Vannak, akik azon dolgoznak, még kisebb legyen, lehetőleg szűnjön is meg. Ez meggyőződésem szerint soha nem fog megtörténni, de a szart sokáig lehet kenni. A gödör még mélyíthető. Lehet még tovább kiegyezést keresni az arabsággal, amely a kijózanító erőszakon kívül semmi másból nem ért. Lehet tovább rothasztani az ország közéletét. Vagy pedig össze lehet fogni. Az Ország legfőbb baja mindig is a széthúzás volt. Most kell egy csapat, ahogyan Minarik mosodás mondotta volt. Egy olyan csapat, amilyen anno a Munkapárt is volt. A Munkapártot vádolták sok mindennel, főként egyeduralomra törekvéssel, majd’ három évtizedes uralma alatt az Ország mégis megnyert három háborút, felszabadította Júdeát, Somront, a Golant, a Gázai-övezetet és a Szináj-félszigetet, és virágzó gazdaságot épített. Gyűjtőpárt volt, sok nagy arccal, a karizmatikusokból akár egész kormányokat tudott kiállítani. Most mintha a Likud menne ugyanebbe az irányba. Meglátjuk!

Zeév képe után feltúrtam a netet, persze kizárólag a nagyapjáról van fotó. De ami késik, nem múlik. Igyekszünk lépést tartani a választásokkal. Meg azzal, hogy a Háárecet elönti az epe. :-)

10 megjegyzés:

Roland írta...

Richárd, én nekem az az egyetlen kérdésem lenne, nem vagyok túl régóta a blogod olvasója, hogy az alija után miért választottad a jeridát? Ha nem túl személyes akkor megválaszolod a kérdésemet?

Rákócza Richárd írta...

Nem túl személyes, elég jogos. Röviden szólva azt mondhatom, hogy hülyeségből. Ha hosszabban ki akarnám fejteni, akkor sok mindenről kéne szólnom, arról, hogy sok ember hülye fejjel nem becsüli meg, amikor jól megy a sora; arról, hogy van, amikor az egyik házastársnak tetszik odakinn, a másiknak nem annyira; a szirénhangokról, amelyek visszahívogatják az embert, és még sok mindenről. Igen, jerida volt, így jött össze, magamon kívül nem akarok ezért senkit okolni. Most már így alakult, remélem, belátható időn belül újra tudom kezdeni ott, és azt is remélem, többé nem lesz olyan erő, ami kiszakítson onnét.

Roland írta...

rendben köszönöm a válaszod

achat írta...

Arik Sharont elvakította volna a
béke vágya? :)))
Nem lehet,hogy túl sokba került Gaza
megtartása?
Nem lehet,hogy az un. Road Map-et
(mely mögött csak az USA,SZU,UNO,EU
állt) akarta balról elözni,átdobva a labdát a palesztinoknak?
Nem lehet hogy tartani kellett volna
Sharon azon feltételét,hogy az egyiptomi-gazai határt mi örizzük?

Rákócza Richárd írta...

Roland: nincs mit.

Rákócza Richárd írta...

Achat: sztem elvakította. Persze én tévedhetek. Egy biztos. Az izraeli miniszterelnök nem tévedhet. Lássuk, milyen indokkal vonta ki a csapatokat Gázából Sáron. Indok több is volt. Hogy túl sokba kerül a megszállás, mint arra te is utalsz. Taktikai fogásból, mint arra szintén utalsz. (A határt persze, hogy semmi szín alatt nem lett volna szabad átengedni.) Vagy azért, mert ott a telepítési politika totális csődöt mondott.

Bármi is volt a cél: nem sikerült. Nem lett volna szabad Gázát odadobni. Egyrészt eleve tudni lehetett, mi lesz ott. Másrészt ugyanúgy fogták fel, mint Dél-Libanon feladását: a cionista entitás vereségeként. Harmadrészt semmit nem kaptunk érte cserébe. És még sorolhatnánk. Árik Sáron félisten. De csak fél! Ezért tévedhet, sajnos. Ezt ki kell mondani - a legnagyobb tisztelettel a Tábornok iránt - akkor is, ha kómában fekszik.

Vaddi írta...

Köszönöm Ricsi, hogy megosztottad velünk ami miatt esetedben jeridára került sor. Már régebben szerettelek volna erről kérdezni, de mindig tologattam a kérdést. Hát most megérkezett a válasz. :)

achat írta...

Sharon tévedett, azt hitte senki és
semmi nem gyözheti le.
A stroke legyőzte
- lépnie kellett,vagy az egész road map-et ránk kényszeritik
- megosztotta a palesztinokat
- megosztotta az arab és az iszlám világot
- gaza nagy púp volt a hátunkon
- közölte a palesztinokkal, ha csak egy kő elrepül a kivonulás alatt,visszafordulunk, nem repült.

Az egész gázai betelepítést Ő szorgalmazta leginkább hajdanán.
Volt ereje,bátorsága ennek ellenére
megtenni,azt amit helyesnek tartott.
Israel legnagyobb katonáját,és az
egyik legnagyobb államférfijét vesztette el(:
Természetesen ez is személyes vélemény.

Más, ha elmész a blogomba, találsz 2 fényképet a Jabotinsky unokáról.

Névtelen írta...

Hello!
Érdekelne szakértő véleményed B. Netanjahu-ról.
A nagy elődök kemény és szerencsés emberek voltak. Véleményed szerint milyen Bibi?

Rákócza Richárd írta...

Hű! Annak idején csúful nyilakoztam róla. Ma már más a véleményem. Bibiről amúgy is írok majd. A "majd" reményeim szerint max 72 óra. Sztem most Bibi kell. Visszatérünk a témához! Kösz a felvetésr.